- Megígérem - mondta meggyőződéssel Kate, és nem is gondolta, hogy milyen könnyelmű ígéretet tett.
Csaknem dél volt, mire Dr. Perez elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és Castle megkapta a papírokat, no meg néhány intelmet a következő napokra, bár azokat Beckett-nek sorolta fel az orvos, mintha nem bízna abban, hogy az író magától betartja őket.
- Most pedig visszamegyünk a szigetre, és elfelejtjük ezt az egész ügyet - közölte ellentmondást nem tűrő hangon Kate, amikor kiléptek a kórházból. - Roberto Zappa-t elfogtuk, a fiúk talán már vallomásra is bírták. Megnyugodhat a fantáziád, hamarosan megint megoldódik egy rejtély - mondta miközben hátranézett, mert Castle lemaradt mögötte. A férfi elgondolkodva ácsorgott, és hitetlenkedve ingatta a fejét. - Jaj Castle! Ne kezd! - forgatta meg a szemét bosszúsan. - Ez az egész ügy nem tartozik ránk! Segítettünk a fiúknak, de vége. Ennyi! Mostantól csak fürdünk, pihenünk, sétálunk a naplementében a parton, vagy szürcsöljük a pálmafák alatt a mojito-t, olvasunk, beszélgetünk ... Na jó, a beszélgetést elnapoljuk - javította ki magát, amikor észbe kapott, hogy a beszélgetés nem túl jó ötlet, aztán hirtelen elmosolyodott, és egészen közel lépett a férfihoz. - Beiktathatunk még más, kellemes elfoglaltságot is - harapta be incselkedve az alsó ajkát.
Az érzéki mozdulat, és a nő pajkos tekintete egyértelművé tette Castle számára, hogy mire céloz. A képzeletében hirtelen emlékképek tolultak fel az utóbbi napok szeretkezéseiről, amelyek hol lassan és gyengéden fokozták a vágyaikat, hol utat adva az ösztönök vad szenvedélyének, juttatták el őket a mámorító beteljesüléshez. Nyelt egyet, aztán bólintott és elmosolyodott. Próbálta magát meggyőzni, hogy Beckett-nek igaza van, de hiába tett úgy, mintha egyetértene vele, valami nyugtalanította. Egyfolytában azon járt az agya, hogy sehogy sem akar összeállni Anton története. Mintha a kirakóból hiányoznának még darabok, a meglevők pedig nem illeszkednének egymáshoz. Tudta, hogy egyelőre nem hozakodhat elő a kételyeivel, mert azzal kivívná Kate haragját, ezért jó arcot vágott, és engedelmesen követte a nőt.
- Ugyan, Castle! Ne lógasd az orrod! - karolt bele Kate. - Neked csak azt kell kibírni néhány napig, hogy nem beszélhetsz, de gondolj bele az én helyzetembe! Olyan sokáig hallgattam az elméleteidet a szépen zengő, vagy a csipkelődő bókjaidat az érzékien búgó hangodon, hogy már egészen megszoktam. Erre most tessék, csendben kell lenned! Egészen furcsa lesz - mondta, hogy vigasztalja a bánatosan kullogó írót, de abban a pillanatban, amint kiejtette a szavakat, már tudta, hogy nagyot hibázott, mert Castle elvigyorodott. - Nem! Nem azt mondtam, hogy hiányozni fog, hogy túl sokat beszélsz - húzta össze szigorúan a szemöldökét - hanem azt, hogy furcsa lesz! - mondta kioktatón, de mivel Castle azonnal felöltötte megbántott kisfiú arcát, ellágyulva hozzátette: - Jó, azt elismerem, hogy nagyon szép és érzéki hangod van - mosolyodott el incselkedve, és elégedetten állapította meg, mennyire jól ismeri a férfit, mert éppen úgy reagált, ahogy számított rá: büszkén kihúzza magát, arcán megjelent a kissé önelégült mosoly, szeme boldogan csillogott. Kate már régóta tudta, hogy az egoizmus álcája mögött milyen elismerésre áhítozó, érzékeny lélek lakozik, és hogy milyen boldoggá teszi egy apró dicséret. Nem akarta táplálni a férfi önteltségét, de úgy érezte, az éjszakai események után szüksége van egy kis elismerésre, bár sejtette, hogy mostantól Castle nem egyszer fog kérkedni a hangjával.
Alig indultak el a kikötőbe vezető sétányon, Castle lecövekelt egy műszaki cikkeket árusító bolt kirakata előtt, és tekintete végigcikázott a kitett tévéken, fényképezőgépeken, tableteken és telefonokon, aztán Kate-re pillantott, és élénken gesztikulálva mutatta, hogy menjenek be.
- Ugye nem akarsz egy Game Boy-t venni? - markolta meg Kate a férfi karját, és gyanakodva fúrta tekintetét az izgatottan csillogó kék szemekbe. Megmosolyogta a gyermeki lelkű írót, amikor videojátékokkal múlatta az időt, mert nem haladt a regénye valamelyik jelenetével, és olyankor is türelmes volt, ha látta, hogy magával ragadja a játék heve, de azt nem viselte volna el, ha a nászútjukon lecserélte volna a mesés valóságot egy virtuális lövöldözésére, vagy zombik üldözésére. Castle elvigyorodott és huncutul kacsintott, amiből Kate tudta, hogy nem Game Boy-ról van szó, de ez a tény csak részben nyugtatta meg, mert még mindig nem tudta, mi keresnivalójuk van egy műszaki boltban. Miközben Castle ide-oda forgolódott, hogy feltérképezze az árukészletet, Kate a csodálkozástól szájtátva álló eladó fiút próbálta megnyugtatni, hogy nem egy hibbant vásárló tévedt a boltjába, bár neki sincs fogalma arról, hogy mit is akar venni az író. Éppen javasolni akarta Castle-nek, hogy talán érdemes lenne írásban kommunikálnia, amikor az diadalittasan felemelt egy dobozt az egyik polcról, és látványosan meglengette, jelezve, hogy megtalálta, amit keresett.
Castle boldogan húzta elő a csomagolásból a felhajtható fedelű számológépre hasonlító szerkezetet, és kezdte el nyomkodni a rajta levő gombokat, aztán várakozón felnézett Kate-re. Amikor látta, hogy a nő még mindig összevont szemöldökkel töpreng, hogy mit is tart a kezében, megnyomott egy gombot.
- "Ehhez mit szólsz" - hallatszott hirtelen egy hangsúly nélküli géphang a nem túl jó minőségű mikrofonból, mire Kate összerezzent, aztán elhúzta a száját.
- Ez most komoly? - nézett rosszallóan a férfira, aki csalódottan forgatta a fordítógépet a kezében. - Azt akarod, hogy ezt a hangot hallgassam napokig?
Castle egy pillanatig tétovázott, aztán újra nyomkodni kezdte a billentyűzetet.
- Ezen gyorsabban tudok írni, mint a telefonomon, neked pedig nem kell olvasnod, mert hallod, amit írok - hallatszott újra a géphang, és nem törődve a nő ellenkezésével, Castle előkapta a tárcáját, az eladó kezébe nyomta a beszélő fordítógép árát, aztán legújabb szerzeményének tanulmányozásába merülve, kilépett az ajtón.
Kate még akkor is bosszankodott, amikor a motorcsónakkal Patterson szigete felé hajóztak. Kivételesen ő állt a kormánynál, mert Castle a fordítógép használati utasításába merült, hogy rájöjjön, hogyan lehet kellemesebb hangot kicsiholni a szerkezetből. Egy darabig élvezte a szikrázó napsütést, az ég és a tenger kékjének szemet gyönyörködtető árnyalatait, a bőrét simogató szelet, és figyelemre sem méltatta a szörnyűbbnél szörnyűbb hangszíneket, amiket jótékonyan elnyomott a motor zúgása, de egy idő után mégis bekúszott agyába kellemetlen hang, és hamarosan azt vette észre, hogy már nem is tud másra figyelni.
- Abbahagynád? - fordult hátra a férfihoz, és mivel az csodálkozva pillantott fel az új játékából, csípősen hozzátette: - Fegyverem nincs, de a bilincsem itt van.
Castle kajánul elvigyorodott, és pötyögni kezdett a billentyűzeten: - Szeretem a bilincset - visított éles női hangon a gép, mire a férfi meglepetten összevonta a szemöldökét, Kate pedig önuralmat erőltetve magára, csak rosszallóan megcsóválta a fejét, aztán váratlanul Castle-höz hajolt, kikapta kezéből a fordítógépet és zsebre dugta. Egy kicsit hagyta, hogy a meglepett férfi duzzogjon, aztán szelíden rámosolygott.
- A te érzéki hangodat úgysem pótolhatja - mondta, és elégedetten látta, hogy Castle sóhajt egyet, aztán beletörődve a kényszerű némaságba, visszamosolyog rá. Visszafordult a menetirány felé, és figyelmét újra az elé táruló csodálatos tájnak szentelte. Minden olyan békésnek tűnt, és olyan nyugalmat árasztott, amit egy nyüzsgő nagyvárosban soha nem élhet át az ember. A távolban feltűnő, smaragdszínű erdőkkel borított, apró szigeteket nézte, amik úgy sorakoztak egymás után, mintha egy óriási gyöngysor részei lennének, amikor megérezte a derekára fonódó karokat, a hátához simuló erős férfitestet, a meleg, csiklandozó leheletet a nyakán, amit hamarosan követett a férfi puha ajka. Egy pillanatra behunyta a szemét és élvezte az édes pillanatot, aztán lassan hátrafordította a fejét, hogy a finom érintés a száján folytatódjon.
