A kamera követte a mozdulatot, és megállapodott Castle magabiztos, mosolygó arcán.
Kate megdermedt, aztán borzongás futott a testén. Hitetlenkedve bámulta a képernyőt, aztán hosszan pislantott egyet, és abban reménykedett, hogy csak a képzelete játszik vele, és ha kinyitja a szemét, csak egy hasonló karakterű arcot fog látni, de nem az írót. Tévedett. Castle jó kedélyűen ecsetelte, hogy fiatal korában mennyi őrültségben vett részt, és hogy mindig szerette a kihívásokat és az izgalmakat.
- Nem fél? - kérdezte a riporternő.
Castle láthatóan elkomolyodott, aztán kissé oldalra fordította a fejét, és szavait nem a nőhöz, hanem a kamerán keresztül a nézőkhöz intézte. Kate úgy érezte, a férfi egyenesen az ő szemébe néz.
- Leélhetjük az életünket úgy, hogy félve a kihívásoktól, elkerüljük a veszélyes helyzeteket, az életünket féltve behúzódunk a csigaházunkba. Ha félünk, akkor biztos, hogy unalmas és boldogtalan életünk lesz.
- Nem felelt a kérdésemre - mosolyodott el a riporternő.
- De igen, félek. De legyőzőm a félelmemet, mert én képes vagyok rá - nyomta meg a személyes névmást jelentőségteljesen.
- A családja nem félti?
- Aki igazán szeret, az tudni fogja, hogy miért vállalkoztam erre - mosolyodott el halványan. - Valakinek pedig be fogom bizonyítani, hogy nem az az igazi veszély rám nézve, amit ő annak hisz.
- Te jó ég! - ocsúdott fel elsőnek Gates kapitány. - Mi a fenéről beszél ez az ember? - vonta össze dühösen a szemöldökét, és értetlen tekintettel Beckett felé fordult. - Mi ez az egész, Beckett nyomozó? Ezek szerint maga tudja, hogy miért vállalkozott ilyen hülyeségre?
Kate elnyílt szájjal meredt még mindig a képernyőre, ahol éppen azt mutatták, milyen szerkezetet építettek a hídpillér tetejére, ahonnan az ugrást végrehajtják a vállalkozó hírességek, és azt ecsetelték, hogy milyen biztonsági óvintézkedéseket tettek, hogy ne csapódjanak a túl nagy erővel a vízbe, és a szél ne csaphassa a hídnak őket.
- Beckett nyomozó? - emelte fel a hangját a kapitány, mivel Kate nem reagált az előző kérdésére.
Kate nyelt egyet, és megpróbálta egyenletesen venni a levegőt, mivel eddig lélegzetvisszafojtva nézte a tévét, most viszont levegő után kezdett kapkodni, de képtelen volt egy szót is kinyögni, ezért csak megrázta a fejét.
- Castle csak annyit mondott Beckett-nek, hogy egy tévés szereplésre megy - mentette ki a válaszadás alól Espo a nyomozót.
- Ennyi? - nézett Kate-re a kapitány.
- Igen, Uram - jött meg végre a nő hangja. - Voltam nála hajnalban, hogy behozzam az őrsre, de közölte, hogy még van egy programja, és majd csak utána jön be - mondta szűkszavúan, miközben másodpercek alatt lejátszódott agyában a találkozásul egész jelenete a csókkal, és az elutasítással együtt.
- Akkor most szedje össze magát, és menjen érte. Ha leugrik, és valami baja lesz, a vádemelési javaslatot sem tudjuk elég pontosan összeállítani. Nem engedhetem meg, hogy Jerry Tyson ne bűnhődjön meg minden gaztettéért csak azért, mert Mr. Castle valakinek be akar bizonyítani valamit.
- De Uram! Nem hiszem, hogy meg tudom akadályozni, hogy ugorjon. Ha utolsónak ugrik, akkor sem biztos, hogy addig odaérek - mondta Kate, miközben arra gondolt, ha időben odaérne, akkor sem valószínű, hogy le tudja beszélni Castle-t az ugrásról.
- Tudom, de próbálja meg! Ha késve érkezik, akkor meg imádkozzon, hogy ne legyen semmi baja - zárta le a beszélgetést Gates, és elviharzott az irodájába.
- Szerintetek komolyan leugrik? - szólalt meg reménykedve a nemleges válaszban Ryan, aki döbbenetében még mindig ugyanabban a pózban tartotta a távirányítót, mint amikor meglátták a képernyőn az írót.
- Naná, tesó! Castle-ről van szó, ne felejtsd el! - mondta magabiztosan Javi, aztán Kate-hez fordult, aki már a blézere után nyúlt. - Elkísérjünk?
- Kösz, de ne - pillantott a két nyomozóra a nő, aztán szinte rohant a lift felé.
A két férfi összevont szemöldökkel nézett utána. Mindketten tudták, hogy hiába mennének Beckett-tel, ezt neki kell megoldania.
- Most komolyan, Javi. Tényleg azt hiszed, hogy leugrik? - hitetlenkedett még mindig Ryan, aki elképzelni sem tudta, hogy férfiként, és főleg apaként, valami hasonlóan veszélyes dologban vegyen részt.
- Ugyan már Ryan! Ne mondd, hogy nem érted, miért csinálja ezt Catsle! - nézett a barátjára Espo, aztán látva az értetlen tekintetet, sóhajtott egyet, és magyarázni kezdett. - Castle be akarja bizonyítani Beckett-nek, hogy van nagyobb veszély is rá nézve, mint Tyson. Mégpedig saját maga. Hiába mennénk oda. Ha időben oda is érnénk, nincs az az észérv, amivel jobb belátásra bírnánk Castle-t, kivéve, ha Kate megváltoztatná a döntését, és térden állva esedezne a bocsánatáért.
- Azt hiszed, csak azért csinálja, hogy Kate lássa, hogy nélküle milyen veszélyekbe tudja sodorni magát? - rökönyödött meg a lehetőségen Ryan, aztán eltöprengve a lehetőségen, tovább gondolkodott. - És meddig csinálja? Amíg Beckett be nem látja, hogy nem az a veszélyes, hogy mellette éli az életét, hanem az, ha egyedül él, és belemegy mindenféle őrültségbe?
- Ühüm - bólogatott Espo meggyőződéssel.
- Szerinted tervez még mást is Castle?
- Hát, nem lennék meglepve - tűnődött el a férfi, aztán leültek egymás mellé az asztal szélére, és minden figyelmüket a tévére irányították.
Kate bekapcsolta a szirénát, és szlalomozott a kocsisorok között, hogy legalább esélye legyen beszélni Castle-lel, mielőtt vállalkozik az ugrásra, bár nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy le tudná beszélni róla. Az üzenete egyértelmű volt. Pontosan tudta, mire megy ki a játék. Egész úton azt mérlegelte, hogy képes lenne-e megváltoztatni a döntését, vagy megalázkodva könyörögni úgy, hogy szinte biztosan tudta, Castle a riporternek tett nyilatkozata után már nem teheti meg, hogy nem ugrik. Fél óra múlva már tudta, hogy nem kell döntenie. A megkülönböztető jelzésnek és a jelvényének köszönhetően viszonylag hamar a helyszínre ért, és a kordonon is átengedték, miután nagy nehezen utat tudott törni a bámészkodók tömegén, de a szervezők közölték, hogy éppen Richard Castle ugrása következik, és az írót már hídpillér tetejére emelte egy speciális daru. Ekkor hallotta meg a mentő szirénáját. A hang irányába fordult, és néhány pillanat múlva már meg is látta, ahogy utat tör magának a tömegben a jármű, és őrült tempóban viszi betegét a legközelebbi kórházba.
- Mi történt? - kérdezte egy szakállas, torzonborz hajú szervezőtől.
- Zak Gordon, a gitáros, rossz szögben csapódott a vízbe. Nem volt eszméleténél, amikor felhúzták, de az orvos azt mondta, néhány hét, és rendbe jön. Mi megteszünk minden óvintézkedést, de az ugrón is sok m inden múlik - húzta fel a vállát. - Na, meg a szerencsén - tette hozzá.
Kate felnézett a magasba, és minden porcikáját átjárta a félelem. Még sosem érzékelte ilyen óriásinak a Brooklyn hidat. Szabad szemmel csak apró pontok voltak az ugráshoz épített kiszögellésen az emberek, és ki sem tudta venni, melyikük az író. A rettegés és az izgalom keveredett benne, amitől elszorult a torka, gyomra görcsösen összehúzódott, szája kiszáradt, szíve pedig kétszer gyorsabban vert a normálisnál. Tudta, hogy nincs lehetősége leállítani az ugrást, és bármit is mondana, az lenne a válasz, hogy minden engedélyük megvan, és Castle is aláírt minden nyilatkozatot, így hát nem tehetett mást, minthogy reménykedett. Mennyivel könnyebb lenne, ha hívő lenne, - gondolta - akkor bízhatna az imádság erejében.
- Nézheti az egyik közvetítő kocsiból, ha jobban szeretné látni - érintette meg a vállát az egyik szervező, miközben fejével az egyik hatalmas, műholdas antennákkal felszerelt autóra mutatott.
Néhány másodperc múlva már hat monitoron, különböző kameraállásokból láthatta a 84 méter magas hídpillér tetejére épített szerkezetet, és a rajta álló néhány embert, ahogy éppen beszíjazzák Castle-t egy speciális hevederbe, a többi távoli képet mutatott a hídról, a fodrozódó vizet mutatta mélyben, vagy a tömeget pásztázta. Az ugrás helyszínén levő kamera ráközelített Castle arcára. Kate-nek elszorult a szíve. Szerette ezt a férfit, és azért mondott le a szerelméről, hogy megvédje, de lehet, hogy éppen ezzel a fájdalmas döntéssel hajszolta életveszélybe. Nem tudott gondolkodni, mert minden figyelmét lekötötték a látott képek. Láthatóan nagyon fújt a magasban a szél, mert Castle mindig gondosan oldalra, vagy kissé hátra fésült haja úgy állt előre, mintha bezselézték volna, és mindenki erősen kapaszkodott a korlátba. Egy fiatal férfi még egyszer ellenőrizte a hevedert, aztán biztatón megveregette az író vállát, mondott még valamit neki, aztán kilépett a kamera látószögéből. Castle kissé kényszeredetten mosolyogva a kamerába nézett, aztán összeszorította a száját, és eltökélt tekintettel a peremhez lépett. Az egyik kamera a korlátba kapaszkodó kezet mutatta. Látni lehetett, hogy olyan erősen kulcsolódnak az ujjak a fémre, hogy az ízületek fehéren dudorodva feszülnek meg. A kamera újra az erősen koncentráló, bátorságot gyűjtő arcon állapodott meg, aminek minden rezdülését ismerte Kate, ezért amikor meglátta, hogy Castle szeme kissé összehúzódik, kihagyott egy ütemet a szíve. A következő pillanatban látta, ahogy a férfi elrugaszkodik a peremtől, és kitárt karokkal a mélybe veti magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése