- Mert ő lépett elő az első számú gyanúsítottunkká - dőlt hátra büszkén a nyomozó, Castle pedig értetlenkedve pislantott egyet.
- Isabel? - hőkölt hátra meglepetten az író.
- Amíg te meg akartad hódítani a transzvesztita klub ékkövét, addig mi Esposito-val körülnéztünk egy kicsit Eric lakásában - dőlt hátra büszkén Ryan, majd enyhe gúnnyal a hangjában folytatta. - Tudod, a kulimunka sokszor meghozza a gyümölcsét. A lakás tele volt ujjlenyomatokkal, az egyik szomszéd pedig megrögzött kukkoló, szóval nem volt nehéz kitalálni, hogy ki volt a látogatója a halála napjának estéjén.
- Isabel Gold? De hát nekünk azt mondta, hogy akkor látta utoljára Eric-et, amikor eladta a klubot, és két héttel ezelőtt hallotta a hangját, ahogy a klub menedzserével veszekszik - hitetlenkedett Castle.
- Hát, Beckett nem lepődött meg ennyire! - mosolygott sejtelmesen Ryan. - Elég volt megemlíteni az ujjlenyomatokat és a szemtanút, és már be is ismerte, hogy ott járt.
- Na, és mit keresett Eric-nél?
- Miután rájött, hogy gyilkossággal gyanúsítjuk, kitalált egy mesét, hogy csak azért kereste fel a fiút, hogy segítsen neki visszatérni a színpadra - húzta el a száját a nyomozó lekicsinylőn. - Azt állítja, megegyeztek, hogy szól az érdekében a klub tulajdonosának, Marlon Dorn-nak, és ő a lakásból egyenesen a klubba ment, hogy készüljön az előadásra. Esposito most ellenőrzi az alibijét.
- Beckett? - nézett körbe Castle.
- Ő éppen Marlon Dorn-t hallgatja ki.
Az író szeme felcsillant. Sajnálta ugyan, hogy már nem mehet be a kihallgatóba, de azt is élvezte, ha a tükörfal mögül nézhette Beckett-et egy-egy kihallgatás során. Hangtalanul lépett a helyiségbe. A nyomozónő háttal ült neki, tartása keménységet és határozottságot sugallt. A vele szemben ülő férfi azonban egészen más volt, mint amilyennek Castle a klub minden hájjal megkent tulajdonosát elképzelte. Ha az egyik könyve szereplője lett volna egy olyan férfi, aki rendszeresen kicsúszik a hatóságok markából, akkor vagy egy hatvan körüli fehér bőrű, ősz hajú úriembernek írta volna le, aki olaszos eleganciával öltözik, és pökhendi arccal, hallgatagon ülne ügyvédei gyűrűjében, vagy egy kissé elhízott, kopaszodó, rókaszemű, ravaszul mosolygó ötvenes férfinak. Ezzel szemben Marlon Dorn, fekete bőrű volt, és nem lehetett több negyven évesnél. Ülve is látszott, hogy rendkívül magas. Nyurga testét, és aránytalanul hosszú karjait nem tudta ellensúlyozni a jól szabott fényes, arany színű selyemöltöny, amelyet még szokatlanabbá tett a hozzá viselt vakítóan kék selyeming, amelyhez nem viselt nyakkendőt, hanem mélyen kigombolta, hogy látszódjon a nyakában lógó ujjnyi vastag aranylánc. Feje olyan simára volt borotválva, hogy koponyáján éppen úgy csillogott a neonlámpa fénye, mint az öltönyén és az ingén. Hosszú, csontos ujjain hatalmas pecsétgyűrűk fénylettek, amelyek időnként hozzákoccantak a kezében forgatott napszemüveghez. Éppen magabiztosan Beckett-re mosolygott, amitől előtűnt vakítóan fehér fogsora.
- Ha nem adta volna el Eric a Demonic Angels-t, akkor is megszereztem volna fél éven belül. Eric-nek nem volt tapasztalata az üzleti életben, nem kellett zseninek lenni, hogy lássam, pár hónap, és csődbe viszi a klubot. Hívtam, hogy énekesként maradjon, de Isabel, akit áthívtam a The Rouge-ból, olyan féltékeny volt, hogy meg tudta volna fojtani Eric-et egy kanál vízben. Nem akartam mindennapos konfliktusokat, ezért nem bántam, hogy Eric nemet mondott - vonta meg a vállát, aztán végigsimított bowling golyó simaságú fején, és pökhendi arccal hozzátette: - Isabel jó üzletnek bizonyult.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy Isabel Gold beajánlaná magánál Eric White-ot? - kérdezte Beckett, mire a férfi egyébként is széles szája a füléig húzódott.
- Ugye most csak viccel? Gyűlölte a fiút, és rettegett, hogy ha megműtteti magát, sikeresebb lesz, mint ő.
Castle-nek nem kellett látnia Beckett arcát ahhoz, hogy tudja, a nő szeme egy pillanatra összeszűkült a haragtól, amiért Isabel egy átlátszó hazugságokkal akarta tévútra terelni, már másodszor.
- Miért adta el Eric White a klubot néhány hónappal azután, hogy megvette? Ennyi idő alatt nem mehetett csődbe.
Marlon Dorn pár másodpercig hallgatott.
- Nem állt a csőd szélén - kezdett bele komolyan, és teljesen eltűnt róla a nagymenő, lezser stílus. - Nem ment jól a klub, de csak pár apró változtatás kellett, hogy nyereséges legyen. Eric sürgette az üzletet, ezért azt gyanítottam, hogy vagy valami nagy befektetéshez kell neki, vagy nagy bajban van. Örültem, hogy könnyen megszereztem a Demonic Angelst, és nem érdekelt, hogy miért adja el Eric. Aztán mintha a föld nyelte volna el, nem is hallottam felőle.
Castle épp azon töprengett, hogy minél több emberrel beszélnek, annál szövevényesebb és titokzatosabb lesz az ügy, amikor Ryan lépett a megfigyelőbe. Izgatottan csillogó kék szemei, és a szája sarkában bujkáló elégedett mosoly jelezte, hogy valami fontosat talált.
- Találtam valami érdekeset - emelte fel a kezében tartott mappát. - Eric már négy alkalommal utalt azonos időközönként nagyobb összeget egy bizonyos Irwin Guttman számlájára, és az időpontokat tekintve, a halála előtti napon kellett volna utalni a következő összeget - mondta, de Castle csak értetlenül nézett rá.
- És? - húzta fel kérdőn a szemöldökét az író.
- Fogózkodsz? - mosolygott rá huncutul Ryan, aztán pár másodpercnyi hatásszünet után folytatta. - Irwin Guttman nem más, mint Isabel Gold eredeti neve!
Castle-nek elnyílt a csodálkozástól a szája, fantáziája azonban meglódult. A kihallgató felé pillantott. Mivel Beckett éppen becsukta a mappáját, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak, ő is kisietett a megfigyelőből.
Megvárta, amíg a nő felír pár szót a fehér táblára, Ryan pedig megosztja vele az új információt. Bár alig várta, hogy előállhasson az elméletével, kíváncsi volt milyen következtetést von le Beckett.
- Isabel gyűlölte Eric-et, és féltékeny volt rá - gondolkodott hangosan a nő.
- Ennek ellenére Eric pénzt utalt a számlájára - folytatta Castle, mire Beckett felé fordult. Csillogó tekintetük összefonódott, és a férfi már tudta, hogy Kate ugyanazt a gondolatsort követi, amit ő. Szerette ezeket a pillanatokat. Izgalmasak voltak, és ilyenkor úgy érezte, valami különleges kapcsolat van köztük.
- Eric eladta a klubot - lépett közelebb Beckett az íróhoz anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust.
- Mexikóba utazott, majd titkon egy aktatáskát adott át egy fekete autóban ülő ismeretleneknek, ...
- ... aztán teljesen eltűnt a világ szeme elől. Hajléktalannak öltözik, de fenntart egy luxuslakást, amiről senki sem tud.
- Valamit nagyon szeretne eltitkolni, de Isabel valahogy rájön a titokra - nézett Castle jelentőségteljesen Beckett hatalmasra táguló, csillogó szemébe, aztán egyszerre vettek levegőt, és együtt mondták ki:
- Zsarolás!
Mintha megszűnt volna körülöttük a világ, néhány másodpercig élvezték a pillanatot, ami több volt, mint a közösen megélt heuréka élmény. Észre sem vették, hogy az időközben megérkező Esposito összevont szemöldökkel méregeti őket.
- Lemaradtam valamiről? - nézett kérdőn Ryan-re, aki sejtelmesen mosolyogva figyelte a felettese és az író közti párbeszédet, és természetesen nem kerülte el a figyelmét, hogy csak úgy szikrázott köztük a levegő, amikor egészen közel kerültek egymáshoz.
- Igen. Alighanem megvan a gyilkosunk - mondta, miközben jót derült azon, ahogy Beckett és Castle zavartan távolabb húzódnak egymástól, majd mintha mi sem történt volna, az író huncutul mosolyogva, Beckett pedig komoly arccal fordul fejéjük.
- Ha Isabel Gold-ot gyanúsítjátok, tévúton jártok - szólalt meg Esposito. Most ellenőriztem le az alibijét. A gyilkosság idején valóban a klubban volt.
- Oké, nem ő a gyilkos, de biztos, hogy zsarolta Eric-et - védte az álláspontjukat Castle.
- Hozzátok be újra! - csattant dühösen Beckett hangja, mivel nem szokott előfordulni, hogy valaki kétszer is hazudjon neki. - Ha ő tudott Eric titkáról, talán olyannal is megosztotta az információját, aki ölni is képes volt miatta.
- Van más is - húzta ki magát Esposito. A mozdulat sejtette, hogy fontos dologra bukkant, ezért mindhárman kíváncsian szegezték rá a szemüket. - Utánajártam a cégnek, ahova Eric heti rendszerességgel utalt pénzt, egészen két héttel ezelőttig. Egy menő magánnyomozó iroda a belvárosban. Beszéltem a főnökkel. Mit gondoltok, mivel bízta meg őket Eric? - kérdezte önelégült mosollyal az arcán.
- Isabel Gold? De hát nekünk azt mondta, hogy akkor látta utoljára Eric-et, amikor eladta a klubot, és két héttel ezelőtt hallotta a hangját, ahogy a klub menedzserével veszekszik - hitetlenkedett Castle.
- Hát, Beckett nem lepődött meg ennyire! - mosolygott sejtelmesen Ryan. - Elég volt megemlíteni az ujjlenyomatokat és a szemtanút, és már be is ismerte, hogy ott járt.
- Na, és mit keresett Eric-nél?
- Miután rájött, hogy gyilkossággal gyanúsítjuk, kitalált egy mesét, hogy csak azért kereste fel a fiút, hogy segítsen neki visszatérni a színpadra - húzta el a száját a nyomozó lekicsinylőn. - Azt állítja, megegyeztek, hogy szól az érdekében a klub tulajdonosának, Marlon Dorn-nak, és ő a lakásból egyenesen a klubba ment, hogy készüljön az előadásra. Esposito most ellenőrzi az alibijét.
- Beckett? - nézett körbe Castle.
- Ő éppen Marlon Dorn-t hallgatja ki.
Az író szeme felcsillant. Sajnálta ugyan, hogy már nem mehet be a kihallgatóba, de azt is élvezte, ha a tükörfal mögül nézhette Beckett-et egy-egy kihallgatás során. Hangtalanul lépett a helyiségbe. A nyomozónő háttal ült neki, tartása keménységet és határozottságot sugallt. A vele szemben ülő férfi azonban egészen más volt, mint amilyennek Castle a klub minden hájjal megkent tulajdonosát elképzelte. Ha az egyik könyve szereplője lett volna egy olyan férfi, aki rendszeresen kicsúszik a hatóságok markából, akkor vagy egy hatvan körüli fehér bőrű, ősz hajú úriembernek írta volna le, aki olaszos eleganciával öltözik, és pökhendi arccal, hallgatagon ülne ügyvédei gyűrűjében, vagy egy kissé elhízott, kopaszodó, rókaszemű, ravaszul mosolygó ötvenes férfinak. Ezzel szemben Marlon Dorn, fekete bőrű volt, és nem lehetett több negyven évesnél. Ülve is látszott, hogy rendkívül magas. Nyurga testét, és aránytalanul hosszú karjait nem tudta ellensúlyozni a jól szabott fényes, arany színű selyemöltöny, amelyet még szokatlanabbá tett a hozzá viselt vakítóan kék selyeming, amelyhez nem viselt nyakkendőt, hanem mélyen kigombolta, hogy látszódjon a nyakában lógó ujjnyi vastag aranylánc. Feje olyan simára volt borotválva, hogy koponyáján éppen úgy csillogott a neonlámpa fénye, mint az öltönyén és az ingén. Hosszú, csontos ujjain hatalmas pecsétgyűrűk fénylettek, amelyek időnként hozzákoccantak a kezében forgatott napszemüveghez. Éppen magabiztosan Beckett-re mosolygott, amitől előtűnt vakítóan fehér fogsora.
- Ha nem adta volna el Eric a Demonic Angels-t, akkor is megszereztem volna fél éven belül. Eric-nek nem volt tapasztalata az üzleti életben, nem kellett zseninek lenni, hogy lássam, pár hónap, és csődbe viszi a klubot. Hívtam, hogy énekesként maradjon, de Isabel, akit áthívtam a The Rouge-ból, olyan féltékeny volt, hogy meg tudta volna fojtani Eric-et egy kanál vízben. Nem akartam mindennapos konfliktusokat, ezért nem bántam, hogy Eric nemet mondott - vonta meg a vállát, aztán végigsimított bowling golyó simaságú fején, és pökhendi arccal hozzátette: - Isabel jó üzletnek bizonyult.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy Isabel Gold beajánlaná magánál Eric White-ot? - kérdezte Beckett, mire a férfi egyébként is széles szája a füléig húzódott.
- Ugye most csak viccel? Gyűlölte a fiút, és rettegett, hogy ha megműtteti magát, sikeresebb lesz, mint ő.
Castle-nek nem kellett látnia Beckett arcát ahhoz, hogy tudja, a nő szeme egy pillanatra összeszűkült a haragtól, amiért Isabel egy átlátszó hazugságokkal akarta tévútra terelni, már másodszor.
- Miért adta el Eric White a klubot néhány hónappal azután, hogy megvette? Ennyi idő alatt nem mehetett csődbe.
Marlon Dorn pár másodpercig hallgatott.
- Nem állt a csőd szélén - kezdett bele komolyan, és teljesen eltűnt róla a nagymenő, lezser stílus. - Nem ment jól a klub, de csak pár apró változtatás kellett, hogy nyereséges legyen. Eric sürgette az üzletet, ezért azt gyanítottam, hogy vagy valami nagy befektetéshez kell neki, vagy nagy bajban van. Örültem, hogy könnyen megszereztem a Demonic Angelst, és nem érdekelt, hogy miért adja el Eric. Aztán mintha a föld nyelte volna el, nem is hallottam felőle.
Castle épp azon töprengett, hogy minél több emberrel beszélnek, annál szövevényesebb és titokzatosabb lesz az ügy, amikor Ryan lépett a megfigyelőbe. Izgatottan csillogó kék szemei, és a szája sarkában bujkáló elégedett mosoly jelezte, hogy valami fontosat talált.
- Találtam valami érdekeset - emelte fel a kezében tartott mappát. - Eric már négy alkalommal utalt azonos időközönként nagyobb összeget egy bizonyos Irwin Guttman számlájára, és az időpontokat tekintve, a halála előtti napon kellett volna utalni a következő összeget - mondta, de Castle csak értetlenül nézett rá.
- És? - húzta fel kérdőn a szemöldökét az író.
- Fogózkodsz? - mosolygott rá huncutul Ryan, aztán pár másodpercnyi hatásszünet után folytatta. - Irwin Guttman nem más, mint Isabel Gold eredeti neve!
Castle-nek elnyílt a csodálkozástól a szája, fantáziája azonban meglódult. A kihallgató felé pillantott. Mivel Beckett éppen becsukta a mappáját, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak, ő is kisietett a megfigyelőből.
Megvárta, amíg a nő felír pár szót a fehér táblára, Ryan pedig megosztja vele az új információt. Bár alig várta, hogy előállhasson az elméletével, kíváncsi volt milyen következtetést von le Beckett.
- Isabel gyűlölte Eric-et, és féltékeny volt rá - gondolkodott hangosan a nő.
- Ennek ellenére Eric pénzt utalt a számlájára - folytatta Castle, mire Beckett felé fordult. Csillogó tekintetük összefonódott, és a férfi már tudta, hogy Kate ugyanazt a gondolatsort követi, amit ő. Szerette ezeket a pillanatokat. Izgalmasak voltak, és ilyenkor úgy érezte, valami különleges kapcsolat van köztük.
- Eric eladta a klubot - lépett közelebb Beckett az íróhoz anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust.
- Mexikóba utazott, majd titkon egy aktatáskát adott át egy fekete autóban ülő ismeretleneknek, ...
- ... aztán teljesen eltűnt a világ szeme elől. Hajléktalannak öltözik, de fenntart egy luxuslakást, amiről senki sem tud.
- Valamit nagyon szeretne eltitkolni, de Isabel valahogy rájön a titokra - nézett Castle jelentőségteljesen Beckett hatalmasra táguló, csillogó szemébe, aztán egyszerre vettek levegőt, és együtt mondták ki:
- Zsarolás!
Mintha megszűnt volna körülöttük a világ, néhány másodpercig élvezték a pillanatot, ami több volt, mint a közösen megélt heuréka élmény. Észre sem vették, hogy az időközben megérkező Esposito összevont szemöldökkel méregeti őket.
- Lemaradtam valamiről? - nézett kérdőn Ryan-re, aki sejtelmesen mosolyogva figyelte a felettese és az író közti párbeszédet, és természetesen nem kerülte el a figyelmét, hogy csak úgy szikrázott köztük a levegő, amikor egészen közel kerültek egymáshoz.
- Igen. Alighanem megvan a gyilkosunk - mondta, miközben jót derült azon, ahogy Beckett és Castle zavartan távolabb húzódnak egymástól, majd mintha mi sem történt volna, az író huncutul mosolyogva, Beckett pedig komoly arccal fordul fejéjük.
- Ha Isabel Gold-ot gyanúsítjátok, tévúton jártok - szólalt meg Esposito. Most ellenőriztem le az alibijét. A gyilkosság idején valóban a klubban volt.
- Oké, nem ő a gyilkos, de biztos, hogy zsarolta Eric-et - védte az álláspontjukat Castle.
- Hozzátok be újra! - csattant dühösen Beckett hangja, mivel nem szokott előfordulni, hogy valaki kétszer is hazudjon neki. - Ha ő tudott Eric titkáról, talán olyannal is megosztotta az információját, aki ölni is képes volt miatta.
- Van más is - húzta ki magát Esposito. A mozdulat sejtette, hogy fontos dologra bukkant, ezért mindhárman kíváncsian szegezték rá a szemüket. - Utánajártam a cégnek, ahova Eric heti rendszerességgel utalt pénzt, egészen két héttel ezelőttig. Egy menő magánnyomozó iroda a belvárosban. Beszéltem a főnökkel. Mit gondoltok, mivel bízta meg őket Eric? - kérdezte önelégült mosollyal az arcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése