Változatok egy témára 6/65

- Csak nem vár valakit a morcos nagyúr? - hallotta meg a sötétbe burkolózó sarokból Kate bársonyos, incselkedő hangját.

Castle meglepetésében összerezzent, aztán kezét a szívére téve, nagyot sóhajtva próbálta kivenni a sötétben ülő nő alakját.

- Mióta vagy te itt? És mi az, hogy "morcos nagyúr"? - méltatlankodott, de a morgolódás nem tudta elnyomni a hangjából kihallatszó örömöt. - Á, az anyám! - kapott észbe, hogy ki aggathatta rá a jelzőt, de az arcára kiülő bosszankodást azonnal felváltotta a boldog mosoly, amikor a sötétből felé lépkedő Kate-re vetődött az éjjeli lámpa fénye, és végre meglátta a nő gyönyörű arcát. Szinte fogva tartotta a nő tündöklő tekintete, amíg az ágyáig ért. Amikor Kate fölé hajolt, hogy lágyan megcsókolja,  megbabonázva figyelte, ahogy az éles fény apró csillagokként ragyog a nő zöldes szivárványhártyáján.  Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze a puha ajkakat az övéhez érni. A csók lágy volt, gyengéd, tele szeretettel és szerelemmel, de Castle érezte, hogy a nő most száműzte belőle a szenvedélyt.

Kate végigsimított Castle borostás arcán, és mosolyogva az ágy szélére ült.

- Martha még azt is mondta, hogy sajog a tested, háborog a lelked, és szerelmes szíved csak utánam sóvárog - húzta fel a szemöldökét kihívóan, és jót derült a férfi morcos vonásain.

- Tisztázzunk valamit! A testem már nem sajog - mondta dacosan, aztán elbizonytalanodva hozzátette: - annyira. A lelkem csak akkor háborog, ha gyereknek néznek, és uralkodni akarnak felettem.  - Megállt egy pillanatra, aztán kisfiús mosolyával Kate-re nézett. - A harmadik igaz: csak utánad sóvárogtam. Bár fogalmam sincs, honnan tudja ezt Anya - pillantott az ajtó felé elrévedő tekintettel. - Biztos a gondolatolvasó nagyanyám szelleme költözött bele.

Kate megfogta Rick arcát és maga felé fordította, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.

- Fáj? - tartotta fogva tekintetével a férfiét, nehogy füllentsen és eltitkolja, ha baj van.

- Nem - nyelt egyet Castle, aztán pislantott. Abban a pillanatban szűkültek össze Kate szemhéjai, és a férfi máris tudta, hogy rosszul hazudott, ezért gyorsan megköszörülte a torkát. - Hogyan fájna, amikor a jégtől teljesen érzéketlen lett! - háborgott megbántottan. - Remélem, csak átmenetileg - morogta maga elé halkan, aztán felnézett Kate-re, és elterelve magáról a figyelmet, rákérdezett a nyomozás állására.

- Sok új hírem van. Figyelj Castle! - húzta fel szemöldökét sokatmondóan a nő, és sorolni kezdte az új információkat. Érezte, ahogy újra átjárja az izgalom, ugyanakkor figyelte, ahogy a férfi tekintetében is megjelenik a növekvő adrenalinszint keltette csillogás, ajkai elnyílnak, és szinte issza magába a szavait. 

- Kate! Egy ódon ház, hatalmas, rejtett pincével, magas kőfallal elzárva a kíváncsiskodók szeme elől a legjobb rejtekhely, ha fogva akarunk tartani valakit. Hangok nem szűrődnek ki, megszökni lehetetlen. Soha nem gyanakodna a szomszédság - öntötte szavakba a képzelete vetítette képet Castle, és már látta lelki szemei előtt, hogyan rohamozzák meg Patricia Mars házát, és szabadítják ki a fogvatartott gyerekeket. 

- Castle, még azt sem tudjuk, hogy van-e pincéje a háznak - lohasztotta le a lelkesedését Beckett. 

- De reggel meg tudjuk nézni, mert akkor már lesz alaprajzunk.

- Meg tudom nézni  - nyomta meg az egyes szám első személyt jelző ragot, így adva tudtára  a férfinak, hogy nélküle képzeli el a megbeszélést.

- Csak nem gondolod, hogy itthon maradok, és ölbe tett kézzel várok? - döbbent meg Castle. A megemelt hangban nem volt semmi évődés, csak sértett komolyság. Kate látta, ahogy kifut a vér az összeszorított ajkakból, a kék szemekből pedig eltűnik az előbbi izgatott csillogás. - Ott leszek, ha akarod, ha nem. - A mondat csendes, de határozott közlés volt.
Kate ritkán látta Castle-nek ezt az arcát, amikor a sármos, nagyvilági, vagy a gyermeki ártatlansággal, huncutan mosolygó író helyét egy mindenre elszánt, erős akaratú férfi veszi át.

Kate néhány másodpercig állta Castle tekintetét, aztán bólintott, de látszott rajta, hogy nem ért egyet vele, csak  tudomásul veszi a férfi döntését. Ma már egyszer kizárta egy döntésből az írót, amikor levitte Perlmutter-hez, még egyszer nem teheti meg vele.

- Felnőtt férfi vagy, tudsz számolni a döntésed következményeivel - szólalt meg szenvtelenül.

A feszültség szinte tapinthatóvá vált köztük, és egyikük sem értette, hogyan tudtak az édes csóktól  néhány perc alatt ide jutni.

Castle tulajdonképpen szerette, amikor megadhatta magát valami apró, jelentéktelen helyzetben Kate akaratának, mert szerette a nő határozottságát, logikus érvelését, humoros megjegyzéseit egy-egy szócsatájukban, és szerette látni a győzelem keltette ragyogást a szemében. Most azonban más volt a helyzet. Ki nem állhatta, ha nem veszi komolyan, és dönt helyette. Azt akarta, hogy Kate érezze, hogy igenis, ő egy felnőtt férfi, aki tud felelősségteljes döntéseket hozni, még akkor is, ha egyébként jól érzi magát az évődő, incselkedő, olykor gyermeteg vagy éppen nagyvilági playboy mivoltában is, de ő nem csak ilyen. Hirtelen átfutott rajta a felismerés, hogy azok a helyzetek, amikor Kate nem vette figyelembe a felnőtt oldalát, mindig feszültséghez, vagy sértett vitákhoz vezettek, amire most a legkevésbé sem vágyott.

- Igen. Felnőtt férfi vagyok, és tudok számolni a döntésem következményével - ismételte meg kissé ridegebben a nő szavait, mint ahogy szerette volna, - még ha neked ezt nehéz is észrevenned.

Kate-nek déja vu érzése támadt, ahogy a Castle arcát fürkészte, ami egy pillanat alatt vált zárkózottá, elrejtve a férfiban lejzajló haragot, csalódottságot és feszültséget. Látta már néhányszor ezt az arckifejezést, és nem fűződtek hozzá kellemes emlékek: legutóbb akkor, amikor nem mondta el a washingtoni állásajánlatot. Nem akart vitát. Csak nemrég békültek ki, ráadásul Castle megsérült, emiatt tele van fájdalommal és bizonytalansággal, és ott az elrabolt gyerekek ügye, ami mélyen érinti. Nem akarta még egyszer bántani egy olyan aprósággal, hogy nem veszi felnőttszámba.

- Biztosan tudsz segíteni a megbeszélésen - mondta meggyőződéssel, és megnyugodva látta, ahogy a férfi kemény vonásai ellágyulnak. - Féltelek - tette hozzá komolyan.

- Mintha ma már hallottam volna ezt - jegyezte meg durcásan Castle utalva Kate délutáni kis akciójára a boncteremben, és az utána következő magyarázkodásra, de érezhetően elszállt a haragja. Egy pillanatra elhallgatott, aztán megjelent a huncut fény a szemében, és hozzátette: - és úgy emlékszem, szó volt valami kiengesztelésről is - nézett szeme sarkából a nőre.
Kate megkönnyebbülten elmosolyodott, felállt, és elővette a Columbia Egyetem titkos társaságáról kapott anyagot, és a férfi felé nyújtotta.
- Azt hiszem, ez érdekelni fog - kacsintott rá mosolyogva.
Castle gyanakodva, ugyanakkor kíváncsian nézett az iratokba, és bár izgatta a fantáziáját a rejtélyes csoport, és az is, hogyan kapcsolódik a mostani ügyükhöz, mégis csalódottan pillantott fel.
- Ez lenne a kiengesztelés?
- Miért? Szereted a rejtélyeket és a titkokat, gondoltam, ezzel a kedvedre teszek - mondta magától értetődően Kate, miközben alig bírt uralkodni mosolyogni vágyó arcizmain.
- De ... de hát ez ... -keresgélte bosszúsan a szavakat az író, és széttárt karjaival jelezte, hogy ez nem az, amire ő számított. Mivel Kate a fotel melletti asztalkához indult, nem láthatta, milyen jót derül rajta, ahogy azt sem, hogy a nő átszellemült mosolya már arról tanúskodik, hogy előrevetíti magában a következő percek képeit. 
Mire Castle újra belefogott volna, hogy hangot adjon felháborodásának, újra elakadt a szava, mert Kate megfordult, sejtelmesen rámosolygott, és kicsit megemelte a kezében tartott tejszínhabos eperkelyhet. 
- Szereti a tejszínhabot és az epret, Mr. Castle?