Változatok egy témára 7/98

A kíváncsiságtól és az izgalomtól zakatolt a szíve, és annyira lekötötte a figyelmét, hogy megakadályozza keze remegését, hogy észre sem vette a hotel melletti sikátor sötétjéből előbukkanó árnyakat.

Az öt suhanc halkan közeledett rég kiszemelt áldozatuk felé. Nem lehettek idősebbek tizenhét, tizennyolc évesnél, csak az elöl haladó társuk látszott húsznál többnek, akinek még a mozgásából is látszott, hogy ő tölti be a főnök szerepét. Fekete, szegecsekkel kivert bőrszerkójukban beleolvadtak az éjszaka sötétjébe, gumitalpú bakancsukban hangtalanul surranva haladtak a hotel magas falának árnyékában.

Castle mozdulatlanná dermedt, amikor a kezében tartott borítékra hirtelen egy árnyék vetült. Ekkor érezte meg, hogy nincs egyedül. Anélkül, hogy megmozdult volna, felnézett, és amikor szembe találta magát két fenyegetően felé lépő, kaján tekintetű fiúval, érezte, hogy már nemcsak az izgalomtól dübörög a szíve. Kényszeredetten elmosolyodott, mintha abban reménykedne, hogy a barátságos gesztusra hasonlóan reagál a két suhanc, de a biztonság kedvéért hátralépett. Ekkor vette észre, hogy mögötte is állnak, és az öt fiú teljesen körbevette. 

- Nézzék, fiúk, ez ... ez nem jó ötlet - próbált valami meggyőző indokot keresni, miért is ne rabolják ki, miközben tekintete végigszáguldott a fiatal arcokon. Azt azonnal megállapította, hogy ugyanahhoz a bandához tartoznak, mert mindegyikükre egy kígyót tetováltak a jobb fülük alá, egyforma, oldalt felnyírt, a fejtetőn hosszúra hagyott frizurát viseltek, és szemöldök piercingjük is az együvé tartozást fejezte ki. Azonnal kiszúrta, ki a falkavezér, így hozzá intézte a szavait. - Egyezzünk meg! Én nem bántom magokat, és maguk sem engem.

- Hallod ez, Hank? - röhögte el magát az egyik fiú gúnyosan, és a bandafőnökre nézett.

- Miből gondolja, hogy bántani akarjuk? - lépett közelebb Castle-hez Hank, és megvetően végigmérte az írót. - Maga csak támogatja a környék szegény sorsú fiataljait egy kis pénzzel, meg olyan értékekkel, mint egy óra, telefon, meg hasonlók. Mert ugye, mi másért jönne egy ilyen környékre egy gazdag ember?

- Én sem voltam mindig gazdag - jegyezte meg Castle - de ha hittem magamban, és meg tudtam valósítani az álmaimat. Tudják író vagyok, és a mostani regényemhez akarok adatokat gyűjteni, mert a cselekmény egyik szála az, hogy fiatal bandatagok akarnak jó útra térni, és kitörni a szegénységből - próbálkozott az oly sokszor bevált szöveggel, de a felcsillanó tekintetek helyett csak meglepettséget és gúnyt látott a szemekben.

Hank gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Ilyen dumával sem jött még senki! Ügyes, de nem veszem be - közölte.

A sarkon befordult egy autó, és hirtelen a kocsi fénycsóvájába kerültek. Castle reménykedve hunyorgott, hátha a taxija ért vissza, de az ütött-kopott Ford motorja felbőgött, és elhúzott mellettük.

- Itt túl feltűnő helyen vagyunk - intett a fejével az egyik sötét mellékutca felé Hank, mire a négy fiú lökdösni kezdte Castle, akinek egy pillanatig megfordult a fejében, hogy ellenállást tanúsít, és felveszi a suhancokkal a harcot, de amint meghallotta a rugós kés jellegzetes kattanását, ahogy a rugó kilöki a pengét, azonnal elvetette az ötletet. 

- Na de fiúk! - próbálkozott újra a szavak erejével. - Csak nem azt akarjátok elhitetni velem, hogy ez az élet az álmotok? Hogy így akartok kitörni a szegénységből? Néhány dolcsiért, egy-egy óráért meg telefonért kockáztatjátok a jövőtöket? Hank, neked mi az álmod? - nézett érdeklődve a fiatalember szemébe. Látta, hogy a fiú elkomolyodik, mintha azon töprengene, valóban jó úton jár-e, és már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor a mellette álló szószátyár társa újra elröhögte magát.

- Tudja, mi az álmunk? Hogy megleckéztessük az ilyen beképzelt majmokat, mint maga, hogy megtudják, nem az övék a világ! Igaz, Hank? - fordult megerősítést várva a bandavezérhez.

Hank végignézett a társain, akik úgy tekintettek rá, mint egy istenre, aztán keserű mosoly jelent meg a szája sarkában, és bólintott. Néhány másodpercig farkasszemet nézett Castle-lel, aki még mindig arra várt, hogy a fiú bevallja, nem ezt az életet képzelte el, és egészen másra vágyik, de Hank engedett a hiúságának, és folytatta azt a szerepet, amiben fontosnak érezhette magát.

- Sok a duma! Emelje fel a kezét, ti meg ürítsétek ki a zsebeit! - mondta érzéketlen, kemény hangon.

Castle segítséget remélve körbenézett, de a kihalt, keskeny utcán egy lélek sem járt, a fiúk pedig egy lépést közelítettek felé, így nemcsak zsákmányra éhes tekintetüket láthatta, hanem a holdfényben megcsillanó késpengéket is.

- Oké, oké! - emelte magasba megadóan a kezét a benne tartott borítékkal együtt. Miközben minden zsebét végigtapogatták, és elvették mindenét, száguldoztak a gondolatai: milyen igaza volt a taxisnak; mit fog ezért kapni Beckett-től, ha egyáltalán túléli; telefon nélkül nem tud értesíteni senkit, hogy hol van, és Tyson üzenetéről sem. Már csak abban reménykedett, hogy ép bőrrel megússza a kalandot, és hogy visszajön érte a taxis.

- A borítékot is - utasította a többieket Hank, aki csak nézte, amíg a többiek megszabadították az írót az értékeitől. - Fontos lehet, ha idáig eljött érte.

Castle most rémült meg igazán. Ha elveszik tőle Tyson üzenetét, akkor esélyük sem lesz elfogni, és újra ölni fog, arra nem is akart gondolni, mit fog ehhez az egész sztorihoz szólni Beckett, Gates kapitány és az FBI.

- Ez ...  ez csak egy üzenet. Nincs benne pénz - próbálta bizonygatni, és olyan magasra tartotta a borítékot, amennyire csak tudta, de az egyik fiú felugrott, elkapta a szélét, mire a papír reccsenve repedt el, és a tartalma koppanva ért földet. 

Castle csak annyit látott a sötétben, hogy egy papírba csomagolt lapos tárgy esett ki a borítékból. Ösztönösen megpróbált utána nyúlni, és visszaszerezni, de arra nem számított, hogy kap egy jobb horgot a gyomrára a legmagasabb és legerősebbnek tűnő fiútól. A fájdalom és a hányinger ezredmásodpercek alatt elárasztotta a testét, és úgy csuklott össze, mint egy rongybaba. Előregörnyedve térdelt a földön, kezét a hasára szorítva próbált oxigénhez jutni, de amíg az ütéstől görcsbe rándult izmai el nem ernyedtek, képtelen volt levegőt venni. Egy ideig nem tudott másra figyelni, mint a lélegzésre, és hogy legyőzze a hányingerét. Mire feleszmélt, Hank már mellette állt, kezében forgatta a földről felvett tárgyat.

- Egy kis tábla keserű csoki? - kérdezte csodálkozva, és leguggolt az író mellé. - Ezért verette meg magát?

- Nem tudtam, mi van benne - nyögte őszintén, így legalább nem nézik teljesen hülyének, hogy egy semmiségért kockáztatta az életét.

- Legyen ez a fájdalomdíj - dobta Castle elé a csokoládét Hank, aztán felállt, és intett a fiúknak. - A zakója szép darab, jól el lehet adni, ő meg nem fog megfagyni nélküle - mondta, mire a többiek már ráncigálták is le a ruhadarabot a még mindig szenvedő férfiról.

- A cipője is drága, puha bőrből készült - szólalt meg a nagydarab fiú, és érdeklődve méregette, mi lehet még értékes az áldozatukon.

Castle úgy érezte, már csak a csoda segíthet rajta, amikor halk surrogásra lettek figyelmesek. A sötét sikátor elejét még megvilágították a hotel utcájának lámpái, de most egymás után suhantak keresztül az árnyékok a derengő fényű területen, jelezve, hogy egymást követő autók haladnak lépésben. 

- Franky! Nézd meg, mi az! - parancsolta a fecsegő társának Hank, mire a vékonydongájú fiú az utca végéhez futott, de alig pillantott körbe, már rohant is vissza. 

- Valami razzia van! Szerintem itt az FBI! - lihegte ijedten.

- Tűnés! - kapcsolt azonnal Hank. Nem kellett kétszer mondania, néhány másodperc múlva olyan gyorsan felszívódtak a sötétben, mint ahogy felbukkantak.

Castle döbbenten gondolt arra, hogy ha Beckett is úgy gondolkodott, mint ő, akkor az FBI éppen egy rajtaütésre készül a hotelben. Fogalma sem volt, mi lesz a következménye, ha kiderül, hogy megelőzte őket, de nem tehetett mást, mint hogy felfedi magát, mielőtt lerohanják az épületet. Felvette a földön heverő csokoládét, és megforgatta a kezében. Miért küldött nekik Tyason egy csokit? A csomagoláson csak annyi állt, hogy kilencven százalék kakaót tartalmazó keserű csokoládé, és szép, kalligrafikus betűkkel a fantázia név: Eva. Vajon Eva Hopkins-ra akart utalni? Nem volt ideje a megoldáson töprengeni, ezért nagyot nyögve felállt, és a gyomrára szorított kézzel elindult az utca vége felé. Remélte, hogy téved, és az FBI valami más ügy miatt szállt ki, és nem a hotelt rohanják le, de amikor kiért a sikátorból, már tudta, hogy elkésett.