Slamasztikában 1/25

Az eredmények mindkettőnket megdöbbentettek - nézett végtelen szomorúságot tükröző tekintettel Beckett-re.

- Mit állapítottak meg? - hajolt kissé előbbre Castle érdeklődve, de ebben a pillanatban megcsörrent Kate telefonja, az orvos pedig udvariasan megvárta, amíg felveszi a készüléket.

Castle először bosszankodva vette tudomásul, hogy nem kap azonnali választ a kérdésére, de aztán észrevette, ahogy Beckett arca hirtelen megváltozik, szemöldökei között megjelenik a két kis ránc, tekintete döbbenten mered a semmibe, aztán hirtelen az orvosra néz.

- Köszönöm - búcsúzott el a hívótól, és a zsebébe csúsztatta a telefont. - Eric White-nak májdaganata volt, ugye? - kérdezte, mire az orvos bólintott, Castle pedig csodálkozva húzta fel a szemöldökét. - Dr. Parish-nak feltűnt Eric vérvizsgálatában valami, ezért újra megvizsgálta a májat - mondta Kate, miközben kérdőn nézett az orvosra, aki gondterhelten beletúrt hófehér hajába, és nagyot sóhajtva belekezdett a diagnózis ismertetésébe.

- A daganat alattomosan támadt. A máj alsó, csak CT vizsgálattal észlelhető területén keletkezett, és meglepően gyorsan emésztette fel az ép szöveteket, noha a szerv felszíne teljesen épnek tűnt. Eric tisztában volt a kilátásaival. Tudta, hogyha ilyen gyors marad a daganat növekedése, májátültetés nélkül hat-hét hónapja van hátra. Felkerült a várólistára, de nagyon ritka vércsoportja volt, ezért nem sok esély volt arra, hogy ilyen rövid idő alatt találnak neki új szervet.

Castle és Beckett egymásra nézett. Kate elraktározta az információt a többi tény közé, és megpróbált összefüggést keresni köztük, Castle viszont szabadjára eresztette a fantáziáját, és egy olyan történetet próbált alkotni, aminek a mozgatórugója az volt, hogy Eric versenyt futott az idővel.

Beckett elkérte Dr. Keller-től az áldozat orvosi leleteit, aztán a dossziéval a kezében, sietősen lépkedett a kórház parkolójában álló Ford felé. A szája szegletében bujkáló mosoly arról árulkodott, hogy anélkül is tudja, mennyire izgatott az új elmélete miatt az író, hogy egy pillantást vetne rá. Persze a szeme sarkából most is látta a csillogó szemeket, és azt a jellegzetes arcot, amikor a férfi új elméleten töri a fejét, és tudta, hogy csak másodpercek kérdése, hogy előálljon vele.

- Beszélünk Julia Sunders-szel, Eric nagyanyjával - mondta, de látta, hogy Castle figyelmét annyira lekötik a saját gondolatai, hogy nem figyel rá.

- Biztos, hogy tudta, hogy beteg az unokája - szólalt meg meglepetésére a férfi. - A nagyszülők már csak ilyenek. Talán azért jelent meg minden másnap a hajléktalanoknál, hogy lássa, milyen állapotban van a fiú.

- Igen, és valószínűleg többet tud, mint amit eddig megosztott velünk - bólintott Kate, miközben beszállt az autóba. Egy pillanatra Castle-re nézett, hogy előhozakodik-e valami őrült elmélettel, de a férfi tekintete a távolba révedt, és töprengve nézett ki a szélvédőn,  miközben beharapta az alsó ajkát. Az érzéki, keskeny ajkak hirtelen felidézték benne az emléket, amikor a férfi váratlanul megcsókolta. Kate nyelt egyet, és figyelmét megpróbálta vezetésre irányítani, de bosszúsan vette tudomásul, hogy hiába igyekszik az előtte és mögötte haladó kocsisorra koncentrálni, képtelen szabadulni az izgató, ugyanakkor megnyugtató érzéstől, amit Castle csókja kiváltott belőle. Dühítette, hogy nem tudja irányítani az érzéseit. Még soha, egyetlen férfi sem volt, aki mellett ezt érezte volna, és ez nemcsak bosszantotta, de meg is lepte. Sőt, ha őszinte akart magához lenni, akkor be kellett volna vallania, hogy kicsit megrémült. Túlságosan intenzív érzelmek kerítették hatalmukba, és valami elementáris erő vonzotta a férfihoz. Nemcsak arról volt szó, hogy ismeretlen volt ez az erő, hanem arról, hogy olyan utakra vezette, amelyeket nem akart bebarangolni. Nem akarta, hogy ezek az érzések beférkőzzenek a lelke köré épített vastag védőfal mögé. Nem akart sebezhető lenni, márpedig ha hagyja, hogy Castle túl fontos legyen a számára, akkor újra sebezhetővé válik. Az édesanyja halálakor megtanulta, hogy könnyebb és egyszerűbb az élet, ha nem enged közel senkit a szívéhez, mert akkor nem érheti olyan fájdalom, mint akkor. Castle talán megérezte, hogy nézi, mert hirtelen felé fordult, és amikor találkozott a tekintetük, a férfi csibészesen elmosolyodott. Kate elnyomott egy sóhajt. Pontosan ezekre a pillanatokra gondolt, amik a legjobban bosszantották! A csillogó, huncut szemek, és a pimasz kis mosoly, aminek egyszerűen nem tudott ellenállni.

- Van egy elméletem! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét Castle, amitől még szembetűnőbbé váltak izgatottan csillogó, kék szemei.

- Ha megint valami ufós sztorival akarsz előállni, mint a múltkor, akkor bele se kezdj! - csattant bosszúsan Beckett hangja, és mielőtt kiszállt volna az autóból, még küldött egy szúrós pillantást az író felé.

- Miért? Az egész jó kis sztori volt - morogta duzzogva Castle, miközben követte a nőt Eric nagyanyjának lakása felé. - Arra gondoltam ... - kezdte, de Beckett telefonjának csörgése félbeszakította. 

- Uram? - szólt a készülékbe a nő, amiből Castle tudta, hogy Montgomery kapitány a hívó. Csalódottan vette tudomásul, hogy nem élvezheti tovább Beckett figyelmét, mert az minden idegszálával a készülékben hallottakra koncentrál. Ahogy teltek a másodpercek, egyre inkább úgy tűnt, hogy már nem fogja előadni az elméletét, mert Kate arcvonásai feszültté váltak, keménnyé váló tekintete, és a szemöldökei között megjelenő kis ráncok pedig azt jelezték, hogy valami nagyon fontos dologról lehet szó.

- Mi az? - suttogta türelmetlenül Castle, de Beckett rá sem hederített. - Mi történt? - kérdezte meg újra, amikor nagy sokára a nyomozó letette a telefont.

- Ryan és Esposito beletenyereltek valamibe, amikor Eric mexikói útja után kezdtek nyomozni.

- Hah! Mexikó! Tudtam! - kiáltott fel diadalittasan Castle, miközben kihívóan elvigyorodott, és elégedetten nézte, ahogy Beckett megforgatja a szemét. Annak ellenére, hogy tudta, mennyire idegesíti a nyomozót, ha kéretlenül járatja száját, ki nem bírta volna, hogy ne fecsegjen, és ne ossza meg az elméletét. - Először azt hittem, hogy Eric kábítószer kereskedőkkel került összetűzésbe, de amikor Dr. Keller azt mondta, hogy májátültetésre várt, arra gondoltam, rossz nyomon járok. - Egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, de amint meglátta, hogy Beckett bosszúsan megforgatja a szemét, kibökte a lényeget. - Eric májat akart szerezni magának a feketepiacon!

Csak annyit látott, hogy barnászöld színben játszó szemek egy pillanatra hitetlenkedve összeszűkülnek, aztán a nő egy szó nélkül visszaült az autóba.

- Igazam van? - kérdezte türelmetlenül, és sietve a Ford anyósülésére huppant. Beckett felé fordult, de hiába fürkészte a vonásait, másodpercekig semmit nem tudott kiolvasni belőlük. Úgy tűnt, mintha a nő az útra fordítaná minden figyelmét, amire szükség is volt, mert olyan gyors tempóval szlalomozott a kocsisorok között, hogy Castle-nek meg kellett kapaszkodnia, hogy egy éles irányváltásnál ne koppanjon feje az ajtó üvegén. - Ugye igazam van? - kérdezte olyan reménykedve, mint egy elismerésre váró kiskamasz.

Beckett-nek komoly színészi teljesítményre volt szüksége, hogy elrejtse a férfi elől a valódi érzéseit. Csodálta Castle-t, mert a logikus gondolkodás, a szintetizáló és analizáló képesség egyesült benne a féktelen fantáziával, és ez egyre gyakrabban hozta meg a gyümölcsét. Időnként persze nevetséges és valóságtól elrugaszkodott elméleteket szőtt a segítségükkel, amiknek semmi köze nem volt a bizonyítékokhoz vagy a tényekhez, de be kellett vallania, hogy sokkal többször szórakoztatják ezek a történetek, mint ahányszor idegesítik. Azt persze utálta, amikor Castle beletrafált valamibe, mert olyankor látszott a férfin, hogy az egekig dagad az egója, ezért aztán nagyon vigyázott, nehogy kimutassa, mennyire becsüli ezt a különleges képességét.

- Esposito kinyomozta, kivel találkozott Eric Mexikóban - kezdett az új információ megosztásába komoly arccal. - Amikor rákeresett a rendszerben Alvaro Munez nevére, Montgomery kapitány kapott egy hívást a szervezett bűnözés elleni csoport vezetőjétől, hogy szálljunk ki az ügyükből, mert éppen most indítottak akciót, hogy elfogják Munezt és az embereit.

- A szervezett bűnözésiek? - hajolt közelebb az író Becketthez, és látszott rajta, hogy majd' szétveti a kíváncsiság, de mivel a nő nem válaszolt, csak egy apró mosolyt látott átsuhanni az arcán, letörten hátradőlt az ülésben. Az alig látható rezdülésből arra következtetett, hogy a nő jól szórakozik a tévedésén. - Kábítószer kereskedők? - kérdezte csalódottan.

- Nem - mondta a nő szenvtelenül, miközben igyekezett palástolni a mosolyát.