Változatok egy témára 7/97

Soha nem szerette az unalmas, órákig, vagy esetleg  napokig tartó várakozást, ezért bosszúsan dőlt hátra az ülésben, és hogy valamivel szórakoztassa magát, kihúzta az ajtó tárolórekeszébe tett térképet.

Néhány percig elmerengve nézegette az utcákat, miközben magában felidézte az FBI tábláján megjelenített műholdas képet, amin bejelölték Tyson mozgását, aztán elővett egy tollat a kesztyűtartóból.

- Mit csinálsz? - kérdezte két falat között Espo.

- Csak megnézem, melyik városrész van a legközelebb Tyson mozgásteréhez. Talán azon a környéken szált meg egy olcsó, lepukkant hotelben, ahol nem kérnek iratokat a bejelentkezéshez - mondta elgondolkodva, miközben bekarikázott egy területet a térképen, aztán elővette a telefonját. Miközben a bejelölt utcákban található szállásokat kereste az interneten, időnként felpillantott a megfigyelt lakásbejáratra, de minden csendes volt, csak egy fekete macska futott át az úttesten. Ahogy újra az iphone kijelzőjére nézett, nagyot dobbant a szíve. Olyan hosszú ideig bámulta a nem éppen bizalomgerjesztő hotel honlapján megjelenő képet, hogy Javi észrevette a dermedtségét.

- Találtál valamit? - kérdezte, bár Beckett arca elárulta a választ. A nő nem szólt, csak felé fordította a kijelzőt. - Ó! Hotel RC? - kérdezte szemöldökét ráncolva, amikor meglátta a négyemeletes épület tetején a hatalmas, kivilágított feliratot.

Kate feljebb tolta a képet, így már látható volt a hotel teljes neve: Royal Castle. 

- Hát, nem éppen egy kastély - húzta el a száját a férfi az ütött-kopott épületet látva. - Gondolod, hogy köze lehet Tyson-hoz?

Kate újra a térképre nézett, mielőtt válaszolt volna.

- Minden olyan utcához közel van, ahol felbukkant - mondta bizonytalanul.

- Kérdezd meg Shaw ügynököt, beleillik-e Tyson profiljába, hogy itt vegyen ki szobát!

Beckett bólintott, és az ügynököt tárcsázta, aztán amikor meghallotta Jordan komoly hangját, beszámolt neki a felfedezéséről. Amikor befejezte a gondolatot, csend lett a vonal túlsó végén, és már kezdte magát átkozni, hogy a megérzéseire hagyatkozott a tények helyett, amikor az ügynök megszólalt.

- Mivel Jerry Tyson ezt az egész ügyet játéknak tekinti, és folyamatosan nyomokat, jeleket hagy, hogy elhitesse velünk, hogy elkaphatjuk, elképzelhető, hogy felhasználja a Castle nevű hotelt a terve megvalósításához. A Hotel RC beleillik a profilba. Azt nem hiszem, hogy ott szállna meg, mert az túl egyértelmű lenne, de lehet, hogy valamiért oda akar terelni bennünket.

- Például hagy ott egy üzenetet - fejezte be a gondolatot Beckett.

- Igen. Egyre bátrabb, egyre közelebb enged magához. Az izgatja, hogy az ő akarata érvényesül, és mindig egy lépéssel előttünk jár.

- Azaz úgy ugrálunk, ahogy ő fütyül - jegyezte meg keserűen.

- Egyelőre - ismerte el Jordan, aztán magabiztosan folytatta. - Minél merészebb, annál biztosabb, hogy hibázik. Talán éppen most. Összeállítok egy csapatot, és egy óra múlva indítjuk az akciót. Maga velünk jön! - jelentette ki ellentmondást nem tűrőn.

Beckett még meghallgatta az utasításokat, aztán letette a készüléket, és Espo-ra nézett. A férfi megcsóválta a fejét. 

- Nincs igazság! Én maradjak az unalmas megfigyelőhelyen, te meg vegyél részt egy veszélyes akcióban? - méltatlankodott dühösen, aztán komolyan folytatta. - Nem szeretem, ha az FBI embereivel vagy. Mi ismerjük egymás gondolatát, értünk egy tekintetből is, tudunk vigyázni egymásra. Nekem is ott a helyem! 

- A parancs egyértelmű volt Javi. A megfigyelést nem lehet felfüggeszteni csak azért, mert nekem van egy őrült ötletem. Különben is, te jobban bírod az unalmas várakozást, mint én, az FBI emberei pedig jól képzett profik, tehát nem lesz semmi baj - próbálta meggyőzni a nyomozót, bár az igazat megvallva, ő sem szeretett idegenekkel végrehajtani egy akciót. Nem érezte biztonságban magát.

Castle tudta, hogy őrültség, amire készül, de mintha valami láthatatlan erő kényszerítette volna, hogy az éjszaka kellős közepén útnak induljon. Még bekapott két fájdalomcsillapítót, hogy könnyebben koncentráljon, és ne vonja el figyelmét minden lépésnél a combjába hasító fájdalom, aztán halkan kilépett az ajtón. A taxi már várta. A fáradt tekintetű sofőr unottan fordult hátra, de amikor bediktálta a címet, meglepetés csillant a szemében.

- Biztos, hogy oda akar menni ilyenkor? Nem valami biztonságos környék egy ilyen jól öltözött, magányos férfinak - jegyezte meg, miközben vizenyős, kék szemeivel végigmérte az utasát.

- Miért, talán megerőszakolnak? - nevette el magát feszengve Castle.

- Hát, most nevet ezen, de ha tudná, mi minden megtörtént már azon a környéken, még nappal sem menne oda egyedül - mondta tudálékosan a férfi. - A maga helyében levenném azt a drága órát a kezemről, összekócolnám a jól fésült hajamat, és kicsit bepiszkolnám a ruhámat és a cipőmet - adta a kéretlen tanácsot. - Ja, és véletlenül sem nézegetném a telefonomat!

- Kösz a tanácsot, de nem félek - mondta magabiztosságot színlelve.

A sofőr csak megvonta a vállát, és nem szólt többet, Castle pedig hálás volt, hogy nem rémítgeti tovább. Így is tisztában volt vele, hogy őrültséget csinál. Már akkor rossz érzése volt, amikor meglátta a monogramjával megegyező nevű hotelt, amikor pedig rájött, hogy a C-beű a Castle rövidítése, a szívverés is megállt egy pillanatra. Percekig fogta a telefont, és hol Beckett mosolygós képét, hol Shaw ügynök nevét nézte meredten a kijelzőn, végül egyiküket sem hívta. Azok után, hogy elmondta Kate-nek Tyson üzenetének megfejtését, és a nő mégsem vitte magával az alagútba, feltételezte, hogy most is kihagyná az akcióból, Shaw ügynök előtt pedig nem akart égni, ha a megérzése tévútra vezeti, ráadásul az FBI még annyira sem szívlelte a civileket egy akcióban, mint a rendőrség. Megtapogatta a belső zsebébe tett képet, amit Tyson-ról készült fantomkép alapján olyan kiválóan digitalizált Tory, hogy teljesen olyan volt, mint egy valódi fénykép. Kicsit körbeszaglászik, érdeklődik a portástól, vagy néhány hajléktalantól, és eljön. Mi baja lehet? Az órájára pillantott, aztán kezét az ölébe téve észrevétlenül kicsatolta, a zakója zsebébe csúsztatta, és lopva a sofőrre nézett. Talán igaza van a férfinak, és jó lesz, ha nem néz ki olyan gazdagnak, mint amilyen. 
Egy óra múlva a taxi megállt a Royal Castle hotellal szemben. Castle kíváncsian kémlelt körbe az autó ablakán keresztül a kihaltnak tőnő utcán, ahol csak néhány hajléktalant látott a fal tövében ülni, és pár férfi sietett behúzott nyakkal éjszakai célja felé. Jókora borravalót nyújtott a sofőr felé.
- Itt várjon meg! Tíz perc, és itt leszek.
- Az kizárt, hogy én itt ácsorogjak - tolta vissza a felé nyújtott pénzt a férfi, és határozottan megrázta a fejét. - Mire maga visszajön, nem lesz kereke az autómnak.
- Tőlük fél? - húzta fel a szemöldökét Castle, és kissé gúnyos mosollyal a szája sarkában a két szánalmasan kinéző, ápolatlan, koszos, legyengült hajléktalan férfi felé biccentett.
- Ha akarja, visszajövök, de itt nem várakozok - jelentette ki.
- Rendben, akkor ... legyen fél óra - sóhajtott Castle, miközben arra gondolt, nagyobb biztonságban érezte volna magát, ha a taxi ott áll a sarkon, és bármikor leléphet, másrészt viszont megnyugtatta a tudat, hogy még nem volt olyan helyzetben, amiből a jó beszélőkéjével ki ne vágta volna magát.
Becsapta a kocsi ajtaját, és nézte, ahogy az olyan gyorsan száguldott el, hogy nyomot hagytak a kerekei az aszfalton. A szokásos mozdulattal beletúrt a hajába, de félúton megállt a keze, és ahelyett, hogy oldalra simította volna az engedetlenül előrehulló hajszálakat, inkább összeborzolta őket. Körülnézett, de nem látott egy veszélyesnek tűnő alakot sem, ezért megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, és elindult a Royal Castle hotel felé. Ritkán találkozni olyan ellentmondással, mint amekkora az épület, és a hangzatos neve között volt. Az egyszerű kocka alak, málladozó vakolat, a földszinti nyílászárókon feszülő rácsok, a piszok és a szemét minden volt, csak nem királyi, és sok mindenre emlékeztette Castle-t, csak kastélyra nem. Amikor lenyomta a kilincset, és megérezte a ragadós koszt a tenyerén, arra gondolt, el ne felejtse lefertőtleníteni a kezét, ha hazaér. A ráccsal leválasztott recepciós pult mögött egy, az ötvenes éveiben járó, kövér férfi ült, feje hátranyeklett a székben, és ütemesen horkolva aludt, izzadt pólóján ételmaradék éktelenkedett, ami az előtte heverő, félig megevett hamburgerből származhatott.
- Khm, khm - köszörülgette egyre hangosabban a torkát Castle.
- Mi-mit akar? - morgott az álmából felriasztott férfi barátságtalanul. - Nincs üres szoba. Bár, szerintem maga eltévesztette a házszámot - mérte végig az írót.
- Nem szobát akarok, csak érdekelne, látta-e ezt a férfit? - húzta megnyerő mosolyra a száját Castle, miközben egy százdollárost csúsztatott Tyson képével együtt a férfi elé, aki mintha csak valami felesleges papírfecni lenne, egy mozdulattal lesöpörte a pénzt a képről, és zsebre tette.
- Hm ...  - mosolyodott el gúnyosan, amikor a képre pillantott, aztán apró malacszemeivel kérdőn az íróra nézett. - Maga valami Roger vagy Ronald Castle?
- Richard - javította ki bosszúsan a férfit az író. - Ha szokott volna olvasni, tudná - tette hozzá halkan morogva, aztán próbálta visszaterelni a portás figyelmét a képre, ezért az ujjával rábökött. - Szóval, ismeri? Itt lakik?
- Nem lakott itt sosem, de ... - hagyta nyitva a mondat végét, és várakozón meredt Castle-re, aki értve a tekintetből, még egy százast húzott elő, de amikor a férfi elvette volna, megszorította a pénzt, jelezve, hogy csak az információért cserébe adja oda.
- Nem lakik itt a manus, de már láttam - kezdte, mire Castle elengedte a pénzt, ami egy szempillantás alatt eltűnt a portás zsebében. - Néhány napja volt itt, és azt mondta, keresni fogja őt egy jól öltözött negyvenes férfi, akit úgy hívnak, mint a hotelt. Szóval, Castle, csak a keresztnévre nem emlékeztem pontosan. Adott ötven dolcsit, ha átadok magának egy üzenetet.
- Megbízott magában? - csodálkozott rá Castle.
- Hát, azt is mondta, ha ügyes vagyok, lenyúlhatok magától még kétszer annyit - vigyorodott el gúnyosan, amitől előbukkantak szuvas fogai. - Nagyon is ügyes voltam, mert nem száz, hanem kétszáz dollárt kerestem egy perc alatt.
Castle szeme összeszűkült mérgében, de nem reagált a gúnyolódásra.
- Mi az üzenet? - húzódott kicsit messzebb, hogy ne érezze a férfi leheletéből áradó sörszagot.
- Hol van a nő?
- Milyen nő? - ráncolta a homlokát az író egyre türelmetlenebbül.
- Azt mondta a pasas, - intett fejével Tyson képe felé - hogy lesz magával egy gyönyörű nyomozónő.
Castle nyelt egyet. Száguldoztak a gondolatai. Megpróbálja kiszedni a férfiból Tyson üzenetét, vagy szóljon Beckett-nek? Mindenképpen meg kell vele osztania az információt, és akkor úgyis kiderül, hogy egyedül járt itt, de legalább négyszemközt zúdíthatja rá a dühét a nő, nem pedig itt a portás előtt, ha ugyan nem megint azt csinálja vele Kate, mint az alagútban. Egy próbát megér - gondolta, ezért a zsebébe nyúlt még egy százdollárosért, miközben elővette legmegnyerőbb, közvetlen modorát, és a pénzzel a kezében, bizalmasan közel hajolt a férfihoz.
- Ő most nem tud itt lenni. Tudja, hogy van ez a nőknél a nehéz napjaikon - vágott egy lemondó grimaszt. - Megbolondulnak a hormonjaik, és képesek minden apróságon összeveszni. Én csak egy jó hamburgert akartam enni, és egy sört inni miközben a meccset nézem a tévében, erre a fejemhez vágta, hogy nem foglalkozom vele, teljesen elhanyagolom, meg hasonlók, a végén úgy állt bosszút, hogy nem volt hajlandó eljönni velem - mondta felháborodva. Feltételezte, ha egy olyan házastársi veszekedést mesél el, ami mindennapos lehet a portás életében, megnyeri a bizalmát. A férfi együtt érzőn bólogatott, miközben szemével kitartóan követte az élénken gesztikuláló író kezében ide-oda mozgó pénzt.
- Ja. Ez nálunk is mindennapos - legyintett. - Azért vállaltam el az éjszakai műszakot, hogy addig is nyugalmam legyen - morogta, aztán a mögötte levő szekrény fiókjából kihúzott egy levelet, és Castle felé tartotta. Egy másodperc múlva a boríték és a pénz gazdát cserélt, és Castle elégedett mosollyal a szája sarkában kilépett az utcára.
A bejárat előtti lámpa nem világított, sőt a mellet levő sem, ezért kicsit messzebb sietett, hogy a fénynél elolvassa Tyson üzenetét. Nem akarta a portás előtt kinyitni a borítékot, mert valami tárgyat érzett benne. Élénk képzelete mindenféle lehetőséget vetített elé, a levágott fültől kezdve az anthrax-ig, bár ez utóbbit nem tartotta valószínűnek. Amikor végre a lámpa alá ért, vett egy nagy levegőt, és megpróbálta óvatosan, a ragasztás mentén kinyitni a borítékot. A kíváncsiságtól és az izgalomtól zakatolt a szíve, és annyira lekötötte a figyelmét, hogy megakadályozza keze remegését, hogy észre sem vette a hotel melletti sikátor sötétjéből előbukkanó árnyakat.