Castle
egyre csalódottabban, Beckett pedig egyre megkönnyebbültebben vette tudomásul,
hogy nem jártak sikerrel, amikor Kate szíve nagyot dobbant.
Egy puha, meleg kéz gyengéden fonódott az övére. Nem az érintés, hanem az lepte meg igazán, amilyen érzést váltott ki belőle. Mintha áramütés érte volna, egész testén enyhe bizsergés futott végig, noha Castle csak a figyelmét szerette volna magára vonni azzal, hogy megfogta a kezét. Kate a férfira pillantott, aki nem vette észre a zavarát, mert a figyelmét egészen más kötötte le. Castle izgatott tekintettel, némán intett fejével az étterem túlsó sarkában levő asztal felé, ahol a jóképű Thomas Gardner éppen előhalászta zsebéből a telefonját. A producer egy ideig nézte a kijelzőt, aztán először csak lopva, majd egyre nyíltabban nézett körbe az étteremben levő embereken. Vele szemben egy idős úr falatozott komótosan, és láthatóan egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy asztaltársa idegesen forgolódik, a mellette ülő Tommy-t azonban annál inkább. A vörös hajú, szemüveges kisfiú folyamatosan csacsogott, hogy magára vonja apja figyelmét, de a férfi rá sem pillantott.
Castle tekintete néhány másodpercig elidőzött a fejét szomorúan lehajtó kisfiún, és összeszorult a szíve. Hirtelen az jutott eszébe, vajon mennyire sérülnek a gyerekek, ha elválnak a szüleik, és valamelyik szülőtől nem kapnak elég figyelmet. Nem tudott elmerengeni Meredith és Alexis kapcsolatán, és azon sem, vajon ő elég figyelmet szentel-e a lányának, mert hirtelen megreccsent a füléhez tartott telefon. Meglepetésében összerezzent, és ösztönösen Beckett takarásába húzódott. Vágott egy bosszús grimaszt, amiért hagyta, hogy Tommy elterelje a figyelmét a feladatáról. Miután meggyőződött arról, hogy az asztaluk melletti pálma éppen eltakarja Thomas Gardner elől, kifújta a tüdejében tartott, visszafojtott levegőt, és éberen fülelt.
- Figyelj! - szólt rá halkan Beckett. - Recepciós, fűtés - mondta a hívószavakat, mert úgy érezte, hogy az író figyelme elkalandozott. Castle nyelt egyet, de nem nézett a nőre, mert meglepte, hogy olyan tisztán hallotta Thomas Gardner hangját, mintha mellette állna.
- Tessék - csendült visszafojtott várakozás a férfi hangjában. - Ki maga? - kérdezte idegesen.
- Hogy ki vagyok? - kérdezett vissza kissé elváltoztatott, mély hangon Castle olyan könnyed hangsúllyal, mintha csak valami baráti csevejt folytatna egy barátjával, amiből Kate azonnal tudta, hogy Castle-nek esze ágában sincs a tervükhöz tartani magát. Dühösen a férfira villantotta szikrákat szóró szemét, miközben megszorította a karját, de az csak öntelten rámosolygott, és kacsintott egyet. - Az vagyok, aki tudja, hogy keres valami.
- Honnan ismeri ezt a számot? - kérdezte Gardner, miközben tekintetével folyamatosan pásztázta az étterem vendégeit, de nem látott senki kezében telefont.
- Vigyázz! - suttogta Kate, és oldalra fordulva kezdte kibontani a haját, hogy minél jobban takarja az írót.
- Az lényegtelen. A lényeg az, hogy nálam van az, amit keres. Mennyit ér meg magának? - kérdezte Castle, miközben a másik kezébe vette át a telefont, és belebökte villáját a húsba, hogy a külső szemlélő azt higgye, eszik.
A vonal másik felén Thomas Gardner hosszú másodpercekig hallgatott. Valószínűleg azon gondolkodott, hogyan kerülhetett egy idegen kezébe Benett Jonson telefonja, amit ő vetetett vele.
- Ki maga? - kérdezte.
- Nem hiszem, hogy magát az érdekli - mondta flegmán Castle. - Sokkal fontosabbnak tartja, hogy a kis titka ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
- Honnan tudjam biztosan, hogy tényleg magánál van a felvétel?
- Ha a szavamat adom, az elég? - kérdezte gúnyosan Castle, miközben elégedetten a győzelem V-betűjét mutatta Kate felé, jelezve, hogy a férfi elárulta, hogy tud a különös felvételről, pedig ő egy szóval sem említette. A következő pillanatban már utasítón csattant a hangja. - Írja!
Beckett lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Castle egy bankszámlaszámot kezdett diktálni, mire Gardner idegesen visszalépett az asztalához, és egy szalvétára kezdte írni a számsort. Kate egy pillanatra behunyta a szemét, és elnyomott egy sóhajtást. Castle ugyan az őrületbe kergette azzal, hogy semmibe vette a tervüket, mégsem tudott rá haragudni, mert úgy tűnt, sikerült egy gyanúsítottat találnia. Miközben próbálta a telefonból kiszűrődő szófoszlányok és Castle mondatai alapján összerakni a párbeszédet, igyekezett szemmel tartani Gardner-t, és eltakarni előle Castle-t. Ha tudta volna, mire készül az író, akkor a szobájukból telefonáltatott volna vele, ő pedig megfigyelte volna, ki a hívott fél. Így azonban nemcsak Gardner-t, de az írót is szemmel kellett tartania. Nem hallotta, mit mondott a producer, csak azt látta, hogy Castle teste megfeszül, és tanácstalanul néz rá.
- Maga ölte meg Benett-et? - kérdezte halk hangon Gardner.
Castle-t annyira meglepte a kérdés, hogy egy pillanatra kizökkent a szerepéből, és nem tudta, mit válaszoljon. Eddig feltételezte, hogy az lesz Benett Jonson gyilkosa, akivel a gyanús telefonhívásokat váltotta, de a férfi kérdése túl őszintének tűnt. Mialatt a válaszon töprengett, nem vette észre, hogy a férfi felállt, és lassan elindult, hogy a kiszögellések takarásában ülő, vagy egy-egy pincér által takarásban levő vendégeket is szemügyre vehesse.
- Hm. Miből gondolja, hogy Jonson-t megölték? - rázódott vissza a szerepébe nagy nehezen Castle.
