- Most kihez megyünk? - kérdezte.
New York éjszakai fényei elárasztották az utcákat. Ahogy gyérült a forgalom, úgy gyorsult az autókonvojok tempója, és a fényszórók hosszú fényfüzéreket alkotva kanyarogtak a Lexington sugárúton. Beckett a forgalomnak szentelte figyelme nagy részét, de szeme sarkából a Ford anyósülésén morgolódó, csalódott arcú íróra pillantott, aki még mindig azon bosszankodott, hogy sem a klub tulajdonosával, Marlon Dorn-nal, sem a menedzserrel, Hugh Bolton-nal nem tudtak beszélni, mivel mindkét férfi Bostonban van egy üzleti megbeszélésen.
- Nyugi, Castle! Holnap behozatom őket a fiúkkal!
- Igen, de ha meg tudtad volna szorongatni a menedzsert, már kiderült volna, milyen kétes üzletbe keveredett Eric - dohogott a férfi. Percekig töprengve nézett ki a szélvédőn, aztán elgondolkodva megszólalt. - A fiatal Eric White-ot megviselte apja elutasító, megvető magatartása, de mivel az anyja végtelenül szerette, és elfogadta a másságát, volt kibe kapaszkodnia, hogy megtalálja és felvállalja az igazi énjét. Az anyja halála azonban új kihívások elé állították. A megörökölt vagyon lehetővé tette, hogy megmutassa apjának, hogy akkor is gyarapítani tudja az örökségét, ha vállalja a transzneműségét. Megvette hát a klubot, ahol elfogadták és megbecsülték, de ez az apja számára nem volt elismerésre méltó üzleti húzás, ezért valami nagy durranást akart. Olyan üzletet, ami gyorsan, sok pénzt hoz. Ez pedig a kábítószer kereskedelem. Elment hát Mexikóba, és felvette a kapcsolatot az ottani drogmaffiával. Valaki, talán egy másik kábítószer kereskedő nem nézte jó szemmel, hogy Eric részesedést akar a piacból, ezért megfenyegette. Hogy eltűnjön az üldözői elől, eladta a klubot, és egy időre hajléktalannak adta ki magát. A mexikóiak azonban megtalálták, és végeztek vele - fejezte be elégedetten.
- Nem is értem, miért akarom kihallgatni a klub menedzserét és a tulajdonost - mondta kissé gúnyosan Beckett. - Elég lenne felgöngyölíteni egy mexikói drogkartellt, és máris meglenne a gyilkosunk.
- Ismerd el, hogy ez egy logikus magyarázat!
- Igen, logikus - kezdte lassan a nő, és csak akkor folytatta, amikor Castle arcán meglátta az önelégült mosolyt - attól eltekintve, hogy egyetlen bizonyíték sem utal rá, és az egész csak a te fantáziád szüleménye.
A férfi elhúzta a száját, és elhallgatott. Úgy tűnt, új elméleten töri a fejét, legalábbis Beckett ebben reménykedett, mert nem szerette volna, ha a csókjukról fantáziálna. Az emlék hatására ösztönösen megnyalta az alsó ajkát, és meglepve tapasztalta, hogy elpirul. Hogy zavarát leplezze, úgy tett, mintha a külső sávban haladó autókra pillantana, holott lopva az író arckifejezését akarta kifigyelni. Minden reménye szertefoszlott, amikor meglátta Castle távolba révedő tekintetét, és a szája sarkában játszó boldog mosolyt. Jó emberismerő volt, és ösztönösen tudott olvasni a legkisebb rezdülésekből is, ezért bosszúsan vette tudomásul, hogy a férfi a csókjuk pillanatának képeit vetíti maga elé.
- Sehol egy új elmélet? - kérdezte csipkelődve, miközben arra számított, hogy sikerül kizökkenteni az írót az álmodozásból, és eltereli a figyelmét a csókról. Meglepetésére azonban Castle nem jött zavarba, hanem sejtelmesen mosolyogva ránézett.
- Nem, csak arra gondoltam, hogy a titokzatos emberek mennyi csodálatos meglepetést tudnak okozni - mondta csillogó szemekkel.
- Hát, ez az ügy elég sok meglepetéssel szolgált eddig is, és azt hiszem, még tartogat is párat a számunkra Eric élete - bólintott Kate komolyan, bár pontosan tudta, hogy a férfi arra a pillanatra utalt, amikor az ajkuk puhán összeért.
- Na igen ... Eric élete ... szóval, remélem, lesz még pár ilyen meglepő helyzetünk, mint a klubban.
Beckett mereven nézett előre, mintha minden figyelmét lekötné az előttük haladó autó vörösen izzó lámpája, de így is pontosan tudta, milyen huncut, de meleg fény csillog a rászegeződő kék szemekben, és ez megijesztette. Ha csak csibészes évődést látott volna a férfi tekintetében az imént, akkor könnyedén leszerelné, de az a furcsa, csodálattal és melegséggel teli szempár azt jelezte, sokkal többet jelentett Castle-nek a csókjuk egy egyszerű trófeaszerzésnél. De nemcsak ez zavarta. Sokkal jobban megijesztették a saját, eddig még soha nem tapasztalt érzései.
- Szóval ... szeretnél még pár olyan meglepetést, amikor valakiről, akit majdnem megcsókolsz, kiderül, hogy férfi volt? - kérdezte élcelődve.
Castle vágott egy grimaszt, és nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de meggondolta magát, és mégsem tette. A furcsa helyzet szülte pillanat, amikor megcsókolta Kate-t, a legvadabb képzeletét is felülmúlta, ráadásul úgy érezte, hogy a nő is hasonlót élt át, mint ő. Talán éppen ezért nem akart játszadozni sem az emlékkel, sem az érzéssel.
- Nem éppen erre gondoltam - szólalt meg mégis halkan, mintha csak magának mondaná, de azért úgy, hogy Kate is hallja.
Percekig némán ültek az autóban, végül Beckett törte meg a csendet.
- Reggel utána nézetek, mit keresett Eric Mexikóban, és a nagyanyját is behozatom a fiúkkal. Az asszony Lexus-a két térfigyelő kamera felvételén is látszik a gyilkosság előtti napokban a tetthelyhez közeli utcában.
- Szóval akkor értékes információt szedtem ki Bicskáékból - vigyorodott el önelégülten az író, mire Becket csak égnek emelte a szemét, de egy apró mosoly suhant át az arcán.
- Az asszony többet tud a fiú életéről, mint amennyit megosztott velünk - mondta, mintha nem is hallotta volna Castle megjegyzését.
- Hm. Nagyi, menedzser, klub tulajdonos ... három kihallgatás egy délelőtt? Jobban szeretem, amikor a kihallgatások közé egy kis terepmunkát iktatunk.
- Nem muszáj benn lenned - vonta meg a vállát közömbösséget tettetve Beckett, noha egyre jobban élvezte, hogy a férfi beleszól a kihallgatások menetébe, mert mindig más szemszögből látta a vallomást, mint ő. - Terepre is mehetsz. Felöltheted a hajléktalan álruhádat, és meglátogathatod az új haverjaidat. Persze jobb lesz, ha rongyosabb kabátot és kopottabb cipőt választasz, hátha megint megszabadítanak tőlük - csendült enyhe gúny a hangjában.
- Ha-ha. Nagyon vicces - vágott egy durcás grimaszt Castle, de a következő pillanatban büszkén kihúzta magát. - Egy igazi író nemcsak fantáziál, hanem megtapasztalja a karakterei életét, és a valóságban is átéli a hajléktalan léttel járó kitaszítottságot, a hideget, a gyomorforgató ételeket, a kemény föld kényelmetlenségét, a ...
- De mindez csak akkor ér valamit, ha az igazi író mindezt túl is éli - vágott a szavába Kate, miközben magában mosolyogva idézte fel a riadt tekintetű, mezítlábas, átfagyott, reszkető férfi képét, amikor kimentette Bicska, Kretén és Bozont kezei közül.
- Ha az ember a szerencse fia, helyén van az esze, és legalább annyira kreatív, mint MacGyver, akkor mindig kikászálódik a slamasztikából - mondta öntelten a férfi, de mivel Kate összehúzott szemekkel, villámokat szóró tekintettel fordult felé, elvigyorodva hozzátette: - Persze, azért egy őrangyal sem árt.
- Csak azt ne hidd, hogy állandóan őrangyalt játszok, nehogy bajba kerülj az őrült és felelőtlen ötleteid miatt! - mondta magabiztos fensőbbséggel Kate, ami nem volt eléggé hatásos, mert bár az író nem vágott vissza, arcán megjelent a jellegzetes, pimasz kis mosoly.
Egy óra múlva mindketten nyitott szemmel feküdtek az ágyukban, és ugyanaz járt az eszükben. A pillanat, amikor ajkuk összeért, mindkettejükre különleges hatással volt, de míg a férfi izgalommal, boldog elégedettséggel, és a jövőre nézve reménnyel gondolt vissza rá, addig a nő a saját, rendkívül intenzív érzéseitől meglepve próbálta száműzni az emléket - eredménytelenül.
Castle jóleső érzéssel fújta ki a mélyen beszívott levegőt, aztán becsukta a szemét, és boldogan adta át magát az álomvilágnak, Beckett viszont sokáig nyugtalanul forgolódott, és csak akkor töltötte el a békés álomvárás érzése, amikor beismerte magának, hogy olyan izgató és mámorító volt az a csók, amilyet még soha nem érzett.
Castle idegesen pillantott az órájára, miközben türelmetlenül várta, hogy végre kinyíljon a liftajtó a 12-es őrs emeletén. Volt egy olyan sanda gyanúja, hogy nemcsak azért nem ébredt fel a telefonja ébresztőjére, mert éjjel három óra körül került ágyba fáradtan az előző napi eseményektől, hanem inkább azért, mert jóhiszeműen megitta az anyja által kotyvasztott, rettenetes ízű teát. Nem sokkal azután, hogy hazaért, Martha is megérkezett egy jótékonysági estélyről, és miután elújságolta, hogy megismerkedett egy Archie nevű bankárral, végigmérte, és közölte, hogy rettentő pocsékul néz ki, ő pedig szokásához híven, beszámolt neki az élményeiről. Persze a csókot nem említette. Miközben mesélt, tüsszentett néhányat, és az orrát is törölgette, pedig az előző napi náthája az Aspirinnak és a Norman White házvezetőnőjétől kapott forró teának köszönhetően egész nap elmúlóban volt. Későn érzékelte, hogy az aggódó anyaszerepet játszó Martha átváltott a gondoskodó anyaszerepbe. Mire észbe kapott, anyja már ellentmondást nem tűrve nyomta kezébe a ki tudja milyen gyógynövényekből készült teát, és meggyőződve bizonygatta, hogy az a nátha egyetlen hatásos ellenszere, Túlságosan fáradt volt ellenkezni, ezért megitta a zavaros szörnyűséget. Szinte biztos volt abban, hogy valami nyugtató hatású szert kotyvasztott neki az anyja, mert már jócskán elmúlt tíz óra, amikor felébredt. Dühös volt. Ott akart lenni a kihallgatásokon, és most biztos, hogy valamiről lemaradt.
Végre kinyílt a liftajtó. Tekintetét kapkodva próbálta minél gyorsabban felmérni, hol tarthatnak Beckett-ék az üggyel. Kate széke üresen árválkodott, a fiúk asztalánál pedig csak Ryan bújta az előtte hegyként magasodó irathalmazt, a fehér táblán viszont szemmel láthatóan sokkal több információ állt, mint előző nap.
- Szia Castle! Azt hittük, már be sem jössz ma! - üdvözölte Ryan felpillantva a papírokból.
- Csak ... nem éreztem jól magam - mentegetőzött az író.
- Hát, sajnálhatod, mert elég sok érdekes dologra derült fény reggel óta - mondta izgatottan Ryan, aztán összehúzott szemekkel végigmérte Castle-t. - Elég ramatyul festesz. Ennyire megviselt Isabel, a klub lelke, a híres énekesnő ... vagyis énekes férfi? - kérdezte ártatlanul mosolyogva, de huncutul csillogó szemekkel.
- Te is, fiam, Brutus? - kérdezte színpadiasan az író bosszankodva, mivel a hasonló élcelődések inkább Esposito-ra voltak jellemzők, Ryan többnyire a szövetségese volt. - Beckett elmesélte? - lepődött meg, mert nem volt jellemző a nőre, hogy kitárgyalja a fiúkkal a háta mögött.
- Nem. Reggel kihallgattuk Esposito-val, és akkor mesélte, hogy éjjel már találkoztatok, és eldicsekedett vele, hogy ő olyan igazi nő, hogy még a híres Richard Castle-lel, a nagy nőcsábásszal is el tudta hitetni ezt.
- Mi? Ti kihallgattátok Isabel Gold-ot? De hát miért?
- Mert ő lépett elő az első számú gyanúsítottunkká - dőlt hátra büszkén a nyomozó, Castle pedig értetlenkedve pislantott egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése