Változatok egy témára 8/30

- Ne nyafogj, Castle! Nem te voltál kíváncsi a késdobáló produkcióra? Lehet, hogy most közvetlen közelről láthatod a repülő késeket - húzta fel kihívóan a szemöldökét mosolyogva. - Éppen most kezdődnek a próbák - pillantott az órájára.

Amikor meglátták a színpadot, rájöttek, hogy a próbára kijelölt idő valószínűleg több órát takar, mert azt  a szélmalomhoz hasonló szerkezetet pillantották meg, aminek két, állandóan körbekeringő hengerében egy-egy artista egyensúlyozott éppen. 

- Hm ... és mikor próbál Grigorij Petrov? - tekintgetett körbe Castle, hátha meglát valakit, aki információt tudna adni.

Kate a színpad szélén álldogáló munkásokra mutatott, akik az artisták próbájának végét várták, hogy szétszerelhessék a szerkezetet, és sietve feléjük indult. Néhány perc múlva már egy listával a kezükben úgy döntöttek, hogy megvárják, amíg a két férfiből álló páros befejezi a gyakorlást, és előbb velük beszélnek, és csak utána keresik fel a késdobálót.

Hamarosan a forgó szerkezet megállt, a két norvég származású artista pedig kilépett  a hengerekből. A homlokukon megjelenő verejtékcseppek, és a nagy lélegzetvételek, amivel uralni akarták a légszomjat, jelezték, hogy mekkora fizikai megterhelést követelt a produkció. Castle lelkesen megtapsolta őket, és arcán széles mosollyal a két férfihez lépett. Kate csendesen követte, és miközben elismerően a gyanakodva megtorpanó artistákra mosolygott, magában bosszankodva vette tudomásul, hogy a nyomozó szerep helyett egész nap a feleség szerepe jut neki. Figyelte Castle-t, ahogy néhány perc alatt a két férfi bizalmába férkőzik, és szinte mindent megtud az életükről. Értetlenül állt a tény előtt, hogy láthatóan mindenki szeretne egy könyv képzeletbeli szereplője lenni, és ezért képes megosztani egy idegennel az élete minden apró részletét. A beszélgetésből kiderült, hogy Omar Navarroval ellentétben, az artistáknak fogalmuk sincs, kicsodák is valójában, ezért arra gondolt, miért is ne kérdezősködhetne úgy, mint egy világhírű bestseller író kíváncsi, butácska felesége, így aztán, amikor Castle éppen arról érdeklődött, mennyire alkot a társulat közösséget, és mennyire foglalkoznak egymás sorsával, együtt érző arccal megszólalt.

- Olvastam az újságokban, hogy micsoda szörnyűség történt a társulatuk egyik tagjával, azzal a komikussal - ingatta meg a fejét látványosan sajnálkozva. - Biztosan megviselte magukat is a halála - sóhajtott nagyot. A szeme sarkából látta, hogy Castle meglepődve pillant felé, de a következő másodpercben észbe kapott, és ő is szomorú arcot vágva ingatta meg a fejét, mint aki eltűnődik az élet kegyetlenségén.

A két artista zavartan egymásra nézett, aztán az idősebb, vöröses hajú, szeplős, kék szemű Magnus Kate felé fordult.

- Hát, igen ... tragikus eset - mondta komolyan, de hangja inkább rideg volt, mint megrendült.

- Mi alig ismertük - tette hozzá mentegetőzve a húszas évei elején járó, szőke Erik. - Tudja, sokan nem fogadnak el bennünket, ezért nem barátkozunk könnyen - pillantott lopva Magnus-ra, aki a megjegyzésre büszkén kihúzta magát, szeretőn Erik szemébe nézett, miközben látványosan végigsimított a karján.

- A hazánkban elfogadják a kapcsolatunkat, ahogy a legtöbb amerikai sem talál kivetnivalót benne - fordult Kate felé - de Anton orosz volt, náluk tabu volt a homoszexualitás. Nem mondhatom, hogy bántott bennünket, de egyszer hallottam, hogy Marion Hartnett-nek azt mondja, hogy az nem normális, ha két férfi szereti egymást, és hogy ez az ő szemében halálos bűn. Láthatóan kerülte a társaságunkat, és mi is az övét - vonta meg a vállát Magnus, mint aki már oly sokszor találkozott hasonló véleménnyel, hogy megtanulta, ne foglalkozzon a bántó megjegyzésekkel.

Castle hirtelen gondolt egyet, és más szemszögből próbált új információt kihúzni a két férfiból.

- Tudják, a könyvemben nemcsak arra szeretném fektetni a hangsúly, hogy milyen sok gyakorlás és erőfeszítés áll egy nemzetközileg is elismert produkció mögött, hanem azt is szeretném érzékeltetni, hogy a különböző országokból és kultúrákból összeálló közösségben milyen konfliktusok, intrikák fordulnak elő. Ettől lenne valósághű igazán a regényem - mondta teljes meggyőződéssel, miközben sűrűn egymás után kettőt pislantott. Kate magában elmosolyodott, hiszen a kívülálló azt hihette, hogy ezzel csak megerősíti az író a szavait, ő azonban tudta, hogy ilyenkor füllent. 

- Hát, konfliktusok Antonnal kapcsolatban is voltak, bár nekünk nem volt bajunk vele, de fura figura volt, ezért akik közelebbi kapcsolatba került vele, azok vagy imádták, vagy gyűlölték - bátorodott meg Erik, és fontossága teljes tudatában, miszerint hozzájárulhat egy bestseller megírásához, mesélni kezdett.  - Minket is meglepett a halálhíre, mert nem gondoltuk, hogy akkora ellenszenvet váltott ki valakiből, hogy megölje ... bár ... Grigorij szívből gyűlölte. Azon sem csodálkoztam volna, ha megmártotta volna benne a kését  - fecsegte a fiatal artista, aztán mint aki észbe kap, hogy túlságosan is kitálalt két idegennek, zavartan elnevette magát. - Persze ezt csak képletesen mondtam - nézett segélykérően Magnus-ra, aki rosszallóan összevonta vörös szemöldökét, amiért társa elkotyogta a véleményét, aztán sóhajtott egyet, körbepillantott, hogy hallja-e őket valaki, és amikor megállapította, hogy nincs kéretlen közönségük, halk magyarázatba kezdett.

- Mindenki tudta, hogy Grigorij, a késdobáló, szinte elvesztette az eszét dühében, amikor rájött, hogy Anton az ágyába csalta a húgát, Lena-t. Bár a viszony hónapokkal ezelőtt véget ért, és mindenki tudta, hogy Anton már Marion Hartnett-be szerelmes, azt suttogták, hogy Lena nem mondott le a kisemberről. Ez valószínűleg igaz is volt, mert Grigorij azt ordítozta részegen egy bárban még Miami-ban, hogy kicsinálja Antont. Szó szerint azt mondta, hogy megforgatja benne a kését, és kibelezi, ha még egyszer Lena-val találja.

Castle és Beckett észrevétlenül egymásra pillantott. Ryan-ék jelentésében sehol nem szerepelt ez az információ, ezért szerettek volna többet megtudni a fenyegetőzésről.  Castle elgondolkodva hümmögött, mielőtt megszólalt.

- Akkor a rendőrség biztosan rászállt erre a Grigorijra.

- Csak nem gondolják, hogy beszámoltunk erről a rendőröknek? - háborodott fel Magnus. - Mivel Anton utált minket a másságunkért, még azt hitték volna, hogy csak kitaláltuk az egészet, hogy Grigorijra tereljük a gyanút, aztán a végén mi lettünk volna a fő gyanúsítottak! Meg különben is! Jobb az ilyenből kimaradni, mert árt a hírnevünknek, ha rendőrségi ügybe keveredünk - mondta, aztán fenyegetőn Castle-re villant a tekintete. - Ha elmondja a rendőröknek, amit tőlünk hallott, úgyis letagadjuk. Elvégre maga egy fantáziavilágban élő író! Kitalálhatta ezt az egészet.

Kate-nek ugyan nehezére esett megjátszania az ártatlan, butuska feleséget, de elég jó színész volt ahhoz, hogy olyan képet vágjon, amivel el tudta hitetni a két férfival, hogy neki az még csak eszébe sem jutott, hogy elárulja őket, Castle pedig felemelt kézzel, vadul rázta a fejét.

- Dehogy mondjuk! A rendőrök különben sem szeretik a kotnyeles írókat, akik mindenbe beleütik az orrukat. Ugye szívem? - fordult Kate felé, akinek most egyáltalán nem esett nehezére egyetértően bólogatni. - Grigorijnak ezt a kirohanását a saját fülükkel hallották? - kérdezte kíváncsian.

- Persze - folytatta megnyugodva Erik. - Éppen leültünk volna egy félreeső bokszban, amikor heves veszekedésre lettünk figyelmesek. Képzelheti, hogy meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy Grigorij az ordibáló, hadonászó fél, de akkor még jobban meglepődtünk, amikor megláttuk, ki az, aki csitítani próbálja, mivel akkor már a bár összes vendége őket figyelte.

Erik kihúzta magát, és várta, hogy Castle kíváncsisága győzzön, és rákérdezzen, ki volt a késdobáló társa.

- És? Ki volt az? - hajolt közelebb a férfi várakozásának megfelelően Castle izgatottan.

- Irene Welles - vágott közbe ridegen Magnus, akinek láthatóan nem tetszett, hogy Erik több információt megosztott az íróval, mint amit ő akart. - Igen, a cirkusz igazgatónője, Irene Welles - ismételte meg, amikor meglátta Castle csodálkozástól tátva maradt száját, aztán éreztetve, hogy le akarja zárni a beszélgetést, hátrébb lépett, és kissé nyersen folytatta. - Ha többet is meg akarnak tudni az esetről, kérdezzék őt. Mi nem tudunk többet, mert azonnal leléptünk, nehogy Irene rájöjjön, hogy szemtanúi voltunk a kínos jelenetnek.

Kate úgy tett, mintha semmit nem érzékelt volna a hangsúlyból és a mozdulatból, és rácsodálkozva az új információra, tágra nyitotta a szemét, és összeütötte a tenyerét.

- Juj, de izgi! Tisztára, mint egy szappanoperában! A késdobáló és a cirkuszigazgató titkos szerelme - sóhajtott nagyot boldogan, miközben figyelmét nem kerülte el a két férfi egyetlen arcrándulása sem.

- Kisszívem! Ne kombinálj azonnal! - torkolta le látványosan Castle elnéző szeretettel, játszva, hogy ő az okos író, aki elvett egy gyönyörű, de kissé butácska nőt, akit annyira szeret, hogy még azt az apróságot is elnézi neki, hogy nem túl eszes. - Tudod, ezt már ezerszer megbeszéltük: nem fogok szappanoperát csinálni a regényemből csak azért, mert neked az tetszik.

- Jól van Cicus - játszotta a duzzogó cicababa szerepét Kate, de a megszólításnál huncutul megcsillant a szeme. - Mindig leintesz, pedig egy ilyen titkos szerelmi viszony beépítése a könyvedbe sokkal több olvasót vonzana.

- Nem a könyvbe, hanem a cselekménybe kellene beépítenem a viszonyt - javította ki a durcás arcot vágó nőt, miközben békítve, szeretettel végigsimított az arcán - és így is elég olvasóm van ahhoz, hogy a Bahamákon töltsük a nászutunkat.

A két férfi először kikerekedett szemmel figyelte a jelenetet, aztán Magnus kapcsolt előbb.

- Várjon! - kapta el Castle karját, és erőteljesen megszorította, mire az fájdalmasan összerándult, és ijedten pislogott a dühös tekintetű artistára. - Mi nem mondtuk, hogy Grigorijnak és az igazgatónőnek viszonya van! Az, hogy mit pletykálnak, ahhoz semmi közünk!

- Jó! Jó! Értem! - emelte fel védekezőn a szabad kezét az író, mire Magnus zavartan elengedte, és bűntudatosan nézte a karját dörzsölgető írót.

- Ne haragudjon! Nem akartam durva lenni, de nem akarom, hogy tőlünk induljon el tényként egy olyan hír, ami egyébként csak pletyka - mondta szelídebben, amikor a kínos helyzetet Erik oldotta fel azzal, hogy megjegyezte, egy megbeszélésre kell sietniük.

Miután a két artista elbúcsúzott, Kate villámokat szóró szemekkel, karba font kézzel megállt Castle előtt, aki pontosan tudta, mit akar mondani a nő, ezért igyekezett megelőzni, nehogy ráöntse a bosszúságát.

- Egészen jól játszottad a szereped - dicsérte álszentül, de nem tudta elrejteni az ajkán játszó kissé kárörvendő mosolyt - és én sem voltam rossz - tette hozzá nagyképűen.

- Ez most komoly? Az akarod, hogy egész nap a buta liba szerepben tetszelegjek? - háborgott dühösen Kate.

- Csak azoknál, akik nem ismernek - vonta meg a vállát az író. - Aki tudja, hogy New York legjobb nyomozója vagy, annál úgysem jönne be. És különben is, egy csomó mindent megtudtunk a cirkusz titkos szerelmekkel, intrikákkal és rivalizálással teli világáról - nézett ártatlanul a szikrákat szóró zöld szemekbe.

Kate, mivel nem tudta megcáfolni Castle megállapítását, csak hallgatott pár másodpercig.

- Azért, ha nem akarod, hogy hamar özvegyi sorsra jussak, ne hívj még egyszer "Kisszívem"-nek! - mondta megbékélve a helyzettel.

- Na és a "Cicus"? - volt most a duzzogás sora a férfin. - Tudod, hogy utálom, ha így szólítasz. Mindig Meredith jut róla eszembe - rázkódott meg néhány kellemetlen emléket felidézve, amikor volt felesége így szólította.

- Most már én is kíváncsi vagyok erre a Grigorij Petrovra - sóhajtott Kate, és magában reménykedett, hogy a késdobáló emlékezzen rá valamelyik híradóból. Belenézett a listába, amit a próbák beosztásáról kaptak, aztán az órájára pillantott. - Gyere Castle! Grigorij mindjárt kezdi a próbát, de egy másik helyen - indult a színpad oldalsó kijárata felé, a férfi pedig szaporázva a lépteit, követte.

A nagyszínpad mögötti számtalan kiszolgálóhelyiség és próbaterem labirintusában hamarosan megtalálták a keresett helyiséget. Castle élvezte, hogy övé a főszerep, és végre ő mehet be elsőnek egy ajtón, de azért lassan nyitotta ki, és először óvatosan benézett a próbaterembe, aztán amikor látta, hogy nem röpködnek a kések, belépett. Lena Petrov az ablakpárkánynak támaszkodva, unatkozó arccal lapozgatott egy divatmagazint. Alig lehetett több húsz évesnél. Testére feszülő szabadidőruhájában, lófarokba kötött vörös hajával olyan volt, mintha Alexis hasonmása lett volna, amivel kivívta Castle figyelmét. Az író tátott szájjal, megrökönyödve meredt a lányra, mire az felnézett az újságból, és meglepetten lökte el magát a párkánytól.

- Ide nem jöhetnek be! - szólat meg erős orosz akcentussal, és határozottan Castle felé indult, aki még mindig megbabonázva bámulta.

- Kate Beckett vagyok - lépett a zavartan pislogó író mellé Kate, és barátságosan a lány felé nyújtotta a kezét. - Ő itt a férjem, Richard Castle, regényíró - veregette meg a férfi vállát szeretettel, aztán cinkosan a meglepett lányra mosolygott, aki értetlenül figyelte a két idegent. - Ő egyébként a szavak embere, de a maga látványa megbabonázta - kacsintott Lena-ra Kate, mire a lány elnevette magát.

- Pedig én nem is vagyok hipnotizőr - mondta, és a kezét Kate felé nyújtva bemutatkozott.

Végre Castle is megtalálta a hangját, és tekintetét le nem véve a lányról, előadta a szokásos mesét, hogy mi járatban is vannak itt, aztán még mindig feszengve, körülnézett a teremben.

- A testvérével, Grigorijjal is beszélhetnénk?

Ebben a pillanatban olyan erővel töltötte be a helyiséget az erőteljes, mély hang, mint a hangrobbanás, amikor egy repülőgép átlépi a hangsebességet.

- Miért szaglásznak a cirkuszban? - dörrent mögöttük Grigorij hangja olyan erővel, hogy Castle ugrott egyet, de még Beckett is összerezzent.

Amikor megfordultak és meglátták a hang tulajdonosát, tudták, hogy most a legkiválóbb színészi produkciójukat kell előadniuk.