- Akkor most megkérte a kezed? - nyögte ki önkéntelenül, miközben szeme a nő kezének gyűrűsujjára vándorolt.
Kate megdöbbent. Josh meg akarta kérni a kezét, és ezt elmondta Castlenek? Te jó ég! Ő meg éppen most szakított vele! Zavartan elkapta a kezét.
- Nem - nyögte ki nehezen, és hirtelen egyáltalán nem tudta mit tegyen, Visszamenjen az orvoshoz és beszéljen vele újra? És mit mondjon? Bocs, hogy elutasítottalak még mielőtt térden állva felém nyújtottad volna a jegygyűrűt? Semmi újat nem tudna mondani. Attól a ténytől, hogy Josh komolyabb kapcsolatot szeretett volna, az ő érzései nem változtak meg a férfi iránt. Talán jobb, ha nem is tudja meg, hogy Castle akaratlanul is elárulta a szándékát. Most lett világos számára, miért akart az orvos beszélni Castlelel! Úgy érezhette, hogy az író közéjük áll, és biztosra akart menni mielőtt felteszi neki a döntő kérdést! De miért nem őtőle kérdezte meg? Felnézett az íróra, aki értetlenül nézett rá, és türelmesen várta a magyarázatot.
- Most egy kicsit bonyolult a helyzet Castle - tért ki a magyarázkodás elől.
A férfi szíve szerint rákérdezett volna, hogy ez pontosan mit is jelent, de Beckett arckifejezése nyilvánvalóvá tette, hogy most nem fog ennél többet megosztani vele, ezért csendben maradt.
Mindketten hallgattak, és ez kezdett lassan kínossá válni.
- Te jól vagy? Fáradtnak látszol - törte meg a csendet Castle.
- Kösz a bókot! A "fáradtnak látszol" azt jelenti, hogy szörnyen nézek ki! - villogott Kate szeme, aztán halványan elmosolyodott. - Fáradt vagyok, de jól vagyok. Neked mit mondott az orvos, mikor mehetsz haza? - alig ejtette ki a szavakat, végigfutott az agyán a Marthanak tett ígéret, amire még mindig nem tudta a megoldást.
- Még nem tudom, reggel egy új orvos vizitelt, ő nem mondott semmit - mondta a férfi, miközben nyílt az ajtó.
- Most viszont én vizsgálom meg, és én már mondani fogok valamit - lépett be kedélyesen mosolyogva az az idősebb orvos, aki ellátta a sérüléseit amikor behozták, és akivel Beckett is találkozott már. - Margo nővértől hallottam, hogy ellenkezni és zavarba hozni szegény Janet nővért már kiválóan tudja, ami szerintem a gyógyulás jele. No de akinek ilyen gyönyörűséges látogatója van, az jól is teszi, ha igyekszik mielőbb meggyógyulni és hazamenni! - nézett sejtelmesen a betegre, majd Beckettre.
- Mi csak ... - szólaltak meg egyszerre.
- Jó, jó, nem rám tartozik - visszakozott az orvos. - Rám az tartozik, hogy most megvizsgáljam. Segítene felhúzni a pólóját? - nézett kérőn Beckettre. - Nem tudom mi baja volt a kórházi hálóinggel, hogy lecserélte - morgott az orvos az orra alatt.
Kate odalépett az ágy mellé és óvatosan felhúzta Castle pólóját. A mozdulat közben ujjai végigsimították a férfi oldalát, aki az érintéstől megborzongott.
- Hideg a keze a hölgynek? - nevette el magát az orvos.
- Nem ... nem ..., csak ... csiklandós vagyok - dadogta Castle, miközben azon gondolkodott, hogy mit is érzett valójában, mert hogy nem csiklandós, az biztos.
Az orvos megszemlélte a helyenként sárgás-zöld, máshol sötétlila zúzódásokat, megtapogatta a repedt bordák környékét, meggyőződött róla, hogy a bordasín még jól betölti feladatát a törött csontokon.
- Próbáljon a lehető legmélyebben sóhajtani - mondta, miközben fonendoszkópját Castle mellkasára helyezte. A betegnek még mindig nagyon fájt a nagyobb levegővétel, de közel sem annyira, mint két napja.
- Jól van, a bordák és a zúzódások szépen alakulnak, de holnap még csinálunk egy röntgent a biztonság kedvéért. Na lássuk az orrát!
Kate figyelte az orvos mozdulatait, de egyre gyakrabban feledkezett rá Castle sérült mellkasára, lepedőt markoló kezére, könnybe lábadt szemére. Nagyon fájhat neki - gondolta. - Vajon akkor sem jajgatna, ha én nem lennék itt? A nők előtt mindig hősnek akarnak látszani a férfiak, nehogy gyengének lássuk ám őket! Alighogy végigfutott rajta ez a gondolat, a férfi feljajdult.
- Á ... á ...á ... ááuuu!
- Mindjárt megvagyunk - nyugtatgatta az orvos, miközben levette az orráról a rögzítést. - Újat kell feltennünk, mivel a duzzadás szépen leapadt. Még egy kicsit színpompás a kék-zöld foltoktól, de a formája már egészen férfias, ugye kisasszony? - nézett Katere.
- Klasszul néz ki az orrod Castle, jobb mint új korában! - mosolygott a férfira, miközben egy zsebkendőt húzott ki a zsebéből, és letörölte vele a férfi szeme sarkában gyülekező könnycseppeket.
Castlet meglepte Kate gyengéd, gondoskodó mozdulata. Nem akarta, hogy a nő gyengének lássa, most mégsem bánta a könnyeit. Vajon Josh-sal is így törődik? - futott át az agyán a gondolat. Tekintetük találkozott, egy pillanatig elmerültek a másik szempárban, aztán Kate hirtelen hátra lépett, a varázs véget ért. Castle az orvosra nézett.
- Muszáj új rögzítést tenni? Vigyázok rá!
- Biztonságosabb, úgy hogy igen, muszáj - az orvos hangjából határozottság csendült. - Ne féljen, Margo nővér nagyon tapasztalt , nem fog fájdalmat okozni!
- Margo nővér? - kérdezett vissza kétségbeesett szemekkel az író. - Nem lehetne inkább Janet nővért?
- Janet nővér túl szelíd magához, és nem tudom miket mond neki, de állandóan zavarban van, ha ideküldöm. Még a végén lebeszélné a rögzítőről, úgy hogy jobb lesz Margo nővér - nevetett az orvos a beteg ijedt tekintetét látva. - Na, már csak a füle van hátra. Ha az is ilyen szépen gyógyul, akkor holnap délután hazamehet, persze csak ha a röntgeneredmények is rendben lesznek.
Kate szíve gyorsabban kezdett verni. Holnap délután! Ő meg még semmit nem talált ki. Persze az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha Laniere hallgatna, és fogadnának egy ápolót Castle mellé, de valahogy nem akarta egy idegenre bízni a férfit. Igazából azt sem tudja, hogy szakképzett ápolóra van-e szükség?
Az orvos végzett a vizsgálattal és bólintott, hogy minden rendben van. Ahogy Castle visszafordította a fejét, szeme megállapodott Beckett töprengő arcán. - Gyönyörű, amikor töpreng valami rejtélyen, szinte látni a szemén, ahogy száguldanak a gondolatok a fejében - gondolta.
- Otthon milyen ápolást igényel? - nézett Beckett az orvosra.
- Ó semmi különöset, akár ön is el tudná látni! - nyugtatta meg az orvos. Legalább is ő annak szánta, de a nő nem tudta, örüljön, vagy inkább bánkódjon. - Segíteni kell ételt készíteni, felvágni, mivel a begipszelt kezét nem tudja használni és ha megfeszülnek a bordaközi izmai, akkor az fájni fog. Nem tud lehajolni, ezért nem tud egyedül megtörülközni, felöltözni, levetkőzni. De ami a legfontosabb, olyan embernek kell vigyázni rá, akinek szót fogad, mert nagyon fontos, hogy sokat pihenjen. Egyetlen dolgot kell megtanulnia az ápolónak, beadni a has vagy a comb bőrébe a vérhigítót, amire a sok fekvés miatt van szükség.
- Injekciót akar beadatni? - szólt közbe rémült arccal Castle. - Azt nem akarok!
- Látja, erről beszéltem. Olyan ember kell mellé, akivel nem mer ellenkezni - mondta az orvos Katenek.
Beckett döntött. Kicsit kárörvendőn elmosolyodott, Castlere, majd az orvosra nézett.
- Azt hiszem, tudom ki a megfelelő személy! Megbeszélhetnénk ezt odakinn doktor úr?
Castle ijedten kapkodta a tekintetét.
- Mi ... mire készülsz Beckett? - szólt a nő után, aki csak egy titokzatos mosolyt küldött az ajtóból visszafordulva a férfi felé. - Nem lesz ez jó nekem Beckett nyomozó! Nagyon nem lesz jó, érzem - mondta Castle saját magának, miközben fejét hátravetette a párnára, becsukta a szemét, és megpróbált nem gondolni arra, hogy micsoda "szörnyűséget" tervez ellene a nő.
- Nem - nyögte ki nehezen, és hirtelen egyáltalán nem tudta mit tegyen, Visszamenjen az orvoshoz és beszéljen vele újra? És mit mondjon? Bocs, hogy elutasítottalak még mielőtt térden állva felém nyújtottad volna a jegygyűrűt? Semmi újat nem tudna mondani. Attól a ténytől, hogy Josh komolyabb kapcsolatot szeretett volna, az ő érzései nem változtak meg a férfi iránt. Talán jobb, ha nem is tudja meg, hogy Castle akaratlanul is elárulta a szándékát. Most lett világos számára, miért akart az orvos beszélni Castlelel! Úgy érezhette, hogy az író közéjük áll, és biztosra akart menni mielőtt felteszi neki a döntő kérdést! De miért nem őtőle kérdezte meg? Felnézett az íróra, aki értetlenül nézett rá, és türelmesen várta a magyarázatot.
- Most egy kicsit bonyolult a helyzet Castle - tért ki a magyarázkodás elől.
A férfi szíve szerint rákérdezett volna, hogy ez pontosan mit is jelent, de Beckett arckifejezése nyilvánvalóvá tette, hogy most nem fog ennél többet megosztani vele, ezért csendben maradt.
Mindketten hallgattak, és ez kezdett lassan kínossá válni.
- Te jól vagy? Fáradtnak látszol - törte meg a csendet Castle.
- Kösz a bókot! A "fáradtnak látszol" azt jelenti, hogy szörnyen nézek ki! - villogott Kate szeme, aztán halványan elmosolyodott. - Fáradt vagyok, de jól vagyok. Neked mit mondott az orvos, mikor mehetsz haza? - alig ejtette ki a szavakat, végigfutott az agyán a Marthanak tett ígéret, amire még mindig nem tudta a megoldást.
- Még nem tudom, reggel egy új orvos vizitelt, ő nem mondott semmit - mondta a férfi, miközben nyílt az ajtó.
- Most viszont én vizsgálom meg, és én már mondani fogok valamit - lépett be kedélyesen mosolyogva az az idősebb orvos, aki ellátta a sérüléseit amikor behozták, és akivel Beckett is találkozott már. - Margo nővértől hallottam, hogy ellenkezni és zavarba hozni szegény Janet nővért már kiválóan tudja, ami szerintem a gyógyulás jele. No de akinek ilyen gyönyörűséges látogatója van, az jól is teszi, ha igyekszik mielőbb meggyógyulni és hazamenni! - nézett sejtelmesen a betegre, majd Beckettre.
- Mi csak ... - szólaltak meg egyszerre.
- Jó, jó, nem rám tartozik - visszakozott az orvos. - Rám az tartozik, hogy most megvizsgáljam. Segítene felhúzni a pólóját? - nézett kérőn Beckettre. - Nem tudom mi baja volt a kórházi hálóinggel, hogy lecserélte - morgott az orvos az orra alatt.
Kate odalépett az ágy mellé és óvatosan felhúzta Castle pólóját. A mozdulat közben ujjai végigsimították a férfi oldalát, aki az érintéstől megborzongott.
- Hideg a keze a hölgynek? - nevette el magát az orvos.
- Nem ... nem ..., csak ... csiklandós vagyok - dadogta Castle, miközben azon gondolkodott, hogy mit is érzett valójában, mert hogy nem csiklandós, az biztos.
Az orvos megszemlélte a helyenként sárgás-zöld, máshol sötétlila zúzódásokat, megtapogatta a repedt bordák környékét, meggyőződött róla, hogy a bordasín még jól betölti feladatát a törött csontokon.
- Próbáljon a lehető legmélyebben sóhajtani - mondta, miközben fonendoszkópját Castle mellkasára helyezte. A betegnek még mindig nagyon fájt a nagyobb levegővétel, de közel sem annyira, mint két napja.
- Jól van, a bordák és a zúzódások szépen alakulnak, de holnap még csinálunk egy röntgent a biztonság kedvéért. Na lássuk az orrát!
Kate figyelte az orvos mozdulatait, de egyre gyakrabban feledkezett rá Castle sérült mellkasára, lepedőt markoló kezére, könnybe lábadt szemére. Nagyon fájhat neki - gondolta. - Vajon akkor sem jajgatna, ha én nem lennék itt? A nők előtt mindig hősnek akarnak látszani a férfiak, nehogy gyengének lássuk ám őket! Alighogy végigfutott rajta ez a gondolat, a férfi feljajdult.
- Á ... á ...á ... ááuuu!
- Mindjárt megvagyunk - nyugtatgatta az orvos, miközben levette az orráról a rögzítést. - Újat kell feltennünk, mivel a duzzadás szépen leapadt. Még egy kicsit színpompás a kék-zöld foltoktól, de a formája már egészen férfias, ugye kisasszony? - nézett Katere.
- Klasszul néz ki az orrod Castle, jobb mint új korában! - mosolygott a férfira, miközben egy zsebkendőt húzott ki a zsebéből, és letörölte vele a férfi szeme sarkában gyülekező könnycseppeket.
Castlet meglepte Kate gyengéd, gondoskodó mozdulata. Nem akarta, hogy a nő gyengének lássa, most mégsem bánta a könnyeit. Vajon Josh-sal is így törődik? - futott át az agyán a gondolat. Tekintetük találkozott, egy pillanatig elmerültek a másik szempárban, aztán Kate hirtelen hátra lépett, a varázs véget ért. Castle az orvosra nézett.
- Muszáj új rögzítést tenni? Vigyázok rá!
- Biztonságosabb, úgy hogy igen, muszáj - az orvos hangjából határozottság csendült. - Ne féljen, Margo nővér nagyon tapasztalt , nem fog fájdalmat okozni!
- Margo nővér? - kérdezett vissza kétségbeesett szemekkel az író. - Nem lehetne inkább Janet nővért?
- Janet nővér túl szelíd magához, és nem tudom miket mond neki, de állandóan zavarban van, ha ideküldöm. Még a végén lebeszélné a rögzítőről, úgy hogy jobb lesz Margo nővér - nevetett az orvos a beteg ijedt tekintetét látva. - Na, már csak a füle van hátra. Ha az is ilyen szépen gyógyul, akkor holnap délután hazamehet, persze csak ha a röntgeneredmények is rendben lesznek.
Kate szíve gyorsabban kezdett verni. Holnap délután! Ő meg még semmit nem talált ki. Persze az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha Laniere hallgatna, és fogadnának egy ápolót Castle mellé, de valahogy nem akarta egy idegenre bízni a férfit. Igazából azt sem tudja, hogy szakképzett ápolóra van-e szükség?
Az orvos végzett a vizsgálattal és bólintott, hogy minden rendben van. Ahogy Castle visszafordította a fejét, szeme megállapodott Beckett töprengő arcán. - Gyönyörű, amikor töpreng valami rejtélyen, szinte látni a szemén, ahogy száguldanak a gondolatok a fejében - gondolta.
- Otthon milyen ápolást igényel? - nézett Beckett az orvosra.
- Ó semmi különöset, akár ön is el tudná látni! - nyugtatta meg az orvos. Legalább is ő annak szánta, de a nő nem tudta, örüljön, vagy inkább bánkódjon. - Segíteni kell ételt készíteni, felvágni, mivel a begipszelt kezét nem tudja használni és ha megfeszülnek a bordaközi izmai, akkor az fájni fog. Nem tud lehajolni, ezért nem tud egyedül megtörülközni, felöltözni, levetkőzni. De ami a legfontosabb, olyan embernek kell vigyázni rá, akinek szót fogad, mert nagyon fontos, hogy sokat pihenjen. Egyetlen dolgot kell megtanulnia az ápolónak, beadni a has vagy a comb bőrébe a vérhigítót, amire a sok fekvés miatt van szükség.
- Injekciót akar beadatni? - szólt közbe rémült arccal Castle. - Azt nem akarok!
- Látja, erről beszéltem. Olyan ember kell mellé, akivel nem mer ellenkezni - mondta az orvos Katenek.
Beckett döntött. Kicsit kárörvendőn elmosolyodott, Castlere, majd az orvosra nézett.
- Azt hiszem, tudom ki a megfelelő személy! Megbeszélhetnénk ezt odakinn doktor úr?
Castle ijedten kapkodta a tekintetét.
- Mi ... mire készülsz Beckett? - szólt a nő után, aki csak egy titokzatos mosolyt küldött az ajtóból visszafordulva a férfi felé. - Nem lesz ez jó nekem Beckett nyomozó! Nagyon nem lesz jó, érzem - mondta Castle saját magának, miközben fejét hátravetette a párnára, becsukta a szemét, és megpróbált nem gondolni arra, hogy micsoda "szörnyűséget" tervez ellene a nő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése