- Ahogy kívánja Beckett nyomozó! - bólintott színpadiasan Castle.
Mindketten élvezték ezt a macska-egér játékot, amiben a szerepek folyamatosan cserélődtek. A pillanatot Beckett telefonjának türelmetlen csengése törte meg.
- Espo az - nézett a kijelzőre elkomolyodó arccal a nő. Felállt, hallgatta a fejleményekről beszámoló társa hangját. Castle figyelte a nő arcát: összehúzott szemöldöke, összeszorított szája és dühös tekintete arról árulkodott, hogy valami baj van.
- Oké, értem. Azért kösz - búcsúzott el a nyomozótól, aztán Castlere nézett. - Elkéstünk! Elhagyta az országot, útban van Nicaraguába. Ryan már intézi a kiadatási kérelmet, de hónapokba fog telni, mire rács mögé ültethetjük.
Castle látta a tehetetlenség szülte haragot a nő minden gesztusán, ő azonban nem érzett gyűlöletet a férfi iránt.
- Nézd Kate! Tudom, hogy te másképp érzel, mivel majdnem megölte Josht, de én nem tudom gyűlölni azt az embert. Láttam rajta, hogy az elkeseredés vezeti, a düh mellett a mérhetetlen bánat sugárzott a szeméből. Tudom, hogy én csak rosszkor voltam rossz helyen, azért bántott. Nem láttam, hogyan lőtte meg Josht, de remegett a kezében a pisztoly. Úgy éreztem, hogy igazából nem akar lőni.
- Ne védd Castle! Amit tett, azért felelnie kell!
- Igen, tudom, csak azt akarom mondani, hogy megértem a tettét, ha valami nagy és fájdalmas veszteség volt az indítéka.
- Meghalt a várandós felesége és a magzat is. Azt hitte, hogy Josh a felelős a halálukért, ezt akarta megbosszulni - nézett csodálkozva az íróra. Nem gondolta, hogy ilyen veszélyes helyzetben, sérülten is ilyen jó megfigyelő.
- Josh biztosan megtett mindent, amit lehetett - szólalt meg félve Castle, mivel nem tudta mi az igazság, de ismerte annyira az orvos elhivatottságát, hogy feltételezze, nem rajra múlt két ártatlan élet. Nem értette magát. Abban kellett volna reménykednie, hogy Josh egy szívtelen anya-gyerek gyilkos, akiből Kate egy pillanat alatt kiábrándul, mégis inkább abban reménykedett, hogy az orvos egy kudarcot vallott hős. Az igazság az, nem akarta, hogy a nőnek ekkora csalódást kelljen átélni. Szinte fizikai fájdalmat érzett azokban a pillanatokban, amikor Katenek a lelke fájt.
- Igen, megtett mindent. Ő a leglelkiismeretesebb, legelhivatottabb orvos, akivel valaha találkoztam - válaszolt a nő, de hangjából szomorúság csendült.
- Minden rendben lesz Kate! Ő meggyógyul, a támadót meg le fogod ültetni, csak ki kell várni az időt - mondta megnyugtató hangon Castle. Megpróbált mosolyogni, de nem nagyon sikerült. Nemrég majdnem szerelmet vallott a nőnek, most meg egy másik férfi karjaiba tereli! Egyszerűen csak azt akarta, hogy a nőnek jó legyen, hogy boldog legyen, hogy mosolyogni lássa!
- Tudom. De valami megváltozott. Valami történt nálad - nézett kérdőn a férfi szemébe.
Castle egy darabig állta a nő tekintetét, aztán nyelt egyet, és elkapta a tekintetét.
- Nem tudom miről beszélsz. Mindent elmondtam, amire emlékszem a támadásból - próbálta terelni a témát.
Beckett elmosolyodott, és olyan tekintettel nézett a férfire, mint az anyuka a mellébeszélő, rosszalkodó kisfiára.
- Na ki vele Castle! Miért ...
Kinyítt az ajtó, és Martha viharzott be rajta, mögötte Alexis jött kicsit riadt tekintettel.
- Ó Kate! Úgy örülök, hogy itt vagy! Látod, ez történik, ha nem vigyázunk rá! - mutatott a fiára.
Beckett kényszeredetten elmosolyodott. Ma már nem fogja megtudni, hogy miről beszélgetett a két férfi, pedig talán ez volt az a pillanat, amikor kihúzhatta volna a választ Castleből.
- Hoztunk néhány finomságot a kedvenc éttermedből, mert a nagyi azt mondta, kizárt, hogy megeszed a kórházi ételt, de látom tévedett - simította meg apja homlokát Alexis, miközben az üres tányérokra pillantott.
- Ebből is láthatod kislányom, hogy apád nagyon beteg. Ha nem lenne semmi baja, kizárt, hogy megenné a kórházi zselét! - mondta tettetett aggodalommal Martha, aztán Katehez fordult. - Elfogtátok a tetteseket? Hazamehetünk végre a lakásunkba? Nem kell félnünk újabb támadástól? - özönlöttek belőle a kérdések.
- Az egyik támadót elfogtuk, a másik sajnos elhagyta az országot. A helyszínelők végeztek, kitakarítottak, úgy hogy nyugodtan hazamehettek, nem kell félnetek semmitől!
- Köszönjük Kate! - nyugodott meg az asszony aztán szerető tekintettel a férfira nézett. - Beszéltem az orvossal Richard. Azt mondta szépen javulsz, néhány nap múlva hazaenged, de valakinek ápolni kell, mert egyedül még nem fogod tudni ellátni magad - hangjában érződött, hogy örül is, meg nem is a hírnek.
- Tudom, hogy a társulattal holnap indultok Chicago-ba, Alexis pedig a természetkutató táborba megy, de hidd el, megoldom.
- Arra gondoltam, megkérem Dr. Boltont, ajánljon egy megbízható, tapasztalt ápolót, aki ellátna, de ne valami fiatal fruska legyen, akit el tudsz szédíteni, hanem olyan, akinek szót fogadsz.
- De anya! Mondtam, hogy megoldom - ellenkezett a férfi, bár tudta, hogy anyjával szemben nincs sok esélye.
- Én tudnék ajánlani egy megfelelő nővért - szólalt meg Kate huncut mosollyal. - Tapasztalatból tudom, hogy neki szót fogad!
Castlenek csak egy pillanattal később esett le, hogy kire gondol Beckett. Ijedt arccal ellenkezett.
- Nem, nem! A terminátort nem! Hogy lehettek ilyen gonoszok velem - méltatlankodott.
A szobába ekkor belépő Ryan és Esposito éppen elkapták Castle utolsó mondatát, amin fáradtságuk ellenére is jót derültek.
- Mi van Castle? Nem bírsz a nőuralommal? - cukkolták, mire a férfi sértődött arccal csak annyit mondott: - Még ti is?
- Örülünk, hogy jobban vagy haver! - mondta Espo.
- Máskor örülnél neki, hogy három gyönyörű nő figyeli minden kívánságodat, úgy hogy nézd a helyzet jó oldalát - nevetett rá Ryan.
Még beszélgettek egy kicsit, aztán a két nyomozó elbúcsúzott. Hamarosan Kate is indult, de meglepetésére Martha kikísérte a folyosóra.
- Beszélt veled Richard? - kérdezte kíváncsian.
- Csak az ügyről - válaszolt meglepetten Kate.
- Ó, sajnálom - mondta az asszony, aztán gyorsan elterelte a témáról a szót. - Ki az a nővér, akit említettél? Ha szerinted megfelelő lenne, akkor beszélek vele. Nem hagyhatom otthon egyedül ebben az állapotban ezt a nagy gyereket. Képtelen lenne betartani az orvos utasításait! Imádja megszegni a szabályokat - sóhajtott.
Beckett eltöprengett. Szinte maga előtt látta, ahogy a határozott, jókedélyű nővér megrendezi a csintalan, ellenkező kisfiút. A megjelenő képeken elmosolyodott, de aztán arra gondolt, ennyire mégsem lehet gonosz, hogy a karmaiba engedje a férfit.
- Majd én megoldom Martha, ne legyen rá gondod - mondta hirtelen elhatározással.
Bár a mondatot többféleképpen is lehetett érteni, Martha jó színésznőhöz méltóan kiolvasta a fiatal nő testbeszédéből, csillogó tekintetéből, hogyan is érti a megoldást.
- Köszönöm - mondta sokat sejtető, hálás mosollyal miközben megsimította Kate karját, majd egy bólintással elbúcsúzott, és visszalépett a szobába.
- Oké, értem. Azért kösz - búcsúzott el a nyomozótól, aztán Castlere nézett. - Elkéstünk! Elhagyta az országot, útban van Nicaraguába. Ryan már intézi a kiadatási kérelmet, de hónapokba fog telni, mire rács mögé ültethetjük.
Castle látta a tehetetlenség szülte haragot a nő minden gesztusán, ő azonban nem érzett gyűlöletet a férfi iránt.
- Nézd Kate! Tudom, hogy te másképp érzel, mivel majdnem megölte Josht, de én nem tudom gyűlölni azt az embert. Láttam rajta, hogy az elkeseredés vezeti, a düh mellett a mérhetetlen bánat sugárzott a szeméből. Tudom, hogy én csak rosszkor voltam rossz helyen, azért bántott. Nem láttam, hogyan lőtte meg Josht, de remegett a kezében a pisztoly. Úgy éreztem, hogy igazából nem akar lőni.
- Ne védd Castle! Amit tett, azért felelnie kell!
- Igen, tudom, csak azt akarom mondani, hogy megértem a tettét, ha valami nagy és fájdalmas veszteség volt az indítéka.
- Meghalt a várandós felesége és a magzat is. Azt hitte, hogy Josh a felelős a halálukért, ezt akarta megbosszulni - nézett csodálkozva az íróra. Nem gondolta, hogy ilyen veszélyes helyzetben, sérülten is ilyen jó megfigyelő.
- Josh biztosan megtett mindent, amit lehetett - szólalt meg félve Castle, mivel nem tudta mi az igazság, de ismerte annyira az orvos elhivatottságát, hogy feltételezze, nem rajra múlt két ártatlan élet. Nem értette magát. Abban kellett volna reménykednie, hogy Josh egy szívtelen anya-gyerek gyilkos, akiből Kate egy pillanat alatt kiábrándul, mégis inkább abban reménykedett, hogy az orvos egy kudarcot vallott hős. Az igazság az, nem akarta, hogy a nőnek ekkora csalódást kelljen átélni. Szinte fizikai fájdalmat érzett azokban a pillanatokban, amikor Katenek a lelke fájt.
- Igen, megtett mindent. Ő a leglelkiismeretesebb, legelhivatottabb orvos, akivel valaha találkoztam - válaszolt a nő, de hangjából szomorúság csendült.
- Minden rendben lesz Kate! Ő meggyógyul, a támadót meg le fogod ültetni, csak ki kell várni az időt - mondta megnyugtató hangon Castle. Megpróbált mosolyogni, de nem nagyon sikerült. Nemrég majdnem szerelmet vallott a nőnek, most meg egy másik férfi karjaiba tereli! Egyszerűen csak azt akarta, hogy a nőnek jó legyen, hogy boldog legyen, hogy mosolyogni lássa!
- Tudom. De valami megváltozott. Valami történt nálad - nézett kérdőn a férfi szemébe.
Castle egy darabig állta a nő tekintetét, aztán nyelt egyet, és elkapta a tekintetét.
- Nem tudom miről beszélsz. Mindent elmondtam, amire emlékszem a támadásból - próbálta terelni a témát.
Beckett elmosolyodott, és olyan tekintettel nézett a férfire, mint az anyuka a mellébeszélő, rosszalkodó kisfiára.
- Na ki vele Castle! Miért ...
Kinyítt az ajtó, és Martha viharzott be rajta, mögötte Alexis jött kicsit riadt tekintettel.
- Ó Kate! Úgy örülök, hogy itt vagy! Látod, ez történik, ha nem vigyázunk rá! - mutatott a fiára.
Beckett kényszeredetten elmosolyodott. Ma már nem fogja megtudni, hogy miről beszélgetett a két férfi, pedig talán ez volt az a pillanat, amikor kihúzhatta volna a választ Castleből.
- Hoztunk néhány finomságot a kedvenc éttermedből, mert a nagyi azt mondta, kizárt, hogy megeszed a kórházi ételt, de látom tévedett - simította meg apja homlokát Alexis, miközben az üres tányérokra pillantott.
- Ebből is láthatod kislányom, hogy apád nagyon beteg. Ha nem lenne semmi baja, kizárt, hogy megenné a kórházi zselét! - mondta tettetett aggodalommal Martha, aztán Katehez fordult. - Elfogtátok a tetteseket? Hazamehetünk végre a lakásunkba? Nem kell félnünk újabb támadástól? - özönlöttek belőle a kérdések.
- Az egyik támadót elfogtuk, a másik sajnos elhagyta az országot. A helyszínelők végeztek, kitakarítottak, úgy hogy nyugodtan hazamehettek, nem kell félnetek semmitől!
- Köszönjük Kate! - nyugodott meg az asszony aztán szerető tekintettel a férfira nézett. - Beszéltem az orvossal Richard. Azt mondta szépen javulsz, néhány nap múlva hazaenged, de valakinek ápolni kell, mert egyedül még nem fogod tudni ellátni magad - hangjában érződött, hogy örül is, meg nem is a hírnek.
- Tudom, hogy a társulattal holnap indultok Chicago-ba, Alexis pedig a természetkutató táborba megy, de hidd el, megoldom.
- Arra gondoltam, megkérem Dr. Boltont, ajánljon egy megbízható, tapasztalt ápolót, aki ellátna, de ne valami fiatal fruska legyen, akit el tudsz szédíteni, hanem olyan, akinek szót fogadsz.
- De anya! Mondtam, hogy megoldom - ellenkezett a férfi, bár tudta, hogy anyjával szemben nincs sok esélye.
- Én tudnék ajánlani egy megfelelő nővért - szólalt meg Kate huncut mosollyal. - Tapasztalatból tudom, hogy neki szót fogad!
Castlenek csak egy pillanattal később esett le, hogy kire gondol Beckett. Ijedt arccal ellenkezett.
- Nem, nem! A terminátort nem! Hogy lehettek ilyen gonoszok velem - méltatlankodott.
A szobába ekkor belépő Ryan és Esposito éppen elkapták Castle utolsó mondatát, amin fáradtságuk ellenére is jót derültek.
- Mi van Castle? Nem bírsz a nőuralommal? - cukkolták, mire a férfi sértődött arccal csak annyit mondott: - Még ti is?
- Örülünk, hogy jobban vagy haver! - mondta Espo.
- Máskor örülnél neki, hogy három gyönyörű nő figyeli minden kívánságodat, úgy hogy nézd a helyzet jó oldalát - nevetett rá Ryan.
Még beszélgettek egy kicsit, aztán a két nyomozó elbúcsúzott. Hamarosan Kate is indult, de meglepetésére Martha kikísérte a folyosóra.
- Beszélt veled Richard? - kérdezte kíváncsian.
- Csak az ügyről - válaszolt meglepetten Kate.
- Ó, sajnálom - mondta az asszony, aztán gyorsan elterelte a témáról a szót. - Ki az a nővér, akit említettél? Ha szerinted megfelelő lenne, akkor beszélek vele. Nem hagyhatom otthon egyedül ebben az állapotban ezt a nagy gyereket. Képtelen lenne betartani az orvos utasításait! Imádja megszegni a szabályokat - sóhajtott.
Beckett eltöprengett. Szinte maga előtt látta, ahogy a határozott, jókedélyű nővér megrendezi a csintalan, ellenkező kisfiút. A megjelenő képeken elmosolyodott, de aztán arra gondolt, ennyire mégsem lehet gonosz, hogy a karmaiba engedje a férfit.
- Majd én megoldom Martha, ne legyen rá gondod - mondta hirtelen elhatározással.
Bár a mondatot többféleképpen is lehetett érteni, Martha jó színésznőhöz méltóan kiolvasta a fiatal nő testbeszédéből, csillogó tekintetéből, hogyan is érti a megoldást.
- Köszönöm - mondta sokat sejtető, hálás mosollyal miközben megsimította Kate karját, majd egy bólintással elbúcsúzott, és visszalépett a szobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése