Változatok egy témára 5/81

Olyan közel hajolt a férfihoz, hogy arcuk összeért, és Castle érezte a nő meleg leheletét a fülén.

- Szeretlek, Rick - suttogta Kate.

A szavak hallatán Castle-nek elakadt a lélegzete meglepetésében. Nyelt egyet, aztán behunyta a szemét, és boldogan elmosolyodott.

- Mikor kapom a következő injekciót? - kérdezte incselkedve rekedten hangon.

Kate is meglepődött. Ilyen nagy hatással van a férfire, hogy elég két szó, és szertefoszlik a rettegése? Csak azért megszúratná magát, hogy hallja a szájából, hogy szereti? Ennyire fontos volt neki, hogy ő kimondja?

- Azt akarod, hogy szurkáljalak? - kérdezte évődve.

- Nem. Csak jólesik hallani, hogy szeretsz - mondta Castle, és arcán megjelent a kisfiús, ártatlan, őszinte mosoly, ami Kate-t mint mindig, most is elvarázsolta.

- Akkor is érezned kellene, ha nem mondom.

- Érzem, de jó hallani - húzta közelebb magához Kate-t, és megcsókolta.

- Legközelebb kopogni fogok - nevetett a belépő Helen nővér. - Látom, sikerrel járt - nézett Kate-re.

- Én meg túléltem - büszkélkedett Castle, amin a két nő jót derült.

- Mindjárt jön egy ápoló, elviszi a röntgenre, aztán a gipszelőbe. Ha minden jól megy, hamarosan lesz egy szép, fehér csizmája - tájékoztatta a nővér a beteget, de amikor meglátta Castle elszontyolodott képét, vigasztalón hozzátette: - Ne keseredjen el, nem olyan szörnyű dolog! Egy hét után a fekvőgipsz után kap egy járógipszet, és akkor már nem csak mankókkal tud közlekedni.

- Néhány napja vették le a gipszet a másik lábáról - világosította fel Kate a nővért.

- Ó! Sajnálom. De gondoljon arra, hogy még mindig szerencsésebb, mint James Stewart a "Hátsó ablak"-ban, amikor a film végére mind a két lába gipszbe került a talpától az ágyékáig!

Castle elgondolkodott. Szinte látta  magát, ahogy mindkét lába végig be van gipszelve, és tehetetlenül fekszik az ágyban, Kate pedig mosdatja, eteti. Ez még nem is lenne olyan kibírhatatlan - tűnődött, de aztán rájött, hogy néhány nap után halálra unná magát, Kate elmenne nyomozni, ő meg csak sóvárogna utána, és amikor a nő fáradtan hazaér, még csak boldoggá sem tudná tenni. Nem várhatná finom vacsorával, és a szeretkezések is elég egysíkúakká válnának a tehetetlensége miatt. Ehhez képest nem is olyan rossz a helyzet, hiszen csak az egyik lába lesz gipszben, az is csak térdig.

Gondolataiból az ápoló megjelenése zökkentette ki. Az események felgyorsultak: átvergődés a gurulós ágyra, röntgen, gipszelés. Egy óra múlva már egy kerekesszékben üldögélt, és azt tervezgette, hogy kivel mit fog rajzoltatni a most még hófehér felületre.

- Kate, te mit szeretnél rajzolni?

Néhány évvel ezelőtt a nő csak megforgatta volna a szemeit egy ilyen helyzetben, vagy úgy tett volna, mintha az idegeire menne a férfi gyerekessége, most azonban teljesen természetesnek érezte a kérdést.

- Azt hiszem, kapsz tőlem egy Superman-t, de a mellkasára nem "S" betűt, hanem "C"-t fogok rajzolni.

- Ó! - lepődött meg Castle, de látszott rajta, hogy gyanúsnak találja a választ. Nem tudta eldönteni, hogy Kate csak szekálni akarja, vagy ha nem is tartja Superman-nek, legalább elismeri, hogy hasznos tud lenni egy-egy ügy megoldásánál.

- Ne nézz ilyen hitetlenkedve! Igaz, hogy nem tudsz röpködni, és nincs természetfeletti erőd, de okos vagy, elszánt és bátor. Na jó, néha idióta elképzeléseid vannak, gyerekes és felelőtlen vagy, de ezt most elnézem.

- Kate Beckett! Te most megdicsértél engem? - meredt csodálkozva a nőre.

- Még az is előfordulhat - húzta fel kihívóan a szemöldökét a nő. - Meg azt hallottam valahol, hogy a beteget dicsérni kell, akkor gyorsabban gyógyul, és én szeretném, ha mielőbb egészséges lennél - mosolygott kedvesen, aztán egy kis huncut fény villant a szemében. - Akkor nem kell olyan sokáig hallgatnom a nyafogásodat - tette hozzá gonoszkodva, és élvezettel nézte, ahogy a férfi arcán a kicsit öntelt mosolyt felváltja a bosszankodás.

- Visszakapod még ezt tőlem! Eljön még az én időm! - morogta durcásan.

Évődésüket az orvos zavarta meg, aki alig lépett be az ajtón, Castle máris elkezdte ecsetelni, milyen hálás neki, és mennyire jól van, ezért haza is engedhetné a kórházból. Dr. Miller türelmesen végighallgatta az írót, aztán Kate-hez fordult.

- Mit gondol Beckett nyomozó? Elbír vele otthon, ha most elengedem?

- Afelől ne legyenek kétségei! - mondta magabiztosan a nő anélkül, hogy Castle-re pillantott volna. - Fél kézzel elbánok vele, ha kell!

- Na jó, akkor megírom a zárójelentést, és a magáé. Hozatok két mankót, mert a fekvőgipszre nem léphet rá, pihenjen sokat, bár azt hiszem, néhány napig még úgyis aluszékony lesz az altatótól, és ne felejtse el minden nap azonos időben beadni neki a vérhigítót. Egy hét múlva kaphat járógipszet, ha a new york-i kollégák is úgy látják jónak - mondta komolyan az orvos, és Kate ugyanolyan komolyan bólintott, hogy mindent megértett.

- Mi az, hogy fél kézzel is elbánsz velem? - szegezte a kérdést Castle a nőnek, miután az orvos elment, mire Kate csak mosolyogva felhúzta a szemöldökét. - Igaz. Talán még fél szemmel is elbírsz velem. Tudod te, milyen félelmetes, amikor megvillan a zöld fény a barna szivárványhártyádban?

- Tudom Castle. És te tudod, hogy milyen édes vagy, amikor durcásan engedelmeskedsz nekem?

Castle érezte, hogy szokás szerint ebből a helyzetből már nem jöhet ki jól, ezért inkább elterelte a témát.

- Segítenél felöltözni? Tudod! Vár ránk a kincskeresés! - vigyorodott el izgatottan, mire Kate elégedetten elmosolyodott.

Hamarosan a birtok felé autóztak. A nő egyre gyakrabban nézett a feltűnően csendes férfi felé. Látta, hogy egyre nagyobbakat pislog, és lassan el fogja nyomni az álom, ezért elkezdte mindenféle hétköznapi dologról kérdezgetni, hogy éberen kibírja az utat a nyaralóig. Mire leparkolt a rönkház elé, a férfi már csak egy vékony résen át nézett ki a szemhéjai között, teste elernyedt, és látszott rajta, hogy csak néhány másodperc választja el az alvástól.

- Castle! Rick! Most már el ne aludj, mert akkor az autóban maradsz!  - rázogatta meg finoman a férfi vállát. Megkönnyebbült, amikor betámogatta a hálószobáig, ahol aztán Castle-t elérte az altató hatása. Erőtlenül rogyott az ágyra, eldőlt, és már nagyokat szuszogva aludt is. Kate egy ideig az ágy mellett állva, mosolyogva figyelte az alvó férfit. - Még mindig olyan, mint egy ártatlan kisfiú - állapította meg, aztán lehúzta a cipőt és a zoknit az ép lábáról, és lecibálta róla a nadrágot. Áldotta az eszét, hogy rábeszélte Castle-t, hogy ne inget, hanem pólót vegyen. Az inget biztos nem tudta volna levenni róla. Még egyszer végigsimított tekintetével az alsónadrágban, pólóban jóízűen alvó férfin, aztán gyengéden betakarta.