Eddig sem érezte jól magát, amiért
titkolózott Kate előtt, de a fiúk reakciója felerősítette mardosó a
bűntudatát, amit eddig megpróbált elfojtani, és ami most főnix madár
módjára éledt újra hamvaiból.
Végigsimított a homlokán, aztán idegesen megdörzsölte az állát. Néhány másodpercig még bosszankodva gondolt a fiúkra, akik szépen behúzták a csőbe, de aztán gondolatai már csak egy dolog körül forogtak. Hogyan lehetett ilyen ... meggondolatlan, érzéketlen tuskó? Hirtelen mázsás súlyként nehezedett rá az elmúlt évek megannyi szívszorító pillanata. A pillanatok, amikor reménykedve várta, hogy Kate megsebzett lelkében leomoljon a fal, hogy a nő elfogadja a szerelmét, a pillanatokra, amikor majdnem meghaltak, a félelmeikre, a szenvedésekre és a mindezt elsöprő mámorító boldogságra. Most, hogy megkapta, amire annyi éven át vágyakozott, itt ül egyedül egy padon, és azon töpreng, hogy is hagyhatta egyedül Kate-t, de legfőképpen hogyan is titkolózhatott előtte! A falba tudta volna verni a fejét! Felpattant, és az országút felé futva, hatalmas karlendítésekkel próbált leinteni egy taxit. A sofőr későn vette az integető alakot, ezért nagyot fékezve állt meg, és tolatott kissé vissza.
- A Palma Beach-re, legyen szíves! - szólt előre idegesen a fehér inges, barátságosan mosolygó sofőrnek. - Fontos lenne, hogy minél előbb odaérjek - tette hozzá kétségbeesett arccal, mivel az elmúlt pillanatokban élénk fantáziája meglódult, és az eddig ártalmatlannak vélt kis akcióját kezdte egyre tragikusabb színben látni. Annak ellenére, hogy tudta, Kate jól ismeri őt, és elfogadta a hibáival együtt, attól félt, hogy most nem úgy fog reagálni a vallomására és bocsánatkérésére, mint máskor. Nem attól félt, hogy jelenetet rendez, vagy otthagyja és hazautazik, egyszerűen csak nem akart neki fájdalmat okozni, és nem akarta életük egyik legszebb hetét elrontani. Aztán újabb gondolatok kezdték befészkelni magukat a fejébe arról, hogy mit csinálhat nélküle a nő. A tudat, hogy talán nélküle is jól érzi magát, csak rontott a lelkiállapotán. Vászoncipője megtelt homokkal, amikor futva próbálta megtalálni az emberektől nyüzsgő parton Kate-t, és lába bokáig süppedt a finom szemű, hófehér homokban. Zihálva kapkodta a levegőt, és értetlenül nézett körül, amikor oda ért, ahol Kate-et hagyta. A pálmafasor, a napágy, minden a helyén volt, csak éppen a nő helyén már egy vékony kis idős hölgy heverészett. Végighúzta kézfejét gyöngyöző homlokán, miközben arra gondolt, az első büntetést már meg is kapta a sorstól. A tűző naptól hunyorogva járatta tekintetét végig újra a partszakaszon a gyönyörű, fekete bikinis alakot keresve, de mivel nem látta sehol, elkeseredve a telefonjáért nyúlt. Semmiképpen nem telefonon akarta ezt megbeszélni Kate-tel, ezért mielőtt hívást indított volna, az idős hölgyhöz lépett, akinek élénk, átható tekintete és vékony, szinte tökéletes alakja az anyjára emlékeztette.
- Km - köszörülte meg zavarában a torkát. - Elnézést!
- A gyönyörű hölgyet keresi? - előzte meg az asszony, aztán miután Castle bólintott, a part távolabbi részén sorakozó éttermek felé mutatott. - Arrafelé ment el - mondta, miközben érdeklődve méregette a férfit. - Nagyon kedves nő. Ahogy észrevette, hogy nem találok napágyat, azonnal felajánlotta, hogy átadja az övét. Ritka, hogy egy nőben egyesüljön ennyi kiváló tulajdonság: szabályos, gyönyörű, mégis egyedi arc, telt, érzéki ajkak, ragyogó, őszinte tekintetű szemek, tökéletes alak és ráadásul még együtt érző és kedves is! Na, fiatalember, ez maga a csoda! Higgyen nekem! Én már csak tudom! Az egész életemet a modellügynökségek intrikákkal teli világában töltöttem - tárta szét színpadiasan a kezeit, amitől Castle megint úgy érezte, mintha az anyjára oly jellemző tekintetet és mozdulatokat látná viszont.
- Igen, tudom, hogy mennyire különleges - mosolyodott el Castle szomorkásan, mert közben arra gondolt, jobban meg kellene becsülnie ezt a csodát. - Köszönöm a segítségét - mondta, és az éttermek felé indult.
Már percek óta éberen fürkészte a trópusi virágoktól pompázó teraszok vendégeit, mire végre meglátta Kate-t, aki hófehér, vállpántos ruhájában, ami szabadon hagyta szép ívű vállát, laza kontyba tűzött hajával, melyből néhány tincs eleganciát sugárzó arca mellett kunkorodott, olyan volt, mint egy görög istennő. Castle néhány másodpercig nézte az ebédelő nőt, aki éppen belekortyolt a gyöngyöző ásványvízbe, aztán nyelt egyet, és halvány mosolyt erőltetve az arcára, mellé lépett.
- Szia Castle! Ilyen hamar megjöttél? Nem nézted meg az előadást? - nézett rá Kate meglepetten, de arcán a viszontlátás örömével.
- Nem. Nem néztem meg - mondta olyan komolyan a férfi, hogy Kate, annak ellenére, hogy tudta a férfi útjának titkos célját, meglepődött.
- Valami baj van? - húzta össze a szemét, miközben Castle arcát fürkészte, mert a férfi feltűnően gondterheltnek látszott.
Kate arra számított, ha sikerül Castle-nek a fiúkkal beszélnie, akkor vagy izgatottságát rejtegetve tér vissza a titkos kis útjáról, vagy behízelkedve próbál a kedvére tenni és elnyerni a bocsánatát, miközben elárulja, hol is járt, de most olyan volt, mint akinek élete sorsdöntő kérdéséről kell döntenie, és tele van kétségekkel. Már az is megfordul a fejében, hogy valami rossz hírt kapott otthonról, amikor végre az író leült vele szemben, és szorongásokkal teli tekintetét rá emelte.
- Kate! Én ... én tudom, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, de ... de - kereste a megfelelő szavakat elszorult torokkal.
- Egy kis időre megfeledkeztél róla? - segítette ki szelíden Kate, miközben bátorítón megfogta a kezét.
Castle-t boldog megkönnyebbülés járta át az érintéstől, és a tudattól, hogy megtalálta azt a nőt, aki nem akarja megváltoztatni, aki elfogadja a gyerekességét, a bosszantó vagy idegesítő megjegyzéseit és tetteit, aki olyannak szereti, amilyen, és éppen ezért meg tudja bocsájtani a hibáit.
- Igen - bólintott szomorkás félmosolyra húzva a száját - megfeledkeztem róla, de ígérem, soha többé nem fordul elő. Én nem akartalak egyedül hagyni a nászutunkon, csak ... csak annyira izgatta a fantáziámat, hogy miért akarta valaki megölni a fiatal, sikeres komikus kis törpét, hogy ...
- Castle! Sokáig éltem egyedül, megtanultam jól érezni magam akkor is, ha nem szórakoztat valaki. Attól, hogy összeházasodtunk, még nem vagyunk egymáshoz láncolva, és különben sem akartam, hogy miattam még jobban leégj - mentegette Kate a férfit. Minden szót őszintén mondott, hiszen így érezte. Nem az esett neki rosszul, hogy néhány órát külön töltenek, hanem az, hogy Castle nem volt vele őszinte, hogy a háta mögött folytatott eltitkolt telefonokat a fiúkkal. Ha a férfi nem jön rá magától, hogy kettejüket összekötő feltétlen bizalom alapja az őszinteség, akkor ... nem akarta tovább gondolni a gondolatmenetet, és örült, hogy Castle folytatta.
- Nemcsak erről van szó, Kate! Én tegnap felhívtam Ryant - kezdett bele, és néhány perc alatt elmesélte az egész titkos kis akcióját.
Kate szívéről legördült a kő, ami az előbbi gondolata miatt nyomasztotta. A férfi komoly volt, hangja időnként megremegett, és nem akarta elbagatellizálni a történteket, érezte a súlyát.
- Talán elég okos vagyok ahhoz, hogy tanuljak a múlt hibáiból, és ne kövessem el őket még egyszer. Nem akarok még ilyen kicsi titkokat sem köztünk, Kate - nézett kérlelőn a nő szemébe, mire az, hogy oldja a túl komolyra fordult pillanatot, huncutul elmosolyodott.
- Szóval, úgy gondolod, hogy elég okos vagy?
- Hát, elvégre egy világhírű bestseller író vagyok, és elértem, hogy a feleségem légy - egyenesedett ki megkönnyebbülten mosolyogva a férfi, és megnyugodva könyvelte el, hogy Kate könnyebben megbocsátotta a titkolózását, mint gondolta.
- Elég lett volna egy "igen"! - szűkült össze figyelmeztetően Kate szeme, mire Castle arcáról eltűnt a fülig érő mosoly.
- Igaz - mondta, miközben két kezébe fogta a nő finom ujjait. - Szóval, nem haragszol?
- Nem haragszom Castle, de ... de nem esett jól, hogy nem voltál őszinte. Ha egyszer megéreznéd azt, milyen, hogyha nem nyílt veled az az ember, akiben feltétel nélkül bízol, pontosan tudnád, hogy miért fáj egy kicsit, amit tettél.
- Soha többet nem lesz ilyen, Kate! Soha többet - bizonygatta Castle kapkodva.
- Tudom - suttogta a nő, és kissé megemelkedett, áthajolt az asztalon, és futó csókot lehelt a meglepődött férfi szájára.
Castle annyira el volt foglalva a felszabadító érzéssel, ami hirtelen elárasztotta, hogy eszébe sem jutott, hogy rákérdezzen Kate-re, nem gyanakodott-e arra, hogy nyomozni szeretne a fiúkkal. A mardosó rossz érzés elmúlt, és hirtelen megérezte, hogy milyen éhes. Már jóízűen falatozott, miközben Kate azon sajnálkozott, hogy a fiúknak nyomozniuk kell egy ilyen gyönyörű helyen, mint a Bahamák, ahelyett, hogy a szeretteikkel nyaralnának, amikor egy magas, szabályos arcú, fekete, hullámos hajú fiatalember állt meg az asztaluk mellett. Castle szájában megállt a falat, miközben végigmérte. Az arányos testen tökéletesen állt a divatos szabású sötétkék farmer, és a szűk fazonú fehér ingen szinte átlátszottak a szépen kidolgozott izmok. A fiatalember mosolyát megnyerővé tette tökéletes fogsora és barátságosan csillogó barna szeme.
- Bocsássanak meg a zavarásért! - szólat meg bársonyos, kissé behízelgő hangon. - Peter Gordon vagyok, a Nassau Guardian újságírója. Kate Beckett nyomozóhoz, és Richard Castle-höz van szerencsém, ha nem tévedek - mosolygott a meglepett íróra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése