Beckett önkéntelenül lépett kettőt a vizsgáló felé, aztán megtorpant, és segélykérő tekintettel Lanie-re nézett.
- Nyugi Kislány! Dr. Perlmutter tudja, mit csinál - fogta meg barátnője kezét sajnálkozva az orvos. - Lehet, hogy Castle csak hisztizik - próbálta vigasztalni, de szavai rosszul sültek el, mert Kate kihúzta a kezét Lanie-ből, és megrökönyödve fordult felé.
- Hisztizik? Tudod te, hogy mit élt át? - kérdezte, miközben szeme villámokat szórt. - Elismerem, szokott nyafogni, ha valami baja van, hiszen férfi, de ez most más - védte Rick-et, és nem törődve Lanie-vel, az ajtóhoz lépett. Megfogta a kilincset, de mielőtt lenyomta volna, meggondolta magát. Így is haragszik rá a férfi, hiszen becsapta, és féltésből ugyan, de kellemetlen helyzetbe hozta. Mit fog szólni, ha még az ajtót is rájuk töri? Nem akarta még kínosabbá tenni a vizsgálatot mint amilyen, ezért elengedte a kilincset, de közelebb hajolt az ajtóhoz, hátha kihallatszik valami a benn történtekből. Hallotta Dr. Perlmutter morgolódását, de nem értette, mit mond. Annyira koncentrált a kiszűrődő hangokra, hogy csak akkor vette észre, hogy Lanie csatlakozott hozzá, amikor a nő már az ajtóra tapasztotta a fülét.
Beckett hirtelen elszégyellte magát, amiért hallgatózik. Felegyenesedett, és ellépett az ajtótól, de mivel szerette volna tudni, hogy mi történik a vizsgálóban, ezért Lanie-nek nem szólt.
- Na? - nézett kérdő tekintettel az orvosra, amikor már nem bírt tovább várni, leolvasni meg nem tudott semmit az arcáról.
- Perlmutter magyaráz meg morgolódik, Castle meg nyögdécsel - suttogta Lanie. - Várj! Elhallgattak - mondta, és még a tenyerét is az ajtóra támasztotta, hogy jobban halljon, de Beckett azonnal kapcsolt, mi lehet a csend oka, ezért erőteljesen megmarkolta Lanie karját, és elhúzta az ajtótól. A nő értetlenül bámult rá és odakapott megszorított karjához, de engedelmesen lépett néhányat, amikor kivágódott a vizsgáló ajtaja, kilépett rajta a morcos arcú kórboncnok. Lanie önkéntelenül a szívéhez kapott, és cinkosan Kate-re pillantott. Még csak az kellett volna, hogy a két férfi rajtakapja a hallgatózáson!
- Mit csinált vele? - szegezte a kérdést az orvosnak Kate, miközben még a fülében csengtek Rick félelemmel teli szavai, fájdalmas kiáltása. - Injekciót adott neki? - kérdezte olyan hangsúllyal, mintha főbenjáró bűn lenne, ha egy orvos injekciót ad a betegnek.
- Nem, dehogy! - hőkölt hátra döbbenten Perlmutter.
Kate nem törődve tovább az orvossal, belépett a vizsgálóba. Castle az ágy mellett állt és az ingét tűrte be a nadrágjába, arcán még látszott az imént átélt vizsgálat minden szenvedése.
- Mi történt? - kérdezte félve.
- Semmi - bökte oda sértetten a férfi anélkül, hogy felnézett volna. Hallotta a Kate hangjából kicsendülő aggodalmat, mégis rosszul esett neki, amiért becsapta. Ahelyett, hogy megbeszélték volna, hogy melyik orvoshoz menjenek, vagy kell-e orvos egyáltalán, a nő döntött helyette, és egyenlőre ezt nem tudta megemészteni. Miért nem veszi felnőtt számba a nő? Miért kezeli úgy, mint egy gyereket?
Kate érezte, hogy most jobb, ha hallgat. Nézte a fájdalmát legyőzni próbáló férfit, ahogy összeszorított szájjal, megbántottságot tükröző tekintettel elindul kifelé. Nagyot sóhajtva követte, miközben azon gondolkodott, a kiengeszteléshez kevés lesz egy szerelmes mosoly, a gyengéd simogatás és néhány szenvedélyes csók.
Kate érezte, hogy most jobb, ha hallgat. Nézte a fájdalmát legyőzni próbáló férfit, ahogy összeszorított szájjal, megbántottságot tükröző tekintettel elindul kifelé. Nagyot sóhajtva követte, miközben azon gondolkodott, a kiengeszteléshez kevés lesz egy szerelmes mosoly, a gyengéd simogatás és néhány szenvedélyes csók.
- Beckett nyomozó, azt hiszem, ezek után tartozik egy szívességgel - közölte flegmán Perlmutter, amikor belépett a boncterembe.
Kate zavartan bólintott. Már azon is csodálkozott, hogy a férfi nem utasította el, amikor megkérte a vizsgálatra, igaz, legalább öt érvet sorolt fel, hogy miért rossz az ötlet. Köztük volt az is, hogy ki nem állhatja az írót. Végül közölte, hogy csak a nyomozó kedvéért hajlandó Castle-t megvizsgálni. Talán jobb lett volna, ha elutasítja, akkor nem kellene magyarázkodnia Castle-nek, miért is döntött így. Kérdőn az orvosra nézett, mert abban biztos volt, hogy Rick-től nem fog megtudni semmit.
- Még mielőtt megvádol, hogy kárt tettem a kotnyeles írójában, közlöm, hogy nem szurkáltam meg, és akarattal nem okoztam neki fájdalmat - szegte fel dacosan a fejét Perlmutter. - Nem tehetek róla, hogy szégyenlős, és nem akarta, hogy tapintással vizsgáljam meg a ...
- Nem vagyok szégyenlős! - vágott közbe komoran Castle.
- Elismerem, hogy fáj egy ilyen tapintásos vizsgálat, de van, amit nem lehet szemmel érzékelni, és muszáj megfogni - magyarázta Perlmutter Kate-nek, miközben haragos tekintettel az író felé pillantott. - A jajgatásért nem haragszom, azt férfiként megértem. Na de a többi cirkuszhoz nem vagyok szokva!
- Persze, mert a többi páciensed hulla - nyögte két lépés között Castle.
A két férfi tekintete összevillant, de mire az orvos egy nagy levegővétel után megszólalhatott volna, Kate közbeszólt, hogy ne mérgesedjen el az amúgy sem baráti viszony.
- Mi a további teendő? Mi okozza a fájdalmat?
- Nekem már elmondta - vágott most a közbe sietve Rick abban a reményben, hogy ha csak ő tudja, mit mondott Perlmutter, akkor azt árul el belőle Kate-nek, amit ő akar, de nem volt szerencséje, mert az orvos fontosságának teljes tudatában kihúzta magát, és magyarázni kezdett Beckett-nek.
- Nincs nagyobb baj. Vigye haza, tegyen rá jeget, és útközben vegyen néhány fecskét a bokszeralsó helyett. A bokszer varrását nehezen viselte az egyébként szépen gyógyuló seb, és a varratok egy kicsit begyulladtak. A duzzanat sem apadt le teljesen, és a kettő együtt nagyon tud fájni. Jég, nem túl szűk fecske, kevesebb mászkálás - foglalta össze az orvos, miközben sanda mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor meglátta az író dühös ábrázatát, amiért minden információt megosztott Kate-tel.
- Menjünk! Már mindent tudsz - vetette oda Beckett-nek, aki érezte, hogy a férfi szavaiból süt a megbántottság és a harag.
- Köszönöm Dr. Perlmutter. Jövök magának eggyel - bólintott Kate az orvos felé, aztán Lanie sajnálkozó szemébe nézett, és követte a sértetten távozó írót.
- Ja, és borotválja meg, mert ilyen szőrösen még nehezebb elviselni a vigyorgását - kiabált utánuk Perlmutter, amivel egy pillanatra mosolyt csalt a nő arcára.
Castle belépett a liftbe, de nem a szokásos helyére, hanem a hátsó fal széléhez állt, lábát keresztbe téve csökkentette a feszítő fájdalmat, fejét hátravetve a mennyezetet bámulta.
- Haza vigyelek? - kérdezte Kate halkan, miközben elfoglalta szokásos helyét, viszonylag távol a férfitól, de nem nézett rá. Szíve szerint nem kérdezte, hanem kijelentette volna, hogy haza viszi, de nem akarta még feszültebbé tenni a hangulatot.
- Úgyis mindig az van, amit te akarsz - szólalt meg sokára Rick. Tekintetét még mindig nem vette le a lift tetejéről, de Kate-nek elég volt a hangját hallania ahhoz, hogy tudja, mit tükröznek a kék szemek.
- Én csak féltelek - fordult Castle felé a nő, és szinte szuggerálta a tekintetével, hogy a férfi ránézzen. Türelmesen várt, és végül sikerrel járt: Rick sóhajtott egyet, aztán lassan lepillantott a padlóra, majd néhány másodpercnyi töprengés után a zöld szemekbe nézett, amikből kiolvashatta a szeretetet, az aggódást és a bocsánatkérést egyaránt.
- Ez akkor sem volt szép - szólalt meg a férfi, és Kate megkönnyebbülten vette észre, hogy a szemében és hangjában a haragot felváltotta a szomorúság, amitől még mindig összeszorult a szíve, de tudta, hogy innen már csak egy lépés a megbocsátás.
- Tudom. Ne haragudj! Úgy éreztem, nincs más választásom, mivel eltitkoltad, hogy mennyire fáj, csak azért, hogy segíthess a nyomozásban, és azt gondoltam, magadtól úgysem nem akarsz hazamenni pihenni. De én nem akarom, hogy fájjon, és azt sem, hogy hosszútávon következményei legyenek annak, hogy nem tartod be az orvos utasításait - magyarázkodott Kate.
A lift kattanva megállt és az ajtók kinyílódtak, de egyikük sem mozdult. Tekintetük összefonódott, és beszédesebb volt bármilyen szónál. Mindketten meglepődtek. Kate azon, hogy milyen könnyedén mondta ki az érzelmeit, ami egyáltalán nem volt jellemző rá, Castle pedig azon, hogy a nő azért aggódik érte, mert attól fél, hogy nem lehet gyereke.
- Megkérdezhetted volna, hogy mit akarok - szólalt meg halkan a férfi.
- Igen, de tudtam, hogy mit akarsz, és az nem lett volna jó döntés - csengett szelíden a hangja. - Alexis elrablása miatt mélyen érint ez az ügy, amit megértek, de az egészséged nem láthatja a kárát. Ha otthon fekszel, akkor is tudsz segíteni - simított végig a lassan bajusszá és szakállá fejlődő borostán, és az sem érdekelte, hogy közben egy liftre váró kolléga szemtanúja lett a bensőséges, gyengéd mozdulatnak és a szerelmes pillantásnak.
Kate zavartan bólintott. Már azon is csodálkozott, hogy a férfi nem utasította el, amikor megkérte a vizsgálatra, igaz, legalább öt érvet sorolt fel, hogy miért rossz az ötlet. Köztük volt az is, hogy ki nem állhatja az írót. Végül közölte, hogy csak a nyomozó kedvéért hajlandó Castle-t megvizsgálni. Talán jobb lett volna, ha elutasítja, akkor nem kellene magyarázkodnia Castle-nek, miért is döntött így. Kérdőn az orvosra nézett, mert abban biztos volt, hogy Rick-től nem fog megtudni semmit.
- Még mielőtt megvádol, hogy kárt tettem a kotnyeles írójában, közlöm, hogy nem szurkáltam meg, és akarattal nem okoztam neki fájdalmat - szegte fel dacosan a fejét Perlmutter. - Nem tehetek róla, hogy szégyenlős, és nem akarta, hogy tapintással vizsgáljam meg a ...
- Nem vagyok szégyenlős! - vágott közbe komoran Castle.
- Elismerem, hogy fáj egy ilyen tapintásos vizsgálat, de van, amit nem lehet szemmel érzékelni, és muszáj megfogni - magyarázta Perlmutter Kate-nek, miközben haragos tekintettel az író felé pillantott. - A jajgatásért nem haragszom, azt férfiként megértem. Na de a többi cirkuszhoz nem vagyok szokva!
- Persze, mert a többi páciensed hulla - nyögte két lépés között Castle.
A két férfi tekintete összevillant, de mire az orvos egy nagy levegővétel után megszólalhatott volna, Kate közbeszólt, hogy ne mérgesedjen el az amúgy sem baráti viszony.
- Mi a további teendő? Mi okozza a fájdalmat?
- Nekem már elmondta - vágott most a közbe sietve Rick abban a reményben, hogy ha csak ő tudja, mit mondott Perlmutter, akkor azt árul el belőle Kate-nek, amit ő akar, de nem volt szerencséje, mert az orvos fontosságának teljes tudatában kihúzta magát, és magyarázni kezdett Beckett-nek.
- Nincs nagyobb baj. Vigye haza, tegyen rá jeget, és útközben vegyen néhány fecskét a bokszeralsó helyett. A bokszer varrását nehezen viselte az egyébként szépen gyógyuló seb, és a varratok egy kicsit begyulladtak. A duzzanat sem apadt le teljesen, és a kettő együtt nagyon tud fájni. Jég, nem túl szűk fecske, kevesebb mászkálás - foglalta össze az orvos, miközben sanda mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor meglátta az író dühös ábrázatát, amiért minden információt megosztott Kate-tel.
- Menjünk! Már mindent tudsz - vetette oda Beckett-nek, aki érezte, hogy a férfi szavaiból süt a megbántottság és a harag.
- Köszönöm Dr. Perlmutter. Jövök magának eggyel - bólintott Kate az orvos felé, aztán Lanie sajnálkozó szemébe nézett, és követte a sértetten távozó írót.
- Ja, és borotválja meg, mert ilyen szőrösen még nehezebb elviselni a vigyorgását - kiabált utánuk Perlmutter, amivel egy pillanatra mosolyt csalt a nő arcára.
Castle belépett a liftbe, de nem a szokásos helyére, hanem a hátsó fal széléhez állt, lábát keresztbe téve csökkentette a feszítő fájdalmat, fejét hátravetve a mennyezetet bámulta.
- Haza vigyelek? - kérdezte Kate halkan, miközben elfoglalta szokásos helyét, viszonylag távol a férfitól, de nem nézett rá. Szíve szerint nem kérdezte, hanem kijelentette volna, hogy haza viszi, de nem akarta még feszültebbé tenni a hangulatot.
- Úgyis mindig az van, amit te akarsz - szólalt meg sokára Rick. Tekintetét még mindig nem vette le a lift tetejéről, de Kate-nek elég volt a hangját hallania ahhoz, hogy tudja, mit tükröznek a kék szemek.
- Én csak féltelek - fordult Castle felé a nő, és szinte szuggerálta a tekintetével, hogy a férfi ránézzen. Türelmesen várt, és végül sikerrel járt: Rick sóhajtott egyet, aztán lassan lepillantott a padlóra, majd néhány másodpercnyi töprengés után a zöld szemekbe nézett, amikből kiolvashatta a szeretetet, az aggódást és a bocsánatkérést egyaránt.
- Ez akkor sem volt szép - szólalt meg a férfi, és Kate megkönnyebbülten vette észre, hogy a szemében és hangjában a haragot felváltotta a szomorúság, amitől még mindig összeszorult a szíve, de tudta, hogy innen már csak egy lépés a megbocsátás.
- Tudom. Ne haragudj! Úgy éreztem, nincs más választásom, mivel eltitkoltad, hogy mennyire fáj, csak azért, hogy segíthess a nyomozásban, és azt gondoltam, magadtól úgysem nem akarsz hazamenni pihenni. De én nem akarom, hogy fájjon, és azt sem, hogy hosszútávon következményei legyenek annak, hogy nem tartod be az orvos utasításait - magyarázkodott Kate.
A lift kattanva megállt és az ajtók kinyílódtak, de egyikük sem mozdult. Tekintetük összefonódott, és beszédesebb volt bármilyen szónál. Mindketten meglepődtek. Kate azon, hogy milyen könnyedén mondta ki az érzelmeit, ami egyáltalán nem volt jellemző rá, Castle pedig azon, hogy a nő azért aggódik érte, mert attól fél, hogy nem lehet gyereke.
- Megkérdezhetted volna, hogy mit akarok - szólalt meg halkan a férfi.
- Igen, de tudtam, hogy mit akarsz, és az nem lett volna jó döntés - csengett szelíden a hangja. - Alexis elrablása miatt mélyen érint ez az ügy, amit megértek, de az egészséged nem láthatja a kárát. Ha otthon fekszel, akkor is tudsz segíteni - simított végig a lassan bajusszá és szakállá fejlődő borostán, és az sem érdekelte, hogy közben egy liftre váró kolléga szemtanúja lett a bensőséges, gyengéd mozdulatnak és a szerelmes pillantásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése