Miután a nővér sikeresen felráncigálta begipszelt lábára a felvágott szárú nadrágot, hívott egy taxit. Éppen letette a telefont, amikor az zenélni kezdett.
- Szia Apa! - hallotta lánya csacsogó, jókedvű hangját. - Megengeded, hogy a lányokkal elmenjünk Hamptons-ba? Nem buliznánk, csak egy kicsit még együtt lennénk az utolsó hétvégén a ballagás előtt, mielőtt végleg el kell válnunk, és a Nagyi ott maradna velünk - sorolta egy levegővétellel.
Castle hálát adott az égnek, hogy Alexis és Martha nincs New York-ban. Jobb, ha egyenlőre nem szereznek tudomást a történtekről és a törött lábáról sem.
- Persze kicsim! Érezzétek jól magatokat! - válaszolt talán túl gyorsan, ami rossz érzést keltett a lányban.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Nem, nem, csak arra gondoltam, nehogy a Nagyi elrontson benneteket - vágta ki magát Castle.
- Ugyan Apa! Nem bízol bennem?
- Benned igen, de a Nagyiban már kevésbé!
- Akkor hétfőn találkozunk! - búcsúzott el Alexis.
- Igen, hétfőn találkozunk - mondta a férfi, de amikor letette a telefont sóhajtott egyet. Ki tudja mi lesz még hétfőig? - töprengett.
- Emlékszem ám, hogy mennyien szeretik magát! Ne lógassa hát az orrát! - szólalt meg a nővér. - Most egyedül van, de ha hazamennek a szerettei, nem lesz magányos.
A szavak szíven ütötték a férfit. A világon mindennél jobban szereti a lányát, ha kell, az életét is odaadná érte, az anyjával pedig igazi lelki társak, mégis úgy érezte, Kate nélkül nincs magányosabb ember nála.
- Mondja! Hogy tud mindig optimista lenni? - nézett a nőre kérdőn Castle, mire az jóízűen elnevette magát.
- Azt hiszem, genetika. A szüleim is mindig "félig tele a pohár" szemlélettel nézték az életet.
Margo nővér kitolta a kerekesszékben a kórház előtt várakozó taxiig, aztán kedélyesen beszólt az autóba, a hátsó ülésen fészkalódó írónak.
- Ne csináljon butaságot, nehogy megint a kezeim közé kerüljön! - nevetett, aztán becsukta az ajtót. Az úton hazáig először a nővér nevetése csengett a fülében, aztán a szavai: "Ha valamit nagyon akar az ember, akkor tegyen meg mindent a célja eléréséért, és akkor sikerrel jár" "megéri a harcot" Benyúlt a zakója zsebébe, és előhúzta a Smith-től kapott névjegykártyát. Ki kell derítenie, hol van az akta. Forgatta a lapot jobbra, balra, fejtetőre állította, de nem látott rajta semmi különöset. Aztán megakadt a szeme a Címen: Medison 64. Miért van más betűtípussal írva a szám, mint az utcanév? 64. Megfordította a papírt. Ezzel a betűtípussal írva a négyes, megfordítva is négyesnek látszott, a hatos pedig kilencesnek.
- Meg tudná mondani, mi van a Medison 49. szám alatt? - hajolt előre a sofőrhöz.
- Persze! Egy üvegpalota, tele menő cégek és jogi képviseletek méregdrága irodáival - bólogatott elégedetten a sofőr. Ha nem is volt tehetős, a szakmájában kimagasló helyismerettel rendelkezett, és ez büszkévé tette.
Az író szemében a remény szikrája csillant. Talán valamelyik irodához köze van Smith-nek!
A taxis szemöldöke a homloka tetejére szaladt, amikor meglátta a tetemes borravalót, úgyhogy készségesen kiugrott a kocsiból, és segített az utasának kiszállni, miközben azon gondolkodott, mitől bűzlik ez az elegáns ruhába öltözött, méregdrága környéken lakó férfi.
Castle bebicegett a lakásba, és a konyha felé indult, hogy igyon egy kis narancslevet. Szeme megakadt az étkezőasztalon. Minden úgy volt, ahogy Smith telefonhívásakor hagyta. A fájdalom, amit érzett, semmihez nem volt hasonlítható. Nem szerette a romantikus szerelmes regényeket, mindig úgy gondolta, olyan túláradó érzelmeket írnak le, amelyek a valóságban nem léteznek. Vagy mégis? A szerelmi bánat biztosan létezik, és valóban keserű - állapította meg. Talán egy forró fürdő segít összeszedni szétesni látszó testét és lelkét, mielőtt bemegy a kapitányságra, és találkozik Beckett-tel. Nem tudta, hogyan zuhanyozhatna úgy, hogy ne ázzon el a gipsz a lábán, ezért megengedte a meleg vizet a kádba. A vetkőzésnél megküzdött a farmerral, miközben arra gondolt, rendelnie kellene néhány bővebb szárú darabot. Óvatosan beszállt a fürdőolajtól kellemesen selymes vízbe úgy, hogy bal lábát akád peremén nyugtatta. Becsukta a szemét, és megpróbált semmire sem gondolni.
A Castle lakásáig tartó úton Beckett számtalan variációját végiggondolta a férfi megsemmisítésének, de minden variáció végén a fülébe csengtek Lanie szavai. A liftben úgy döntött, rögtönözni fog, de az biztos, hogy Castle nem ússza meg szárazon. Amíg töprengett azt vette észre, hogy az édesanyja gyűrűjét forgatja a nyakában levő láncon. Ránézett az ékszerre, mintha tanácsot kérne tőle. Mindig megnyugtatta, ha megérintette, és mindig eszébe juttatta anyja szavait: "Katie, az igazság mindig győz. Lehet, hogy nem előbb, hanem utóbb, de győz. Soha ne engedd, hogy a bosszú hajtson, mert az erőszak erőszakot szül!" Más szájából elcsépelt frázisoknak tartaná ezeket a mondatokat, de az édesanyja olyan meggyőződéssel mondta őket, hogy ő is hitt bennük. Kilépett a folyosóra és elengedte a gyűrűt. Vett egy nagy levegőt, aztán elszánt tekintettel, alsó ajkát harapdálva határozottan bekopogott Castle lakásának ajtaján.
Castle mintha valami kellemes lebegésből ébredne, kinyitotta a szemét. - Elaludtam volna a kádban? - fordult meg a fejében, de a víz még meleg volt, tehát nem sok idő telhetett el. Aztán meghallotta az erőteljes kopogást az ajtaján. Várt, de a kopogás megismétlődött újra meg újra, türelmetlenül, de ő nem mozdult. A dörömbölés abbamaradt, és Castle felsóhajtott, de csak néhány másodpercig élvezte a nyugalmat, mert meghallotta telefonja kitartó zenélését.
- Akárki vagy, holt biztos, hogy nem szállok ki ebből a mennyországból még legalább negyed óráig! - morogta maga elé, és újra behunyta a szemét, de abban a pillanatban ki is nyitotta, mert a távolból egy ismerős, és rettentő dühös hangot hallott meg.
- Richard Castle! Tudom, hogy benn vagy! - kiabálta Beckett, miután meghallotta a férfi telefonjának hangját az ajtón belülről. - Elhiszem, hogy nem mersz a szemem elé kerülni, de ha nem nyitod ki az ajtót, esküszöm, hogy rád töröm!
Az író szíve úgy vert, mint egy légkalapács. Megpróbált minél gyorsabban kievickélni a vízből. Kapkodva a derekára tekert egy fehér törölközőt, és mankóival egy lábon ugrálva kinyitotta a fürdőszoba ajtaját.
- Megyek, nyitom! - kiáltotta, mielőtt a nő berúgná az ajtót.
Kate Beckett mindere számított, csak az eléje táruló látványra nem. Ha egy nappal korábban látja ezt, arra gondolt volna, hogy előtte áll élete férfija, akit még soha nem látott ilyen vonzónak. Kate dühös tekintettel mérte végig, de egy pillanatra pajzán fény gyúlt a szemében. Ott állt előtte Castle, ahogyan még soha nem látta, leszámítva a maga elől is eltitkolt fantáziaképeket, amik néha megfordultak a fejében, amikor olyan közel kerültek egymáshoz, hogy szinte tapintható volt a kettejük közötti fizikai vonzódás. A szívverése kihagyott egy ütemet. Agya próbálta magába inni a látványt: izmos, magas férfitest, széles vállak, erős mellkas, a fürdőolajtól sima, fénylő bőr, amelyen lassan csörgedeznek lefelé a vízcseppek, ágyékot jótékonyan takaró, és épp ezért izgató törölköző, kócos, vizes haj. Még az arcán levő égésnyomokat, a begipszelt lábat és a mankókat is szexinek találta. Dühös lett magára, ahogy a szexi szó átfutott az agyán. Most nem vehet le a lábamról! - gondolta. - Annál sokkal jobban megsebzett. Kate nyelt egyet. Megpróbálta szemét a férfi arcán tartani, de amikor belenézett a végtelenül szomorú, kék szemekbe, megremegett a lába.
Castle hálát adott az égnek, hogy Alexis és Martha nincs New York-ban. Jobb, ha egyenlőre nem szereznek tudomást a történtekről és a törött lábáról sem.
- Persze kicsim! Érezzétek jól magatokat! - válaszolt talán túl gyorsan, ami rossz érzést keltett a lányban.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Nem, nem, csak arra gondoltam, nehogy a Nagyi elrontson benneteket - vágta ki magát Castle.
- Ugyan Apa! Nem bízol bennem?
- Benned igen, de a Nagyiban már kevésbé!
- Akkor hétfőn találkozunk! - búcsúzott el Alexis.
- Igen, hétfőn találkozunk - mondta a férfi, de amikor letette a telefont sóhajtott egyet. Ki tudja mi lesz még hétfőig? - töprengett.
- Emlékszem ám, hogy mennyien szeretik magát! Ne lógassa hát az orrát! - szólalt meg a nővér. - Most egyedül van, de ha hazamennek a szerettei, nem lesz magányos.
A szavak szíven ütötték a férfit. A világon mindennél jobban szereti a lányát, ha kell, az életét is odaadná érte, az anyjával pedig igazi lelki társak, mégis úgy érezte, Kate nélkül nincs magányosabb ember nála.
- Mondja! Hogy tud mindig optimista lenni? - nézett a nőre kérdőn Castle, mire az jóízűen elnevette magát.
- Azt hiszem, genetika. A szüleim is mindig "félig tele a pohár" szemlélettel nézték az életet.
Margo nővér kitolta a kerekesszékben a kórház előtt várakozó taxiig, aztán kedélyesen beszólt az autóba, a hátsó ülésen fészkalódó írónak.
- Ne csináljon butaságot, nehogy megint a kezeim közé kerüljön! - nevetett, aztán becsukta az ajtót. Az úton hazáig először a nővér nevetése csengett a fülében, aztán a szavai: "Ha valamit nagyon akar az ember, akkor tegyen meg mindent a célja eléréséért, és akkor sikerrel jár" "megéri a harcot" Benyúlt a zakója zsebébe, és előhúzta a Smith-től kapott névjegykártyát. Ki kell derítenie, hol van az akta. Forgatta a lapot jobbra, balra, fejtetőre állította, de nem látott rajta semmi különöset. Aztán megakadt a szeme a Címen: Medison 64. Miért van más betűtípussal írva a szám, mint az utcanév? 64. Megfordította a papírt. Ezzel a betűtípussal írva a négyes, megfordítva is négyesnek látszott, a hatos pedig kilencesnek.
- Meg tudná mondani, mi van a Medison 49. szám alatt? - hajolt előre a sofőrhöz.
- Persze! Egy üvegpalota, tele menő cégek és jogi képviseletek méregdrága irodáival - bólogatott elégedetten a sofőr. Ha nem is volt tehetős, a szakmájában kimagasló helyismerettel rendelkezett, és ez büszkévé tette.
Az író szemében a remény szikrája csillant. Talán valamelyik irodához köze van Smith-nek!
A taxis szemöldöke a homloka tetejére szaladt, amikor meglátta a tetemes borravalót, úgyhogy készségesen kiugrott a kocsiból, és segített az utasának kiszállni, miközben azon gondolkodott, mitől bűzlik ez az elegáns ruhába öltözött, méregdrága környéken lakó férfi.
Castle bebicegett a lakásba, és a konyha felé indult, hogy igyon egy kis narancslevet. Szeme megakadt az étkezőasztalon. Minden úgy volt, ahogy Smith telefonhívásakor hagyta. A fájdalom, amit érzett, semmihez nem volt hasonlítható. Nem szerette a romantikus szerelmes regényeket, mindig úgy gondolta, olyan túláradó érzelmeket írnak le, amelyek a valóságban nem léteznek. Vagy mégis? A szerelmi bánat biztosan létezik, és valóban keserű - állapította meg. Talán egy forró fürdő segít összeszedni szétesni látszó testét és lelkét, mielőtt bemegy a kapitányságra, és találkozik Beckett-tel. Nem tudta, hogyan zuhanyozhatna úgy, hogy ne ázzon el a gipsz a lábán, ezért megengedte a meleg vizet a kádba. A vetkőzésnél megküzdött a farmerral, miközben arra gondolt, rendelnie kellene néhány bővebb szárú darabot. Óvatosan beszállt a fürdőolajtól kellemesen selymes vízbe úgy, hogy bal lábát akád peremén nyugtatta. Becsukta a szemét, és megpróbált semmire sem gondolni.
A Castle lakásáig tartó úton Beckett számtalan variációját végiggondolta a férfi megsemmisítésének, de minden variáció végén a fülébe csengtek Lanie szavai. A liftben úgy döntött, rögtönözni fog, de az biztos, hogy Castle nem ússza meg szárazon. Amíg töprengett azt vette észre, hogy az édesanyja gyűrűjét forgatja a nyakában levő láncon. Ránézett az ékszerre, mintha tanácsot kérne tőle. Mindig megnyugtatta, ha megérintette, és mindig eszébe juttatta anyja szavait: "Katie, az igazság mindig győz. Lehet, hogy nem előbb, hanem utóbb, de győz. Soha ne engedd, hogy a bosszú hajtson, mert az erőszak erőszakot szül!" Más szájából elcsépelt frázisoknak tartaná ezeket a mondatokat, de az édesanyja olyan meggyőződéssel mondta őket, hogy ő is hitt bennük. Kilépett a folyosóra és elengedte a gyűrűt. Vett egy nagy levegőt, aztán elszánt tekintettel, alsó ajkát harapdálva határozottan bekopogott Castle lakásának ajtaján.
Castle mintha valami kellemes lebegésből ébredne, kinyitotta a szemét. - Elaludtam volna a kádban? - fordult meg a fejében, de a víz még meleg volt, tehát nem sok idő telhetett el. Aztán meghallotta az erőteljes kopogást az ajtaján. Várt, de a kopogás megismétlődött újra meg újra, türelmetlenül, de ő nem mozdult. A dörömbölés abbamaradt, és Castle felsóhajtott, de csak néhány másodpercig élvezte a nyugalmat, mert meghallotta telefonja kitartó zenélését.
- Akárki vagy, holt biztos, hogy nem szállok ki ebből a mennyországból még legalább negyed óráig! - morogta maga elé, és újra behunyta a szemét, de abban a pillanatban ki is nyitotta, mert a távolból egy ismerős, és rettentő dühös hangot hallott meg.
- Richard Castle! Tudom, hogy benn vagy! - kiabálta Beckett, miután meghallotta a férfi telefonjának hangját az ajtón belülről. - Elhiszem, hogy nem mersz a szemem elé kerülni, de ha nem nyitod ki az ajtót, esküszöm, hogy rád töröm!
Az író szíve úgy vert, mint egy légkalapács. Megpróbált minél gyorsabban kievickélni a vízből. Kapkodva a derekára tekert egy fehér törölközőt, és mankóival egy lábon ugrálva kinyitotta a fürdőszoba ajtaját.
- Megyek, nyitom! - kiáltotta, mielőtt a nő berúgná az ajtót.
Kate Beckett mindere számított, csak az eléje táruló látványra nem. Ha egy nappal korábban látja ezt, arra gondolt volna, hogy előtte áll élete férfija, akit még soha nem látott ilyen vonzónak. Kate dühös tekintettel mérte végig, de egy pillanatra pajzán fény gyúlt a szemében. Ott állt előtte Castle, ahogyan még soha nem látta, leszámítva a maga elől is eltitkolt fantáziaképeket, amik néha megfordultak a fejében, amikor olyan közel kerültek egymáshoz, hogy szinte tapintható volt a kettejük közötti fizikai vonzódás. A szívverése kihagyott egy ütemet. Agya próbálta magába inni a látványt: izmos, magas férfitest, széles vállak, erős mellkas, a fürdőolajtól sima, fénylő bőr, amelyen lassan csörgedeznek lefelé a vízcseppek, ágyékot jótékonyan takaró, és épp ezért izgató törölköző, kócos, vizes haj. Még az arcán levő égésnyomokat, a begipszelt lábat és a mankókat is szexinek találta. Dühös lett magára, ahogy a szexi szó átfutott az agyán. Most nem vehet le a lábamról! - gondolta. - Annál sokkal jobban megsebzett. Kate nyelt egyet. Megpróbálta szemét a férfi arcán tartani, de amikor belenézett a végtelenül szomorú, kék szemekbe, megremegett a lába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése