Változatok egy témára 8/23

Óvatosan közelebb osont, hogy lássa, biztosan az újságírót takarja-e a fal, amikor először ugrott egyet ijedtében, aztán mozdulatlanná dermedt, amikor megérezte, hogy egy erős kéz megszorítja a vállát.

- Mi az Castle? Csak nem nyomozol valaki után? - hallotta meg Javi kissé gúnyosan csengő hangját, és amikor hátrafordult, a nyomozó győzelemittas tekintetével találta szembe magát.

- Te ... te hogy kerülsz ide? - meredt rá az író, és hirtelen olyan érzése támadt, mintha rászedték volna. Megpördült, és az asztalnál ülő Kate felé nézett, mintha attól félne, hogy a nő eltűnik, ha egy pillanatra szem elől téveszti, de ettől láthatóan nem kellett tartania, mert Kate a bőrfotelban hátradőlve, sejtelmesen mosolyogva éppen őt nézte. Ajkán sejtelmes mosoly játszott, a félhomályban barnába hajló sötétzöld szemeiből szeretet, ugyanakkor elégedettség sugárzott.

- Örülök, hogy ilyen béna vagy, mert így nyertem Ryan-től húsz dolcsit - veregette meg Castle hátát Espo fölényes magabiztossággal, amitől az bosszús grimaszt vágott, mert még inkább úgy érezte, hogy egy játék része. - Gondoltam, hogy tíz percnél többe telik, mire megtalálod Beckett-et - ütött még egyet Javi az író hátára úgy, hogy az érezze, Kate felé akarja terelni.

Ahogy előbbre lépett, meglátta a Kate-tel szemben ülő Ryan-t, aki kíváncsian dugta ki fejét a bokszokat elválasztó fal mögül, de amikor meglátta, homlokán megjelentek a sajnálkozás és a vereség ráncai. Castle pár másodpercig kapkodva nézett egyik nyomozóról a másikra, végül tekintete Kate-en állapodott meg, és a smaragdként ragyogó szemekben megjelenő huncut csillogásból már biztosan tudta, hogy az orránál fogva vezették.

- Ti ... ti ezt az egészet megrendeztétek? - kérdezte bosszankodva, de közben, mintha keresne valakit a szemével, nyakát nyújtogatva nézett körbe az étteremben. - Szóval ... akkor nem adsz semmiféle riportot?

- Nem, Castle! Szóval azt hitted, hogy Peter Gordonnal találkozom? - játszotta a felháborodottat Kate, holott pontosan tudta, min megy keresztül a férfi. Amikor előző nap a tengerparton egyedül hagyta Castle úgy, hogy közben titokban a fiúkkal találkozott, már nem tudta maga előtt tagadni, hogy fáj neki, amiért a férfi nem bízik benne annyira, hogy elmondja az igazat. Amikor megismerte a színészpalánta Peter Gordon-t, hirtelen támadt egy ötlete. Csak arra kellett rávennie a fiút, hogy adja ki magát újságírónak, amivel tulajdonképpen boldoggá tette Peter-t, főleg azért, mert Castle-ben még csak fel sem merült a gyanú, hogy csak színjáték az egész. A tudat, hogy hitelesen el tudta játszani a szerepét, látható elégedettséggel töltötte el a fiút, mert amikor elbúcsúztak egymástól, észrevétlenül rákacsintott, miközben győzelemittas mosoly jelent meg a szája szegletében. Akkor még nem akart mást, mint egy kicsit megtépázni az író egóját, de hajnalban, amikor felébredt és megmagyarázhatatlan éberség lett rajta úrrá, újra eszébe jutott a pillanat, amikor Castle bevallotta a kis akcióját. Nem haragudott a férfira, hiszen ismerte, milyen erős kíváncsiság dolgozik benne, mégis az a mondata motoszkált benne, amikor azt mondta, szeretné, ha egyszer Castle is megérezné, milyen rossz érzés, ha szembesülünk azzal, hogy a szerelmünk titkolózik előttünk. Mire a Nap a látóhatár fölé kúszott, már készen volt a terve. Természetesen úgy kellett tennie, hogy Castle kihallgassa a Ryan-nel folytatott telefonbeszélgetését, de azt higgye, hogy Peter Gordon-nal beszél. Pontosan tudta, hogyan fog Rick reagálni. Magában mosolygott, hogy a szigeten akarja marasztalni, Nassauban pedig árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát, miközben egyre sűrűbben  pislant az órájára, ahogy közeledik a három óra. A fiúkat persze beavatta a tervébe, és remélte, hogy Espo nem lő túl a célon, és nem csipkedi meg az írót. Mosolyogva figyelte, amikor Castle besétált az étterembe, és boldogan vette tudomásul, hogy nem tévedett, ismeri a férfi minden gondolatát. 

Castle először úgy érezte magát, mint amikor Beckett és a fiúk megviccelték azzal, hogy elhitették vele, hogy átok ül rajta, aztán rájött, hogy ez sokkal rosszabb volt, mert Kate nemcsak játszott vele, hanem elültette szívében a bizalmatlanság csíráját. Dühös volt magára, amiért elhitte, hogy Kate nem őszinte vele, és hagyta, hogy a fájó érzés átvegye a hatalmat a józan esze felett.

- Milyen Peter Gordon-ról beszélsz? - kérdezte értetlenül Espo Beckett-et, aztán Ryan-ra pillantott, de a nyomozó csak megrázta a fejét és felhúzta a vállait, jelezve, hogy fogalma sincs, kiről van szó.

- Nem érdekes - legyintett egy apró kézmozdulattal Kate. Esze ágában sem volt beavatnia a fiúkat egészen a játékába. Elég volt, hogy annyit tudnak, hogy meg akarta viccelni Castle-t azzal, hogy eltűnik a tömegben, és csak egy apró támpontot ad neki, hogy megtalálja. Az már meg sem lepte, hogy a két férfi azonnal fogadást kötött arra, hogy Castle hány perc alatt találta meg őket. - Kösz az infókat fiúk! - kopogtatta meg ujjával az előtte heverő iratokat, miközben alig észrevehetően oldalra billentette a fejét és egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, jelezve, hogy a találkozójuknak vége.

Ryan, aki azonnal értette a jelzést, bólintott és felállt, Espo viszont a még mindig a helyzetet felmérő Castle-t terelgette az asztal felé.

- Ne már Ryan!  - szólt felháborodva távozni készülő társára. - Végre megtalált bennünket Castle, úgyhogy fizetheti a következő kört! 

- Majd legközelebb Javi, most mennünk kell - fogta meg szokatlanul határozottan társa karját Ryan, és az értetlenül háborgó férfit a kijárat felé próbálta terelni, miközben a fülébe súgta: - Nászúton vannak.

Javi vágott egy grimaszt, aztán beleegyezően sóhajtott.

- De Castle azért még jön eggyel! - morogta a bajsza alatt.

Kate hálás, szeretetteli tekintettel követte két távozó társát, Castle viszont összeráncolt homlokkal, töprengve nézte a nőt, és próbálta megfejteni, milyen infókról beszélt az előbb, és hogy miért küldte el a fiúkat. Bár ez utóbbit most nem bánta, mert szeretett volna kettesben maradni vele, hogy megbeszéljék ezt az egész színjátékot.

Lassan az asztalhoz sétált, leült Ryan helyére, ujjait összekulcsolta az asztalon, és kérdő tekintettel, magyarázatra várva nézett a nőre, de mivel az csak szeretőn mosolygott rá, végül mégis megszólalt.

- Azóta játszottál velem, hogy Nassauba értünk? 

Kate továbbra is csak mosolygott, de a szeme kihívóan csillogott, és talányosan megrázta a fejét.

Castle próbálta a reggel minden pillanatát felidézni, és egyre nagyobb volta a gyanúja, hogy Kate azt is észrevette, hogy kihallgatja a telefonbeszélgetést, sőt, talán ő alakította úgy a helyzetet, hogy a fültanúja legyen.

- A fiúkkal beszéltél? - próbálta megfejteni a talányt, ami egyre jobban izgatta, és kíváncsian előrehajolt. - Akarattal beszéltél úgy a telefonba, hogy félreértsem, igaz? - szűkült össze egy pillanatra a szeme, ahogy kezdett minden értelmet nyerni a fejében. - Reggel óta játszottál velem? - dőlt hátra meglepetten.

- Nem Castle, nem reggel óta - szólalt meg Kate, miközben a csodálkozástól még pislogni is elfelejtő férfit nézte. Tudta, hogy ha meghagyná abban a hitben, hogy ennyi volt a tréfája, akkor Castle is jót nevetne saját magán, bár természetesen sértődöttséget tettetne. Elkomolyodott, mert abban már nem volt biztos, hogyan reagál a férfi az igazságra. - Tulajdonképpen tegnap délután óta játszottam veled. Azóta, hogy megjelent az asztalunknál Peter Gordon.

- Az újságíró? - húzta fel meglepetten a szemöldökét az író, mert elképzelni sem tudta, hogy jön Kate tréfájához a fiatal férfi.

- Ő nem újságíró. Csak egy színésznek készülő fiatal, aki eljátszotta, hogy újságíró.

