- Most jön a fülcsepp, Castle!
- Ha-ha! Nagyon vicces! - mérgelődött a férfi, amikor rájött, hogy Kate már megint rászedte.
A folyadék kellemetlenül csiklandozta a hallójáratát, de nem szólt. Ez nem az ő napja. Többször marad alul Kate-tel szemben, mint ahányszor sikerült zavarba hoznia. Míg oldalra fordított fejjel várta, hogy beborítsa a fülcsepp a dobhártyáját, Beckett begombolta a pizsama kabátját és betakarta a paplannal. Mindketten érezték, hogy a beáll csend nem kínos, hanem két egymást szerető, gondoskodó ember közti meghitt, békés csend.
Kate szelíd mosollyal nézte a mozdulatlanul fekvő férfit, aki lassan felé fordította a fejét és hálásan visszamosolygott.
- Biztos, hogy nem valami kellemesebb elfoglaltsággal akartad tölteni a szabadidődet? - kérdezte sokára. Még mindig hihetetlen volt, hogy Kate vele akar lenni.
A nő kihallotta a kérdésből a bizonytalanságot és az őszinte csodálkozást. Már nem először lepődött meg Castle viselkedésén. Jóképű, szellemes, sikeres, gazdag író, aki után döglenek a nők, mégis vele szemben sokszor úgy érzi, hogy olyan, mint egy önbizalom hiányos kiskamasz, aki nem bízik a saját vonzerejében. Százból kilencvenkilenc nő odalenne, hogy ápolhassa, de kételkedik abban, hogy ő ezt nagyon is szívesen teszi! Talán a rendőri munka olyan keménnyé tett, hogy nem is látja bennem a nőt? - futott át az agyán, de ezt a gondolatot azonnal el is vetette, hiszen már nem egyszer látta a férfi szemében a sóvárgást vagy éppen a fizikai vágyat. A vetkőztetésnél történtekről ne is beszéljünk! Akkor miért ilyen bizonytalan? Olyan, mintha kicsit félne tőle - állapította meg végül Beckett. Vagy az elutasításától fél? Hát az lehet, mivel valószínűleg abban nem nagyon volt része!
- Elég kellemes elfoglaltság, ha egy kicsit kínozhatlak! - mosolygott huncutul.
- Gondolhattam volna! - adta mag magát Castle. Már megint feladta a labdát, a nő pedig megint lecsapta. - Ugye nem mész el? - kérdezte aztán reménykedve, mert neki ugyan természetes volt, hogy Kate ottmarad, de most gondolt csak rá, hogy nem is beszélték meg, és egy kicsit megijedt, hogy a nő elmegy és ő egyedül marad.
- Még maradok egy kicsit, beszélgethetünk, ha akarod, de sokat kell pihenned, hogy minél előbb meggyógyulj.
- Csak egy kicsit? Azt hittem velem alszol - mondta kétértelműen, de mivel hangjából őszinte csalódottság csendült, Kate tudta, hogy a férfi a vendégszobára gondol.
- Veled? - játszotta a felháborodottat.
- Tudod, hogy értem - mondta kicsit megbántottan Castle.
- Itt alszom a vendégszobában - váltott át az évődésből komolyra Kate. - Úgy emlékszem, kényelmes az ágy - tette hozzá egy mosoly kíséretében.
Castlenek most tűnt fel a nő szemében tükröződő fáradtság. Hogyan lehetek ilyen önző - gondolta. Napok óta alig alhatott, nyomozott, a kórházba járkált látogatóba, főzött, őt ápolta, és még ki tudja mi mindent csinált. Jobban ráfér a pihenés, mint őrá!
- Köszönöm - mondta gyengéden, miközben elmerült a zöldes árnyalatú, csillogó szemekben, és minden idegszálával azt kívánta, hogy a kettejük számár oly fontos szóval válaszoljon a nő.
- Mindig (bármikor) - válaszolt Kate, mire - anélkül, hogy tekintetük összefonódása megszakadt volna - mindketten elmosolyodtak.
- Jó éjt! - indult az ajtó felé, de érezte, hogy Castle még mindig nem vette le róla a szemét, ezért visszafordult.
- Viszlát holnap - mondta a férfi jelentőségteljesen.
Sokáig feküdtek éberen az ágyban a nap eseményeit pergetve az emlékezetükben, és mindketten ugyan arra a következtetésre jutottak: hihetetlen.
Kate aludt el előbb. Az ágy valóban kényelmes volt, a forró zuhany ellazította és nem utolsó sorban rettentő fáradt volt a teste és a pszichéje is, így minden átmenet nélkül mély, pihentető álomba zuhant.
Castle jóval tovább feküdt nyitott szemmel a sötét szobában. Most már nem az előzményeken, hanem a nap következményein töprengett. Vajon meddig marad nála Kate? Elkezdődhet köztük valami több, mint ami eddig volt, vagy minden marad a régiben? Merjen közeledni felé, vagy túl korai a Josh-sal való szakítás miatt? Milyen lehet, amikor alszik? Képzelete ezer variációt végigjátszott, míg lassan lecsukódtak a szemei, és kellemes, békés álomba merült.
Reggel Rick a sötétítőfüggönyön átderengő napsugarak bágyadt fényére ébredt. Néhány percig fülelt, de a saját nehézkes lélegzésén kívül nem hallott semmilyen zajt, ami arra utalt volna, hogy Kate már felkelt. Sem az orra, sem a füle nem fájt, és ha nem mozgott és csak apró levegőket vett, akkor a mellkasa is csak tompán fájt, mégis úgy érezte, nem tud tovább fekve maradni az ágyban, mert a mozdulatlan hanyatt fekvéstől elmerevedett a háta, dereka. Lassan oldalra fordult, és halk nyögések és sziszegések közepette felkelt. Csak hiú ábránd volt, hogy jobban van, állapította meg, mert minden porcikája lázadt a mozgás ellen.
Lassan, óvatosan lépkedve elindult a nappaliba, kezét fájó bordáira szorította. Beckett még biztosan alszik állapította meg, és a lehetőség, hogy megnézze az alvó nőt, egyre erősebb vágyat ébresztett benne. Óvatosan elindult a vendégszoba felé. Nem számított rá, hogy ilyen nehezére esik megmászni a lépcsőfokokat, ráadásul nem is jajgathat! Mire elbotorkált az ajtóig gyöngyözött a homloka. Halkan lenyomta a kilincset és óvatosan kinyitotta az ajtót.
- Megérte a szenvedés - mondta magában, ahogy az ágyban békésen alvó nőt nézte. - Istenem, milyen gyönyörű! Ártatlan, lágy vonásaival olyan volt, mint egy tündéri kislány, aki álmában megtalálta az ő hercegét, ugyanakkor rendkívül nőies. Arcát körülölelte a lágyan hullámzó hajzuhatag, szája rúzs nélkül is érzékien életteli volt, vonásaiból hiányzott a megszokott keménység.
A férfi perekig állt, és ámulva gyönyörködött a nőben, aztán attól félve, hogy egyszer csak Kate megérzi a jelenlétét, amilyen halkan csak tudta, becsukta az ajtót. Visszavánszorgott a konyhába, és arra gondolt, meglepi Katet egy kis reggelivel. Egy kézzel és fájó bordákkal nem volt könnyű, de nem is lehetetlen. Egészen jól leütötte a tojásokat, felverte őket, a hűtőből szeletelt bacont vett elő, olajat öntött a serpenyőbe. Már csak ki kellett sütni őket. A sercegő olajban hamar megsült a szalonna és a rántotta, és mivel nem akarta a páraelszívó zajával felébreszteni Katet, néhány perc múlva a reggeli átható, ínycsiklandó illata töltötte meg a lakást. Már csak a kávé hiányzott a tökéletes reggelihez, de a kávéfőző géppel nem boldogult. Az erőlködéstől olyan fájdalom árasztotta el a testét, hogy hangosan felkiáltott. Ijedten nézett a vendégszoba ajtajára, nem a jajgatásával akarta ébreszteni a nőt. Az ajtó nem mozdult. Felsóhajtott, és lemondott a kávéról. Inkább szép komótosan megterített.
- Castle! Te meg mit csinálsz - hallotta meg váratlanul Beckett meglepett hangját, amitől ijedtében kiejtette kezéből a terítékhez szánt villát.
- Reggelit. Fáradt voltál, gondoltam had pihenjél - fordult ártatlan arccal mosolyogva Kate felé, remélve, hogy el tudja bűvölni annyira a női, hogy ne legyen rá mérges.
- Ugye tudod, hogy neked feküdnöd kellene, nekem pedig reggelit készíteni, és nem fordítva? - próbálta dorgálni Castlet, de olyan jólesett neki a figyelmessége, és olyan édes volt a főzőcskéző férfi látványa, hogy képtelen volt szigorú lenni vele. - Nagyon jó az illata!
Castle jólesően vette tudomásul, hogy a terve sikert aratott.
- Kávét nem tudtam feltenni, mert ...
- Majd én - vágott a szavába a nő.
A reggeli közben Kate gondolt arra, amire Castle vacsorakor. El tudná képzelni, hogy minden reggel így kezdődjön! Nem magányosan, rohanva bekapva néhány falatot, csak azért, hogy ne égesse a gyomrát a kávé, hanem valakivel kettesben, nyugodtan beszélgetve, felkészülve az előttük váró napra. Gondolataiból a férfi fájdalomtól eltorzult arca térítette vissza a valóságba.
- Fáj ugye? - kérdezte részvéttel.
- Azt hiszem egy kicsit sok volt a mozgás - nyögte.
- Gyere, segítek! Lefekszel! - Beckett hangja már nem kérő, hanem utasító volt.
Néhány perc múlva Castle az ágyban feküdt, Beckett pedig hozta a kis tálcát, aminek a látványától kirázta a férfit a hideg.
- Ugye nem azt akarod tenni, amire gondolok? - kérdezte rémülten, amikor meglátta, hogy a kenőcs és a fülcsepp mellett még van valami.
- Még maradok egy kicsit, beszélgethetünk, ha akarod, de sokat kell pihenned, hogy minél előbb meggyógyulj.
- Csak egy kicsit? Azt hittem velem alszol - mondta kétértelműen, de mivel hangjából őszinte csalódottság csendült, Kate tudta, hogy a férfi a vendégszobára gondol.
- Veled? - játszotta a felháborodottat.
- Tudod, hogy értem - mondta kicsit megbántottan Castle.
- Itt alszom a vendégszobában - váltott át az évődésből komolyra Kate. - Úgy emlékszem, kényelmes az ágy - tette hozzá egy mosoly kíséretében.
Castlenek most tűnt fel a nő szemében tükröződő fáradtság. Hogyan lehetek ilyen önző - gondolta. Napok óta alig alhatott, nyomozott, a kórházba járkált látogatóba, főzött, őt ápolta, és még ki tudja mi mindent csinált. Jobban ráfér a pihenés, mint őrá!
- Köszönöm - mondta gyengéden, miközben elmerült a zöldes árnyalatú, csillogó szemekben, és minden idegszálával azt kívánta, hogy a kettejük számár oly fontos szóval válaszoljon a nő.
- Mindig (bármikor) - válaszolt Kate, mire - anélkül, hogy tekintetük összefonódása megszakadt volna - mindketten elmosolyodtak.
- Jó éjt! - indult az ajtó felé, de érezte, hogy Castle még mindig nem vette le róla a szemét, ezért visszafordult.
- Viszlát holnap - mondta a férfi jelentőségteljesen.
Sokáig feküdtek éberen az ágyban a nap eseményeit pergetve az emlékezetükben, és mindketten ugyan arra a következtetésre jutottak: hihetetlen.
Kate aludt el előbb. Az ágy valóban kényelmes volt, a forró zuhany ellazította és nem utolsó sorban rettentő fáradt volt a teste és a pszichéje is, így minden átmenet nélkül mély, pihentető álomba zuhant.
Castle jóval tovább feküdt nyitott szemmel a sötét szobában. Most már nem az előzményeken, hanem a nap következményein töprengett. Vajon meddig marad nála Kate? Elkezdődhet köztük valami több, mint ami eddig volt, vagy minden marad a régiben? Merjen közeledni felé, vagy túl korai a Josh-sal való szakítás miatt? Milyen lehet, amikor alszik? Képzelete ezer variációt végigjátszott, míg lassan lecsukódtak a szemei, és kellemes, békés álomba merült.
Reggel Rick a sötétítőfüggönyön átderengő napsugarak bágyadt fényére ébredt. Néhány percig fülelt, de a saját nehézkes lélegzésén kívül nem hallott semmilyen zajt, ami arra utalt volna, hogy Kate már felkelt. Sem az orra, sem a füle nem fájt, és ha nem mozgott és csak apró levegőket vett, akkor a mellkasa is csak tompán fájt, mégis úgy érezte, nem tud tovább fekve maradni az ágyban, mert a mozdulatlan hanyatt fekvéstől elmerevedett a háta, dereka. Lassan oldalra fordult, és halk nyögések és sziszegések közepette felkelt. Csak hiú ábránd volt, hogy jobban van, állapította meg, mert minden porcikája lázadt a mozgás ellen.
Lassan, óvatosan lépkedve elindult a nappaliba, kezét fájó bordáira szorította. Beckett még biztosan alszik állapította meg, és a lehetőség, hogy megnézze az alvó nőt, egyre erősebb vágyat ébresztett benne. Óvatosan elindult a vendégszoba felé. Nem számított rá, hogy ilyen nehezére esik megmászni a lépcsőfokokat, ráadásul nem is jajgathat! Mire elbotorkált az ajtóig gyöngyözött a homloka. Halkan lenyomta a kilincset és óvatosan kinyitotta az ajtót.
- Megérte a szenvedés - mondta magában, ahogy az ágyban békésen alvó nőt nézte. - Istenem, milyen gyönyörű! Ártatlan, lágy vonásaival olyan volt, mint egy tündéri kislány, aki álmában megtalálta az ő hercegét, ugyanakkor rendkívül nőies. Arcát körülölelte a lágyan hullámzó hajzuhatag, szája rúzs nélkül is érzékien életteli volt, vonásaiból hiányzott a megszokott keménység.
A férfi perekig állt, és ámulva gyönyörködött a nőben, aztán attól félve, hogy egyszer csak Kate megérzi a jelenlétét, amilyen halkan csak tudta, becsukta az ajtót. Visszavánszorgott a konyhába, és arra gondolt, meglepi Katet egy kis reggelivel. Egy kézzel és fájó bordákkal nem volt könnyű, de nem is lehetetlen. Egészen jól leütötte a tojásokat, felverte őket, a hűtőből szeletelt bacont vett elő, olajat öntött a serpenyőbe. Már csak ki kellett sütni őket. A sercegő olajban hamar megsült a szalonna és a rántotta, és mivel nem akarta a páraelszívó zajával felébreszteni Katet, néhány perc múlva a reggeli átható, ínycsiklandó illata töltötte meg a lakást. Már csak a kávé hiányzott a tökéletes reggelihez, de a kávéfőző géppel nem boldogult. Az erőlködéstől olyan fájdalom árasztotta el a testét, hogy hangosan felkiáltott. Ijedten nézett a vendégszoba ajtajára, nem a jajgatásával akarta ébreszteni a nőt. Az ajtó nem mozdult. Felsóhajtott, és lemondott a kávéról. Inkább szép komótosan megterített.
- Castle! Te meg mit csinálsz - hallotta meg váratlanul Beckett meglepett hangját, amitől ijedtében kiejtette kezéből a terítékhez szánt villát.
- Reggelit. Fáradt voltál, gondoltam had pihenjél - fordult ártatlan arccal mosolyogva Kate felé, remélve, hogy el tudja bűvölni annyira a női, hogy ne legyen rá mérges.
- Ugye tudod, hogy neked feküdnöd kellene, nekem pedig reggelit készíteni, és nem fordítva? - próbálta dorgálni Castlet, de olyan jólesett neki a figyelmessége, és olyan édes volt a főzőcskéző férfi látványa, hogy képtelen volt szigorú lenni vele. - Nagyon jó az illata!
Castle jólesően vette tudomásul, hogy a terve sikert aratott.
- Kávét nem tudtam feltenni, mert ...
- Majd én - vágott a szavába a nő.
A reggeli közben Kate gondolt arra, amire Castle vacsorakor. El tudná képzelni, hogy minden reggel így kezdődjön! Nem magányosan, rohanva bekapva néhány falatot, csak azért, hogy ne égesse a gyomrát a kávé, hanem valakivel kettesben, nyugodtan beszélgetve, felkészülve az előttük váró napra. Gondolataiból a férfi fájdalomtól eltorzult arca térítette vissza a valóságba.
- Fáj ugye? - kérdezte részvéttel.
- Azt hiszem egy kicsit sok volt a mozgás - nyögte.
- Gyere, segítek! Lefekszel! - Beckett hangja már nem kérő, hanem utasító volt.
Néhány perc múlva Castle az ágyban feküdt, Beckett pedig hozta a kis tálcát, aminek a látványától kirázta a férfit a hideg.
- Ugye nem azt akarod tenni, amire gondolok? - kérdezte rémülten, amikor meglátta, hogy a kenőcs és a fülcsepp mellett még van valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése