Változatok egy témára 5/3

Beckett elmosolyodott. Olyan, mint egy félős ötéves - gondolta, és azon töprengett, miért találja olyan aranyosnak, amikor ilyen ártatlanul gyermeki ez a zseniális gondolkodású, sikeres, világhírű férfi.
Az autóban egyikük sem szólt egy szót sem. Kate a szélvédőn át figyelte a forgalmat, és próbálta ráncba szedni nevetőizmait, mert nem akarta, hogy Castle meglássa a mosolyt a szája sarkában, az író pedig szorongva nézett ki a mellette levő ablakon, még csak véletlenül sem nézett Kate felé, nehogy csipkelődni kezdjen vele a nő.
A csendet Beckett telefonjának csengése törte meg. Amikor látta, hogy Lanie vívja, kihangosította a készüléket.
- Szia Kate - hallották a barátságos, de hivatalos hangnemben megszólaló hangot. - Már biztos, hogy nincs ügyetek, ugyanis a délelőtt talált holttest sérüléseiből biztosan megállapítható, hogy a nő öngyilkos lett.
- Köszi Lanie - sóhajtott a nyomozó, és letette a telefont. Nem tudta eldönteni, mi tölti el nagyobb szomorúsággal, az, ha valakitől elveszik az életét, vagy ha önkezével dobja el magától. Az öngyilkosságnál nincs ügy, nincs bűnös, akit lecsukhatnának, csak egy halott ember van, aki nagy fájdalmában, elkeseredettségében vagy kilátástalanságában meghozott egy tragikus döntést. Csak áldozat van, akin nem segített senki.
Castle megérezte a nő testét átjáró szomorúságot.
- Hogyan juthat el valaki odáig, hogy öngyilkos legyen? - töprengett hangosan.
- Sok oka lehet annak Castle, hogy valaki értelmetlennek érezze az életét. Nem mindenki olyan szerencsés, mint te - mondta, de nem nézett a férfira.
- Tudom. Ha nem lennék sikeres és gazdag, akkor is az enyém lenne a legnagyobb boldogság, mert vannak, akik szeretnek, és akiket szerethetek. - Castle hosszú percek óta először nézett Beckett szemébe. Tekintete olyan komoly volt, amilyennek nagyon ritkán látta a nő. Kate egy pillanatra elmerült a kék szemek tengerében, aztán bólintott, és halványan elmosolyodott, de aztán újra fájdalom suhant át az arcán.
- Nem sokkal volt idősebb nálam - mondta halkan.
Castle érezte, hogy erre csak valami sekélyes közhelyet tudna mondani, ezért nem szólt, csak finoman Kate combjára csúsztatta a kezét. A mozdulat minden szónál többet jelentett a nőnek. Újra tudatosult benne, hogy milyen szerencsés, hogy egy olyan férfi szerelmét élvezheti, aki mindent megtenne érte, aki mellett biztonságban érezheti magát, akire mindig, minden körülmények között számíthat. No meg aki fél az injekciós tűtől! - suhant át az arcán egy apró mosoly, és anélkül, hogy levette volna szemét az útról, kezét a férfiéra tette.
Hamarosan Kate már a nővérpultnál állt, és megérdeklődte, hova kell menniük pontosan, amikor meglátta, hogy az író még tanácstalanul az ajtóban álldogál. Sóhajtott egyet, és elővette szigorú, nyomozó-tekintetét.
- Castle! Nehogy még egyszer meg merj szökni! - vonta össze a szemöldökét, mire a férfi bizonytalanul elindult felé. - Gyere, a négyes vizsgálóba kell mennünk! Ne vágj olyan képet, mint akit a vesztőhelyre visznek!
- De én úgy érzem, hogy oda akarsz küldeni - mondta durcásan a férfi, miközben félelemmel teli tekintettel leült a vizsgáló ajtajával szemben álló székre.
- Nehogy rám fogd! Magadnak köszönheted!
- De ... de nem kellett volna visszajönnünk - morgott még maga elé Castle. Tudta, hogy ezt a csatát elvesztette, de még tenni akart egy próbát, hogy meggyőzze Beckettet, hogy feleslegesen jöttek vissza, amikor nyílt a vizsgálóajtaja, és egy kedves arcú, fiatal, fekete bőrű nővér dugta ki a fejét rajta.
- Ide várnak? - kérdezte ragyogó arccal, hibátlan fogsorát megvillantva, amitől Castle-nak déjá vu érzése támadt.
- Igen. Meghoztam az Elveszett Báránykát - állt fel Kate. 
Castle nyelt egyet, és nehézkesen felállt. - Bice-bóca, Elveszett Bárányka! Na szép! - gondolta felháborodottan, miközben azon járt az esze, minek nevezhetné ő Kate-t, de ebben a pillanatban semmi ötlete nem volt, a félelemtől leblokkolt az agya.
Belépett a vizsgálóba, és meglepve nézett körül.
- Kérem Mr. Castle, tolja le a nadrágját - hallotta maga mögül a fiatal nővér hangját. - Ha önnek kényelmesebb, nyugodtan felfekhet az ágyra, de ha gondolja állva is beadhatom a tetanusz injekciót.
Castle fal fehér arccal pördült meg a tengelye körül, még fájós, gyenge lábáról is megfeledkezett.
- Maga ... maga akarja beadni? - kérdezte döbbenten, és újra körbenézett.
- Talán nem felelek meg? - nevetett rá a nővér. Fiatal kora ellenére azt már tudta, hogy a jókedv és a humor csodákra képes. - Miért, kire számított? 
- Én csak ... azt hittem ... - dadogta zavartan Castle.
- Á! Margo nővérre számított! Mielőtt elment, mondta, hogy számítsak az ellenállására.
- Elment? - nézett olyan csalódottan maga elé az író, mint aki élete nagy lehetőségét szalasztotta el, ami mindkét nő arcára mosolyt csalt.
- Napok óta tizenhat órázik, neki is jár egy kis pihenés. Amikor egy percre magára hagyta, akkor elszökött, most meg utána sóvárog? - kérdezte huncutul mosolyogva a nővér, miközben felszívta a hatóanyagot a fecskendőbe.
- Az, hogy sóvárgok utána talán túlzás, de őt már ismerem - nyögte kétségbeesve Castle, miközben nem tudta levenni a szemét a fecskendőről, amit éppen megpöckölt a nővér.
- Higgye el, én is majdnem olyan jó vagyok! Kiváló tanárom volt - nevetett még a szeme is a jókedvtől majd kicsattanó lánynak, amitől az írónak újra furcsa érzése támadt.
- Margo nővér az édesanyja, ugye? - szólalt meg Kate olyan arccal, amit a férfi akkor szokott látni rajta, amikor egy nyomozás során rájön a gyilkos kilétére.
Castle csak kapkodta a fejét, aztán szeme tágra nyílt a felismeréstől: ugyanaz a nevetés, ugyanaz a jókedv, na és ugyanaz a magabiztosság. 
- Margaret vagyok. Sokan mondják, hogy hasonlítok az édesanyámra - kacsintott rájuk a nővér.
- Akkor nincs menekvés - sóhajtott megadóan a férfi, megfordult, kioldotta az övét és letolta a nadrágját. Miközben belemarkolt az előtte álló vizsgálóágyba és szorosan behunyta a szemét, hallotta, ahogy a két nő a háta mögött halkan kuncog.
- Megbánja még ezt Beckett nyomozó - morogta durcásan, aztán megérezte a mámorító cseresznyeillatot, a karjához nyomódó duzzadt mellet, és Kate meleg leheletét, ahogy a fülébe suttog.
- Este mindenért kárpótollak!
Az illat, az érintés és a szavak elvarázsolták a férfit. Csukott szemmel, mozdulatlanul állt, szája elnyílt, ahogy az estére gondolt.   
- Ááááááá! - rándult össze a fájdalomtól, aztán összeszorított szemmel és szájjal próbált koncentrálni a fantáziájában néhány másodperccel ezelőtt felvillanó képekre.
- Készen vagyunk Mr. Castle, felöltözhet. Előfordulhat, hogy belázasodik, vagy fáj az injekció helye, akkor nyugodtan vegyen be egy lázcsillapítót, és lehet borogatást is tenni rá - fordult Kate-hez. - Pihennie kell, és este fertőtleníteni és átkötni a sebet. Ja, és édesanyám üzeni, hogy nagyon vigyázzon rá - nézett jelentőségteljesen Beckett szemébe, aki mosolyogva bólintott.
- Én is itt vagyok ám! - háborgott sértődött kisfiúként Castle, miközben becsatolta a derékszíját és megigazította az ingét.
A két nő összemosolygott és sóhajtott egyet.
- Castle, azt hiszem bennem jobban bíznak - mondta kicsit gonoszkodva Kate, aztán a nővérhez fordult. - Köszönjük Margaret, és az édesanyjának is!

Egy óra múlva az író már a nappalija kanapéján ülve győzködte Beckett-tet, hogy töltse vele a délután hátralevő részét, hiszen nincs gyilkossági ügyük.
- Papírmunka az öngyilkosságnál is van, és Gates kapitány se venné jó néven, ha egész nap be sem dugnám az orromat. Szóval én megyek, te pedig szépen lefekszel, betakarózol és pihensz. Beszéltem Alexis-szel, kb. húsz perc múlva itthon lesz, és hamarosan Martha is megjön, úgy hogy lesz, aki vigyáz rád. Ne nézz ilyen kétségbeesett szemekkel!
- Tudod te mit jelent, ha ilyen állapotban egy féltő anya és egy aggódó lány kezei közé kerülök? Lehet, hogy a túlzott ápolásukba betegszem bele  - panaszkodott szenvedő arccal a férfi.
- Ne nyafogj Castle! 
- És mi lesz a kárpótlással? 
A férfi kék szemei huncutul megcsillantak, és finoman végigsimított az előtte álló nő combján, majd lassan magához húzta. Kate engedett a mozdulatnak, lehajolt, és leheletfinom csókot adott a szájára.
- Vacsorára itt leszek - lehelte a csókba, aztán lágyan megsimogatta a férfi arcát, igézőn rámosolygott, és elindult.
Castle zakatoló szívvel, megbabonázva nézett utána, és bizsergő borzongás futott rajta végig a rájuk váró este gondolatára.