- Köszönöm - mondta sokat sejtető, hálás mosollyal miközben megsimította
Kate karját, majd egy bólintással elbúcsúzott, és visszalépett a
szobába.
Kate még hallotta, hogy a férfi morgolódik az anyjával, amiért az a háta mögött intézkedik. Milyen különleges kapcsolat az övüké - gondolta szomorúan, tudva, hogy ő soha nem tapasztalhatja már meg a gyerek-anya közti lelki összetartozást. Ahányszor együtt látta őket, mindig érezte, hogy sokkal erősebb és mélyebb szeretet köti őket össze, mint amit a külvilág felé mutatnak, és noha Castle felnőtt férfi, gazdag, sikeres író, az anyja közelében mindig kisfiúvá változik, amit szemmel láthatóan nem is bán. Míg ezen töprengett, elért a nővérpulthoz, ott megtorpant. Vissza szeretett volna menni Josh-hoz, de a férfi elutasító szavai még mindig fájdalmasan csengtek a fülében. Már abban sem volt biztos, jól értette-e, hogy nem akar vele találkozni, majd csak ha hívja. Nem tetszett neki a férfi lelkiállapota sem, túlságosan magába forduló volt. Valami nagyon bántja: vagy az, ami Nicaraguában, vagy az, ami Castle lakásán történt, esetleg mindkettő. Ki kell mozdítania ebből a letargiából, de nem ma - döntött. Még túl friss a fájdalom. Holnap bejön, megpróbál beszélni vele, addig pedig kideríti, miért kellet meghalni a várandós nőnek, mi váltotta ki azt a mérhetetlen gyűlöletet a tettesben, hogy ölni is képes lett volna. Még megkérdezte a nővért, hogy minden rendben van-e Dr. Davidsonnal, aztán az igenlő választ hallva elindult a parkolóba.
Beült az autóba, de nem indult el. Gondolatai visszatértek az íróhoz és Marthához. Te jó ég! - temette arcát a kezébe. - Mit ígértem én? Még szerencse, hogy csak azt mondtam, hogy megoldom az ápolását, és nem azt, hogy majd én ápolom! - Magában bevallotta, hogy arra gondolt, úgyis szabadnapos lesz, tudna gondoskodni a férfiról. Most döbbent rá, milyen képtelen ötlet volt ez tőle! Josh-hoz tartozik, aki sebesülten fekszik a kórházban, ő meg egy másik férfit vinne a lakásába ápolás címszó alatt! Ez tisztességtelen lenne az orvossal szemben még akkor is, ha Castlelel csak baráti, partneri a kapcsolata. Vajon Josh féltékeny lenne? Nem tudta megítélni, hogy mennyire bízik meg a férfi az ő érzéseiben, azt sem tudta, hogy ő maga mennyire biztos a saját érzéseiben. Marthának viszont ígéretet tett, ezért valahogy meg kell oldania ezt a lehetetlen helyzetet. Sóhajtott egy nagyot, aztán elindult hazafelé.
Fáradt volt, halálosan fáradt. Rég érzett olyat, hogy gondolkodni sincs ereje, pedig képek cikáztak az agyában Joshról, a támadókról, Castleről, Martháról, de a képek nem álltak össze történetté.
Forró vízzel zuhanyozott le, remélte, hogy attól ellazul. Lefeküdt az ágyba, de egy darabig úgy érezte képtelen elaludni, csak forgolódott nyugtalanul, aztán mégis szinte a másodperc töredéke alatt mély, pihentető álomba zuhant.
Felriadt. Agya csak később eszmélt, hogy a telefon csengése az, ami felébresztette. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideig aludt, lehetett pér perc és órák is. Miközben felvette a kitartóan csörömpölő készüléket, ránézett az órára, egy pillanatig csak bámulta a kijelzőt, nem akart hinni a szemének, hogy már hajnal van. Lanie hívta.
- Kate! Jól vagy? A frászt hozod az emberre! Miért nem vetted fel a telefont? - hadarta a patológus.
- Bocs Lanie, de elaludtam.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de senki nem tudott rólad semmit, és idegesített, hogy nem veszed fel a telefont. Nem csodálkozom, hogy elfáradtál. Javi is használhatalan volt az este - tette hozzá suttogva. - A fiúk üzenik, hogy hatra bemennek az őrsre, ha neked is jó. Utána akarnak nézni, hogy mi történt Nicaraguában.
Beckett jólesően elmosolyodott. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Sosem mondták ki, de mindannyian így éreztek, és ez az elv most már Castlere is vonatkozott.
- Ott leszek - mondta, és letette a telefont.
Most csak langyosra állította a zuhanyt, hogy felfrissüljön. Teljesen újjászületett az alvástól és a frissítő víztől. Szüksége is lesz minden energiájára, megint hosszú nap vár rá.
Mire beért az őrsre, Ryan és Espisito már az asztaluknál ültek és elmerültek az összegyűjtött adatok feldolgozásában. Ahogy meglátták Beckettet mindketten felpattantak, hogy beszámoljanak neki az eredményekről. Kiderítették, hogy kik voltak az orvoscsapat tagjai, és hogy Nicaragua melyik részén dolgoztak.
Beckett csak bólintott, de a két férfi tudta, hogy ebben a mozdulatban benne van a köszönet is.
- Oké! Megosztozunk, hogy melyikünk kiket hallgat ki. Minél többet megtudunk a történtekről, annál jobban megismerjük az indítékot.
Az íróasztalára nézett. Mintha valami hiányozna róla - gondolta Kate. - A kávé - mondta ki hangosan a szavakat. Ijedten körbenézett, nem hallotta-e meg valaki, de az őrs kihalt volt, a fiúk meg már elindultak a kihallgatásokra. Leült a székére, és maga elé képzelte, ahogy nyílik a lift ajtaja, és Castle sármos mosollyal az arcán közeledik felé, kezében két pohár kávéval. Megrázta a fejét, mintha akkor elrepülnének fejéből az emlékek. Kiment a pihenőbe és főzött egy kévét magának. A kávégépet is Castle hozta - gondolta.
A délután háromig huszonnégy orvost és ápolót hallgattak ki. Lassan összeállt a történet.
A kórházban lassan telt a délelőtt. Castle unatkozott. A reggeli vizsgálatokon hamar átesett, Janet nővér lemosdatta, mivel a mozgás még nagyon nehezére esett, ráadásul az injekcióról is le tudta beszélni, mivel addig bizonygatta, hogy mozgás nélkül nincsenek fájdalmai, amíg a nő el nem hitte. Amíg a nővér vele volt gyorsan telt az idő, mert élvezte, hogy a fiatal, tapasztalatlan ápolónőt folyamatosan zavarba tudta hozni, és ez szórakoztatta. Igaz a végén addig feszítette a húrt, hogy szegény nő azzal fenyegetőzött, hogy újra szólni fog Margo nővérnek, a terminátornak, ha nem viselkedik komolyabban.
Azóta viszont órák teltek el, és mivel nem történt semmi, csak gondolkodni tudott. Nem akart gondolkodni. Minél többet járt az agya Kate-en, Joshon, az anyja tanácsán, a saját érzelmein, annál zavarosabbnak tűnt a helyzet. A regényeiben a lételeme volt a bonyodalmak kitalálása és kibogozása, de a saját életében nem akart bonyodalmakat! Ráadásul a fájdalomcsillapító hiányát is egyre jobban érezte, hiába kapott tablettát, és meg sem mozdult az ágyban, egyre jobban fájt a mellkasa.
Éppen azon töprengett, hogy vajon ma bejön-e hozzá Beckett, amikor nyílt az ajtó. Reménykedve nézett fel, de nem Kate, hanem Martha lépett be, kezében több csomaggal.
-Ó Richard! Csak látni akartalak még, mielőtt elmegyek a turnéra. Hoztam ebédet, biztosíthatlak, jobb mint a kórházi koszt, és hoztam néhány pizsamát, tudom, hogy feszélyezve érzed magad a hálóingben - nézett szeretettel a férfira.
- Köszönöm anya, de nem kellett volna! Igaz, nem valami szexis ez a hálóing, de úgysem lát benne senki - mondta kicsit szomorkásan.
- Hidd el, hamarosan lesz látogatód, és akkor jól fog jönni a pizsama - mondta titokzatosan az asszony.
- Anya! Mit titkolsz előlem? Még azt sem árultad el, hogy miről beszéltetek tegnap Beckettel!
- Ugyan kisfiam! Nem volt semmi titok, csak azt beszéltük meg, hogy melyik nővért ajánlaná ápolónak.
- De nem mentél bele, ugye? - kérdezte a férfi rémülten.
- Nyugodj meg, elégedett leszel!
- Nem vagyok nyugodt - morogta Castle. - És ki lesz a látogatóm? Remélem nem Meredith-t vagy Ginat hívtad ide! Most nincs kedvem nosztalgiázni a kedvükért! - duzzogott tovább.
- Legyen elég annyi, hogy elégedett leszel, és kapsz egy második esélyt - mosolygott sejtelmesen Martha.
- Bejön Beckett? - csillant fel a szeme. Mégis fontos a nőnek!
- Az előbb beszéltem vele, azt mondta, délután végeznek a kihallgatásokkal, utána bejön a kórházba.
- Szóval a kórházba. Nem azt mondta, hogy hozzám - állapította meg csalódott hangon, és szeméből eltűnt a csillogás.
- Richard Castle! Hogyan lehetsz ilyen kishitű. Fontos vagy neki. Ezt egy anya megérzi - veregette meg fia kezét. - Miért csak a könyveidben vagy a szavak mestere? A saját életedben miért olyan nehéz kimondanod néhány szót? - komolyodott el a nő.
Castle nem válaszolt. Noha voltak pillanatok, amikor az agyára ment az anyja, mérhetetlenül szerette, és hálás volt a tanácsaiért.
Beült az autóba, de nem indult el. Gondolatai visszatértek az íróhoz és Marthához. Te jó ég! - temette arcát a kezébe. - Mit ígértem én? Még szerencse, hogy csak azt mondtam, hogy megoldom az ápolását, és nem azt, hogy majd én ápolom! - Magában bevallotta, hogy arra gondolt, úgyis szabadnapos lesz, tudna gondoskodni a férfiról. Most döbbent rá, milyen képtelen ötlet volt ez tőle! Josh-hoz tartozik, aki sebesülten fekszik a kórházban, ő meg egy másik férfit vinne a lakásába ápolás címszó alatt! Ez tisztességtelen lenne az orvossal szemben még akkor is, ha Castlelel csak baráti, partneri a kapcsolata. Vajon Josh féltékeny lenne? Nem tudta megítélni, hogy mennyire bízik meg a férfi az ő érzéseiben, azt sem tudta, hogy ő maga mennyire biztos a saját érzéseiben. Marthának viszont ígéretet tett, ezért valahogy meg kell oldania ezt a lehetetlen helyzetet. Sóhajtott egy nagyot, aztán elindult hazafelé.
Fáradt volt, halálosan fáradt. Rég érzett olyat, hogy gondolkodni sincs ereje, pedig képek cikáztak az agyában Joshról, a támadókról, Castleről, Martháról, de a képek nem álltak össze történetté.
Forró vízzel zuhanyozott le, remélte, hogy attól ellazul. Lefeküdt az ágyba, de egy darabig úgy érezte képtelen elaludni, csak forgolódott nyugtalanul, aztán mégis szinte a másodperc töredéke alatt mély, pihentető álomba zuhant.
Felriadt. Agya csak később eszmélt, hogy a telefon csengése az, ami felébresztette. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideig aludt, lehetett pér perc és órák is. Miközben felvette a kitartóan csörömpölő készüléket, ránézett az órára, egy pillanatig csak bámulta a kijelzőt, nem akart hinni a szemének, hogy már hajnal van. Lanie hívta.
- Kate! Jól vagy? A frászt hozod az emberre! Miért nem vetted fel a telefont? - hadarta a patológus.
- Bocs Lanie, de elaludtam.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de senki nem tudott rólad semmit, és idegesített, hogy nem veszed fel a telefont. Nem csodálkozom, hogy elfáradtál. Javi is használhatalan volt az este - tette hozzá suttogva. - A fiúk üzenik, hogy hatra bemennek az őrsre, ha neked is jó. Utána akarnak nézni, hogy mi történt Nicaraguában.
Beckett jólesően elmosolyodott. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Sosem mondták ki, de mindannyian így éreztek, és ez az elv most már Castlere is vonatkozott.
- Ott leszek - mondta, és letette a telefont.
Most csak langyosra állította a zuhanyt, hogy felfrissüljön. Teljesen újjászületett az alvástól és a frissítő víztől. Szüksége is lesz minden energiájára, megint hosszú nap vár rá.
Mire beért az őrsre, Ryan és Espisito már az asztaluknál ültek és elmerültek az összegyűjtött adatok feldolgozásában. Ahogy meglátták Beckettet mindketten felpattantak, hogy beszámoljanak neki az eredményekről. Kiderítették, hogy kik voltak az orvoscsapat tagjai, és hogy Nicaragua melyik részén dolgoztak.
Beckett csak bólintott, de a két férfi tudta, hogy ebben a mozdulatban benne van a köszönet is.
- Oké! Megosztozunk, hogy melyikünk kiket hallgat ki. Minél többet megtudunk a történtekről, annál jobban megismerjük az indítékot.
Az íróasztalára nézett. Mintha valami hiányozna róla - gondolta Kate. - A kávé - mondta ki hangosan a szavakat. Ijedten körbenézett, nem hallotta-e meg valaki, de az őrs kihalt volt, a fiúk meg már elindultak a kihallgatásokra. Leült a székére, és maga elé képzelte, ahogy nyílik a lift ajtaja, és Castle sármos mosollyal az arcán közeledik felé, kezében két pohár kávéval. Megrázta a fejét, mintha akkor elrepülnének fejéből az emlékek. Kiment a pihenőbe és főzött egy kévét magának. A kávégépet is Castle hozta - gondolta.
A délután háromig huszonnégy orvost és ápolót hallgattak ki. Lassan összeállt a történet.
A kórházban lassan telt a délelőtt. Castle unatkozott. A reggeli vizsgálatokon hamar átesett, Janet nővér lemosdatta, mivel a mozgás még nagyon nehezére esett, ráadásul az injekcióról is le tudta beszélni, mivel addig bizonygatta, hogy mozgás nélkül nincsenek fájdalmai, amíg a nő el nem hitte. Amíg a nővér vele volt gyorsan telt az idő, mert élvezte, hogy a fiatal, tapasztalatlan ápolónőt folyamatosan zavarba tudta hozni, és ez szórakoztatta. Igaz a végén addig feszítette a húrt, hogy szegény nő azzal fenyegetőzött, hogy újra szólni fog Margo nővérnek, a terminátornak, ha nem viselkedik komolyabban.
Azóta viszont órák teltek el, és mivel nem történt semmi, csak gondolkodni tudott. Nem akart gondolkodni. Minél többet járt az agya Kate-en, Joshon, az anyja tanácsán, a saját érzelmein, annál zavarosabbnak tűnt a helyzet. A regényeiben a lételeme volt a bonyodalmak kitalálása és kibogozása, de a saját életében nem akart bonyodalmakat! Ráadásul a fájdalomcsillapító hiányát is egyre jobban érezte, hiába kapott tablettát, és meg sem mozdult az ágyban, egyre jobban fájt a mellkasa.
Éppen azon töprengett, hogy vajon ma bejön-e hozzá Beckett, amikor nyílt az ajtó. Reménykedve nézett fel, de nem Kate, hanem Martha lépett be, kezében több csomaggal.
-Ó Richard! Csak látni akartalak még, mielőtt elmegyek a turnéra. Hoztam ebédet, biztosíthatlak, jobb mint a kórházi koszt, és hoztam néhány pizsamát, tudom, hogy feszélyezve érzed magad a hálóingben - nézett szeretettel a férfira.
- Köszönöm anya, de nem kellett volna! Igaz, nem valami szexis ez a hálóing, de úgysem lát benne senki - mondta kicsit szomorkásan.
- Hidd el, hamarosan lesz látogatód, és akkor jól fog jönni a pizsama - mondta titokzatosan az asszony.
- Anya! Mit titkolsz előlem? Még azt sem árultad el, hogy miről beszéltetek tegnap Beckettel!
- Ugyan kisfiam! Nem volt semmi titok, csak azt beszéltük meg, hogy melyik nővért ajánlaná ápolónak.
- De nem mentél bele, ugye? - kérdezte a férfi rémülten.
- Nyugodj meg, elégedett leszel!
- Nem vagyok nyugodt - morogta Castle. - És ki lesz a látogatóm? Remélem nem Meredith-t vagy Ginat hívtad ide! Most nincs kedvem nosztalgiázni a kedvükért! - duzzogott tovább.
- Legyen elég annyi, hogy elégedett leszel, és kapsz egy második esélyt - mosolygott sejtelmesen Martha.
- Bejön Beckett? - csillant fel a szeme. Mégis fontos a nőnek!
- Az előbb beszéltem vele, azt mondta, délután végeznek a kihallgatásokkal, utána bejön a kórházba.
- Szóval a kórházba. Nem azt mondta, hogy hozzám - állapította meg csalódott hangon, és szeméből eltűnt a csillogás.
- Richard Castle! Hogyan lehetsz ilyen kishitű. Fontos vagy neki. Ezt egy anya megérzi - veregette meg fia kezét. - Miért csak a könyveidben vagy a szavak mestere? A saját életedben miért olyan nehéz kimondanod néhány szót? - komolyodott el a nő.
Castle nem válaszolt. Noha voltak pillanatok, amikor az agyára ment az anyja, mérhetetlenül szerette, és hálás volt a tanácsaiért.
- Na gyere, segítek felvenni a pizsamát - engedte el a kezét Martha, és az egyik táskából elővett egy szürke V nyakú pólót és egy kék pizsamanadrágot.
- Segítenél előbb kimenni a mosdóba? - nyögte ki nehezen Castle.
- Na gyere, támaszkodj rám - nevette el magát a nő. - Ha kell, másban is segítek! Remélem anyád előtt nem vagy szégyenlős!
- De anya! Utoljára kétévesen szorultam a segítségedre - legalább is a mosdóban!
Castle nehezen ült fel az ágyban, rettentően fájt, ahogy megfeszültek a bordaközi izmai, de ahogy függőlegesbe került, már egészen jól mozgott.
Martha a hálóinges fia után nézett, és elmosolyodott. Lehet, hogy Kate így is szexisnek találná - gondolta.
Néhány perc múlva lefejtette a férfiról a kórházi hálóinget, de egyikük sem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz felvenni egy pólót, Castle nem tudta magasba emelni a kezét, így aztán Martha megszenvedett a ruhadarabbal, mire rácibálta a férfire.
- Na, jöhet a nadrág - sóhajtott egyet, azzal le akarta húzni a bokszert a fiáról, de ő erőteljesen megszorította ép kezével anyja karját.
- Ne, ne, ne, ne! Hogy gondoltad anya? - szólt a nőre felháborodottan.
- Mi a baj? Láttalak már meztelenül!
- Igen, csak az harminc évvel ezelőtt volt! Azóta egy kicsit megváltoztam - ráncolta rosszallóan a homlokát Castle. - A bokszer marad, mivel a begipszelt kezemmel nem tudom megfogni, lehajolni sem tudok, így nem tudom egyedül lecserélni. Te pedig ebben nem segíthetsz! - zárta le a vitát.
- Richard Castle, remélem Beckett nyomozóval nem leszel ilyen szégyenlős, mert akkor szegény lánynak sokat kell küzdenie egy-egy ruhadarabbal!
- Anya szeretnélek emlékeztetni, hogy nem én vagyok az a férfi, akivel Beckett jár! - hangjából szomorúság csendült.
- Tudod kisfiam, egy nő életében a férfiak jönnek-mennek, egészen addig, amíg meg nem találja az igazit.
- Te még mindig keresed? - kérdezte Castle keserűen.
- Megtaláltam, elvesztettem, újra keresem, amíg meg nem találom - mosolyodott el szomorú titokzatossággal Martha, aztán hogy fia ne feszegesse tovább a kérdést, gyorsan elbúcsúzott, és kiviharzott az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése