Változatok egy témára 3/40

A kenőcs jeges hidegsége hatására akaratlanul megfeszültek az izmai, de pár pillanat múlva már csak azt érezte, ahogy a bársonyosan sima ujjak végigsiklanak a bőrén, lázba hozva minden idegvégződését.

Castle minden sejtjével itta magába az érintést. Kate már minden zúzódást bekent, de nem hagyta abba a simogatást, ujjai újra meg újra ismételték a mozdulatot, ami nem kerülte el a férfi figyelmét, de nem akarta megszakítani a pillanatot, ezért továbbra is mozdulatlanul, csukott szemmel feküdt.

Beckett nézte Castle arcát. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Olyan meghittséget és nyugalmat érzett, amit soha senkivel. Hirtelen képek peregtek le a múltból a szeme előtt: kávé, lift, észbontó elméletek, és ezernyi arckifejezés közül a huncut, pajkos mosoly. Aztán a képek változtak: simogatás, ölelés, csók, együtt ébredés, reggelizés, gyerekzsivaj, két idős ember a tengerparti teraszon egymás kezét fogva mosolyog ... Egy perc is eltelt, mire visszatért a valóságba és újra Castle arcára nézett. Mintha csak megérezte volna a pillanat jelentőségét, a férfi felnézett. Ahogy tekintetük összefonódott, Kate biztosan tudta, hogy olyan érzéseket váltott ki belőle Castle, amilyet még egyetlen férfi iránt sem érzett: szerelmet. Félt, de már tudta mitől. Nem bírná elviselni, ha a férfi nem viszonozná az érzéseit.

Elvörösödött, és elkapta a kezét Castle hasáról, ami már majdnem az ágyékánál kalandozott, és gyorsan összehúzta a pizsamakabátot.

- Aludj jól! - szólalt meg nehezen, és meglepve tapasztalta, hogy milyen rekedt a hangja. Betakarta a férfit és elindult.

- Jó éjt! - hallotta a férfi gyengéd válaszát, mielőtt kilépett volna az ajtón.

Beckett sokáig nyugtalanul forgolódott az ágyában. Viaskodott az érzelmeivel. Hirtelen eszébe jutott, hogy elfelejtett valami fontosat.

Castle éberebb volt mint valaha. Most nem engedhette meg magának, hogy elaludjon. Várt egy fél órát, aztán felkelt, és kiosont a nappaliba. Hallgatózott, és mivel nem hallott semmi zajt, tett egy lépést.
- Hát te mit mit keresel itt kinn? - hasított a csendbe Kate hangja a konyha felől.
- Jézusom! - kapott a szívéhez Castle. - Azt akarod, hogy infarktust kapjak? - mellkasára szorított kézzel, ijedten nézett Beckettre, aki egy meleg sóval teli ruhazacskót szorongatott a kezében. Villámként hasított bele a felismerés, hogyan kerülheti el a lebukást. - Azt hittem, már alszol, és gondoltam melegítek egy kis sót a fülemre, vagy keresek egy fájdalomcsillapítót. Nagyon fáj a fülem - tette hozzá szenvedő arccal. Valóban fájt a füle, de eszébe se jutott eddig a só és a gyógyszer, de most kiváló kifogásnak tűntek.
- Most jöttem rá, hogy megfeledkeztem róla - nyújtotta zacskót a férfi felé Kate kicsit szégyellve, hogy elfelejtette, mit mondott Lanie a fájó szerv melegen tartásáról. Sajnálta Castlet, hogy nem gondolt előbb rá, megkímélhette volna a szenvedéstől. Lelkiismeret furdalása elnyomta a furcsa érzést, amit az váltott ki, hogy a férfi nem a konyha, hanem a dolgozószoba felé tartott, amikor meglátta.
- Köszönöm - mondta Castle, miközben elvette a sót és sietős léptekkel visszament a szobájába. Amikor becsukódott az ajtó mögötte, egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját. Még csak az kellett volna, hogy Beckett rajtakapja, hogy mire készül! Sokkal óvatosabbnak kell lennie - gondolta, ezért visszafeküdt az ágyba, és fájó fülére tette a meleg sót, hátha Kate képes lesz és utána jön leellenőrizni. Csigalassúsággal vánszorogtak a percek. Fájó fülének jólesett a meleg, de attól félt, hogy a kellemes érzés miatt elalszik, ezért áloműzőnek végigpergette fejében az előző napok eseményeit. Josh kérése, a támadás, a kórházi napok, Kate szakítása az orvossal, aztán Beckett, mint az ő ápolónője! Akár még fel is használhatnám az egyik regényemben - mosolyodott el. Az órára nézett, és remélte, hogy a nő már az igazak álmát alussza, és most több szerencsével jár. Felkelt és kilépett az ajtón.
New York élte a metropolisok éjszakai életét, és a nagyváros zajai bekúsztak az ablakon, de a vendégszoba csendes volt. Körülnézett a nappaliban és a konyhában. Nem akart még egyszer olyan meglepetésben részesülni, mint egy órája. Mindenütt csend volt. Bekapcsolta az érintőtáblát, és türelmetlenül várta, hogy megjelenjenek rajta az ikonok. Csak néhány percre volt szüksége, hogy elrejtse az avatatlan szemek elől a Beckett anyjának gyilkosságával foglalkozó adatokat, és amellett, hogy jelszóval védetté tette, a biztonság kedvéért a "Martha szerepek" címet adta neki. Fogta a laptopját, és hangtalanul visszalopózott a szobájába. Hosszú éjszaka várt rá...

Kate nyugtalan álomból ébredt, ólmos fáradtság telepedett izzadt testére. Zuhany, kávé. Csak erre a két dologra tudott gondolni. Meglepve látta, hogy nyolc óra is elmúlt, de még adott magának néhány percet, aztán nyújtózott egyet és felkelt. A zuhany felfrissítette, de a tükörbe nézve láthatta, hogy a sötét karikákat nem tüntette el a szeme alól. Felkapott egy farmert és egy pólót, kiment a konyhába és feltett egy kávét. Lassan nyitott be a hálószobába, miközben egy csattanós válasszal felkészült Castle várható csipkelődésére, hogy milyen álomszuszék, de meglepetésére a férfi mélyen aludt. Csak állt és nézte. Hogyan lehet ilyen gyermeki ártatlanság egy felnőtt férfiban? - töprengett. Halkan behúzta maga után az ajtót, és a konyhába ment. Megitta a kávét, előkészítette Castle reggeli injekcióját és gyógyszereit, de mivel a szobából semmi nesz nem hallatszott, tétován körülnézett, mivel is tölse el addig az időt, amíg felébred a férfi. Szeme a dolgozószobára siklott, amiről eszébe jutottak Lanie szavai, Ryan és Espo zavart viselkedése, és az, ahogy a fiúk elterelték figyelmét Castle érintőtáblájáról. Na lássuk! Mit rejtegetsz Castle? - mosolyodott el a gondolatra, hogy most leleplezheti a férfi kis titkát.

Belépett a szobába és bekapcsolta a táblát. Tényleg jó kis szerkezet - állapította meg, és értette, hogy a társai miért vannak érte oda, de ő akkor is jobban szerette a fehér táblát, mert a technika csodája nem vonta el a figyelmét a lényegről. Szeme végigpásztázta a megjelenő képeket és feliratokat, aztán egyszer csak elégedett mosoly terült el az arcán. - Hát itt vagy! - mondta ki hangosan, amikor meglátta az "NH újratöltve" feliratú mappát. Izgatottság járta át a testét, adrenalinszintje annyira megnövekedett, mint egy új gyilkossági ügy megoldásakor. Ujjával finoman megérintette a sárga mappa jelet.

Szája elnyílt, mint egy kisgyereknek a mágikus bűvészmutatvány nézésekor, amikor meglátta egy készülő új Nikki Heat regény vázlatát. Úgy is érezte magát, mintha egy varázslat szemtanúja lenne, mert fogalma nem volt, hogyan születnek meg ezek a történetek az író fejében. Átszellemülten követte a cselekmény szövevényes szálai, néha lenyitott egy-egy feliratot, de sok szál még kidolgozásra várt. Aztán rábökött a "Kapcsolat" szóra, és a feltáruló részletgazdag szöveget olvasva fokozatosan hervadt le arcáról a mosoly, és eddigi csodálata egyre inkább dühbe fordult át. - Na várj csak Castle! Kerülsz te még a kezeim közé! - dühöngött. Aztán eszébe jutott, hogy ha ezt találták meg Espo-ék, akkor miért nem poénkodtak inkább rajta? Bár, ha belegondolt, hogy mit tenne velük, ha csipkelődni mernének, máris elképzelhetőnek tartotta a reakciójukat. Még egyszer mérgesen a táblára nézett, aztán felkapta a gyógyszeres tálcát és benyitott a hálószobába. Meglepődve látta, hogy az író még mindig alszik, bár az óra már fél tizenegyet mutatott. Letette a tálcát, az ágyhoz lépett, és nem túl finoman megrázogatta a férfi vállát.
- Castle ébredj! Be kell venned a gyógyszereket! - szólongatta, de a férfi meg sem rezzent. - Castle! - emelte fel a hangját, mire egy erőtlen nyöszörgés volt a válasz, majd az író átfordította fejét a másik oldalra.
- Had aludjak még! - morogta alig hallhatóan.
- Mi az ördög történt veled, hogy átalszod a délelőttöt, és nem lehet beléd életet lehelni? - méregette gyanakvón Kate.