- Látod, ez sokkal jobb, mintha beszélnél - suttogta a csókba.
- Nem értenek semmit! - csapott olyan dühösen az asztalra Roberto Zappa, hogy a csuklóján levő bilincs nagyot csattant. - Anton a barátom volt - tette hozzá sokkal halkabban, és hangjában a haragot felváltotta a fájdalom.
A nassaui rendőrség kihallgatótermében nem volt légkondicionáló, ezért Espo és Ryan nem tudták eldönteni, hogy a bűvész halántékán lecsorgó izzadságcseppeket a meleg okozza, vagy az idegesség.
- Kezdjük az elejéről, Mr. Zappa - kezdte türelmesen, de magabiztosan Espo. - Ön New York-ba utazott az Anton Volkov megölése előtti napon - mondta, aztán várakozón a férfira emelte a tekintetét.
Zappa nyelt egyet, és a barátságosabbnak tűnő Ryanra nézett, mintha ki akarná deríteni, hogy nem csak egy blöffről van-e szó, de a nyomozó barátságos arca rezzenéstelen maradt, átható kék szemeit pedig le sem vette róla.
- Én? - dőlt hátra fölényes magabiztosságot színlelve. - Miami-ban voltam a cirkusszal. Ellenőrizzék le!
A két nyomozó rezzenéstelen arccal fogadta a gyenge próbálkozást, aztán Espo egy utaslistát tolt a férfi elé.
- Leellenőriztük - mondta, miközben ügyelt rá, hogy a bűvész észrevegye az arcán átfutó fölényes mosolyt. - Ügyes trükk - bökött egy névre. - Tudja, mi sem vagyunk hülyék.
- Nem értem, mire akar kilyukadni - tettette az értetlent a férfi, bár érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok, ezért idegességében a bajszát kezdte pödörgetni. - Nincs a listán a nevem.
- Roberto Zappa - ízlelgette a nevet Ryan, aztán úgy tett, mint aki nagy fejtörésbe kezd. - Keverjük csak meg egy kicsit a betűket! Apor Bertoza ... á, nem jó, kimaradt egy "p". Hm. Talán Bert Apparozo? Ó! Nocsak! Éppen ez a név van az egyik repülőgép utaslistáján! - mosolygott ártatlanul a bűvészre, aki állta ugyan a nyomozó tekintetét, de megrándult az arca.
- Na és? Valakinek ugyanazokból a betűkből áll a neve. Csak nem erre építik a vádaskodásaikat?
- Mellesleg itt van ez is - vette át a szót Espo, miközben kinyitotta a mappát, és egy fényképet húzott ki belőle, amin Zappa éppen a beszállókártyáját nyújtja egy unott arcú reptéri alkalmazottnak.
A bűvész előrehajolt, hogy jobban lássa a képet, aztán amikor megpillantotta a bizonyítékot, idegesen a hajába túrt.
- Jól van, elismerem, hogy jártam New York-ban, de ebből még nem következik, hogy én öltem meg Antont. Mi okom lett volna rá?
- Mondjuk úgy, hogy egymillió oka lehetett - húzta fel a szemöldökét kihívóan Ryan, és most ő tolt a férfi elé egy fotót, amin az általa bérelt autóba száll be Anton a bank épülete előtt.
Zappa nézte a képet, és látszott rajta, hogy vacillál, belekezdjen-e az igazság elmondásába, vagy inkább hallgasson, amíg az ügyvédje meg nem érkezik. Végül nagyot sóhajtott, és a két nyomoróra nézett.
- Egyáltalán nem arról van szó, amire gondolnak.
- Akkor avasson be bennünket, hogy miről is van szó! - hajolt kissé közelebb várakozón Espo, miközben kíváncsian csillogó szemét a férfira szegezte.
Roberto Zappa hirtelen mintha teljesen összeomlott volna. Egy pillanatra kezébe temette az arcát, aztán nagyot sóhajtott, és kétségbeesve nézett a két nyomozóra.
- Meg fognak ölni, ha nem adom át nekik Anton pénzét - szakadtak ki belőle a szavak, és látszott rajta, hogy retteg valamitől vagy valakitől, de ennek ellenére megkönnyebbült, hogy megoszthatta a titkát.
- Kik azok a nekik? - hajolt most már közelebb Ryan is.
- Az orosz maffia - nyögte a bűvész félelemtől remegő hangon. - Értsék meg, ha benntartanak, halott ember vagyok! Mindenhova elér a kezük, és még maguk sem tudnak megvédeni!
Espo és Ryan meglepve egymásra pillantott, aztán Javi, aki hitetlenkedőbb volt a társánál, gyanakodva összehúzta a szemöldökét, és mint aki felkészült, hogy egy hihetetlen mesét fog hallani, hátradőlt a széken.
- Na, jó! Akkor most kezdjük elölről! - mondta közönyösen, mert nem is sejtette, milyen fordulatot fog hozni a nyomozásban a bűvész vallomása.
Kate becsukott szemmel hallgatta a parti szélben lengedező pálmafák leveleinek halk susogását, az óceán partra futó, gyenge hullámainak csobogását, és élvezte a meleg levegő simogatását a bőrén. Egy jókora kockás takarón feküdt Castle mellett a part finom, fehér homokján, ami besüppedt alattuk, és felvette a testük formáját. Illetve csak az övét, mert az író annyit forgolódott, hogy a homokszemcsék lassan utat törtek maguknak a takaró szövésének résein. Amikor a férfi megint mocorogni kezdett, Kate felnézett.
- Miért vagy ilyen nyugtalan? - szegezte neki a kérdést, mire Castle durcásan összeszorította a száját. - Tudom, nagy szívfájdalmad, hogy nem hallhatod a saját hangod, de attól még igazán élvezhetnéd ezt a földi Paradicsomot - korholta szelíd hangon, miközben olyan közel húzódott hozzá, hogy csak a bikini apró anyagától takart, szinte meztelen teste a férfiéhoz simuljon, lábával pedig átölelte a combját. Ujjával cirógatni kezdte a széles mellkas szépen lebarnult bőrét, és mosolyogva nézte a bánatos arcot. - Egy órája még úgy láttam, hogy te is a Paradicsomban jártál - tette hozzá pajkos tekintettel, mire Castle nagyot bólintott, és boldog mosolyra húzódott a szája, ahogy a szeretkezésük emlékképei megjelentek előtte. Furcsa volt ugyan, hogy nem suttoghat szerelmes szavakat Kate fülébe, de amikor a nő teste megfeszült alatta, és tüdejéből kitörte a gyönyör hangja, akkor úgy érezte, hogy teste, ajkai és ujjai beszédesebbek a szavaknál.
Kate töprengve figyelte a férfit, aztán hirtelen kissé elhúzódott tőle, szeme gyanakvóan összeszűkült, mert már sejtette, mi a nyugtalansága oka. Amikor megérkeztek a szigetre, Castle azonnal a fehér táblához sietett, de ő finom erőszakkal leállította, mondván, hogy Zappa-t elfogták, innentől az ügy a fiúk kezében van. Már akkor érezte, hogy valami izgatja a férfi fantáziáját, de neki az éjszaka eseményei után már nem volt kedve az üggyel foglalkozni. Sokkal jobban foglalkoztatta a Manuela által készített mennyei ebéd, mivel már ugyancsak éhes volt, ráadásul a nő megcsillogtatta szakácstudományát, mert amikor meghallotta, hogy mi történt, percek alatt elkészítette Castle-nek az étel pépesített változatát. Az író persze duzzogott, és időnként ellenkezni akart, de Kate-nek csak elő kellett vennie szigorú tekintetét, és máris becsukta állandóan szóra nyíló száját. Később úsztak egyet a medencében, aztán amikor Manuela és Jose visszatértek a sziget túloldalán levő gondnoki házba, Kate nyíltan elcsábította Rick-et. Igazából csak annyit kellett tennie, hogy a napozóágyon fekvő férfi hasán lassú, érzéki mozdulattal végighúzzon egy jégkockát, és Castle teste azonnal megfeszült az érintéstől, ajkai elnyíltak, és csillogó szemekkel nézte az ágyéka felé közelítő finom ujjakat. A szeretkezés mámorító érzése azonban már a múlté volt, és Kate érezte, hogy Castle gondolatai visszatértek az ügyhöz. Most már kíváncsi volt, milyen gondolat fészkelte be magát a férfi agyába, ami nem hagyja nyugodni.
- Szóval ... ha jól sejtem, akkor Anton gyilkossága izgat, ugye? - kérdezte, mire Castle bátortalanul bólintott. - Tudom, hogy neked csalódás, ha egy nyomozás során az derül ki, hogy nincs semmilyen rejtély vagy meglepő csavar az ügyben. Túl egyszerűnek érzed, hogy Roberto Zappa legyen a gyilkos, ugye? - kérdezte.
Castle néhány másodpercig várt, aztán meggyőződéssel újra bólintott.
- Sajnálom, Castle, hogy csalódtál, de néha az is előfordul, hogy a jó barátnak hitt embert elvakítja a nagy pénz megszerzésének lehetősége, és megöli a barátját. Tudom, hogy neked jobban tetszene, ha Anton megöléséhez köze lenne a CIA-nak vagy az orosz maffiának - mondta szelíden, miközben cirógatta a férfi hasát. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja, és a kivilágosodó képernyőn megjelent Espo neve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése