- Igen. Sajnos csak alhatunk - sóhajtott Castle, és becsukott szemekkel, boldogan szívta be Kate hajának illatát.
Kate sietve szárazra törölte testét a reggeli frissítő zuhany után, aztán halkan lépett a hálószobába, és elgondolkodva megállt az ágy mellett. Rick békésen szuszogott szinte ugyanabban a testhelyzetben, mint ahogyan elaludt. Kicsit elnyílt szájjal, hosszan elnyújtva, lassan lélegzett, megrebbenő szempillái arra engedtek következtetni, hogy álmodik. Kate néhány másodpercig figyelte, és amikor észrevette, hogy a férfi elmosolyodik, azt hitte felébredt. Várta, hogy morgolódva megszólal, de hamarosan rájött, hogy csak álmában mosolygott. - Legalább szépet álmodik! A valóság úgyis fájdalmas és kínos volt számára a napokban - gondolta. Az órára nézett. Lassan indulnia kell a megbeszélésre. Tudta, hogy nem teheti meg, hogy az előző nap történtek után itthon hagyja, de felkelteni sem volt szíve, ezért úgy döntött, előbb felöltözik, és csak utána ébreszti fel.
Már farmerban és melltartóban a felsők között válogatott, amikor furcsa érzése támadt. Megfordult, és Castle csalódott arcával, és hideg tekintetével találta magát szembe. Ritkán látta a tengerkék szemeket ilyen ridegen csillogni. Máskor ilyen helyzetben oldalra hajtott fejjel, pajzánul mosolyogva, sóvárgó tekintettel szokta megbámulni a fenekét, ezért Kate nem tudta hova tenni Castle reakcióját.
- Nem akartalak túl korán felébreszteni - szólalt meg kedvesen, és az ágyra térdelve meg akarta csókolnia férfit, de az haragosan elfordította fejét. Kate meglepődve húzódott hátra, és összehúzott szemekkel fürkészte a zárkózott arcot. Addig nézte kitartóan, amíg a férfi meg nem szólalt.
- Azt hittem, tudomásul vetted, hogy el fogok menni az őrsre - mondta keményen, és a nőre emelte a tekintetét.
- Igen, beletörődtem, hogy nem tarthatlak itthon - bólintott értetlenkedve a nő, mert most már végképp nem tudta, miért ilyen sértett a férfit.
- Ha így lenne, akkor nem akartál volna itthon hagyni.
Kate behunyta a szemét, és sóhajtott egyet, aztán engesztelőn elmosolyodott, és oldalra simította a férfi homlokába hulló rakoncátlan hajszálakat.
- Olyan édesen aludtál - mondta gyengéden - még mosolyogtál is álmodban, ezért hagytam, hogy végigálmodd a kellemes történetedet, és csak akkor akartalak felkelteni, amikor én már felöltöztem. Gondoltam, majd amíg reggelit csinálok, el tudsz készülni.
Castle hallgatta a gyengéden kimondott szavakat, nézte a nő őszinte tekintetét, és a harag, amit az ébredéskor érzett azonnal tovatűnt.
- Jobban szeretek veled ébredni - duzzogott még egy kicsit, amikor rájött, hogy félreértette a helyzetet, aztán közelebb húzta magához a nőt és megcsókolta. Kate engedett a mozdulatnak, és közelebb húzódva a férfihoz, átkarolta a nyakát, és hagyta, hogy a puha ajkak birtokba vegyék az övét, majd apró csókokkal halmozzák el a nyakát. Amikor Rick meleg keze gyengéden felfedezőútra indult a derekán, megborzongott. Érezte, hogy a férfi keze a melltartó kapcsával bíbelődik, miközben ajkai lefelé haladtak a két melle közti érzékeny bőrön. Szíve azonnal gyorsabb ütemre váltott, bőréből áradt a forróság, de esze megállj parancsolt.
- Nem szabad - húzódott távolabb a férfitől, de amikor meglátta a félig nyitott szemhéjak között a tekintetét, már tudta, hogy késő. Gyorsan kibontakozott az ölelésből, megállt az ágy mellett, és zavartan a füle mögé tűrte a haját. Végignézett az elárvult férfin.
- Próbáld meg kordában tartani Virgonckát - szólalt meg együtt érzőn, aztán hamiskásan elmosolyodott. - Ha nem sikerül, akkor majd mesélek neki Perlmutter bácsiról.
- De ... de Kate! Most miért?
- Te is tudod, hogy miért. Amíg fáj, addig felejtsd el, hogy megengedem - játszotta a szigorú feleséget Kate, aztán megint az órára pillantott. - Nem szeretnék elkésni a megbeszélésről, úgy hogy ha jönni akarsz, akkor csipkedd magad! Mire elkészül a reggeli, te is légy készen! - kapott fel egy inget és amilyen gyorsan csak remegő keze engedte, begombolta.
- Már teljesen kész vagyok - nyelt egyet Castle, miközben még mindig mereven bámulta a nőt, aki követte a férfi tekintetét, és gyorsan még egy gombot begombolt az ingén, és sietve kilépett a szobából.
Kate sóhajtva a mennyezetre pillantott, és magában azt kérte, hogy mihamarabb gyógyuljon meg a férfi, mert minél inkább kerülniük kellene egymást, annál inkább vonzódnak egymáshoz. Legalább én ne kívánnám annyira a szeretkezést, mint ő, akkor sokkal könnyebb lenne leállítanom - gondolta, és hogy elterelje az előbb átélt finom csókokról a gondolatait, gyorsan nekilátott a reggeli elkészítésének. Alig ütött le néhány tojást, amikor meghallotta a Castle hangját a hálószobából.
- Kate! - kiabálta. - Hova lettek a bokszerjaim? - kérdezte értetlenkedve, mintha azon tanakodna, hogy a csenő manók vagy egy szellem járt-e észrevétlenül a lakásban. Hiába túrta fel a fiókokat, egyetlen bokszeralsót sem talált, csak a Kate által vásárolt fecskéket. Még egy pillanatig járt az agya, aztán szeme elkerekedett a felismerésre, és morogva indult a konyhába.
- Te képes voltál eldugni a gatyáimat, hogy fecskét vegyek fel? - esett a nőnek sértett bosszankodással.
- Én? - mutatott magára ártatlan tekintettel Kate. - Biztosan a csenő manók voltak, vagy talán egy szuperpatkány - ingatta meg sajnálkozva a fejét a nő, miközben arra gondolt, Martha biztosan megdicsérné az alakításáért.
- Aha - vágott egy grimaszt megsemmisülve a férfi. - Ezért még súlyos árat fog fizetni Beckett nyomozó - bólogatott elszánt tekintettel, aztán visszament a hálószobába, hogy felvegye az oly kellemetlen emlékű alsónadrágot.
A morcos hangulatú reggeli után csendben ültek Kate kocsijában, és miközben a nő igyekezett épségben átvergődni a szokásos reggeli csúcsforgalmon, időnként oldalra pillantott. Castle, kezét az ölében tartva, komoran nézett ki a szélvédőn, de látszott, hogy gondolatait nem az előttük haladó autó folyam köti le.
- Kényelmesen ülsz? - tette fel mintegy mellékesen a kérdést a nő.
- Igen - jött a tömör válasz, de Kate tudta, hogy csak néhány másodpercet kell várnia a folytatásra. Halványan elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy Castle vesz egy nagy levegőt. - Jó, bevallom, kényelmesebb, mint a bokszer. Most. Kizárólag ebben a helyzetben.
- Miért vagy úgy oda, hogy néhány napig fecskét hordj? - nézett értetlenül Kate a férfira, és nem kerülte el a figyelmét, ahogy Castle egy pillanatra elrévedő tekintettel nyel, és egy sötét árnyék suhan át az arcán. Most is érezte, hogy csak türelmesen várnia kell, és ha nem sürgeti erőszakosan a férfit, meg fog nyílni előtte.
- Hat éves voltam - hallotta meg egy perc múlva rekedtes, halk hangot, aztán alig figyelve a körülöttük levő forgalomra, figyelt a nehezen elmondott, megalázó gyerekkori történet felelevenítésére. Ahogy Castle elcsukló hangon mesélte, hogyan gúnyolták ki a kamasz fiúk, szinte látta maga előtt a kis Ricky fájdalmas tekintetét, és érezte a kisgyerek fájdalmát.
- Martha-nak sosem mondtad el? - kérdezte Kate.
- Sose mondtam el senkinek - húzta meg a vállát a férfi, mintha nem lenne lényeges dolog, pedig Kate tudta, hogy nagyon is az. Még egy titok a férfiról, amit csak vele osztott meg. Talán a sok kis apró darabból egyszer összeáll a kép, és megtudja, mit rejtőzik pontosan a magabiztosság álarca alatt.
Gates kapitány éppen akkor jelent meg az irodája ajtajában, amikor Beckett és Castle kiléptek a liftből. Szúrós szemmel nézett a párosra, de mielőtt tehetett volna egy csípős megjegyzést, Beckett szenvtelen arccal megszólalt.
- Még van egy percünk asszonyom - pillantott a kapitányság falán levő órára.
Victoria Gates-nek megvillant a szeme. Érezte a nyomozó hangjában bujkáló szemtelenséget, amit nem tűrt el, bár Beckett-nek az a tulajdonsága, hogy keménykedni mer a felettesével, tetszett neki.
- Remélem, nem kávézni akar ebben a hátralevő ötven másodpercben! - emelte meg a hangját, jelezve, hogy ne feszegesse tovább Beckett a határokat.
Kate ártatlan tekintettel tartotta a szemkontaktust a kapitánnyal, aztán pislantott, amikor meghallott egy ismerős hangot.
- Szia Kate! - csendült barátságosan egy kellemes férfihang. Beckett-et annyira elfoglalta a Gates-szel vívott szópárbaj, hogy észre sem vette a kapitány irodájából előlépő Sorensont, aki kedvesen mosolyogva üdvözölte, aztán az író felé fordult. - Castle! Remélem minden rendben működik! - mosolygott hamisan, aztán jelentőségteljesen végigmérte úgy, hogy szeme egy pillanatra elidőzött az író sliccén.
- Azt hittem, tudomásul vetted, hogy el fogok menni az őrsre - mondta keményen, és a nőre emelte a tekintetét.
- Igen, beletörődtem, hogy nem tarthatlak itthon - bólintott értetlenkedve a nő, mert most már végképp nem tudta, miért ilyen sértett a férfit.
- Ha így lenne, akkor nem akartál volna itthon hagyni.
Kate behunyta a szemét, és sóhajtott egyet, aztán engesztelőn elmosolyodott, és oldalra simította a férfi homlokába hulló rakoncátlan hajszálakat.
- Olyan édesen aludtál - mondta gyengéden - még mosolyogtál is álmodban, ezért hagytam, hogy végigálmodd a kellemes történetedet, és csak akkor akartalak felkelteni, amikor én már felöltöztem. Gondoltam, majd amíg reggelit csinálok, el tudsz készülni.
Castle hallgatta a gyengéden kimondott szavakat, nézte a nő őszinte tekintetét, és a harag, amit az ébredéskor érzett azonnal tovatűnt.
- Jobban szeretek veled ébredni - duzzogott még egy kicsit, amikor rájött, hogy félreértette a helyzetet, aztán közelebb húzta magához a nőt és megcsókolta. Kate engedett a mozdulatnak, és közelebb húzódva a férfihoz, átkarolta a nyakát, és hagyta, hogy a puha ajkak birtokba vegyék az övét, majd apró csókokkal halmozzák el a nyakát. Amikor Rick meleg keze gyengéden felfedezőútra indult a derekán, megborzongott. Érezte, hogy a férfi keze a melltartó kapcsával bíbelődik, miközben ajkai lefelé haladtak a két melle közti érzékeny bőrön. Szíve azonnal gyorsabb ütemre váltott, bőréből áradt a forróság, de esze megállj parancsolt.
- Nem szabad - húzódott távolabb a férfitől, de amikor meglátta a félig nyitott szemhéjak között a tekintetét, már tudta, hogy késő. Gyorsan kibontakozott az ölelésből, megállt az ágy mellett, és zavartan a füle mögé tűrte a haját. Végignézett az elárvult férfin.
- Próbáld meg kordában tartani Virgonckát - szólalt meg együtt érzőn, aztán hamiskásan elmosolyodott. - Ha nem sikerül, akkor majd mesélek neki Perlmutter bácsiról.
- De ... de Kate! Most miért?
- Te is tudod, hogy miért. Amíg fáj, addig felejtsd el, hogy megengedem - játszotta a szigorú feleséget Kate, aztán megint az órára pillantott. - Nem szeretnék elkésni a megbeszélésről, úgy hogy ha jönni akarsz, akkor csipkedd magad! Mire elkészül a reggeli, te is légy készen! - kapott fel egy inget és amilyen gyorsan csak remegő keze engedte, begombolta.
- Már teljesen kész vagyok - nyelt egyet Castle, miközben még mindig mereven bámulta a nőt, aki követte a férfi tekintetét, és gyorsan még egy gombot begombolt az ingén, és sietve kilépett a szobából.
Kate sóhajtva a mennyezetre pillantott, és magában azt kérte, hogy mihamarabb gyógyuljon meg a férfi, mert minél inkább kerülniük kellene egymást, annál inkább vonzódnak egymáshoz. Legalább én ne kívánnám annyira a szeretkezést, mint ő, akkor sokkal könnyebb lenne leállítanom - gondolta, és hogy elterelje az előbb átélt finom csókokról a gondolatait, gyorsan nekilátott a reggeli elkészítésének. Alig ütött le néhány tojást, amikor meghallotta a Castle hangját a hálószobából.
- Kate! - kiabálta. - Hova lettek a bokszerjaim? - kérdezte értetlenkedve, mintha azon tanakodna, hogy a csenő manók vagy egy szellem járt-e észrevétlenül a lakásban. Hiába túrta fel a fiókokat, egyetlen bokszeralsót sem talált, csak a Kate által vásárolt fecskéket. Még egy pillanatig járt az agya, aztán szeme elkerekedett a felismerésre, és morogva indult a konyhába.
- Te képes voltál eldugni a gatyáimat, hogy fecskét vegyek fel? - esett a nőnek sértett bosszankodással.
- Én? - mutatott magára ártatlan tekintettel Kate. - Biztosan a csenő manók voltak, vagy talán egy szuperpatkány - ingatta meg sajnálkozva a fejét a nő, miközben arra gondolt, Martha biztosan megdicsérné az alakításáért.
- Aha - vágott egy grimaszt megsemmisülve a férfi. - Ezért még súlyos árat fog fizetni Beckett nyomozó - bólogatott elszánt tekintettel, aztán visszament a hálószobába, hogy felvegye az oly kellemetlen emlékű alsónadrágot.
A morcos hangulatú reggeli után csendben ültek Kate kocsijában, és miközben a nő igyekezett épségben átvergődni a szokásos reggeli csúcsforgalmon, időnként oldalra pillantott. Castle, kezét az ölében tartva, komoran nézett ki a szélvédőn, de látszott, hogy gondolatait nem az előttük haladó autó folyam köti le.
- Kényelmesen ülsz? - tette fel mintegy mellékesen a kérdést a nő.
- Igen - jött a tömör válasz, de Kate tudta, hogy csak néhány másodpercet kell várnia a folytatásra. Halványan elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy Castle vesz egy nagy levegőt. - Jó, bevallom, kényelmesebb, mint a bokszer. Most. Kizárólag ebben a helyzetben.
- Miért vagy úgy oda, hogy néhány napig fecskét hordj? - nézett értetlenül Kate a férfira, és nem kerülte el a figyelmét, ahogy Castle egy pillanatra elrévedő tekintettel nyel, és egy sötét árnyék suhan át az arcán. Most is érezte, hogy csak türelmesen várnia kell, és ha nem sürgeti erőszakosan a férfit, meg fog nyílni előtte.
- Hat éves voltam - hallotta meg egy perc múlva rekedtes, halk hangot, aztán alig figyelve a körülöttük levő forgalomra, figyelt a nehezen elmondott, megalázó gyerekkori történet felelevenítésére. Ahogy Castle elcsukló hangon mesélte, hogyan gúnyolták ki a kamasz fiúk, szinte látta maga előtt a kis Ricky fájdalmas tekintetét, és érezte a kisgyerek fájdalmát.
- Martha-nak sosem mondtad el? - kérdezte Kate.
- Sose mondtam el senkinek - húzta meg a vállát a férfi, mintha nem lenne lényeges dolog, pedig Kate tudta, hogy nagyon is az. Még egy titok a férfiról, amit csak vele osztott meg. Talán a sok kis apró darabból egyszer összeáll a kép, és megtudja, mit rejtőzik pontosan a magabiztosság álarca alatt.
Gates kapitány éppen akkor jelent meg az irodája ajtajában, amikor Beckett és Castle kiléptek a liftből. Szúrós szemmel nézett a párosra, de mielőtt tehetett volna egy csípős megjegyzést, Beckett szenvtelen arccal megszólalt.
- Még van egy percünk asszonyom - pillantott a kapitányság falán levő órára.
Victoria Gates-nek megvillant a szeme. Érezte a nyomozó hangjában bujkáló szemtelenséget, amit nem tűrt el, bár Beckett-nek az a tulajdonsága, hogy keménykedni mer a felettesével, tetszett neki.
- Remélem, nem kávézni akar ebben a hátralevő ötven másodpercben! - emelte meg a hangját, jelezve, hogy ne feszegesse tovább Beckett a határokat.
Kate ártatlan tekintettel tartotta a szemkontaktust a kapitánnyal, aztán pislantott, amikor meghallott egy ismerős hangot.
- Szia Kate! - csendült barátságosan egy kellemes férfihang. Beckett-et annyira elfoglalta a Gates-szel vívott szópárbaj, hogy észre sem vette a kapitány irodájából előlépő Sorensont, aki kedvesen mosolyogva üdvözölte, aztán az író felé fordult. - Castle! Remélem minden rendben működik! - mosolygott hamisan, aztán jelentőségteljesen végigmérte úgy, hogy szeme egy pillanatra elidőzött az író sliccén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése