Vett egy nagy levegőt, és Kate szemébe nézve, alig hallhatóan kibökte: - Anyám tudja.
- H ... h ....h ... - próbált levegőt kapkodni a tüdejébe a nő, de úgy érezte, szó szerint elakadt a lélegzete.
- Hidd el, én is csak most tudtam meg, és nem mondta el senkinek - próbálta menteni a menthetőt a férfi, és gyors magyarázkodásba kezdett, még mielőtt Kate-t elönti a méreg. Suttogva mesélte el, hogy Martha meglátta, hogy együtt aludtak életük első együtt töltött éjszakájának hajnalán.
- Biztos, hogy csak ennyit látott? - Kate-nek nem kellett nagy képzelőerővel rendelkeznie, hogy maga előtt lássa a jelenetet. Ha ezt egy filmben látja, biztosan jót derült volna a szituáción, de így, hogy ő volt az egyik főszereplő, csak kínosnak találta. Ráadásul hamarosan egy asztalhoz kell ülnie az asszonnyal, és udvariasan mosolyogva együtt vacsorázni.
- Hát, én hittem neki - bizonytalanodott el az író, és ahogy belegondolt a lehetőségbe, hogy anyja talán átírta a valóságot, csak hogy ne legyen olyan kínos, újra szorongással töltötte el.
- Castle! Ő egy kiváló színésznő! Akkor hiteti el veled az ő verzióját, amikor csak akarja! - hajolt hozzá közelebb Kate, hogy nagyobb súlyt adjon suttogva kiejtett szavainak.
- De ... de ő soha nem hazudna nekem - jelentette ki a kezdeti bizonytalanság után magabiztosan a férfi.
Kate összeszorította a száját, és nem szólt. Azon gondolkodott, ha Martha akarná, bármikor becsaphatná Castle-t, hiszen ez még neki is sikerül, ha meg akarja viccelni a férfit, de ha olyan a kapcsolatuk, mint Castle-nek és Alexis-nek, akkor az asszony soha nem tenne ilyet.
- Igen, én is így gondolom - szólalt meg nyugodtabban, de aztán új gondolat fészkelte be magát az agyába. - Mi lesz, ha mégis elmondja Alexis-nek? Olyan ez, mint a dominók. Egyet eldöntesz, és szép sorban követi a többi!
- Nem fogja elmondani - nézett Kate szemébe határozottan az író, kezébe fogta a nő finom ujjait, de nem tudta mit tehetne még, hogy megnyugtassa, miközben ő maga sem volt nyugodt. Azt már végképp nem merte megemlíteni a nőnek, hogy valószínűleg Alexis is sejt valamit.
- Kész a vacsora fiatalok! - hallották meg Martha hívó hangját.
- Minden rendben lesz - súgta Castle, és biztatásként enyhén megszorította a kezét, majd közelebb hajolva hozá egy leheletnyi csókot adott a még mindig dermedten maga elé néző nő arcára. - Gyere! - húzta fel gyengéden a kanapéról. Amikor az étkezőbe léptek, meglátták a lépcsőn lefelé tartó Alexis-t, és azonnal elengedték egymás kezét.
- Szia Alexis - üdvözölte gyorsan a lányt Kate. Megpróbált úgy viselkedni, mintha csak egy baráti vacsorameghívásnak tenne eleget.
- Szia Kate, örülök, hogy velünk vacsorázol! - mondta vidáman mosolyogva Alexis, közben fürkészve hol a nyomozóra, hol apjára szegezte égszínkék szemét. - Bocs Nagyi, hogy nem segítettem, de csak most végeztem a csomagolással - fordult egy pillanatra nagyanyja felé.
- Nem kell félned, apád főzött, én csak befejeztem a kevergetést - legyintett elnézően. - Én nem csomagolok sok holmit. Tudod drágám, Párizs a divat fővárosa, ahol gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhák várnak rám - mondta ábrándos tekintettel.
- Az én hitelkártyámra meg tetemes terhelések - húzta el a száját Castle.
- Reggel Európába megyünk a Nagyival - magyarázta Alexis Kate-nek. - Ballagási ajándék - mosolygott szeretettel az idős nőre, akinek a lány nézésétől ellágyult a tekintete.
- Igen, tudom. Apád mondta. Gratulálok a kiváló eredményedhez és a ballagási beszédedhez!
- Honnan tudsz te a ballagási beszédről? - vonta össze csodálkozva a szemét, és rosszallón apjára nézett.
- Én csak elmeséltem, milyen jó géneket örököltél a szóbeli kifejezőkészség terén - mondta ártatlanul az író, mire mindannyian elnevették magukat.
Kate megállapította, milyen könnyen feloldódott a benne levő feszültség. Martha egyáltalán nem mutatta, hogy valami titok birtokosa lenne. Tényleg kiváló színésznő - mosolyodott el magában.
- Reggel kiviszlek benneteket a reptérre - mondta Castle, miközben mert egy adag párolt zöldséget.
- Még csak az kellene, hogy a gyógyulóban levő lábadat megerőltesd! Te csak pihenj! Már megrendeltem a taxit - mondta Martha ellentmondást nem tűrően, miközben lopva Kate-re pislantott, aki zavartan vette észre a cinkos villanást az asszony szemében.
A vacsora kedélyes beszélgetéssel telt. Castle láthatóan élvezte a három nő vacsorát dicsérő szavait. Egyre többször gondolt arra, milyen csodálatos lenne ezt a helyzetet nap mint nap átélni. Most fogalmazódott meg benne először ilyen határozottan, hogy mire is vágyik igazán. Családra vágyott. Igazi családra, amiben eddig soha nem volt része. Annyira lefoglalták a vissza-visszatérő gondolatok, hogy nem tűnt fel neki Alexis egyre kutatóbb és mosolygósabb tekintete, amellyel hol őt, hol Kate-t nézi.
Kate-nek viszont feltűnt. Először zavarba jött a tudattól, hogy Alexis sejti az apja és a közte levő kapcsolatot, de aztán nyíltan felvette a lánnyal a szemkontaktust. Ahogy az értelmet sugárzó kék szemekbe nézett, már egészen biztos volt benne, hogy rosszul őrizték a titkukat. Egy órával ezelőtti félelmének viszont nyoma sem volt. Ahogy Alexis szemébe nézett, tudta, hogy sosem árulná el őket, ha ők nem akarják. Kezdett másképp gondolkodni a helyzetről. Egyre inkább úgy érezte, hogy Alexis-nek joga van tudni az igazat.
- Alexis! Nem bánod, hogy apád olyan sok időt tölt velem? - kérdezte két falat között ártatlan csevegésnek álcázva a bújtatott célzást. Castle, aki éppen kortyolt egyet a napsütötte francia hegyoldalon érlelődött szőlőből készült vörösborból, hirtelen köhögni kezdett a félrenyelt nedűtől. Egy pillanatra mindannyian ránéztek, aztán amikor látták, hogy megküzd a helyzettel, és már rendesen veszi a levegőt, kíváncsian egymás felé fordultak. Martha érdeklődve figyelte a jelenetet, de csak magában mosolygott. Nem akart előre inni a medve bőrére.
- Bevallom, eleinte nem örültem neki, mert úgy éreztem, hogy egy olyan világba került, aminek nem méri fel a veszélyeit. - kezdett a válaszhoz megfontoltan, és nagyon komolyan Alexis. - Ő író, nem rendőr, és ezt hajlamos elfelejteni - pillantott apjára, aki elhűlve hallgatta a párbeszédet. - Aztán az évek során megértettem, miért olyan fontos ez neki. Egyrészt értelmet adott az életének, másrészt megismert téged. Nem mondom, hogy már nem féltem, de tudom, hogy te vigyázol rá. Ha nem lehetne a társad, nem érezné magát teljes embernek, és akkor boldog sem lehetne.
Kate hallgatta a szavakat, és újból tudatosult benne, mennyire szereti a lány az apját. Fontosabb neki az apja boldogsága, mint a saját félelmei.
- És mit gondolsz rólam? - kérdezte nyíltan, miközben próbálta leküzdeni hangja remegését.
- Őszintén? - mosolyodott el Alexis, ami egy kicsit megnyugtatta a nyomozót, aki csak bólintott a kérdésre. - Azt gondolom, hogy te egy nagyszerű ember vagy, és apa boldog lehet, hogy szereted.
Alexis szavaira Castle mozdulatlanná dermedt, aztán félve Kate-re pillantott. Arra számított, hogy a nő ellenkezni fog, és meg akarja győzni Alexist, hogy kettejük között csak barátság van, ehelyett Kate a lánya szemébe nézve elmosolyodott, ő meg csak megbabonázva nézte a két gyönyörű, összefonódó szempárt.
- Nagyon okos is vagy Kate, ha már a véleményemet kérdezted - nevette el magát Alexis. - Elég hamar rájöttél, hogy képben vagyok.
- Akkor te most ... - nézett kérdőn a lányára az író.
- Apa! Nem kellett Sherlock Holmes-nak lennem, hogy lássam, milyen szerelmes vagy! Lerí rólad a boldogság - simított végig kedvesen apja arcán.
- Na és én? - húzta fel kíváncsian a szemöldökét Kate. Kíváncsi volt, mi árulta el Castle iránti érzéseit.
- Egyszerű. Ha apával vagy, ragyogsz.
- Na fiatalok, akkor ennyit a titkokról - szólalt meg Martha. Mindannyian elnevették magukat, és Castle boldog megkönnyebbüléssel fogta meg Kate kezét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése