Változatok egy témára 8/65

- Nem tudsz leállni, ugye? - hallotta meg Kate álmos hangját maga mögött, de mire megfordult volna, a nő karjai a derekára fonódtak, aztán megérezte a hátához simuló, meleget árasztó női testet, és a puha ajkak finom érintését a nyakán.

Egy pillanatig élvezte az ölelést és a cirógatást, aztán Marion Hartnett képére bökött, és vett egy nagy levegőt, hogy előadja az elméletét, amikor Beckett megérezte, mire készül, és megelőzte.

- Castle! Csitt! - csengett álmatagon, mégis határozottan a nő hangja.

A író becsukta a száját, és egy bosszús grimaszt vágott, amiért állandóan megfeledkezik arról, hogy nem beszélhet. Mire megfordult volna a nő ölelésében, hogy valahogy elmutogassa az elméletét, Kate elengedte a derekát, és erőtlenül, félig nyitott szemekkel a konyhába indult egy kávéért. Castle dühösen toppantott egyet, aztán levette Marion képét a tábláról, aztán a nő után indult.

- Ígérem Castle, ki fogom találni, hogy mire gondolsz - nézett rá elcsigázott tekintettel Kate, amikor meglátta a képet a kezében - de hadd igyak előbb egy kávét!

Az író olyan gyorsan kapta ki kezéből a doboz kávét, mintha az élete múlna rajta, és egy perc múlva már türelmetlenül toporogva bámulta a kávéfőzőt, mintha azzal sürgethetné a keserű fekete elkészülését. Amikor végre Kate kezébe adhatta a gőzölgő lattét, köntöse zsebéből előkapott egy jegyzetfüzetet meg egy tollat, és figyelemre éhesen kereste a nő tekintetét.

Kate halványan elmosolyodott a látványon, miközben belekortyolt a kávéba, aztán úgy tett, mintha elmerengene valamin.

- Nem hiszem, hogy papírra és tollra van szükséged ahhoz, hogy megértsem, mit akarsz - villant pajkosan a tekintete.

Castle néhány másodpercig értetlenül nézett a sejtelmesen mosolygó nőre, mire végre kapcsolt, hogy az az éjszakára gondol, és elvigyorodott az emlékre. Miután Manuela és Jose elhagyta a szigetet, megvacsoráztak, aztán a laptopon mindenféle meteorológiai oldal előrejelzéseivel traktálta Kate-t, meg a hurrikánokról készült felvételeket nézegette. Ennek az lett az eredménye, hogy amíg ő teljes lázban égett az izgatottságtól, hogy élőben tapasztalhatja meg a természet erejét, addig Beckett egyre rosszkedvűbb lett. Bár a nő nem vetette a szemére, hogy miért nem mentek azonnal Nassauba, és szálltak fel az első New Yorkba tartó repülőgépre, Castle pontosan tudta, hogy a tény, hogy itt maradtak, egyre jobban nyugtalanítja. Durcásan vette tudomásul, amikor Kate egyszer csak elvesztette a türelmét, hozzá lépett, és egy határozott mozdulattal lecsukta a laptop monitorját, aztán közölte, hogy nem hajlandó katasztrófafilmek nézésével tölteni a nászútját, és neki sem ajánlja. Castle élénken emlékezett a zöldes barna szemekben vibráló haragra, ami azonnal arra késztette, hogy feladja a hurrikánok tanulmányozását, és kövesse Kate-et az ágyba. Sokáig feküdtek szótlanul egymás mellett a sötétségbe burkolózó szobában. Szinte tapintható volt Kate feszültsége, neki pedig esélye sem volt arra, hogy szavakkal megnyugtassa, mert még mindig nem volt hangja. Erről akkor győződött meg, amikor már majdnem megette a fene, hogy nem beszélhet, ezért amikor egyedül volt a fürdőszobában, elérkezettnek látta az időt, hogy megpróbálkozzon a hangadással anélkül, hogy kivívná Kate haragját. Csalódnia kellett. Néhány szótagnyi, alig hallható, elcsukló szótag után egy hang sem jött ki a torkán. Hirtelen arra gondolt, ha már némaságra van kárhoztatva, akkor beszéljenek helyette az ujjai és az ajkai, ezért óvatosan közelebb húzódott a neki háttal fekvő nőhöz, és olyan finoman húzta végig ujját Kate karján, hogy alig érintette a bőrt. Amikor a szép ívű vállhoz ért, megállt a keze, és várta a nő reakcióját. Tudta, hogy Kate azonnal leállítja, ha túlságosan haragszik, és vagy rászól, vagy elhúzódik tőle. A nő azonban hallgatott és nem mozdult, ezért folytatta a cirógatást visszafelé, aztán amikor elérte a takarót, lassan becsúsztatta alá a kezét, és felbátorodva simított végig az alkarján. Még mindig ellenállásra számítva, kicsit fészkelődött, és igyekezett elérni, hogy mellkasa a lehető legnagyobb felületen simuljon Kate hátához,  combja a combjához. Várta a reakciót, de semmi nem történt. Elbizonytalanodott. Úgy érezte, minden eshetőségre felkészült, arra is, hogy Beckett határozottan és dühösen elutasítja a közeledését, és arra is, hogy megborzong az érintésétől, felé fordul, rámosolyog, és viszonozza azt, de arra, hogy semmilyen reakciót nem vált ki a nőből, arra nem. Nyelt egyet, aztán bizonytalanul Kate selymes bőrű hasa felé folytatta a simogatást, majd miután ujjaival körözött egy kicsit a köldök körül, tenyere lassan a kerek mellek felé indult.

- Ezt vegyem bocsánatkérésnek? - szólalt meg Kate anélkül, hogy megmozdult volna.

Castle egy pillanatig habozott, de miután rájött, hogy több okból sincs választása a válaszadást illetően, bólintott, aztán a kecses nyakhoz hajolt, és lágyan megcsókolta a fül alatti érzékeny területet. - Ezzel pedig azt akarod mondani, hogy ne haragudjak, amiért a Bahamákon akarsz maradni a biztonságos New York helyett? - kérdezte még mindig mozdulatlanul Kate, aztán amikor meghallotta a férfi sóhajtását, incselkedve hozzátette: - Na, és mit akarsz még mondani?

Amikor az író meghallotta a pajkos hangsúlyt, elmosolyodott. Tehát ezt a játékot játsszuk - állapította meg magában boldogan, és a következő mozdulattal olyan közel csúszott Kate-hez, hogy az megérezze életre kelő férfiasságát, aminek meg is lett a várt eredménye, mert a nő felé fordította a fejét.

- Á! Szóval ki akarsz engesztelni - mosolygott huncutul, de Castle most már nem bólintott, hanem lágyan végigsimított a kerek, vágytól duzzadt melleken, és puha csókot lehelt az érzéki ajkakra, a mozdulatokkal jelezve a választ. 

Elmosolyodott a pár órával  ezelőtti "beszélgetésükre", amikor minden újabb vágyat fokozó érintésnél megszólalt Kate, mintha a mozdulatait fordítaná le hangokra, szavakra. Amikor eggyé váltak, a nő beletúrt a tarkója sűrű hajszálaiba, magához húzta, és a fülébe suttogta: - Szeretlek - aztán mivel ő nem tudott válaszolni, helyette ejtette ki a szót: Mindig.

Ahogy felidézte a gyönyör boldog pillanatát, szinte újra hallotta a két, szerelmes suttogással kiejtett szót. Annyira elmerengett, hogy csak akkor rezzent össze, amikor Kate hangja újra eljutott a tudatáig.

- Hahó! - nevetett Beckett, mert pontosan tudta, mi meg végbe a férfiban. - Nem kell írnod! - mutatott a tollra és a jegyzetfüzetre. - Kitalálom, mi az elméleted, te csak bólints, ha jó nyomon járok. - Szóval, úgy gondolod, hogy Marion a gyilkos - támasztotta meg fejét a tenyerével, miközben elgondolkodva fordította maga felé a lány fényképét a konyhapulton.

Castle megvárta, amíg Kate ránéz, és egy hatalmasat bólintott.

Két óra múlva már két bőrönd társaságában ültek a luxus motorcsónakban, ami megállíthatatlanul szelte az egyre magasabbra törő hullámokat. A megerősödő szél és a napot egyre gyakrabban eltakaró gomolyfelhők jelezték, hogy valami változás van készülőben, bár hihetetlennek tűnt, hogy néhány óra múlva hurrikán sújtson le a területre.

Ennek ellenére Beckett-en újra eluralkodott a rossz érzés, hogy nem itt kellene lenniük, míg Castle békésen mosolyogva figyelte a távolban zöldellő New Providence szigetet, amelynek hófehér homokos tengerparti sávját most eltakarták a méteres hullámok. Elégedett volt, mert Kate-nek voltak ugyan fenntartásai az elméletével kapcsolatban, mivel csak akkor állt meg a feltételezése, ha Marion rájött, hogy Anton becsapta. Ezt pedig nem tudják, így az egész csak feltevés, aminek azonban érdemes utánajárni. Végül aggódó arccal megjegyezte, hogy a története meglepően logikus és elképzelhető, aztán komolyságot erőltetve magára a homlokára tette a kezét, és megkérdezte, hogy nem lázas-e, mire ő csak egy bosszús grimasszal tudott válaszolni.

Már a kikötőben érezhető volt az emberekre telepedő félelem, ami türelmetlenséget és konfliktusokat szült, de a belvárosban tapasztalták meg igazán, mennyire felbolydult a főváros. A szálloda recepciójánál hosszú sor kígyózott, mintha mindenki ugyanabban az időben akart volna pánikszerűen kijelentkezni. Castle most először érezte meg a veszélyt, de kíváncsisága jóval erősebb volt, mint a sokaságból áradó félelem. Amikor végre sorra kerültek, Kate a pulthoz lépett, és éppen meg akarta szólítani az elcsigázott tekintetű recepciós fiatalembert, de Castle megelőzte, és egy cédulát csúsztatott elé a következő szöveggel: "Kedves David! Nem vagyok őrült, csak nem tudok beszélni. Szeretem a maguk csodálatos országát, hurrikánt pedig még nem láttam, ezért foglaltam önöknél egy lakosztályt. A mézesheteinket töltjük itt, ezért azt a nászutas lakosztályt szeretném kérni, amelyikből a legszebb kilátás nyílik az óceánra és a városra! Richard Castle" A zselétől fénylő hajú fiatalember néhány másodpercig olvasta a szöveget, amin látszott, hogy a nevét utólag írták be, aztán csodálkozva húzta fel szokatlanul vastag, középen összenőtt szemöldökét, aztán arcán a mesterkélt, kényszerű mosoly őszinte, örömtelire változott és az íróra nézett. Jólesett neki, hogy a vendég a nevén szólította, amit a zakójára tűzött névtábláról olvashatott le, és annak is örült, hogy valaki nem menekül pánikszerűen a szigetről csak azért mert a meteorológusok hurrikánnak neveznek egy trópusi vihart, ami talán nem is lesz olyan vészes. Elégszer tapasztalta már, hogy a jobb félni, mint megijedni elv alapján a hatóságok felkészültek a legrosszabbra, aztán a hurrikán elvesztette az erejét, mire elérte a szigetet, vagy eltért a számított útvonalától.

- Üdvözlöm Önöket Mr. és Mrs. Castle! A legszebb kilátást nyújtó nászutas lakosztályunk természetesen a rendelkezésükre áll.

- Nem a kilátás érdekel, hanem, hogy mennyire biztonságos - vetette oda bosszúsan Kate, mire a férfi arcára egy pillanatra ráfagyott a mosoly, aztán meggyőződéssel folytatta.

- Mrs. Castle, ez egy varázslatos szálloda! Nagyon biztonságos. Még egy hurrikánnak sem sikerült kárt tenni benne.

- Csak nehogy egyszer megtörjön az a varázs! - morogta maga elé Kate.