Változatok egy témára 7/100

Megigazította a golyóálló mellényét, ellenőrizte a fegyverét, és a magas falak vetette árnyékban elindult, hogy kiderítse, ki a titokzatos leskelődő.

Az épület ajtaja zárva volt, de úgy gondolta, egy hihető mesével be tud jutni. Megnyomta az egyik női név melletti csengőt, és hamarosan egy idős női hang szólt a mikrofonba.

- Ki az?

Beckett nem akarta megijeszteni, ezért a legmegnyerőbb hangján próbált megszólalni.

- Elnézést a késői zavarásért Mrs. Wesley - pillantott a névtáblára. - Kate Beckett nyomozó vagyok, és néhány kérdést szeretnék feltenni a Royal Castle hotel vendégeivel kapcsolatban.

- Ó! Nem hittem, hogy egyszer utána járnak a panaszaimnak - élénkült meg a nő, mire Kate meglepve vonta össze a szemöldökét. Éppen egy olyan nőt fogott ki, aki panaszos levelekkel árasztja el a rendőrséget és a polgármesteri hivatalt, hogy szerinte túl hangosak a szomszédok, vagy túl sok macskát tartanak, vagy egyszerűen csak ferde szemmel néznek rá, aminek talán van is alapja, ha mindenki tudja róla, hogy feljelenéseket ír mindenről és mindenkiről. A nő annyira megörült, hogy végre meghallgatásra talált, hogy még az sem keltett benne gyanút, hogy az éjszaka közepén akarják kivizsgálni az ügyét. Valószínűleg nem vette észre az akciót, amin Kate nem csodálkozott, hiszen rendkívül csendben, és gyorsan vitték véghez.

- Minden panaszt kivizsgálunk, és megköszönjük a felelős állampolgárok bejelentéseit, mert nélkülük elharapózna a bűnözés a városban - legyezgette az idős asszony hiúságát, és elégedetten nyugtázta, hogy szavai hatására már nyílt is az ajtó.

Az ablak, ahol a tükröződést látta, a lépcsőháztól jobbra, a harmadik emeleten volt. Olyan halkan lépkedett a lépcsőfokokon, mint egy osonó macska. Egyelőre nem volt más terve, mint hogy megnézze, ki lakik a lakásban. Nem tudta, megkockáztassa-e, hogy becsenget, vagy betörje az ajtót, és rárontson a bennlevőkre, mert ha Tyson van benn, akkor a csengetés, ha ártatlan kíváncsiskodók, akkor az ajtóbetörés nem jó ötlet. Mire felért a harmadikra, a szíve vadul kalapált a mellkasában, de nem a fizikai megerőltetéstől. Már teljesen biztos volt abban, hogy a legnagyobb ellensége azért csalta őket a hotelhoz, hogy újabb üzenettel irányítsa őket, és közben messziről figyelje, hogyan valósul meg a terve, és hogyan teszi őket bolonddá. Ez a lakás a legjobb megfigyelőhely volt. Újra maga elé képzelte az épület külső képét, nehogy eltévessze a lakást, de biztos volt benne, hogy jó ajtó előtt áll. Elakadt a lélegzete, amikor meglátta a fekete alapon arany betűs névtáblán szereplő nevet: Jason Tydeman. Nyelt egyet. Ez nem lehet véletlen! Megint a JT monogram! Előhúzta tokjából a Glock-ját, és kibiztosította. Hirtelen olyan szürreálisnak érezte a helyzetet! Itt áll egymaga egy ismeretlen lakás ajtaja előtt, és arra készül, hogy rátörje az ajtót Jerry Tyson-ra. Feszítette a düh és a bosszúvágy, de tudta, hogy egyik sem jó tanácsadó. Néhány másodpercig vacillált, aztán elégtételre éhező érzéseit felett győzött a józan esze. Bármennyire is türelmetlen volt, és mindennél jobban kívánta, hogy a férfi szemébe nézve, a kezére kattintsa a bilincset, tudta, hogy ha győzni akar a háborúban, erősítést kell hívnia. Úgy gondolta, egy emelettel lejjebb megy, és onnan telefonál. Fegyverét visszacsúsztatta a tokjába, elővette az iphone-ját, és közben felnézett az ajtó feletti falra csavarozott számra, hogy pontosan meg   tudja mondani, melyik lakásról van szó, amikor megakadt a szeme az ajtó sarkába felszerelt alig látható, apró kamerán. Érezte, hogy baj van. Ösztönösen nyúlt a fegyvere után, de mielőtt kihúzhatta volna a tokból, kivágódott az ajtó, és egy fegyver csöve szegeződött a homlokára. Jerry Tyson állt vele szemben.

- Nocsak, Beckett nyomozó! Hamarabb találkoztunk, mint számítottam, de sebaj! - mondta magabiztos, gúnyos mosollyal az arcán, aztán közelebb lépett Kate-hez, a fegyver csövét a nő halántékának szorította, míg másik kezével kivette a tokból a Glock-ot, és a nadrágja övrésze alá csúsztatta. - Vegye le a mellényt! - vált parancsolóvá a hangja.

Fél órán belül másodszor érezte Beckett, hogy összeomlik a jól felépített terve. Az imént a hotelben, amikor kiderült, hogy Castle ott járt, és most is, amikor ahelyett, hogy az FBI különleges osztagának embereivel törtek volna rá Tyson-ra, és szabadították volna meg a világot tőle, a rendkívül okos sorozatgyilkos foglyává vált. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégsem félt. Feszült volt, idegei pattanásig feszültek, de nem rettegett. A vele szemben álló férfi ugyanolyan sebezhető volt, mint a többi gyilkos, akiket rács mögé juttatott. Végtelen nyugalommal nézett a rideg tekintetű szemekbe.

Castle megdörzsölgette a karját. Közeledett a hajnal, és a vékony ing nem nyújtott elegendő védelmet a hideg ellen. Éppen azon gondolkodott, hogy visszamegy a hotelba, hogy taxit hívjon, hiszen elég pénzt csikart ki tőle a portás ahhoz, hogy kifizessen helyette egy telefonhívást, amikor meglátott egy sárga autót befordulni a sarkon. Látta, hogy a kocsi megáll két sarokkal távolabb, és megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meglátta a tetején világító "taxi" feliratot. Amilyen gyorsan csak tudott, sietett az autó felé, miközben azon gondolkodott, hogy csak ilyen nagy szerencséje van, vagy annak ellenére, hogy az FBI ügynök elzavarta, a jó borravaló reményében mégis visszajött érte az a sofőr, aki idehozta. Amikor az első sarokhoz ért, félve benézett a sötét sikátorba, nehogy megint egy suhanc rablóbanda karjaiba fusson, de senkit nem látott. Tovább szaporázta a lépteit, miközben már messziről integetett a taxisnak. A második mellékutcába éppen csak bepillantott. Egy lelket sem látott, néhány lépés után mégis döbbenten megtorpant. Először mereven bámult a sötétkék Dodge-ra, aztán szája elnyílt, és pislantott néhányat, mint aki nem akar hinni a szemének. Közelebb lépett a sötétkék autóhoz, és amikor meglátta a rendszámot, már semmi kétsége sem volt afelől, hogy Kate kocsija áll előtte. Tétován körbefordult, de a nőt sehol sem látta. Hirtelen megborzongott, de érezte, hogy nem a hajnali hideg miatt.