- Krimiken nőttem fel, és thrillerek producere vagyok. Legalább öt jel mutat arra, hogy Benett Jonson meghalt, és biztos vagyok benne, hogy nem infarktus végzett vele. Szóval? Maga ölte meg? - vált egyre magabiztosabbá és vádlóbbá a férfi hangja.
- Nem tudom, miről beszél - tért ki a válasz elől Castle - de ha akarja a felvételt, akkor utaljon ötvenezer dollárt a számlára egy órán belül, aztán jöjjön a kastély melletti helikopter hangárba. Ott megkapja a felvételt.
- Azt hiszi, hogy zsarolhat?
- Ez nem zsarolás, csak egyszerű árucsere - csengett pimaszul Castle hangja. - Egy óra múlva a hangárban! Egy perccel sem előbb, sem később! Ne gondolkodjon sokáig, mert csak egy percig várok magára - tette hozzá magabiztosan, mivel egyre jobban élvezte a helyzetet. Annyira lefoglalta azonban, hogy az irányítása alatt tudja tartani a beszélgetést, hogy csak az előtte levő tányért bámulta, és a villával üldözött rajta egy borsószemet. Beckett azonban szemmel tartotta Gardner-t, és felfigyelt a veszélyre. Miután a producer meggyőződött róla, hogy nem a kiszögellő fal mögötti asztalnál ül a hívója, egyenesen a terembe trópusi hangulatot varázsoló pálmafa felé indult. Ruganyos léptekkel, szinte suhanva kerülte meg az egyik asztal. Hollófekete hajával, az izmos combjára feszülő fekete nadrágjában, karcsúsított, fekete selyemingében olyan volt, mint egy vadászó párduc, aki elszántan közeledik áldozata felé.
Kate figyelmeztetni akarta az írót, de nem akarta a nevén szólítani, nehogy hangja behallatsszon a telefonba, ezért megfogta a karját, és erőteljesen megszorította, de döbbenetére, a férfit annyira lefoglalta a párbeszéd, és egy borsó agyonszúrása, hogy rá sem hederített. Óvatosan oldalra hajtotta a fejét, mintha csak a haját akarná megigazítani, hogy lássa az egyre közeledő Gardner-t. A férfi egyre közelebb ért, és Kate tudta, másodpercek kérdése, hogy lebukjanak. Csak egy választása maradt, hogy megmentse a helyzetet. Hirtelen Castle felé fordult, és két tenyerébe fogta a meglepett férfi arcát.
- Bocs - súgta jelentőségteljesen a csodálkozástól kitágult kék szemekbe nézve, aztán egyik kezével végigsimított a férfi tarkóján, beletúrt a sűrű hajszálakba, míg a másikkal próbálta úgy fordítani a fejét, hogy Castle észrevegye a közelgő Gardner-t.
- Mi-miért? - dadogta suttogva az író, aki nem tudta levenni Kate-ről a szemét, így nem érzékelte a veszélyt. A választ egy pillanat múlva megkapta, mert Kate végigsimított az arcán, aztán magához húzta, és megcsókolta. Castle még talán soha életében nem lepődött meg ennyire. A másodperc törtrésze alatt árasztották el érzékeit a mámorító ingerek: a nő ajkának puha érintése az övén, a bőréből áradó meleg, cseresznyeillatú parfümje édes-friss illata, ujjainak cirógatása a tarkóján. Ajka önkéntelenül elnyílt, de Kate megszakította a csókot, és a következő pillanatban érzékien a fülcimpájába harapott. Castle behunyta a szemét, és nyelt egyet, miközben érezte, hogy megremeg a teste.
Kate oldalra pillantott, hogy megtudja, sikerrel járt-e az elterelő hadművelete, de Gardner megállíthatatlanul közeledett, és már csak pár méterre volt tőlük. Ösztönei azt súgták, hogy meggyőzőbbnek kell lennie, ezért folytatta a színjátékot. Ajkai közé vette Castle fülcimpáját, és finoman beleharapott. Magában elmosolyodott, amikor megérezte, ahogy a férfi testén remegés fut át. Szeme sarkából látta, hogy Thomas Gardner már az asztaluk melletti pálmát kerüli meg éppen. Ekkor kapott észbe, hogy Castle még mindig szorongatja a telefont. Miközben ajka újra a férfi ajkára vándorolt, ujjaival megcirógatta az arcát, és észrevétlenül kivette a telefont a kezéből. Miközben megnyomta a kikapcsoló gombot, végigsimított Castle hátán, és a készüléket a zakó zsebébe csúsztatta éppen akkor, amikor Gardner néhány méterre tőlük, meglepődve megtorpant. A megkönnyebbülés mintha felszabadította volna addig kordában tartott érzékeit. Hirtelen tudatosult benne, hogy Castle keze gyengéden végigsimít a hátán, ajka pedig vágyakozva megnyílik az övé előtt. A férfi csókja édes volt, mint a méz. Teste legérzékenyebb pontjai izgató bizsergéssel reagáltak a gyengéden követelőző, puha ajkak érintésére. Még soha, egyetlen férfi csókjára sem reagált ilyen intenzíven a teste. Már nem érdekelte a külvilág, Gardner figyelő tekintete. Semmi mást nem akart, mint érezni, hogy ajka eggyé forrjon annak a férfinak az ajkával, akit szeret. Most nem volt semmi bonyolult a kapcsolatukban. Talán a tudat, hogy színjátéknak állította be a csókot, feloldotta benne azt a gátat, ami megakadályozta, hogy bevallja az érzéseit, és bevallja, mennyire vonzódik az íróhoz. Hallotta a férfi vágy keltette halk nyögését, érezte kissé ziháló lélegzetét. Az, hogy Castle is kívánja őt, még inkább elsöpörte a gátlásait. Finoman megharapta a férfi alsó ajkát, aztán hagyta, hogy nyelvük édes, simogató játékba kezdjen. Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze a csók mámorát, de a következő pillanatban megérezte Thomas Gardner rájuk szegeződő tekintetét, ami megtörte a varázslatot.
Kate elhúzódott Castle-től, és megpróbálta rendezni a szívverését és a gondolatait. Az íróra pillantott, aki mozdulatlanul ült, arcán hitetlenkedő, boldog mosollyal, elrévedő tekintettel, és még a lélegzete is elakadt. Kate érezte, hogy még pár másodpercnek el kell telni ahhoz, hogy vegyen egy nagy levegőt, és visszatérve valóságba, számíthasson rá. Olyan gyorsan rendezte újra keménnyé a vonásait, mint még soha, mert valami gyanús volt neki Thomas Gardner fensőbbséges, kutató tekintetében. Talán mégis észre vett valamit? Hirtelen abszurdnak érezte a helyzetet. Idejött az asztalukhoz a férfi, aki reggel igencsak intenzíven flörtölt vele. Miért nem állt fel, hogy kedvesen üdvözölje? Ezzel eltakarta volna Castle-t, ugyanakkor elterelte volna a férfi figyelmét a telefonáló íróról. Mi a fene ütött bele, hogy a legracionálisabb megoldás helyett csak az jutott eszébe, hogy ha megcsókolja Castle-t, akkor nem derül ki, hogy ő a hívó fél? Fel tudott volna robbanni a dühtől. Hol maradt a józan esze? Gardner-re pillantott, aki elgondolkodva nézett Castle-re, majd a kezében levő telefonra. Kate nem volt biztos abban, hogy sikerült kikapcsolnia a Castle-nél levő mobilt. Ha Gardner visszahívja a számot, és megcsörren az író zsebében a telefon, lebuknak, és nem tudják csapdába csalni a producert. Ha folytatja a színjátékot, talán még megmenthető a helyzet. Hirtelen elhatározással újra Castle felé fordult.
- Ne haragudj! - formálta hangtalanul a szavakat, mondta, és a következő pillanatban már lendült is a keze.
Castle alig felocsúdott Kate érintésének és csókjának mámorából, és épp csak felfogta, hogy majdnem lebukott, már csattant is az arcán a nő tenyere. Ösztönösen kapott égő, sajgó arcához, aztán amikor végre magához tért a döbbenetből, kétségbeesett tekintettel nézett Beckett-re.
- De ... de ... miért ...
- Hogy miért csókoltalak meg? - emelte meg a hangját dühösen Kate, miközben felpattant a székről. - Csak azért, hogy tudd, mit veszíthetsz, ha kis színésznőcskékkel flörtölsz! - vetette oda sértett büszkeséggel az írónak, aztán a féltékenységében dühöngő nőt játszva, dúlva-fúlva megfordult, és olyan hévvel ütközött Thomas Gardner-nek, hogy annak kiesett a kezéből a telefon, és a parkettán koppanva több darabra esett szét.
- Ó, nagyon sajnálom - mentegetőzött olyan jól színészkedve. - Ez van, ha a férfiak gyerekesen viselkednek - morogta Castle-re sandítva, miközben bocsánatkérőn széttárta a karját. - Remélem, nem okoztam nagy kárt - küldött Gardner felé egy sajnálkozó mosolyt.
A férfi először láthatóan dühösen szedegette össze a készülék darabjait, de ahogy felegyenesedett, és Kate ártatlan szemébe nézett, nyelt egyet, és mosoly erőltetett az arcára.
- Dehogy - legyintett, mire Kate tovább indult, de a férfi utána szólt. - Azért kárpótolhatna valamivel - mondta behízelgőn.
Beckett megfordult, és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Elfogadhatná a reggeli meghívásomat.
Kate pár másodpercig állta a férfi kihívó tekintetét, aztán elmosolyodott.
- Rendben. Ott leszek a medencénél, de csak a telefon miatt, és hogy megnézzem, hogyan tud Tommy fejest ugrani.
A férfi elégedetten mosolyogva bólintott.
- Várom - szólt a kijárat felé lépkedő nő után, aztán gúnyosan az arcát szorongató Castle-re kacsintott. - Ezt elbaltáztad, öregem - mondta, és visszasietett az asztalához.
Az író ökölbe szorította a kezét, és úgy összeszorította a száját, hogy elfehéredtek az ajkai. Nem most volt az ideje, hogy visszavágjon a tenyérbe mászó képű férfinak. A jelző eszébe juttatta a pofon okozta fájdalmat. Már nem érdekelte Gardner. Az elmúlt percek eseményeire gondolt: a csókra, a pofonra, és Kate utolsó, hozzá intézett mondatára. A nő profikat megszégyenítő színészi képességekről tett tanúbizonyságot, ami elbizonytalanította. Mi volt az elmúlt két percből igazi, és mi volt hamis? Itt az ideje megtudni - gondolta, és a Dave Mitshell-től kapott iroda felé indult.
Ahogy belépett az ajtón, már nyitotta a száját, de elakadt a szava, mert Beckett csípőre tett kézzel és a dühtől szikrákat szóró szemekkel várta.
- Castle! Mégis, mi a fenét gondoltál?
- Én ...
- Abban egyeztünk meg, hogy recepciósnak adod ki magad, aki a fűtésről érdeklődik.
- Nem egyeztünk meg, csak te mondtad, hogy ezt mondjam - mentegetőzött feltartott kezekkel Castle, de nem tudta folytatni, mert Kate minden haragját rázúdította.
- Olyan vagy, mint egy ötéves, akinek muszáj mindig a határokat feszegetni! Mi lenne, ha egyszer azt csinálnád, amit mondok? Azért nem akartuk felfedni magunkat, hogy csapdát állíthassunk a telefon tulajdonosának, de miattad majdnem lebuktunk, ráadásul megzsaroltál egy potenciális gyanúsítottat. Belegondoltál, mi lesz a kis akciód következménye?
Castle eddig abban a hitben ringatta magát, hogy az ötlete zseniális, ráadásul sarokba tudják szorítani Gardner-t, ha elutalja a pénz, hiszen az az bizonyítaná, hogy sáros az ügyben.
- Ismerd el, hogy az ötletem jó volt! - próbálta meggyőzni a nyomozót. - Ha Gardner-nek nem tiszta a lelkiismerete, akkor utalni fogja a pénzt. Várj! - emelte fel a mutatóujját, mivel Beckett közbe akart szólni. - Szó sincs zsarolásról! Ha minden jól megy, akkor Thomas Gardner nem nekem fog ötvenezer dollárt utalni, hanem jótékonykodik egy kicsit a tetemes vagyonából a szívbeteg gyerekeket támogató alapítvány javára. Én is most utaltam nekik, ezért emlékeztem a számlaszámra, bár a két utolsó számban nem voltam biztos. remélem, nem cseréltem fel őket - kalandozott egy pillanatra, aztán újra Kate-re nézett, és lassan, jelentőségteljesen ejtve a szavakat, folytatta. - Igaz, nem figyeltem, és ezért majdnem lebuktunk.
Castle elhallgatott. Várta, hogy Kate mit reagál. Milyen nagy elhatározással lépett az irodába, most annyira elbizonytalanodott. Soha nem beszéltek az érzelmeikről, illetve amikor ő kimondta őket, Kate azt hazudta, hogy nem emlékszik. Már tudja, hogy még nem állt készen arra, hogy elfogadja a szerelmét, és azt is megtanulta, hogy ha sietteti, vagy kényszeríti a nőt az érzelmei felfedésére, annyira bezárkózhat, hogy akár el is veszítheti. Ezt pedig nem kockáztathatta.
- Még szerencse, hogy jobb színész lennék, mint te - szólalt meg Kate sokára. A szája sarkában szelíd, mégis kissé pajkos mosoly bujkált, de szeme kerülte a férfi fürkésző tekintetét.
- Hm. Szóval jó színész lennél - hagyta fenn kissé a hangsúlyt Castle, mivel arra szerette volna rávenni Beckett-et, hogy kicsit többet áruljon el a mentőakciójáról.
- Igen - nézett fel dacosan Kate, mivel átlátott a férfin, és esze ágában sem volt elárulni neki, hogy milyen elementáris érzelmeket váltott ki belőle a csók. Még nem. - Na jó, elárulom, nem volt minden színészkedés - mosolyodott el hamiskásan, és kihívóan felhúzta egy pillanatra a szemöldökét. Amikor látta, hogy Castle nyel egyet, aztán ajka elnyílik, és még levegőt is elfelejt venni, annyira várja a választ, diadalittasan hozzátette: - Amikor a pofont kaptad, tényleg dühös voltam.
Castle elnyomta csalódottságát, és bosszús grimaszt erőltetett az arcára. Biztos volt abban, hogy a nő csak eltereli a szót a lényegről, de tudomásul vette, hogy Beckett most sem akar beszélni a történtekről, így hát belement a szokásos évődésükbe.
- De hát én csak csapdába akartam csalni egy gyanúsítottat - tárta szét ártatlan tekintettel a karjait. - Azt meg kell hagyni, keményet tudsz ütni - tapogatta meg még mindig vöröslő arcát. - Jobb lesz, ha többet nem vívom ki a haragod.
Becket a mahagóni beépített szekrényhez lépett, és kinyitotta az egyik ajtót, ami egy hűtőt rejtett.
- Azt nem is ajánlom - csengett szeretettel telve, mégis dorgálón a hangja, miközben egy zacskó jeget nyújtott a férfi felé, aki hálásan elvette, és égő arcára tette. - Még húsz percünk van a találkáig - pillantott az órájára Kate. - Hogyan képzelted a csapdát?
Castle összeráncolta a homlokát.
- Hát, ezt a részt még nem gondoltam végig - ismerte el, de agya lázasan zakatolt, hogy megoldást találjon. - Elbújhatnánk egy sötét zugban, hogy ne lásson bennünket, és onnan adhatnánk az utasításokat. Felhívom Philip barátomat az alapítványnál, és megkérem, figyelje, hogy érkezik-e ötvenezer dollár a számlájukra. Aztán improvizálunk. Abban is jó vagy - mosolygott csibészesen Beckett-re, aki sóhajtott, és megforgatta a szemét.
- Oké - egyezett bele megadóan, aztán a mutatóujját figyelmeztetően felemelte, hogy szavainak nyomatékot adjon. - Ne szúrd el!
- Ha sikerrel járunk, lehet egy kívánságom? - mosolygott rá pimaszul férfi, mire Beckett dühösen fújtatott egyet, Castle pedig a választ meg sem várva folytatta. - Úsznál velem egyet este?
Kate nézte a kék szemeket, a mosolygó arcot. Valami mást is látott a szemek csillogása és a huncut mosoly mögött. Bizonytalanságot. Tudta, hogy a kérés sokkal többet jelent annál, mint amit a szavak takarnak.
- Előbb járjunk sikerrel - tért ki a válasz elől. Meglepve tapasztalta, hogy összeszorult a szíve, amikor meglátta, ahogy a férfi arcizmai csak millimétereket mozdultak ugyan, mégis a mosolyában a bizonytalanságot felváltotta a csalódás fájdalma. - Hívd a barátodat! Igyekeznünk kell, ha előbb a hangárba akarunk érni, mint Gardner - terelte a szót a nyomozásra, Castle pedig elnyomott egy sóhajt, és a telefonja után nyúlt.
Fél óra múlva a hangár sarkában álló, szürkére festett fém ládák takarásában fagyoskodtak, és várták, hogy megjelenjen a producer. Beckett alaposan körbejárta a hatalmas csarnok minden zegzugát, amikor ideértek. Megnézte, nem bújt-e el valaki a hangár közepén álló két helikopter egyikében, megpróbálta kinyitni a mögöttük levő " Átjáró" feliratú ajtót is, de az zárva volt. Végül úgy döntött, hogy a ládák jó fedezéket biztosítanak addig, amíg fel nem fedik Gardner-nek a kilétüket. ettől függetlenül hatalmába kerítette valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság. Megtapogatta a derekánál lapoló Glock-ot. A fegyver biztonságérzettel töltötte el, bár semmi nem utalt arra, hogy Gardner-rel szemben használnia kellene. Castle-re pillantott. A férfi éppen felhajtotta szövetkabátja gallérját, hogy jobban óvja magát a hidegtől, aztán rálehelt a kezére, mert úgy érezte, ujjai ráfagytak a telefonra. Folyamatos kapcsolatban volt Philip-pel, aki néhány sikertelen próbálkozás után feladta, hogy kiderítse, ki a nagylelkű adakozó.
- Ez az! - suttogta örömmel Castle, és a zsebébe csúsztatta a telefont. - Megérkezett a pénz az alapítvány számlájára.
A következő percekben egyre türelmetlenebbül néztek az órájukra, és kémleltek ki a ládák résein át, a hangár bejárata felé.
- Késik - suttogta Castle idegesen. A terve kezdett dugába dőlni.
- Valami baj van. Átutalta a pénzt, mégsem jött el a DVD-ért - szólalt meg Beckett tíz perccel a megbeszélt időpont után. Kilépett a ládák takarásából, és a csarnok bejárata felé indult. Hallotta maga mögött Castle lépteit, és arra gondolt, milyen csalódott lehet a férfi, amiért nem sikerült a terve. Alig tett meg pár lépést, amikor egy idegen férfihang erélyes utasítása zengte be a hangárt.
- Állj! Kezeket fel! Ha megfordul, kiskanállal kanalazhatja fel a barátja agyvelejét a padlóról!
Castle tekintete néhány másodpercig elidőzött a fejét szomorúan lehajtó kisfiún, és összeszorult a szíve. Hirtelen az jutott eszébe, vajon mennyire sérülnek a gyerekek, ha elválnak a szüleik, és valamelyik szülőtől nem kapnak elég figyelmet. Nem tudott elmerengeni Meredith és Alexis kapcsolatán, és azon sem, vajon ő elég figyelmet szentel-e a lányának, mert hirtelen megreccsent a füléhez tartott telefon. Meglepetésében összerezzent, és ösztönösen Beckett takarásába húzódott. Vágott egy bosszús grimaszt, amiért hagyta, hogy Tommy elterelje a figyelmét a feladatáról. Miután meggyőződött arról, hogy az asztaluk melletti pálma éppen eltakarja Thomas Gardner elől, kifújta a tüdejében tartott, visszafojtott levegőt, és éberen fülelt.
- Figyelj! - szólt rá halkan Beckett. - Recepciós, fűtés - mondta a hívószavakat, mert úgy érezte, hogy az író figyelme elkalandozott. Castle nyelt egyet, de nem nézett a nőre, mert meglepte, hogy olyan tisztán hallotta Thomas Gardner hangját, mintha mellette állna.
- Tessék - csendült visszafojtott várakozás a férfi hangjában. - Ki maga? - kérdezte idegesen.
- Hogy ki vagyok? - kérdezett vissza kissé elváltoztatott, mély hangon Castle olyan könnyed hangsúllyal, mintha csak valami baráti csevejt folytatna egy barátjával, amiből Kate azonnal tudta, hogy Castle-nek esze ágában sincs a tervükhöz tartani magát. Dühösen a férfira villantotta szikrákat szóró szemét, miközben megszorította a karját, de az csak öntelten rámosolygott, és kacsintott egyet. - Az vagyok, aki tudja, hogy keres valami.
- Honnan ismeri ezt a számot? - kérdezte Gardner, miközben tekintetével folyamatosan pásztázta az étterem vendégeit, de nem látott senki kezében telefont.
- Vigyázz! - suttogta Kate, és oldalra fordulva kezdte kibontani a haját, hogy minél jobban takarja az írót.
- Az lényegtelen. A lényeg az, hogy nálam van az, amit keres. Mennyit ér meg magának? - kérdezte Castle, miközben a másik kezébe vette át a telefont, és belebökte villáját a húsba, hogy a külső szemlélő azt higgye, eszik.
A vonal másik felén Thomas Gardner hosszú másodpercekig hallgatott. Valószínűleg azon gondolkodott, hogyan kerülhetett egy idegen kezébe Benett Jonson telefonja, amit ő vetetett vele.
- Ki maga? - kérdezte.
- Nem hiszem, hogy magát az érdekli - mondta flegmán Castle. - Sokkal fontosabbnak tartja, hogy a kis titka ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
- Honnan tudjam biztosan, hogy tényleg magánál van a felvétel?
- Ha a szavamat adom, az elég? - kérdezte gúnyosan Castle, miközben elégedetten a győzelem V-betűjét mutatta Kate felé, jelezve, hogy a férfi elárulta, hogy tud a különös felvételről, pedig ő egy szóval sem említette. A következő pillanatban már utasítón csattant a hangja. - Írja!
Beckett lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Castle egy bankszámlaszámot kezdett diktálni, mire Gardner idegesen visszalépett az asztalához, és egy szalvétára kezdte írni a számsort. Kate egy pillanatra behunyta a szemét, és elnyomott egy sóhajtást. Castle ugyan az őrületbe kergette azzal, hogy semmibe vette a tervüket, mégsem tudott rá haragudni, mert úgy tűnt, sikerült egy gyanúsítottat találnia. Miközben próbálta a telefonból kiszűrődő szófoszlányok és Castle mondatai alapján összerakni a párbeszédet, igyekezett szemmel tartani Gardner-t, és eltakarni előle Castle-t. Ha tudta volna, mire készül az író, akkor a szobájukból telefonáltatott volna vele, ő pedig megfigyelte volna, ki a hívott fél. Így azonban nemcsak Gardner-t, de az írót is szemmel kellett tartania. Nem hallotta, mit mondott a producer, csak azt látta, hogy Castle teste megfeszül, és tanácstalanul néz rá.
- Maga ölte meg Benett-et? - kérdezte halk hangon Gardner.
Castle-t annyira meglepte a kérdés, hogy egy pillanatra kizökkent a szerepéből, és nem tudta, mit válaszoljon. Eddig feltételezte, hogy az lesz Benett Jonson gyilkosa, akivel a gyanús telefonhívásokat váltotta, de a férfi kérdése túl őszintének tűnt. Mialatt a válaszon töprengett, nem vette észre, hogy a férfi felállt, és lassan elindult, hogy a kiszögellések takarásában ülő, vagy egy-egy pincér által takarásban levő vendégeket is szemügyre vehesse.
- Hm. Miből gondolja, hogy Jonson-t megölték? - rázódott vissza a szerepébe nagy nehezen Castle.
- Krimiken nőttem fel, és thrillerek producere vagyok. Legalább öt jel mutat arra, hogy Benett Jonson meghalt, és biztos vagyok benne, hogy nem infarktus végzett vele. Szóval? Maga ölte meg? - vált egyre magabiztosabbá és vádlóbbá a férfi hangja.
- Nem tudom, miről beszél - tért ki a válasz elől Castle - de ha akarja a felvételt, akkor utaljon ötvenezer dollárt a számlára egy órán belül, aztán jöjjön a kastély melletti helikopter hangárba. Ott megkapja a felvételt.
- Azt hiszi, hogy zsarolhat?
- Ez nem zsarolás, csak egyszerű árucsere - csengett pimaszul Castle hangja. - Egy óra múlva a hangárban! Egy perccel sem előbb, sem később! Ne gondolkodjon sokáig, mert csak egy percig várok magára - tette hozzá magabiztosan, mivel egyre jobban élvezte a helyzetet. Annyira lefoglalta azonban, hogy az irányítása alatt tudja tartani a beszélgetést, hogy csak az előtte levő tányért bámulta, és a villával üldözött rajta egy borsószemet. Beckett azonban szemmel tartotta Gardner-t, és felfigyelt a veszélyre. Miután a producer meggyőződött róla, hogy nem a kiszögellő fal mögötti asztalnál ül a hívója, egyenesen a terembe trópusi hangulatot varázsoló pálmafa felé indult. Ruganyos léptekkel, szinte suhanva kerülte meg az egyik asztal. Hollófekete hajával, az izmos combjára feszülő fekete nadrágjában, karcsúsított, fekete selyemingében olyan volt, mint egy vadászó párduc, aki elszántan közeledik áldozata felé.
Kate figyelmeztetni akarta az írót, de nem akarta a nevén szólítani, nehogy hangja behallatsszon a telefonba, ezért megfogta a karját, és erőteljesen megszorította, de döbbenetére, a férfit annyira lefoglalta a párbeszéd, és egy borsó agyonszúrása, hogy rá sem hederített. Óvatosan oldalra hajtotta a fejét, mintha csak a haját akarná megigazítani, hogy lássa az egyre közeledő Gardner-t. A férfi egyre közelebb ért, és Kate tudta, másodpercek kérdése, hogy lebukjanak. Csak egy választása maradt, hogy megmentse a helyzetet. Hirtelen Castle felé fordult, és két tenyerébe fogta a meglepett férfi arcát.
- Bocs - súgta jelentőségteljesen a csodálkozástól kitágult kék szemekbe nézve, aztán egyik kezével végigsimított a férfi tarkóján, beletúrt a sűrű hajszálakba, míg a másikkal próbálta úgy fordítani a fejét, hogy Castle észrevegye a közelgő Gardner-t.
- Mi-miért? - dadogta suttogva az író, aki nem tudta levenni Kate-ről a szemét, így nem érzékelte a veszélyt. A választ egy pillanat múlva megkapta, mert Kate végigsimított az arcán, aztán magához húzta, és megcsókolta. Castle még talán soha életében nem lepődött meg ennyire. A másodperc törtrésze alatt árasztották el érzékeit a mámorító ingerek: a nő ajkának puha érintése az övén, a bőréből áradó meleg, cseresznyeillatú parfümje édes-friss illata, ujjainak cirógatása a tarkóján. Ajka önkéntelenül elnyílt, de Kate megszakította a csókot, és a következő pillanatban érzékien a fülcimpájába harapott. Castle behunyta a szemét, és nyelt egyet, miközben érezte, hogy megremeg a teste.
Kate oldalra pillantott, hogy megtudja, sikerrel járt-e az elterelő hadművelete, de Gardner megállíthatatlanul közeledett, és már csak pár méterre volt tőlük. Ösztönei azt súgták, hogy meggyőzőbbnek kell lennie, ezért folytatta a színjátékot. Ajkai közé vette Castle fülcimpáját, és finoman beleharapott. Magában elmosolyodott, amikor megérezte, ahogy a férfi testén remegés fut át. Szeme sarkából látta, hogy Thomas Gardner már az asztaluk melletti pálmát kerüli meg éppen. Ekkor kapott észbe, hogy Castle még mindig szorongatja a telefont. Miközben ajka újra a férfi ajkára vándorolt, ujjaival megcirógatta az arcát, és észrevétlenül kivette a telefont a kezéből. Miközben megnyomta a kikapcsoló gombot, végigsimított Castle hátán, és a készüléket a zakó zsebébe csúsztatta éppen akkor, amikor Gardner néhány méterre tőlük, meglepődve megtorpant. A megkönnyebbülés mintha felszabadította volna addig kordában tartott érzékeit. Hirtelen tudatosult benne, hogy Castle keze gyengéden végigsimít a hátán, ajka pedig vágyakozva megnyílik az övé előtt. A férfi csókja édes volt, mint a méz. Teste legérzékenyebb pontjai izgató bizsergéssel reagáltak a gyengéden követelőző, puha ajkak érintésére. Még soha, egyetlen férfi csókjára sem reagált ilyen intenzíven a teste. Már nem érdekelte a külvilág, Gardner figyelő tekintete. Semmi mást nem akart, mint érezni, hogy ajka eggyé forrjon annak a férfinak az ajkával, akit szeret. Most nem volt semmi bonyolult a kapcsolatukban. Talán a tudat, hogy színjátéknak állította be a csókot, feloldotta benne azt a gátat, ami megakadályozta, hogy bevallja az érzéseit, és bevallja, mennyire vonzódik az íróhoz. Hallotta a férfi vágy keltette halk nyögését, érezte kissé ziháló lélegzetét. Az, hogy Castle is kívánja őt, még inkább elsöpörte a gátlásait. Finoman megharapta a férfi alsó ajkát, aztán hagyta, hogy nyelvük édes, simogató játékba kezdjen. Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze a csók mámorát, de a következő pillanatban megérezte Thomas Gardner rájuk szegeződő tekintetét, ami megtörte a varázslatot.
Kate elhúzódott Castle-től, és megpróbálta rendezni a szívverését és a gondolatait. Az íróra pillantott, aki mozdulatlanul ült, arcán hitetlenkedő, boldog mosollyal, elrévedő tekintettel, és még a lélegzete is elakadt. Kate érezte, hogy még pár másodpercnek el kell telni ahhoz, hogy vegyen egy nagy levegőt, és visszatérve valóságba, számíthasson rá. Olyan gyorsan rendezte újra keménnyé a vonásait, mint még soha, mert valami gyanús volt neki Thomas Gardner fensőbbséges, kutató tekintetében. Talán mégis észre vett valamit? Hirtelen abszurdnak érezte a helyzetet. Idejött az asztalukhoz a férfi, aki reggel igencsak intenzíven flörtölt vele. Miért nem állt fel, hogy kedvesen üdvözölje? Ezzel eltakarta volna Castle-t, ugyanakkor elterelte volna a férfi figyelmét a telefonáló íróról. Mi a fene ütött bele, hogy a legracionálisabb megoldás helyett csak az jutott eszébe, hogy ha megcsókolja Castle-t, akkor nem derül ki, hogy ő a hívó fél? Fel tudott volna robbanni a dühtől. Hol maradt a józan esze? Gardner-re pillantott, aki elgondolkodva nézett Castle-re, majd a kezében levő telefonra. Kate nem volt biztos abban, hogy sikerült kikapcsolnia a Castle-nél levő mobilt. Ha Gardner visszahívja a számot, és megcsörren az író zsebében a telefon, lebuknak, és nem tudják csapdába csalni a producert. Ha folytatja a színjátékot, talán még megmenthető a helyzet. Hirtelen elhatározással újra Castle felé fordult.
- Ne haragudj! - formálta hangtalanul a szavakat, mondta, és a következő pillanatban már lendült is a keze.
Castle alig felocsúdott Kate érintésének és csókjának mámorából, és épp csak felfogta, hogy majdnem lebukott, már csattant is az arcán a nő tenyere. Ösztönösen kapott égő, sajgó arcához, aztán amikor végre magához tért a döbbenetből, kétségbeesett tekintettel nézett Beckett-re.
- De ... de ... miért ...
- Hogy miért csókoltalak meg? - emelte meg a hangját dühösen Kate, miközben felpattant a székről. - Csak azért, hogy tudd, mit veszíthetsz, ha kis színésznőcskékkel flörtölsz! - vetette oda sértett büszkeséggel az írónak, aztán a féltékenységében dühöngő nőt játszva, dúlva-fúlva megfordult, és olyan hévvel ütközött Thomas Gardner-nek, hogy annak kiesett a kezéből a telefon, és a parkettán koppanva több darabra esett szét.
- Ó, nagyon sajnálom - mentegetőzött olyan jól színészkedve. - Ez van, ha a férfiak gyerekesen viselkednek - morogta Castle-re sandítva, miközben bocsánatkérőn széttárta a karját. - Remélem, nem okoztam nagy kárt - küldött Gardner felé egy sajnálkozó mosolyt.
A férfi először láthatóan dühösen szedegette össze a készülék darabjait, de ahogy felegyenesedett, és Kate ártatlan szemébe nézett, nyelt egyet, és mosoly erőltetett az arcára.
- Dehogy - legyintett, mire Kate tovább indult, de a férfi utána szólt. - Azért kárpótolhatna valamivel - mondta behízelgőn.
Beckett megfordult, és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Elfogadhatná a reggeli meghívásomat.
Kate pár másodpercig állta a férfi kihívó tekintetét, aztán elmosolyodott.
- Rendben. Ott leszek a medencénél, de csak a telefon miatt, és hogy megnézzem, hogyan tud Tommy fejest ugrani.
A férfi elégedetten mosolyogva bólintott.
- Várom - szólt a kijárat felé lépkedő nő után, aztán gúnyosan az arcát szorongató Castle-re kacsintott. - Ezt elbaltáztad, öregem - mondta, és visszasietett az asztalához.
Az író ökölbe szorította a kezét, és úgy összeszorította a száját, hogy elfehéredtek az ajkai. Nem most volt az ideje, hogy visszavágjon a tenyérbe mászó képű férfinak. A jelző eszébe juttatta a pofon okozta fájdalmat. Már nem érdekelte Gardner. Az elmúlt percek eseményeire gondolt: a csókra, a pofonra, és Kate utolsó, hozzá intézett mondatára. A nő profikat megszégyenítő színészi képességekről tett tanúbizonyságot, ami elbizonytalanította. Mi volt az elmúlt két percből igazi, és mi volt hamis? Itt az ideje megtudni - gondolta, és a Dave Mitshell-től kapott iroda felé indult.
Ahogy belépett az ajtón, már nyitotta a száját, de elakadt a szava, mert Beckett csípőre tett kézzel és a dühtől szikrákat szóró szemekkel várta.
- Castle! Mégis, mi a fenét gondoltál?
- Én ...
- Abban egyeztünk meg, hogy recepciósnak adod ki magad, aki a fűtésről érdeklődik.
- Nem egyeztünk meg, csak te mondtad, hogy ezt mondjam - mentegetőzött feltartott kezekkel Castle, de nem tudta folytatni, mert Kate minden haragját rázúdította.
- Olyan vagy, mint egy ötéves, akinek muszáj mindig a határokat feszegetni! Mi lenne, ha egyszer azt csinálnád, amit mondok? Azért nem akartuk felfedni magunkat, hogy csapdát állíthassunk a telefon tulajdonosának, de miattad majdnem lebuktunk, ráadásul megzsaroltál egy potenciális gyanúsítottat. Belegondoltál, mi lesz a kis akciód következménye?
Castle eddig abban a hitben ringatta magát, hogy az ötlete zseniális, ráadásul sarokba tudják szorítani Gardner-t, ha elutalja a pénz, hiszen az az bizonyítaná, hogy sáros az ügyben.
- Ismerd el, hogy az ötletem jó volt! - próbálta meggyőzni a nyomozót. - Ha Gardner-nek nem tiszta a lelkiismerete, akkor utalni fogja a pénzt. Várj! - emelte fel a mutatóujját, mivel Beckett közbe akart szólni. - Szó sincs zsarolásról! Ha minden jól megy, akkor Thomas Gardner nem nekem fog ötvenezer dollárt utalni, hanem jótékonykodik egy kicsit a tetemes vagyonából a szívbeteg gyerekeket támogató alapítvány javára. Én is most utaltam nekik, ezért emlékeztem a számlaszámra, bár a két utolsó számban nem voltam biztos. remélem, nem cseréltem fel őket - kalandozott egy pillanatra, aztán újra Kate-re nézett, és lassan, jelentőségteljesen ejtve a szavakat, folytatta. - Igaz, nem figyeltem, és ezért majdnem lebuktunk.
Castle elhallgatott. Várta, hogy Kate mit reagál. Milyen nagy elhatározással lépett az irodába, most annyira elbizonytalanodott. Soha nem beszéltek az érzelmeikről, illetve amikor ő kimondta őket, Kate azt hazudta, hogy nem emlékszik. Már tudja, hogy még nem állt készen arra, hogy elfogadja a szerelmét, és azt is megtanulta, hogy ha sietteti, vagy kényszeríti a nőt az érzelmei felfedésére, annyira bezárkózhat, hogy akár el is veszítheti. Ezt pedig nem kockáztathatta.
- Még szerencse, hogy jobb színész lennék, mint te - szólalt meg Kate sokára. A szája sarkában szelíd, mégis kissé pajkos mosoly bujkált, de szeme kerülte a férfi fürkésző tekintetét.
- Hm. Szóval jó színész lennél - hagyta fenn kissé a hangsúlyt Castle, mivel arra szerette volna rávenni Beckett-et, hogy kicsit többet áruljon el a mentőakciójáról.
- Igen - nézett fel dacosan Kate, mivel átlátott a férfin, és esze ágában sem volt elárulni neki, hogy milyen elementáris érzelmeket váltott ki belőle a csók. Még nem. - Na jó, elárulom, nem volt minden színészkedés - mosolyodott el hamiskásan, és kihívóan felhúzta egy pillanatra a szemöldökét. Amikor látta, hogy Castle nyel egyet, aztán ajka elnyílik, és még levegőt is elfelejt venni, annyira várja a választ, diadalittasan hozzátette: - Amikor a pofont kaptad, tényleg dühös voltam.
Castle elnyomta csalódottságát, és bosszús grimaszt erőltetett az arcára. Biztos volt abban, hogy a nő csak eltereli a szót a lényegről, de tudomásul vette, hogy Beckett most sem akar beszélni a történtekről, így hát belement a szokásos évődésükbe.
- De hát én csak csapdába akartam csalni egy gyanúsítottat - tárta szét ártatlan tekintettel a karjait. - Azt meg kell hagyni, keményet tudsz ütni - tapogatta meg még mindig vöröslő arcát. - Jobb lesz, ha többet nem vívom ki a haragod.
Becket a mahagóni beépített szekrényhez lépett, és kinyitotta az egyik ajtót, ami egy hűtőt rejtett.
- Azt nem is ajánlom - csengett szeretettel telve, mégis dorgálón a hangja, miközben egy zacskó jeget nyújtott a férfi felé, aki hálásan elvette, és égő arcára tette. - Még húsz percünk van a találkáig - pillantott az órájára Kate. - Hogyan képzelted a csapdát?
Castle összeráncolta a homlokát.
- Hát, ezt a részt még nem gondoltam végig - ismerte el, de agya lázasan zakatolt, hogy megoldást találjon. - Elbújhatnánk egy sötét zugban, hogy ne lásson bennünket, és onnan adhatnánk az utasításokat. Felhívom Philip barátomat az alapítványnál, és megkérem, figyelje, hogy érkezik-e ötvenezer dollár a számlájukra. Aztán improvizálunk. Abban is jó vagy - mosolygott csibészesen Beckett-re, aki sóhajtott, és megforgatta a szemét.
- Oké - egyezett bele megadóan, aztán a mutatóujját figyelmeztetően felemelte, hogy szavainak nyomatékot adjon. - Ne szúrd el!
- Ha sikerrel járunk, lehet egy kívánságom? - mosolygott rá pimaszul férfi, mire Beckett dühösen fújtatott egyet, Castle pedig a választ meg sem várva folytatta. - Úsznál velem egyet este?
Kate nézte a kék szemeket, a mosolygó arcot. Valami mást is látott a szemek csillogása és a huncut mosoly mögött. Bizonytalanságot. Tudta, hogy a kérés sokkal többet jelent annál, mint amit a szavak takarnak.
- Előbb járjunk sikerrel - tért ki a válasz elől. Meglepve tapasztalta, hogy összeszorult a szíve, amikor meglátta, ahogy a férfi arcizmai csak millimétereket mozdultak ugyan, mégis a mosolyában a bizonytalanságot felváltotta a csalódás fájdalma. - Hívd a barátodat! Igyekeznünk kell, ha előbb a hangárba akarunk érni, mint Gardner - terelte a szót a nyomozásra, Castle pedig elnyomott egy sóhajt, és a telefonja után nyúlt.
Fél óra múlva a hangár sarkában álló, szürkére festett fém ládák takarásában fagyoskodtak, és várták, hogy megjelenjen a producer. Beckett alaposan körbejárta a hatalmas csarnok minden zegzugát, amikor ideértek. Megnézte, nem bújt-e el valaki a hangár közepén álló két helikopter egyikében, megpróbálta kinyitni a mögöttük levő " Átjáró" feliratú ajtót is, de az zárva volt. Végül úgy döntött, hogy a ládák jó fedezéket biztosítanak addig, amíg fel nem fedik Gardner-nek a kilétüket. ettől függetlenül hatalmába kerítette valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság. Megtapogatta a derekánál lapoló Glock-ot. A fegyver biztonságérzettel töltötte el, bár semmi nem utalt arra, hogy Gardner-rel szemben használnia kellene. Castle-re pillantott. A férfi éppen felhajtotta szövetkabátja gallérját, hogy jobban óvja magát a hidegtől, aztán rálehelt a kezére, mert úgy érezte, ujjai ráfagytak a telefonra. Folyamatos kapcsolatban volt Philip-pel, aki néhány sikertelen próbálkozás után feladta, hogy kiderítse, ki a nagylelkű adakozó.
- Ez az! - suttogta örömmel Castle, és a zsebébe csúsztatta a telefont. - Megérkezett a pénz az alapítvány számlájára.
A következő percekben egyre türelmetlenebbül néztek az órájukra, és kémleltek ki a ládák résein át, a hangár bejárata felé.
- Késik - suttogta Castle idegesen. A terve kezdett dugába dőlni.
- Valami baj van. Átutalta a pénzt, mégsem jött el a DVD-ért - szólalt meg Beckett tíz perccel a megbeszélt időpont után. Kilépett a ládák takarásából, és a csarnok bejárata felé indult. Hallotta maga mögött Castle lépteit, és arra gondolt, milyen csalódott lehet a férfi, amiért nem sikerült a terve. Alig tett meg pár lépést, amikor egy idegen férfihang erélyes utasítása zengte be a hangárt.
- Állj! Kezeket fel! Ha megfordul, kiskanállal kanalazhatja fel a barátja agyvelejét a padlóról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése