Változatok egy témára 3/29

Az elé táruló látvány olyan aranyos, meghitt és szerető gondoskodással teli volt, hogy megállt, és kezét önkéntelenül a szívére szorítva, mosolyogva figyelte a számára oly fontos két embert.

Kate éppen Rick-et segítette felállni a mélyre süppedő kanapéból. Arcán látszott az elszántság, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal tudja felhúzni a férfit, aki úgy kapaszkodott a vékony, de nagyon is erős kézbe, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba. A mozdulat közben Kate átkarolta Castle-t, testük egy pillanatra összesimult, de ami Martha-t elkápráztatta, az a tekintetük volt: Kate aggódó, szeretettel teli, és Rick fájdalomtól összeszűkült, de hálát és szerelmet sugárzó szeme. Az asszony lépett néhány lépcsőfokot lefelé, és amikor meghallotta, hogy miről beszélnek, sóhajtott egyet. Mégiscsak a régiek - gondolta.

- Miért nem tudtál az ágyban maradni? Csak egyszer hallgatnál rám! Meg is érdemled, hogy fájjon egy kicsit! - dorgálta Kate a férfit, de míg szavai feddők voltak, tekintete részvétet és féltést sugárzott.
- Kicsit? De hát  nagyon fáj! Nincs benned semmi együttérzés? - morogta sértődötten Rick.
- Ha feküdtél volna, most nem fájna!
- Tudod te, hogy mennyit feküdtem már? Lassan abba betegszem bele!
Martha csak megcsóválta a fejét. Olyanok, mint két civódó szerelmes, csak az a baj, hogy ők maguk ezt nem látják.
-Na jól van gyerekek! Üljetek asztalhoz, aztán ha megebédeltünk, Rick szépen szót fogad a nővérkének, és lefekszik - zárta le a vitát.
Castle még morgott egy kicsit , hogy minden nő csak parancsolgat neki, miközben Kate és Martha egy szemforgatás után összenéztek.
Az ebéd jó hangulatban telt. Kate beszámolt a tettesek elfogásáról és Rick gyógyulásáról, Martha pedig a turné bonyodalmairól. Csak Castle hallgatott. Figyelte őket, ahogy kedélyesen beszélgetnek. Már csak Alexis hiányzik - gondolta.- Ha ő is itt lenne, akkor együtt lehetne élete három legfontosabb nőjével. A gondolat nem hagyta nyugodni, mert a legfontosabb vágyával szembesítette: mindennél jobban szerette volna, ha Kate-tel megoszthatná az életét. Ábrándozásából Martha nevetése zökkentette ki. Elmosolyodott, bár fogalma sem volt arról, min nevet az anyja, de ahogy Beckett huncutul csillogó szemére pislantott, azonnal rájött, hogy rajta élcelődtek.
- Örülök, hogy jól szórakoztok - mondta kisfiús sértődöttséggel.
- Igaz is! - fordult Kate Martha felé. - Elárulhatnád, miért fél ennyire az injekciótól.
- Ez azóta van, hogy ... - kezdett a magyarázatba a nő, de Castle a szavába vágott.
- Anya! - dörrent vészjóslóan a hangja, és megpróbált fenyegető szemmel nézni az anyjára. Csak reménykedett benne, hogy eléri a kívánt hatást, és nem fogja még kínosabb helyzetbe hozni azzal, hogy elmeséli a gyerekkori történetet.
- Jó, jó! Nem árulom el minden titkodat - emelte fel megadóan a kezét. Aztán Kate felé fordult: - Tudod, egy kicsit szégyenlős!
Castle kinyitotta a száját, aztán meggondolta, és becsukta. Belátta, hogy esélye sincs, ezért inkább fájdalmas képet vágott (fájdalmasabbat, mint ami indokolt lett volna) remélve, hogy Kate megsajnálja, és egy kicsit vele foglalkozik. Úgy látszott mégis örökölt egy kis színész tehetséget, mert anyja kétségbeesve megszólalat:
- Ó Richard drágám! Neked már az ágyban lenne a helyed! Kate! - fordult a nőhöz. - Kaphatna valami fájdalomcsillapítót? Nem akarom, hogy szenvedjen!
- Persze, mindjárt jobban lesz - nyugtatta meg Kate. - Na gyere Castle, vár az ágyikó és a finom kis kenőcs!
- Tudom nővérke, hogy örömét leli a kínzásomban, de hát ez az én sorsom - színészkedett megadóan a férfi, és lassan vánszorogva elindult a hálószoba felé.
- Nagyon szeretem anyámat, de néha az idegeimre megy, főleg amikor kibeszél olyan dolgokat, amivel kínos helyzetbe tud hozni - mondta őszintén, amikor kettesben maradt Kate-tel.
- Csak szeretetből teszi - mosolygott rá a nő, miközben felhajtotta a takarót, hogy lefekhessen a férfi.
- Tudom, de akkor is!
- Ne duzzogj! Örülnöd kellene, hogy van neked! - Kate hangja elcsuklott, ahogy az utolsó szavakat kiejtette. Mit nem adott volna azért, ha ő is évődhetne az édesanyjával!
Castle elhallgatott. Érezte, hogy nincs joga elégedetlenkedni, amikor olyan szerencsés, hogy él az az ember, akitől mindent megkapott ami az életben számít: szeretetet, gondoskodást, a tehetsége kibontakozásának lehetőségét, őszinteséget, okos tanácsokat. Érezte Beckett fájdalmát.
- Örülök - mondta halkan, aztán szótlanul befeküdt az ágyba.
Kate testét átjárta a hiány érzése. Az anyja hiányáé. Gyakran érezte ezt az űrt. Sokáig azt hitte, hogy majd idővel jobb lesz, de nem, egyre gyakrabban tört rá különböző helyzetekben a kínzó érzés. Megpróbált a feladatára koncentrálni, hogy megszabaduljon tőle.  Az ágy mellé lépett és belenézett a férfi szomorú szemébe. Nem akart bánatot, lelkiismeret furdalást látni azokban a kék szemekben! Azt akarta, hogy huncutul, pajkosan vagy éppen pajzánul csillogjanak!
- Mi az Castle? Úgy fekszel itt, mint egy ijedt kisfiú, aki fél a nővérkétől - mosolygott a férfira, oldva a feszültséget. - Pedig nem is tudod, milyen jó dolgok várnak rád!
A férfi szemébe nézve lassan kezdte kigombolni a pizsamakabát felső gombját úgy, hogy közben finoman megsimította a mellkasát. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy elérte a kívánt hatást: Castle-nek elállt a lélegzete, és zavarában kettőt pislantott. Ugyanakkor azt is érezte, hogy a férfi közelsége őt is izgalomba hozza: szíve majd kiugrott a helyéből, és minden alkalommal, amikor ujja az író meleg, puha bőréhez ért, izgató borzongás futott végig az idegsejtjein. Amikor az utolsó gombbal is végzett, tenyerét érzékien végigsimította a férfi hasán a köldökétől az oldala felé haladva, így nyitva szét a pizsamát. Castle lenézett a nő kezeire, mintha nem akarna hinni az érzékeinek. Kate követte a férfi tekintetét, és látta, hogy keze még mindig az író oldalán nyugszik, ugyanakkor azt is észrevette, hogy néhány zöldesben játszó foltot félig takar a pizsamanadrág, ezért megfogta a szegélyét, és kezdte lejjebb húzni.
- Szívrohamot ... akar ... okozni ... nővérke? - zihálta szaggatottan Castle.