Szótlanul lépett ki a kórteremből, aztán elindult a 335-ös szoba felé.
Az ajtó előtt megtorpant, mert bentről hangok szűrődtek ki. Fülelt. Ha Martha és Alexis van nála, akkor inkább később visszajön - gondolta. Most nem volt kedve másokkal beszélgetni, csak látni szerette volna a férfit.
- Nem jó, hogy csak búslakodik! Így nem fog gyorsan gyógyulni. A reggelihez hozzá sem nyúlt, úgy hogy az ebédet tessék megenni mire visszajövök! - hallotta a barátságosan perlekedő nővér hangját. Hátralépett, mert hallotta közeledni a nőt. Az ajtó kinyílt, és Beckett felismerte a tegnapi nővért, ahogy ő is a nyomozót. Elmosolyodtak.
- Valami nyomja a lelkét, mert egész nap csak szomorkodik, magába roskad, még csak nem is ellenkezik mint tegnap, és nem akar enni sem. Talán maga jó hatással lesz rá - nézett sokatmondóan Kate szemébe, majd tovább sietett.
Beckett most már biztos volt benne, hogy valami fontos dolog történt Castle lakásán - és most nem a támadásra gondolt. Mindkét férfi úgy viselkedik, ahogy még sosem látta őket. Vett egy nagy levegőt, és benyitott a szobába.
Megállt az ajtóban és várta, hogy Castle odanézzen, de a férfi nyitott szemmel, oldalra nézve, fásult arckifejezéssel feküdt az ágyban. Nem tudott másra gondolni, csak anyja szavaira. Akkor elhatározásra jutott, hogy beszél Kate-tel, azóta viszont teljesen elbizonytalanodott. Van joga elmondani az érzéseit Katenek? Van joga elbizonytalanítania a kapcsolatában, amiben boldog? De igazán boldog Josh mellett? Kétségek között őrlődött. Már nem törődött a fájdalommal, a kiszolgáltatottsággal, a vizsgálatokkal, csak arra tudott gondolni, hogy mit mondjon Katenek, egyáltalán mondjon-e valamit. Épp dühös volt magára: szép kis író, aki nem találja a szavakat, amikor megérezte, hogy valaki nézi. Az ajtó felé fordította a fejét, és tekintete találkozott a világ leggyönyörűbb szempárjával. A lélegzete is elakadt. Mit tegyen?
- Szia Castle! - szólalt meg a legtermészetesebben a nő, és elindult az ágy felé, de a szemkontaktust megőrizte. Leült az ágy melletti székre. Érezte a férfi feszültségét, amibe egy kis szomorúságot, kétségbeesést vélt felfedezni. Hogy ezt oldja, a kettejük között kialakult évődő hangnemmel folytatta.
- Panaszt hallottam rád! Szófogadatlan kisfiú voltál? - kérdezte huncut mosollyal. - Tegnap nem akartál kacsába pisilni, ma meg nem etted meg a reggelidet? Ejnye, ejnye! Hát csak nekem fogadsz szót? Bár azt csak én tudom, hogy mennyi munkám van ebben! - mondta most már szinte nevetve, és örömmel látta, hogy egy halvány mosoly jelent meg a férfi arcán. - Pedig látom szép kórházi hálóinget is kaptál, bár nekem jobban tetszettél anélkül!
Castle kihallotta az utolsó mondatból a pajkosságot, amitől egyszerre elmúlt a rosszkedve. Minden olyannak tűnt, mint a Josh előtti időkben, amikor szinte folyamatosan évődtek egymással.
- Tudod ebben a szerelésben is ... elég szexis vagyok ahhoz, ... hogy idecsábítsam a legdögösebb ápolónőket, ... enélkül meg féltem, hogy letámadnak, ... vagy esetleg még benned is ... illetlen gondolatokat ébresztek. ... Véletlenül sem szerettem volna ... zavarba hozni Beckett nyomozó! - válaszolt a fájdalom miatt szaggatottan, de kaján vigyorral az arcán.
Kate megnyugodott, visszatért a régi Castle! Szúrós tekintettel nyugtázta a hallottakat, aztán megfogta az éjjeliszekrényen levő tálcát a rajta levő ebéddel, és a férfi ölébe tette.
- Na gyere te rossz kisfiú! Edd meg szépen az ebédet!
- Meg akar mérgezni ... Beckett nyomozó? - játszotta a sértődöttet a férfi, aztán a kistányéron remegő természetellenes zöld színű zselére nézett és már a látványtól összerázkódott. - Bármit megeszek, ... de azt nem - mutatott határozottan a zselére.
- Miért? Meglepően jó.
- Ez? Olyan ... mintha veszélyes hulladékba áztatott ... algát tettek volna ... zselatinba - vágott fancsali képet az író. - Tudtok valamit az elkövetőkről? - terelte el a témát az ennivalóról a férfi.
- Tulajdonképpen azon kívül, hogy mit keresett nálad Josh, mindent tudunk - nézett rá jelentőségteljesen a nő, mire Castle elkapta a tekintetét.
- El is fogtátok őket?
- Még csak az egyiküket, de a fegyveresre is kiadtuk a körözést. Ha meglesz, azonnal szólnak a fiúk - mondta Beckett, miközben mert egy kanállal a levesből, és Castle felé közelített vele. A férfi engedelmesen nyitotta ki a száját, és nyelte le a meleg zöldséglevest. - Köszönöm, hogy megmentetted Josh életét - folytatta a nő komolyan, és figyelmesen kutatta a férfi arcát, ő azonban úgy tett, mintha annyira el lenne foglalva a zöldségek megrágásával, hogy nem is hallaná a szavakat.
- Miről beszélgettetek?
A férfi csak hallgatott.
- Castle!? - emelte fel a hangját kérdőn a nő.
- Ez csak olyan férfidolog - hárított az író anélkül, hogy felnézett volna.
Kate megérezte a férfi hangulatváltozását, de azt is, hogy bizonytalan, ezért jó nyomozó lévén tudta, még van esély arra, hogy megtörje a férfi ellenállását.
Rick hezitált. Tudta, hogy Kate nem fogja békében hagyni addig, míg meg nem tudja az igazat, és akkor még nem is beszéltünk arról, titkon arra vágyik, hogy kitárja az érzelmeit a nőnek!
- Miért nem kérdezed meg Josht? - próbált visszavágni.
- Még nincs abban az állapotban - válaszolta feltűnően gyorsan Kate, arcáról lerítt, hogy több van a szavak mögött, és ez nem kerülte el Castle figyelmét. Ezek szerint az orvos nem mondta el a szándékát és a kétségeit sem Beckettnek - állapította meg.
- Csak kérdezett tőlem valamit, és a terveiről beszélt - válaszolt semmitmondóan Kate kérdő tekintetére, de mivel a nő továbbra is kitartóan fürkészte az arcát, belenézett a csodálatos zöld szempárba, vett egy fájdalmasan mély levegőt, és belevágott élete talán legnehezebben kimondott mondatába.
- Kate! Három éve ismerjük egymást, és én tudom, hogy nincs jogom pont most előhozakodni ezzel, de bárhogy dönts, tudnod kell, hogy én három év óta ...
Ebben a pillanatban kivágódott a szoba ajtaja, és egy jól megtermett - vagy 120 kg-s - középkorú, fekete nővér száguldott be kezében egy tálkát tartva, fehér egyenruhája majd szétpattan a fenekén és a mellén. Sütött róla az életkedv és az ellentmondást nem tűrő határozottság. Rick szava elakad, és mindketten meglepve nézték a szobán tornádóként végigsöprő nőt.
- Még csak két napja van az osztályon Mr. Castle, de szegény Janet nővér már tőlem kért segítséget, mert a reggeli injekciót csak negyed órán át tartó hosszas küszködés után tudta beadni magának. Ha szégyenlős, annyit tehetek magáért, hogy kiküldöm a szobából a hölgyet - nézett először a férfira, majd Katere.
Castle egyik rémületből a másikba esett. Egy hajszál választotta el attól hogy kimondja Katenek, hogy amióta az első közös ügyük végén a fülébe súgta, hogy "el sem tudja képzelni", azóta szerelmes belé. Rettegett az elutasítástól, vagy hogy Kate kineveti. Most meg beront ide ez a jó kedélyű terminátor, és nem elég, hogy megzavarja élete talán legfontosabb pillanatát, még injekciót is akar neki adni, amitől gyerekkora óta retteg. Arcára kiült a pánik, amikor meglátta a tálkán a fecskendőt.
Katet bosszantotta, hogy Castle nem tudta befejezni a mondatot, pedig érezte, hogy valami rendkívülit akart mondani a férfi, de a kialakult helyzet, és Rick kisfiús riadt arckifejezése olyan komikus volt, hogy elmosolyodott, és a nővérről a férfire nézett.
- Mindig nagy a szája és nem szégyenlős, úgy hogy maradok! - mondta, miközben szemében gonosz kis fény csillant.
Castle nyelt egyet, szólni akart, de nem jött ki hang a torkán, szemét ide-oda kapkodta Kate, a nővér és a fecskendő tűje között.
- Én ... nem, nem ... akarok ..., nekem ... nem kell ... dadogott kétségbeesett tekintettel.
- Kedvesem! Ezt el tudja játszani Jenet nővérrel, de ha velem akar kezdeni, akkor előbb kell kelnie! - nevetett a nővér, és Castle tudta, hogy nincs menekülés.
- Akiről az a hír járja, hogy megmentette egy orvos életét, az nem lehet nyuszi a barátnője előtt - folytatta a nő, miközben egy mozdulattal lehajtotta Rickről a takarót. Az író megpróbált a paplan után nyúlni, de a hirtelen mozdulattól éles fájdalom hasított a bordáiba, így esélye sem volt a nővel szemben. - Na szép! - gondolta. - Hálóingben feküdni Beckett előtt, ez ám a férfias látvány! A legrosszabb azonban még csak ezután következik! Azt sem akarta, hogy Kate megtudja mennyire fél az injekciótól, de kettesben sem akart maradni a hárpiával.
- Nem a barátnőm. Nem vagyok a barátnője - mondták egyszerre zavartan, aztán a nővér csodálkozó tekintetét látva Kate hozzátette: - Én nyomozó vagyok, ő pedig a társam.
- Ne haragudjon, de amilyen gondoskodón etette, azt hittem a barátnője vagy a felesége.
Beckett láthatóan zavarban volt, de Castle most mégsem használta ki a helyzetet valami sikamlós megjegyzéssel. Túlságosan fájt neki a gondolat, hogy ha előbb közeledik őszintén a nőhöz, akkor talán már valóban a barátnője lenne, vagy esetleg a ... Eddig jutott az álmodozásban, amikor a nővér az ágy mellé lépett kezében a felfelé tartott injekciós tűvel, és ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt.
- Ne féljen drágám! Forduljon oldalra, hadd adjak egy kis fájdalomcsillapítót a szexi kis hátsójába! Jajgathat, vagy megfoghatja a társa kezét, ha az segít, csak ne ugráljon!
- Nem jajgatok - morogta sértődötten a férfi, oldalra fordult, megmarkolta a lepedőt és szemhéjait összeszorítva becsukta a szemét.
Castle kihallotta az utolsó mondatból a pajkosságot, amitől egyszerre elmúlt a rosszkedve. Minden olyannak tűnt, mint a Josh előtti időkben, amikor szinte folyamatosan évődtek egymással.
- Tudod ebben a szerelésben is ... elég szexis vagyok ahhoz, ... hogy idecsábítsam a legdögösebb ápolónőket, ... enélkül meg féltem, hogy letámadnak, ... vagy esetleg még benned is ... illetlen gondolatokat ébresztek. ... Véletlenül sem szerettem volna ... zavarba hozni Beckett nyomozó! - válaszolt a fájdalom miatt szaggatottan, de kaján vigyorral az arcán.
Kate megnyugodott, visszatért a régi Castle! Szúrós tekintettel nyugtázta a hallottakat, aztán megfogta az éjjeliszekrényen levő tálcát a rajta levő ebéddel, és a férfi ölébe tette.
- Na gyere te rossz kisfiú! Edd meg szépen az ebédet!
- Meg akar mérgezni ... Beckett nyomozó? - játszotta a sértődöttet a férfi, aztán a kistányéron remegő természetellenes zöld színű zselére nézett és már a látványtól összerázkódott. - Bármit megeszek, ... de azt nem - mutatott határozottan a zselére.
- Miért? Meglepően jó.
- Ez? Olyan ... mintha veszélyes hulladékba áztatott ... algát tettek volna ... zselatinba - vágott fancsali képet az író. - Tudtok valamit az elkövetőkről? - terelte el a témát az ennivalóról a férfi.
- Tulajdonképpen azon kívül, hogy mit keresett nálad Josh, mindent tudunk - nézett rá jelentőségteljesen a nő, mire Castle elkapta a tekintetét.
- El is fogtátok őket?
- Még csak az egyiküket, de a fegyveresre is kiadtuk a körözést. Ha meglesz, azonnal szólnak a fiúk - mondta Beckett, miközben mert egy kanállal a levesből, és Castle felé közelített vele. A férfi engedelmesen nyitotta ki a száját, és nyelte le a meleg zöldséglevest. - Köszönöm, hogy megmentetted Josh életét - folytatta a nő komolyan, és figyelmesen kutatta a férfi arcát, ő azonban úgy tett, mintha annyira el lenne foglalva a zöldségek megrágásával, hogy nem is hallaná a szavakat.
- Miről beszélgettetek?
A férfi csak hallgatott.
- Castle!? - emelte fel a hangját kérdőn a nő.
- Ez csak olyan férfidolog - hárított az író anélkül, hogy felnézett volna.
Kate megérezte a férfi hangulatváltozását, de azt is, hogy bizonytalan, ezért jó nyomozó lévén tudta, még van esély arra, hogy megtörje a férfi ellenállását.
Rick hezitált. Tudta, hogy Kate nem fogja békében hagyni addig, míg meg nem tudja az igazat, és akkor még nem is beszéltünk arról, titkon arra vágyik, hogy kitárja az érzelmeit a nőnek!
- Miért nem kérdezed meg Josht? - próbált visszavágni.
- Még nincs abban az állapotban - válaszolta feltűnően gyorsan Kate, arcáról lerítt, hogy több van a szavak mögött, és ez nem kerülte el Castle figyelmét. Ezek szerint az orvos nem mondta el a szándékát és a kétségeit sem Beckettnek - állapította meg.
- Csak kérdezett tőlem valamit, és a terveiről beszélt - válaszolt semmitmondóan Kate kérdő tekintetére, de mivel a nő továbbra is kitartóan fürkészte az arcát, belenézett a csodálatos zöld szempárba, vett egy fájdalmasan mély levegőt, és belevágott élete talán legnehezebben kimondott mondatába.
- Kate! Három éve ismerjük egymást, és én tudom, hogy nincs jogom pont most előhozakodni ezzel, de bárhogy dönts, tudnod kell, hogy én három év óta ...
Ebben a pillanatban kivágódott a szoba ajtaja, és egy jól megtermett - vagy 120 kg-s - középkorú, fekete nővér száguldott be kezében egy tálkát tartva, fehér egyenruhája majd szétpattan a fenekén és a mellén. Sütött róla az életkedv és az ellentmondást nem tűrő határozottság. Rick szava elakad, és mindketten meglepve nézték a szobán tornádóként végigsöprő nőt.
- Még csak két napja van az osztályon Mr. Castle, de szegény Janet nővér már tőlem kért segítséget, mert a reggeli injekciót csak negyed órán át tartó hosszas küszködés után tudta beadni magának. Ha szégyenlős, annyit tehetek magáért, hogy kiküldöm a szobából a hölgyet - nézett először a férfira, majd Katere.
Castle egyik rémületből a másikba esett. Egy hajszál választotta el attól hogy kimondja Katenek, hogy amióta az első közös ügyük végén a fülébe súgta, hogy "el sem tudja képzelni", azóta szerelmes belé. Rettegett az elutasítástól, vagy hogy Kate kineveti. Most meg beront ide ez a jó kedélyű terminátor, és nem elég, hogy megzavarja élete talán legfontosabb pillanatát, még injekciót is akar neki adni, amitől gyerekkora óta retteg. Arcára kiült a pánik, amikor meglátta a tálkán a fecskendőt.
Katet bosszantotta, hogy Castle nem tudta befejezni a mondatot, pedig érezte, hogy valami rendkívülit akart mondani a férfi, de a kialakult helyzet, és Rick kisfiús riadt arckifejezése olyan komikus volt, hogy elmosolyodott, és a nővérről a férfire nézett.
- Mindig nagy a szája és nem szégyenlős, úgy hogy maradok! - mondta, miközben szemében gonosz kis fény csillant.
Castle nyelt egyet, szólni akart, de nem jött ki hang a torkán, szemét ide-oda kapkodta Kate, a nővér és a fecskendő tűje között.
- Én ... nem, nem ... akarok ..., nekem ... nem kell ... dadogott kétségbeesett tekintettel.
- Kedvesem! Ezt el tudja játszani Jenet nővérrel, de ha velem akar kezdeni, akkor előbb kell kelnie! - nevetett a nővér, és Castle tudta, hogy nincs menekülés.
- Akiről az a hír járja, hogy megmentette egy orvos életét, az nem lehet nyuszi a barátnője előtt - folytatta a nő, miközben egy mozdulattal lehajtotta Rickről a takarót. Az író megpróbált a paplan után nyúlni, de a hirtelen mozdulattól éles fájdalom hasított a bordáiba, így esélye sem volt a nővel szemben. - Na szép! - gondolta. - Hálóingben feküdni Beckett előtt, ez ám a férfias látvány! A legrosszabb azonban még csak ezután következik! Azt sem akarta, hogy Kate megtudja mennyire fél az injekciótól, de kettesben sem akart maradni a hárpiával.
- Nem a barátnőm. Nem vagyok a barátnője - mondták egyszerre zavartan, aztán a nővér csodálkozó tekintetét látva Kate hozzátette: - Én nyomozó vagyok, ő pedig a társam.
- Ne haragudjon, de amilyen gondoskodón etette, azt hittem a barátnője vagy a felesége.
Beckett láthatóan zavarban volt, de Castle most mégsem használta ki a helyzetet valami sikamlós megjegyzéssel. Túlságosan fájt neki a gondolat, hogy ha előbb közeledik őszintén a nőhöz, akkor talán már valóban a barátnője lenne, vagy esetleg a ... Eddig jutott az álmodozásban, amikor a nővér az ágy mellé lépett kezében a felfelé tartott injekciós tűvel, és ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt.
- Ne féljen drágám! Forduljon oldalra, hadd adjak egy kis fájdalomcsillapítót a szexi kis hátsójába! Jajgathat, vagy megfoghatja a társa kezét, ha az segít, csak ne ugráljon!
- Nem jajgatok - morogta sértődötten a férfi, oldalra fordult, megmarkolta a lepedőt és szemhéjait összeszorítva becsukta a szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése