Most már csak abban bízott, hogy a rendszám eredményre vezet.
Felugrott az íróasztal mellől, és majdnem összeütközött Ryannel, aki iratokkal a kezében sietett hozzá.
- Megvan a kocsi - újságolta. - A tulajdonos Jose Santiago, 52 éves, nicaraguai származású, egy kis vegyesboltja van. Esposito most hozza be, kb. egy óra múlva tudjuk kihallgatni. Én addig átnézem a pénzügyeit - mondta, és válaszra sem várva elszáguldott.
Beckett gondolkodott. Mi köze lehet egy boltosnak Castlehez vagy Josh-hoz? Leült a fehér táblával szemben, és mereven nézte a teljesen üres, vakító felületet. Nem történt gyilkosság, így igazából nem is nekik kellett volna nyomozni, ezért a táblán nem volt semmi. Oldalra nézett. Szinte látta maga mellet Castlet, ahogy az íróasztal szélén ül, és jár a tekintete a táblán sorakozó információkon, aztán megcsillan a szeme, és előáll valami képtelen, vagy nagyon is lehetséges ötlettel.
- Minden rendben lesz Beckett - szólalt meg mögötte egy megnyugtató hang. - Ők meggyógyulnak, mi meg elfogjuk azokat a mocskokat.
- Tudom - fordult Montgomery kapitány felé a nő elszánt tekintettel.
- Most szóltak a kórházból, hogy Josh állapota stabil, hamarosan kihozzák az intenzívről - nézett meleg barna szemekkel Beckettre, aki sóhajtott egyet, bólintott, de csak nézett a kapitányra, mintha még várna valamire. - Castle is felébredt, de újra kapott altatót, mert a bordatörések miatt nagy fájdalmat okoz neki a lélegzés - folytatta Kate arcát figyelve: megkönnyebbülést látott rajta.
Beckett gondolkodott. Mi köze lehet egy boltosnak Castlehez vagy Josh-hoz? Leült a fehér táblával szemben, és mereven nézte a teljesen üres, vakító felületet. Nem történt gyilkosság, így igazából nem is nekik kellett volna nyomozni, ezért a táblán nem volt semmi. Oldalra nézett. Szinte látta maga mellet Castlet, ahogy az íróasztal szélén ül, és jár a tekintete a táblán sorakozó információkon, aztán megcsillan a szeme, és előáll valami képtelen, vagy nagyon is lehetséges ötlettel.
- Minden rendben lesz Beckett - szólalt meg mögötte egy megnyugtató hang. - Ők meggyógyulnak, mi meg elfogjuk azokat a mocskokat.
- Tudom - fordult Montgomery kapitány felé a nő elszánt tekintettel.
- Most szóltak a kórházból, hogy Josh állapota stabil, hamarosan kihozzák az intenzívről - nézett meleg barna szemekkel Beckettre, aki sóhajtott egyet, bólintott, de csak nézett a kapitányra, mintha még várna valamire. - Castle is felébredt, de újra kapott altatót, mert a bordatörések miatt nagy fájdalmat okoz neki a lélegzés - folytatta Kate arcát figyelve: megkönnyebbülést látott rajta.
- Bemegyek hozzájuk, hátha emlékeznek valamire - állt fel Beckett, bár maga sem hitte, hogy bármelyik félig eszméletlen férfi tudna ilyen állapotban információval szolgálni, egyszerűen csak látni akarta őket, hogy egy kicsit megnyugodjon. Szeme újra a fehér táblára vetődött, és megtorpant.
- Josh két hete jött meg Nicaraguából, ahol egy segélyszervezettel a zavargások sebesült katonáit látta el - nézett Montgomery kapitányra. - Josh volt a célpont!
- Ez az! - bólintott a férfi. - Szólok Ryannek, hogy nézzen utána az elmúlt napokban Nicaraguából érkezőknek, kiderítjük kinek lehet még köze az autótulajdonos boltoshoz.
- Oké - bólintott Kate, felkapta a térfigyelő kamerák által rögzített képeket a két férfiról, fogta a kabátját és sietős léptekkel indult a lift felé. Most már szinte biztosan tudta, hogy Nicaraguában kellett történnie valaminek, ami majdnem a két férfi életébe került, de hogy mi történt azt csak Joshtól vagy valamelyik munkatársától tudhatja meg. Nem kapcsolta be a szirénát, de cikázva igyekezett kikerülni a lassabban haladó autókat a kórház felé tartva. Josh irodájába ment, ahol az asszisztens kedvesen üdvözölte, de Kate most nem akart beszélgetni, csak megkérte a nőt, nézzen utána, milyen szervezettel és kikkel volt az orvos a közép-amerikai országban. Kilépett az irodából és ösztönösen a 335-ös szoba felé indult. Néhány lépés után megtorpant, és visszafordult az intenzív osztály felé. Miért akart Castlehöz menni először? - mérgelődött magában. Egy nővér eligazította, hova menjen, mivel már nem volt szükség az intenzív megfigyelésre, a férfit áthelyezték egy normál kórterembe. Mielőtt belépett a szobába, Beckett a kapitányságot hívta, hogy rendeljenek ki védőőrizetet Josh mellé, hátha a támadók újra megjelennek. Halkan nyitotta ki az ajtót. Fellélegzett, amikor meglátta a férfit. Sápadt volt, de nyugodtan aludt, és az ujján levő vérnyomás érzékelőn kívül nem volt rákötve semmilyen gépre. Odalépett az ágy mellé és megsimogatta az arcát, de olyan finoman, hogy fel ne ébressze. Néhány percig állt az ágy mellet, és azon gondolkodott, mit tehetett Josh, hogy valaki annyira gyűlölje, hogy meg akarja ölni. Meg akarták egyáltalán ölni, és csak véletlenül nem kapott halálos lövést, vagy szándékosan lőtték hasba, hogy valamiért figyelmeztessék? Még egyszer megállapodott a szeme az férfi arcán, aztán elindult. A 335-ös szoba ajtaját is óvatosan nyitotta ki, de ahogy meghallotta a bentről kiszűrődő hangokat, önkéntelenül elmosolyodott.
- Nem! Nem ... kell! Fel tudok ... kelni, ...és ... ki tudok ... menni a ... mosdóig - ellenkezett a nővérrel Castle szaggatottan, kicsi levegőket kapkodva. Hangja kétségbeesett volt, mint egy kisfiúé, aki fél a doktorbácsitól. Kate mosolya még nagyobbra húzódott, amikor meglátta az ágy mellett álló nővért egy műanyag kacsával a kezében.
- Mr. Castle, legyen jó fiú! Megmondta a doktor úr, hogy ma még nem kelhet fel, úgy hogy és ha nem hajlandó a kacsába pisilni, akkor meg kell katétereznem - mondta ellentmondást nem tűrően a nővér, és Castle gyenge próbálkozására ellenére, hogy magán tartsa a takarót, egy mozdulattal lehúzta róla a paplant.
Kate megköszörülte a torkát, mire mindketten meglepetten az ajtó felé néztek.
- Ó! Kimenne, kérem! - szólt a nővér.
- Ne ... Kate! Nem ... hagyhatsz ... a ... karmai ... között! - nézett könyörgőn Castle Beckettre.
- Majd én elintézem - mondta bizalmas mosollyal a nővérnek Kate.
- Jó, de ne engedje felkelni, mert akkor rám lesz mérges a doktor úr - adta meg magát sóhajtva a nővér. - Ugye tudja, hogy nem könnyű eset?
- Nekem mondja? - nézett rá cinkosan a nyomozó, miközben a nővér kilépett az ajtón.
- Kösz ... Beckett! - nézett hálás szemmel, miközben próbálta visszahúzkodni magára a takarót.
A nő nem csak azért mosolygott folyamatosan, mert komédiába illő volt a jelenet, hanem legfőképpen azért, mert megkönnyebbült. Ha gyenge és kiszolgáltatott volt is a férfi, már hozta a régi formáját, ellenkezni legalább is már tud.
Leült az ágy mellé, és megfogta a férfi ép kezét. Az író csak nézte a kezére fonódó finom, hosszú ujjakat, és elakadt a lélegzete. Felnézett, és tekintetük is összefonódott. Néhány másodpercig élvezték a pillanat varázsát, aztán Kate szólalt meg először.
- A szívbajt hoztátok rám, ugye tudod? - mondta aggódva.
Castle nem szólt, csak élvezte, hogy a nő mellette van, fogja a kezét és úgy tűnik, hogy fontos neki.
- Josh hogy van? - kérdezte. Bár ezzel megtörte a varázst, úgy érezte tartozik ennyivel a nőnek.
- Jobban. Még nem tért magához, de helyre fog jönni - válaszolt szűkszavúan. Nem akart kínos helyzetet, ezért huncut mosollyal gyorsan másra terelte a szót. - Pisilned kellett, ha jól emlékszem!
- Oké. Segítenél ... felülni és ... kimenni?
- Arról ne is álmodj! Tudod, ígéretet tettem!
- De ... Beckett! - esett kétségbe a férfi. - Ugye ... nem azt ... akarod ... mondani ...
- De igen - vágott a szavába Kate. - Nem kelhetsz fel, úgy hogy ha szégyenlős vagy, beteszem a takaró alá a kacsát, elfordulok, te pedig elvégzed a dolgod - nézett határozottan Castle szemébe.
- De ...
- Nincs de! - zárta le a vitát Kate. Megemelte a paplant, és határozott mozdulattal betette alá a kacsát egyenesen a férfi boxeralsójára, a combjai közé. - A többit rád bízom, de segítek, ha akarod - tette hozzá pajkos mosollyal.
- Jön ... még ... az én ... utcámba ... Beckett ... nyomozó - nyögdécselte morogva Castle. Aztán úgy gondolta, kevésbé lett volna kínos a helyzet a nővérrel, elvégre neki ez a munkája. Beckett sem engedi felkelni, azt viszont végképp nem akarja, hogy ott legyen, amikor ő ... - Kimennél? - szólalt meg könyörgőn.
- Ez most komoly? - fordult felé nevetve. - Szégyenlős vagy? Csak azt ne hidd, hogy engem zavar!
- Kimennél? - ismételte meg Castle.
- Jó, de egy perced van, aztán küldöm a nővért - mondta figyelmeztetve Kate, és kiment a szobából.
Hamarosan a nővér elrendezte a beteget, Kate pedig most már komolyra fordította a szót.
- Örülök, hogy nincs nagyobb baj Castle. Segítened kell, hogy elkaphassam őket! Mire emlékszel? - kérdezte. Szíve szerint úgy tette volna fel a kérdést, hogy miért volt nálad Josh, de tudta, hogy ez még korai.
Castle elgondolkodott. Hogyan mondja el azt, amire emlékszik anélkül, hogy megemlítené Josh kétségeit és terveit.
- Nem sokra - kezdte meggondoltan. - Alighogy Josh megérkezett, kopogtak. Emlékszem, hogy elindulok az ajtóhoz, kinyitom, de onnantól mintha elvágták volna. Ti mit tudtatok meg?
Beckett összefoglalta az eddigi információkat, majd elővette a térfigyelő képeit, és megmutatta a férfinek.
- Őket gyanúsítjuk. Nem ismerősek?
Castel nézte a két elmosódott, háttal álló férfi alakját. Jellegzetes testtartás, ismerős körvonalak. Képek sorozata villant fel az agyában. Nyelt egyet, Beckett szemébe nézett, majd halkan megszólalt.
- Emlékszem mindenre!
- Josh két hete jött meg Nicaraguából, ahol egy segélyszervezettel a zavargások sebesült katonáit látta el - nézett Montgomery kapitányra. - Josh volt a célpont!
- Ez az! - bólintott a férfi. - Szólok Ryannek, hogy nézzen utána az elmúlt napokban Nicaraguából érkezőknek, kiderítjük kinek lehet még köze az autótulajdonos boltoshoz.
- Oké - bólintott Kate, felkapta a térfigyelő kamerák által rögzített képeket a két férfiról, fogta a kabátját és sietős léptekkel indult a lift felé. Most már szinte biztosan tudta, hogy Nicaraguában kellett történnie valaminek, ami majdnem a két férfi életébe került, de hogy mi történt azt csak Joshtól vagy valamelyik munkatársától tudhatja meg. Nem kapcsolta be a szirénát, de cikázva igyekezett kikerülni a lassabban haladó autókat a kórház felé tartva. Josh irodájába ment, ahol az asszisztens kedvesen üdvözölte, de Kate most nem akart beszélgetni, csak megkérte a nőt, nézzen utána, milyen szervezettel és kikkel volt az orvos a közép-amerikai országban. Kilépett az irodából és ösztönösen a 335-ös szoba felé indult. Néhány lépés után megtorpant, és visszafordult az intenzív osztály felé. Miért akart Castlehöz menni először? - mérgelődött magában. Egy nővér eligazította, hova menjen, mivel már nem volt szükség az intenzív megfigyelésre, a férfit áthelyezték egy normál kórterembe. Mielőtt belépett a szobába, Beckett a kapitányságot hívta, hogy rendeljenek ki védőőrizetet Josh mellé, hátha a támadók újra megjelennek. Halkan nyitotta ki az ajtót. Fellélegzett, amikor meglátta a férfit. Sápadt volt, de nyugodtan aludt, és az ujján levő vérnyomás érzékelőn kívül nem volt rákötve semmilyen gépre. Odalépett az ágy mellé és megsimogatta az arcát, de olyan finoman, hogy fel ne ébressze. Néhány percig állt az ágy mellet, és azon gondolkodott, mit tehetett Josh, hogy valaki annyira gyűlölje, hogy meg akarja ölni. Meg akarták egyáltalán ölni, és csak véletlenül nem kapott halálos lövést, vagy szándékosan lőtték hasba, hogy valamiért figyelmeztessék? Még egyszer megállapodott a szeme az férfi arcán, aztán elindult. A 335-ös szoba ajtaját is óvatosan nyitotta ki, de ahogy meghallotta a bentről kiszűrődő hangokat, önkéntelenül elmosolyodott.
- Nem! Nem ... kell! Fel tudok ... kelni, ...és ... ki tudok ... menni a ... mosdóig - ellenkezett a nővérrel Castle szaggatottan, kicsi levegőket kapkodva. Hangja kétségbeesett volt, mint egy kisfiúé, aki fél a doktorbácsitól. Kate mosolya még nagyobbra húzódott, amikor meglátta az ágy mellett álló nővért egy műanyag kacsával a kezében.
- Mr. Castle, legyen jó fiú! Megmondta a doktor úr, hogy ma még nem kelhet fel, úgy hogy és ha nem hajlandó a kacsába pisilni, akkor meg kell katétereznem - mondta ellentmondást nem tűrően a nővér, és Castle gyenge próbálkozására ellenére, hogy magán tartsa a takarót, egy mozdulattal lehúzta róla a paplant.
Kate megköszörülte a torkát, mire mindketten meglepetten az ajtó felé néztek.
- Ó! Kimenne, kérem! - szólt a nővér.
- Ne ... Kate! Nem ... hagyhatsz ... a ... karmai ... között! - nézett könyörgőn Castle Beckettre.
- Majd én elintézem - mondta bizalmas mosollyal a nővérnek Kate.
- Jó, de ne engedje felkelni, mert akkor rám lesz mérges a doktor úr - adta meg magát sóhajtva a nővér. - Ugye tudja, hogy nem könnyű eset?
- Nekem mondja? - nézett rá cinkosan a nyomozó, miközben a nővér kilépett az ajtón.
- Kösz ... Beckett! - nézett hálás szemmel, miközben próbálta visszahúzkodni magára a takarót.
A nő nem csak azért mosolygott folyamatosan, mert komédiába illő volt a jelenet, hanem legfőképpen azért, mert megkönnyebbült. Ha gyenge és kiszolgáltatott volt is a férfi, már hozta a régi formáját, ellenkezni legalább is már tud.
Leült az ágy mellé, és megfogta a férfi ép kezét. Az író csak nézte a kezére fonódó finom, hosszú ujjakat, és elakadt a lélegzete. Felnézett, és tekintetük is összefonódott. Néhány másodpercig élvezték a pillanat varázsát, aztán Kate szólalt meg először.
- A szívbajt hoztátok rám, ugye tudod? - mondta aggódva.
Castle nem szólt, csak élvezte, hogy a nő mellette van, fogja a kezét és úgy tűnik, hogy fontos neki.
- Josh hogy van? - kérdezte. Bár ezzel megtörte a varázst, úgy érezte tartozik ennyivel a nőnek.
- Jobban. Még nem tért magához, de helyre fog jönni - válaszolt szűkszavúan. Nem akart kínos helyzetet, ezért huncut mosollyal gyorsan másra terelte a szót. - Pisilned kellett, ha jól emlékszem!
- Oké. Segítenél ... felülni és ... kimenni?
- Arról ne is álmodj! Tudod, ígéretet tettem!
- De ... Beckett! - esett kétségbe a férfi. - Ugye ... nem azt ... akarod ... mondani ...
- De igen - vágott a szavába Kate. - Nem kelhetsz fel, úgy hogy ha szégyenlős vagy, beteszem a takaró alá a kacsát, elfordulok, te pedig elvégzed a dolgod - nézett határozottan Castle szemébe.
- De ...
- Nincs de! - zárta le a vitát Kate. Megemelte a paplant, és határozott mozdulattal betette alá a kacsát egyenesen a férfi boxeralsójára, a combjai közé. - A többit rád bízom, de segítek, ha akarod - tette hozzá pajkos mosollyal.
- Jön ... még ... az én ... utcámba ... Beckett ... nyomozó - nyögdécselte morogva Castle. Aztán úgy gondolta, kevésbé lett volna kínos a helyzet a nővérrel, elvégre neki ez a munkája. Beckett sem engedi felkelni, azt viszont végképp nem akarja, hogy ott legyen, amikor ő ... - Kimennél? - szólalt meg könyörgőn.
- Ez most komoly? - fordult felé nevetve. - Szégyenlős vagy? Csak azt ne hidd, hogy engem zavar!
- Kimennél? - ismételte meg Castle.
- Jó, de egy perced van, aztán küldöm a nővért - mondta figyelmeztetve Kate, és kiment a szobából.
Hamarosan a nővér elrendezte a beteget, Kate pedig most már komolyra fordította a szót.
- Örülök, hogy nincs nagyobb baj Castle. Segítened kell, hogy elkaphassam őket! Mire emlékszel? - kérdezte. Szíve szerint úgy tette volna fel a kérdést, hogy miért volt nálad Josh, de tudta, hogy ez még korai.
Castle elgondolkodott. Hogyan mondja el azt, amire emlékszik anélkül, hogy megemlítené Josh kétségeit és terveit.
- Nem sokra - kezdte meggondoltan. - Alighogy Josh megérkezett, kopogtak. Emlékszem, hogy elindulok az ajtóhoz, kinyitom, de onnantól mintha elvágták volna. Ti mit tudtatok meg?
Beckett összefoglalta az eddigi információkat, majd elővette a térfigyelő képeit, és megmutatta a férfinek.
- Őket gyanúsítjuk. Nem ismerősek?
Castel nézte a két elmosódott, háttal álló férfi alakját. Jellegzetes testtartás, ismerős körvonalak. Képek sorozata villant fel az agyában. Nyelt egyet, Beckett szemébe nézett, majd halkan megszólalt.
- Emlékszem mindenre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése