Slamasztikában 1/28

- A titkos szerető nem más, mint ...  

Esposito újabb hatásszünetet tartott, miközben mutatóujjával rábökött az egyik képre, amelyen Eric és egy erőteljes alkatú, középkorú férfi ölelkezett. Csupasz testüket deréktól lefelé csak egy vékony lepedő fedte, ami sejtetni engedte, hogy mi történik alatta. Az ismeretlen férfi ködös tekintettel nézett a kamera felé, de Beckett biztos volt abban, hogy a képet titokban készítették, és a férfi nem vette észre az elrejtett felvevőt. Bosszankodva nézett fel Esposito-ra, amiért megint arra akarta rávenni, hogy találgasson, mire a férfi megadta magát a villámló tekintetnek.

- Hugh Bolton, a klub menedzsere - bökte ki a választ, és elégedetten nyugtázta, hogy Beckett szeme egy pillanatra meglepetten kikerekedett.

- Hm. Akkor jó lesz, ha minél előbb megszorongatjuk - nyugtázta a nő.

- A kettes kihallgatóban vár.

Az Esposito-nak tett megjegyzése ellenére Beckett még negyed órát várakoztatta Hugh Bolton-t, mielőtt belépett volna a szobába. Igazából nem kellett volna neki ennyi idő, hogy átolvassa azt a néhány oldalnyi információt, amit a fiúk összeszedtek a férfi eddigi életéről, de a szokásosnál sokkal lassabban olvasott, és minden mondatot jól végiggondolt, miközben percenként pislantott a lift felé. Valahányszor felnézett, egyre dühösebb lett magára. Miért várja az írót? Miért érezné magát jobban, ha ott ülne mellette, amikor megszorongatja a menedzsert? Minden kihallgatáson magabiztos volt és céltudatos, mindig hitt a saját képességeiben, megfigyelőképességében, logikájában, sőt még a megérzéseiben is. Most sem volt ez másképp! Mégis, amikor Castle mellette ül, szinte mindig más mederbe terelődik a kihallgatás, mintha csak egyedül tenné fel a kérdéseket. Az írónak egészen más srófra jár az agya, mint neki, ezért a kérdései szokatlanok, és ezek a szokatlan kérdések időnként meglepő válaszokat hoznak a felszínre. Érezte, hogy fordulóponthoz érkeztek az ügy megoldásában, és mivel úgy tűnt, hogy Castle elmélete kivételesen nagyon közel járt az igazsághoz, megérdemelte volna, hogy a végkifejletnél is jelen legyen. Az órájára pillantott, aztán felállt, és a mappába tette az iratokat. Hirtelen dühös lett magára. Miből gondolta, hogy Castle egyáltalán visszajön még az őrsre? Valószínűleg már kedélyesen beszélget, és javában iszogatja a méregdrága skót whisky-t Gina-val és a könyvforgalmazó üzletemberrel. Az önostorozó harag egy pillanat alatt árasztotta el, és ez megrémítette. Egész nyomozói élete a fegyelemről szólt, és még soha, senki nem váltott ki belőle ilyen irányíthatatlan érzelmeket. Bosszúságát csak fokozta, amikor észrevette, hogy míg Esposito teljes figyelmét leköti, hogy a rendőrségi adatbázisból minél több információt előásson a szervkereskedő Alvaro Munezről, addig Ryan fürkésző tekintettel méregeti. Persze amint találkozott a tekintetük,  zavarba jött, de mégis tartotta a szemkontaktust. Beckett tudta, hogy a nyomozó érzékeny lélekkel megáldott férfi, aki azonnal érzékeli a hangulatváltozásait, ezért sokkal jobban kordában kellett tartania a vonásait, mint Esposito előtt, aki talán katona múltja miatt, kevésbé volt az érzések embere.

- Szép munka! - mutatta fel a Hugh Bolton-ról szóló összefoglalót tartalmazó mappát, mert úgy gondolta, két legyet üt egy csapásra: a dicsérettel elismeri Ryan munkáját, és az ügyre tereli a férfi figyelmét. Tévedett. A nyomozó egy pillanatig vacillált, aztán ártatlan arccal, de kíváncsian csillogó szemekkel megkérdezte:

- Egyedül hallgatod ki? - nyomta meg alig észrevehetően az első szót, miközben fejével a kihallgatószoba felé intett.

Beckett érezte a semmitmondó kérdés mögött megbújó célzást, de úgy tett, mintha sejtelme sem lenne róla.

- Úgy gondolod, hogy nem bírok el vele egyedül? - mosolyodott el kihívóan, mert tudta, ennyi elég, hogy igazán zavarba hozza Ryan-t. Látta, hogy a férfi nagyot nyel, és kínosan feszengve megrázza a fejét.

Esposito döbbenten nézett a barátjára a számítógép monitora fölött, de csak akkor szólalt meg, amikor Beckett után becsukódott a kihallgatószoba ajtaja.

- Megvesztél? Megkérdőjelezed a képességeit?

- Dehogy - mentegetőzött Ryan. - Csak ... csak volt egy megérzésem.

- Megérzésed? Mi vagy te? Médium?

- Én ... csak .... Szóval, úgy tűnt, mintha Beckett húzná az időt, hogy ne kelljen elkezdenie a kihallgatást. Mintha várna valamire. Pontosabban valakire - húzta fel jelentőségteljesen a szemöldökét Ryan, remélve, hogy Esposito kapcsol, de társa másodpercekig várakozón nézett rá, mire végre leesett neki a célzás.

- Castle-re? Ugyan minek várna rá?

- Neked tényleg nem tűnik fel semmi? - kérdezte csalódottan Ryan, aztán nagyot sóhajtva kinyitotta az előtte heverő mappát.

- De! Leginkább az tűnik fel, hogy idegesíti Beckett-et - morogta Esposito, aztán gúnyos mosolyra húzta a száját. - Tisztára olyan vagy, mint a szappanoperákon élő nők, akik mindenhol kibontakozó szerelmeket látnak.

Beckett szenvtelen arccal lépett a kihallgatóba. Még csak a papírokból ismerte Hugh Boltont, mégis előre tudta, milyen reakció fogadja.

- Elrángattak a lakásomból, és több mint fél órája várakoztatnak! Mégis mit képzelnek maguk? - dühöngött a férfi. - Egyáltalán, mit akarnak tőlem?

Beckett halálos nyugalommal lépett az asztal másik oldalán álló székhez, és ült le a férfival szemben, miközben tekintetét végigjáratta rajta. Ha nem olvasta volna a fiúk által összegyűjtött információkat a menedzserről, akkor is sejtette volna, hogy a negyvenes évei elején járó férfi jómódú, és rendkívül sokat foglalkozik a külsejével. Közel két méteres, atlétikus alkatán úgy álltak sportos eleganciát sugárzó ruhái, mint a modelleken, ráadásul kiemelték edzőtermekben növesztett izmait is. Hátrafésült, hollófeketére festett haja csillogott a zselétől, formára igazított szemöldöke, enyhén borostás arca, manikűrözött körmei, és a körülötte terjengő drága parfümillat arról árulkodott, hogy tisztában van azzal, hogyan tegye még vonzóbbá egyébként is előnyös adottságait. Annak ellenére, hogy Beckett tisztában volt a férfi nemi identitásával, megállapította, ha nem a harag uralná a vonásait, rendkívül vonzó lenne a markáns arcú, mediterrán típusú férfi.

- Kate Beckett nyomozó vagyok - mutatkozott be. - Szerintem pontosan tudja, Mr. Bolton, hogy mit akarunk öntől - hajolt kissé előre, mire a férfi ösztönösen hátrébb húzódott, mintha kényelmetlenül érezné magát attól, hogy beléptek a személyes terébe.

- Tudom, mi történt Eric-kel, és feltételezem, hogy az ő halála miatt hoztak be, de nem tűröm, hogy játszadozzanak velem! - sziszegte a fogai között indulatosan. - Ha kíváncsi valamire, ne várakoztasson, hanem kérdezze meg! Jobb dolgom is van, mint a maguk lepukkant szobájában várakozni!

- Mr. Bolton, milyen kapcsolatban volt az áldozattal? - csengett nyugodtan Beckett hangja, jelezve, hogy nem tudja meghatni a férfi kirohanása.

- Én vagyok a Demonic Angels menedzsere, Eric pedig néhány hónapig a klub tulajdonosa volt, a kapcsolatunk tehát üzleti jellegűnek mondható - rántotta meg flegmán a vállát a férfi, de közben idegesen vájta középső ujja körmét hüvelykujja bőrébe. -

Beckett arcán egy alig észrevehető gúnyos mosoly suhant át. Lassan kinyitotta fekete mappáját, és Bolton elé csúsztatta az egyik kompromittáló fotót.

- Ezt hívja üzleti kapcsolatnak? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, miközben figyelte, ahogy a férfi a másodperc tört része alatt megsemmisült, és  napbarnított bőre hamuszürkévé változott, ajkát beharapta, szeme pedig összeszűkült a dühtől.

- Az a ribanc Isabel! - sisteregtek gyűlölettel teli szavai.

- Önt is zsarolta?
A férfi egy pillanatig vacillált, aztán bólintott. Beckett várt, mert érezte, hogy a férfi elég okos ahhoz, hogy felmérje, kár tagadnia, és jobban jár, ha magától beszélni kezd.

Castle kényszeredett mosolyra húzta a száját, amikor kezet fogott Marcus Longgal, akivel alig egy óra alatt nyélbe ütöttek egy mindkét fél számára jókora haszonnal járó üzletet. Hiába számított óriási lehetőségnek a tárgyalás, gondolatai vissz-visszakanyarodtak Eric White gyilkossági ügyéhez. Mialatt Long az eladások utáni részesedésről beszélt, Gina többször is bokán rúgta az asztal alatt, vagy lopva rávillantotta villámokat szóró tekintetét, mert észrevette, hogy képtelen figyelni a könyvterjesztéssel foglalkozó üzletemberre. Megkönnyebbülve nézett az órájára, aztán kapta fel a kabátját, amikor a férfi kilépett az ajtón.

- Hova mész Richard? Még ki kell dolgoznunk a szerződés részleteit! - rivallt rá Gina.

- Vissza kell mennem az őrsre.

- Az őrsre? - kérdezte dühöngve a nő. - Életed üzlete hever a lábaid előtt, és a te eszed csak azon a nyomozónőn jár?

- Nem a nyomozónőn, hanem az ügyön - helyesbített pimaszul mosolyogva Castle, bár magában megállapította, hogy ez nem teljesen igaz, mert Beckett nélkül vajmi keveset érne bármilyen ügy. - Tudod! Ezekből az ügyekből merítek ihletet, hogy sikerkönyvet tudjak írni, amit busás haszonnal eladhatsz, hogy aztán megvehesd a legújabb Gucci táskát - tette hozzá álszent ártatlansággal, de enyhe gúnnyal a hangjában, aztán mielőtt Gina rázúdította volna a dühét, kislisszant az ajtón.

Reménykedett, hogy nem maradt le semmi fontosról, de amikor meglátta Beckett üresen árválkodó székét, lemondóan sóhajtott. 

- Sziasztok - lépett a fiúk íróasztalához. - Van valami fejlemény?

- Nem fogod elhinni, mik derültek ki! - nézett fel huncutul csillogó szemekkel Ryan, és elégedetten figyelte, hogy egy mondatával lázba tudta hozni az írót, aki azonnal a fehér tábla felé fordult, hogy kíváncsiságát kielégítse, de azon nem látott semmi újat.

- Mit találtatok? - fordult vissza a nyomozó felé, és könyörgő tekintette próbálta sürgetni a válaszadásra, de Esposito megelőzte Ryan-t.

- Tudod, Castle, az igazi férfiak azt teszik, amit fontosnak tartanak, és nem úgy ugrálnak, ahogy az exfeleségük fütyül.

Castle vágott egy grimaszt. Nem akart magyarázkodni, nem volt biztos abban, hogy egy üzlet fontosabb, mint egy gyilkos kézre kerítése.

- Amit igazán fontosnak tartanak - egészítette ki Ryan, és tekintetét jelentőségteljesen fúrta az íróéba.

Castle-nek furcsa érzése támadt. Mintha az égszínkék szemek a titkos gondolataiba láttak volna.

- Khm ... Beckett? - kérdezte egy torokküszürülés után, hogy elterelje a témát.

- Éppen most hallgatja ki Hugh Boltont, a klub menedzserét, aki egyébként Eric szeretője volt - intett fejével a kihallgatószoba felé Ryan.

- Mi? - kiáltott fel Castle. Szeme kikerekedett, szája elnyílt meglepetésében. Esposito és Ryan egymásra nézett, kajánul elvigyorodott, aztán egy percben összefoglalták neki amit Isabel Gold-tól megtudtak a menedzserről és az Eric-kel való kapcsolatáról. Kicsit irigykedve nézték, amikor az író belépett a megfigyelőbe, mert ő így figyelhette a kihallgatást, míg nekik az unalmas papírmunka jutott.

Castle zsebre tett kézzel megállt a tükörablak előtt, és áldotta az eszét, amiért nem maradt a kiadóban Ginával. Szerette nézni Beckett-et kihallgatás közben. Mindig rácsodálkozott a nő éles logikája mellett az érzékenységére. Mindig pontosan tudta, mikor kell együtt érzőnek, keménynek, kérlelhetetlennek, cinikusnak vagy szenvtelennek lenni ahhoz, hogy megeredjen a vele szemben ülő ember nyelve, sőt azt is tudta, mikor kell egyszerűen csak néhány másodpercig türelmesen hallgatnia.

Most éppen ez utóbbiról lehetett szó, mert Beckett szótlanul várt, míg a filmszínész külsejű menedzser láthatóan vacillált, aztán idegesen megdörzsölte al állát, és vett egy nagy levegőt.

- Igen, szerettem Eric-et - mondta halkan, és már nyoma sem volt a néhány perccel ezelőtti pökhendi, arrogáns férfinak.

- Mikor találkoztak utoljára?

- A halála előtti estén. Azért keresett fel, mert Isabel nála járt, és újra megzsarolta, hogy nyilvánosságra hozza a rólunk készült képeket, ha nem fizet. Én mondtam neki, hogy vállaljuk fel a kapcsolatunkat a külvilág előtt, és akkor nem lesz mivel zsarolnia, de Eric nem akarta. 

- Miért?

- Az apja miatt - ingatta meg fejét a férfi. - Sosem értettem, miért akar tekintettel lenni egy olyan emberre, aki gyűlölte a fiát azért, mert nővé akart válni, de Eric csak azt hajtogatta, hogy majd akkor lépjünk együtt a nyilvánosság elé, ha már nővé operáltatta magát. Erre azonban várnia kellett, mert nagyon beteg lett - csuklott el a hangja.

- Mit tud Eric mexikói útjáról?

Hugh Bolton meglepve kapta fel a fejét, és Beckett szemébe nézve tudta, hogy nem érdemes eltitkolnia az igazságot.

- Átültethető májat akart venni egy Alvaro Munez nevű alaktól, de rájött, hogy fiatalokat gyilkoltak meg, hogy a szerveiket eladják gazdag amerikaiaknak. Ilyen mocskos ügynek azonban nem akart a részese lenni. Titokban felvételeket készített a szervkereskedőkről és az üzlet lebonyolításáról, és azt tervezte, hogy feljelenti őket a rendőrségen, vagy kiteregeti a sajtónak, hogy mi folyik a határ túloldalán. 

- De valami közbejött, ugye?

- Igen - bólintott a férfi. - Amikor elállt az üzlettől, és azt mondta,mégsem kell neki a máj, a szervkereskedő gyanút fogott, és éppen mielőtt visszaindult volna az Államokba, a szállodában átkutatták a holmijait, és megtalálták a felvételeket. Menekülnie kellett. Az utolsó pillanatban ért a reptérre. Csak perceken múlt, hogy fel tudott szállni a New-York-i gépre.

- Ezzel nem ért véget az ügy, ugye? - kérdezte Beckett türelmesen, mire a menedzser fájdalmas arccal megrázta a fejét.

- Egy hét múlva megjelentek, és megzsarolták, hogy nyilvánosságra hoznak egy telefonbeszélgetést, amin Eric alkudozik a májról, ha nem fizet nekik. Nem volt választása, hát fizetett.

- Hogyan fizettek?

- Egyik éjszaka megállt egy fekete limuzin a klub hátsó kijáratánál. Ott adtuk át a pénzt.

- Alvaro Munez emberei nem jelentkeztek többet?

- Nem.

- Eric viszont újra versenyt futott az idővel, és úgy döntött, másképp szerez átültethető májat - szőtte tovább a történetet Beckett, és várakozón szegezte tekintetét a férfira.

- Meg akarta találni az igazi anyját, aki valószínűleg megfelelő donor lett volna - bólintott Bolton. - Az az idióta ötlete támadt, hogy hajléktalannak öltözve előbb rátalál, mint a profi magánnyomozó - mosolyodott el keserűen.

- Az éjszakákat is az utcán töltötte?

- Nem. Éjfél körül mindig hazament a lakásába - mondta a férfi, de Beckett figyelmét nem kerülte el, hogy amikor kimondta a szavakat, elkerülte a tekintetét, és egy pillanatra végigsimított a száján. Hazudik - állapította meg magában.

Ugyanebben a pillanatban Castle kikapta kezeit a zsebéből, a megfigyelő ablakhoz lépett, és tenyerét az üvegre támasztotta.

- Hazudik! Beckett! Hazudik! - mondta izgatottan, mintha szuggerálni akarná a nőt.

Beckett kihúzta magát, amitől úgy tűnt, mintha a megtermett, de összetörten ülő menedzser fölé magasodna. A mozdulat érzékeltette a fölényét.

- Na és az utolsó éjszakán, amikor felkereste önt? - kérdezte a nyomozónő, mire Castle a tükör mögött elégedetten elvigyorodott.

Bolton nyelt egy nagyot.

- Eric türelmetlenné vált. Azt mondta, elhintette a hajléktalanok között, hogy nagy örökséget fog kapni, és itt az ideje, hogy előrukkoljon a pénzzel. Két köteg százdollárost húzott elő a zsebéből, és az volt a terve, hogy a pénzzel lekenyerezi a hajléktalan cimboráit, így majd jobban megered a nyelvük, és hamarabb megtalálja az anyját. Könyörögtem neki, hogy ne csináljon őrültséget, hiszen annyi pénz megőrjítheti azokat az embereket, de hajthatatlan volt. Még aznap éjjel ki akart menni a sikátorokba.

- Miért éjszaka? Miért nem várt másnapig?

- Azt mondta, este könnyebb dolga lesz velük, mert addigra az alkohol megteszi a hatását, és egyrészt még a legkülöncebb hajléktalan is szószátyárrá válik, másrészt olyankor bizalmasabbak vele.

- Biztos, hogy magával vitte a pénzt?

- Igen - bólintott határozottan a férfi.

Beckett fejében cikáztak a gondolatok. Úgy gondolta, a mexikói szálat pihenteti egy kicsit, hiszen ha Bolton igazat mond, és Alvaro Munez emberei nem zsarolták többet Eric-et, akkor nem volt okuk megölni a fiút. Már tudta, mi lesz a következő lépése, de még le kellett zárnia Bolton kihallgatását.

- Hol tartózkodott tegnapelőtt este tizenegy és hajnali három óra között? - kérdezte.

- Negyed tizenegykor mentem taxival a klubba, és ott is maradtam hajnali hatig. Utána járhatnak!

- Megtesszük, abban biztos lehet! - villant a nő szeme a menedzserre.

Castle figyelte, ahogy Beckett királynői tartással kifelé indul a kihallgatóból, ezért ő is kilépett a megfigyelőből. Izgatott volt, mert Hugh Bolton vallomása alapján új elmélet fészkelte be magát a fejébe, amit azonnal szeretett volna megosztani Beckett-el, de amikor a nőre nézett, meglepve látta a huncut csillogást a szemében, amitől elakadt a szava.

- Készülj, Andersen! - húzta fel Beckett egy pillanatra a szemöldökét, miközben sejtelmes mosoly jelent meg a szája sarkában.