Kate megfogta Castle kezét, és a szemébe nézve várta, hogy az összerakja az információkat. 

Pár másodperc múlva Castle szeme egy pillanatra tágra nyílt, amiből Kate azonnal tudta, hogy a férfi fejében összeállt a kép.

- Szóval ... - kezdett bele az elméletébe lassan az író. - Szóval felfogadtál egy színészt, hogy játsszon el egy újságírót, aki riportot akar készíteni veled, hogy másnap, amikor a fiúkat hívod, azt higgyem, hogy vele akarsz találkozni. Aztán a fesztivál forgatagában eltűntél mellőlem, hogy arra gondoljak, a titkos találkára mentél - foglalta össze komolyan. - Miért? - kérdezte, miközben szomorúan csillogó kék szemei a nőt fürkészték.

Kate másodpercekig hallgatagon nézte a férfi arcát, tekintetét. Annak ellenére, hogy pontosan tudta, miért játszotta a gonosz kis játékot, már bánta, hogy fájdalmat okoz a férfinak. Nyelt egyet, vett egy nagy levegőt, és miközben ujjaival Castle erős, de finom kezét cirógatta, belekezdett.

- Sokáig azt hittem, mindketten megtanultuk, hogy a titkok megölik a bizalmat. Aztán tegnap, amikor egyedül voltam a parton, arra gondoltam, hogy abba a hibába estél, hogy vannak kis titkot és nagyok, és a kicsik nem okozhatnak semmi bajt. Nem haragudtam, mégsem esett jól, hogy nem bíztál bennem annyira, hogy őszinte légy. Azt akartam, hogy ...

- ... hogy én is érezzem, milyen ez az érzés - fejezte be a mondatot Castle, és kissé keserűn elmosolyodott. Abban a pillanatban, ahogy a nő az előző napot említette, hirtelen egy emlék villant az agyába: - "Ha egyszer megéreznéd azt, milyen, hogyha nem nyílt veled az az ember, akiben feltétel nélkül bízol, pontosan tudnád, hogy miért fáj egy kicsit, amit tettél." - ismételte meg hangosan Kate szavait. - Hát, most már én is a saját bőrömön érzem - húzta szomorkás mosolyra a száját.

- Ne haragudj! Buta ötlet volt - mentegetőzött Kate, és végigsimított a férfi arcán.

- Megérdemeltem. És különben is, egészen más, ha csak elképzeled, hogy mennyire fáj a másiknak valami, mintha magad is megtapasztalod - vonta le a következtetést Castle, és Kate megnyugodva látta, hogy az ellágyuló vonásokban megjelenik a jókedv. Szerette a férfi örök optimizmusát, amivel mindig azt sugározta, hogy minden rosszban van valami jó. Az előbb még mosolygó arc azonban hirtelen gyanakvóvá vált.

- Hm ... és a tengerparti éjszaka a szirt mögött? Az is a tréfa része volt? - kérdezte duzzogást tettetve, de huncutul csillogó szemei elárulták, hogy pontosan tudja a kérdésre a választ.

Kate úgy érezte, a történtek után megérdemli a férfi, hogy egy apró győzelmet arasson.

- Nem Castle! Az nem tréfa volt - mosolyodott el pajkosan, mire a férfi viszonozta a mosolyt, aztán áthajolt az asztalon, és lágyan megcsókolta.

- Akkor most már azt is elárulod, hogy milyen infókat kaptál a fiúktól? - kérdezte incselkedve.

Kate úgy tett, mintha erősen gondolkodna a válaszon, aztán látványosan nagyot sóhajtott.

- Egye fene! Most, hogy rájöttünk, milyen fontos az őszinteség, be kell vallanom neked valamit - játszotta a gondterheltet. - Csak ... tudod, nem szeretném, hogy azt hidd, unalmas veled a nászút, mert hát élvezem minden percét a hőlégballonozástól a csillagok alatti ... khm ... fürdőzésig, de ...

- De? - tette fel sürgetőn a kérdést Castle, mert egyre izgatottabban várta a folytatást. Fejében száguldottak a gondolatok: Ryan és Espo megjelenése, az asztalon heverő, mappában rejtőző iratok, amiket Beckett infóknak nevezett, a nő kihívó, incselkedő tekintete, mind egy irányba terelték a gondolatait. - De? - kérdezte türelmetlenül.

- De egy kicsit hiányzik a szellemi kihívás - kacsintott alig észrevehetően Kate, miközben mosolyogva beharapta az alsó ajkát.

- Azt akarod mondani, hogy ... - csillant fel izgatottan a férfi szeme.