Változatok egy témára 5/72

Bár sejtette, hogy Kate csak írói agyszüleménynek fogja tartani az elméletét, mégis izgatottan számolta a kicsengést jelző búgásokat, és fohászkodott, hogy legkésőbb a harmadik után vegye fel a telefont a nyomozó. 

Kate összehúzott szemhéjakkal próbálta kivenni, hogy ül-e valaki a sáros, horpadt lökhárítójú terepjáróban valaki, de az autó éppen két lámpaoszlop között parkolt, amit a fények már csak gyéren világítottak meg, a vezetőülés pedig teljes sötétségbe burkolózott. Hirtelen beugrott neki, a labor jelentése, miszerint a Freeman holtteste közelében talált szövetszál megegyezett Charles Moore vadászpulóverének anyagával, de a tóparton talált fonaldarab más ruhából származik. Mi a fenét keres itt az éjszaka közepén Jasper? Eszébe jutott milyen gyanakvással figyelte Castle a férfit, és mennyire megijesztette, amikor éjszaka látta elmenni a birtokról. Mivel nem folytattak igazi nyomozást, még csak nem is beszélt a férfival, ezért most elgondolkodott, milyen szerepe lehet Jaspernek az ügyben. Az utcán nem látott semmilyen mozgást, de az éjszakai csendben halk zörej ütötte meg a fülét. Hátrahőkölt az ablaktól, és hallgatózott. Az alig hallható roszogás a háta mögül jött. Megfordult, és az ajtóra nézett, aminek a gombja szép lassan fordult, aztán elakadt. Kate azonnal rájött, hogy valaki igyekszik kinyitni az ajtaját. Az éjjeliszekrényhez lépett, a fiókból kivette a fegyverét, és óvatosan az ajtó felé lépett. Olyan élesen hasított a síri csendbe a telefon csörgése, mintha egy sziréna visítana, ráadásul a sima bútorlapon hangosan rezegve ugrált. Kate összerezzent, és a lélegzete is elakadt. A pisztolyt még mindig az ajtó felé tartotta, de visszalépett az éjjeliszekrényhez és felkapta a telefont. Mielőtt kinyomta volna, rápillantott a kijelzőre, amiről Castle mosolygott rá. Mérgesen állapította meg, hogy a férfi a lehető legrosszabbra időzítette a hívását, mert az éles hang valószínűleg elriasztotta hívatlan látogatóját, és már éppen ki akarta nyomni a készüléket, amikor végigfutott agyán a gondolat, hogy ilyen későn vagy azért hívja a férfi, mert valami baj van, vagy azért, mert fontos következtetésre jutott az üggyel kapcsolatban. Mire azonban felvette volna, a telefon elhallgatott. Meglepve szorongatta az elsötétülő készüléket, mivel a pizsamáján nem volt zseb. Nem volt ideje azon töprengeni, hogy ha már egyszer az éjszaka közepén felhívta az író, akkor miért nem várta meg, hogy felvegye. Egyik kezében az előre szegezett pisztollyal, másikban a telefonnal az ajtóhoz lépett, elfordította a kulcsot, és egy hirtelen mozdulattal kitárta, de a folyosón nem állt senki. Kidugta a fejét, de csak az elhaló, futó léptek tompa zaja tanúskodott arról, hogy néhány másodperce járt itt valaki. Kate rohanni kezdett. Tudta, hogy a hívatlan látogató jelentős előnyre tett szert, mégis lélekszakadva rohant végig a folyosón, majd le a lépcsőn egészen a hotel előcsarnokáig. Megállt, és körbenézett, de a recepciós pultnál sem látott senkit, ezért kirohant az utcára. Kapkodva vette a levegőt, és szinte érezte, ahogy az adrenalin száguld az ereiben. Ellépett az üveg bejárati ajtó elől, mert a benti világosság miatt kiváló célpontot nyújtott, ha valaki meg akarná támadni. ösztönösen a dzsipre nézett, de az autó magányosan állt az út szélén. Kate türelmesen várt és figyelt minden mozdulatra és zajra, de a park fáinak a  feltámadt szélben hajladozó ágain kívül nem észlelt semmilyen mozgást, és az éjszakai csendet is csak néhány kutya vonyítása törte meg. Biztos volt benne, hogy nem az érzékei tréfálták meg, és valaki tényleg be akart menni a szobájába, de azt is tudta, hogy akárki is volt az, most valószínűleg a park fái, bokrai közül figyeli, és várja, hogy mit tesz. Esélye sem volt elkapni, ezért bosszúsan visszament a hotelba, ahol a mosdóból kilépő recepciós félelemmel vegyes döbbenettel meredt a pizsamás, fegyvert szorongató nőre, és ösztönösen magasra emelte a kezeit.
- Minden rendben! Oké? - próbált meggyőző lenni Kate. - Valaki be akart törni a szobámba. Nem látta ki jött be az épületbe? 
A vékony, szemüveges fiatalember csak megrázta a fejét, aztán nyelt egy nagyot, mintha a torkában levő gombócot akarná lenyelni.
- Én a ... mosdóban voltam - dadogta, aztán mintha eszébe jutott volna, hogy ilyenkor neki kell intézkedni, felvette a fontoskodó ábrázatot, és a telefonért nyúlt. - Értesítem a rendőrséget - közölte most már magabiztos hangon.
- Nem kell - tette a kezét Kate a telefonra, megakadályozva, hogy a férfi felemelje a kagylót. - Nem tört be senkit, és nem is láttam senkit. Kár lenne idecsődíteni a rendőrséget ilyen semmiségért - nézett átható tekintettel a recepciós zavart szemébe.
- Talán igaza van - bólintott. - Tudja, én még csak két hete dolgozom itt, és nem szeretném, ha valamit rosszul csinálnék - aggodalmaskodott.
- Én nem teszek bejelentést, úgy hogy legyen nyugodt, senki nem fogja magát felelősségre vonni - mondta Kate határozottan, és visszasietett a szobájába. 
Az ablakhoz lépett, és alig észrevehetően résnyire húzta a sötétítőfüggönyt, és kinézett az ablakon. Meglepetésére a dzsip mozdulatlanul állt a túloldalon, és semmi mozgást nem látott. Leroskadt az ágyra. Kimerítette az előző nap, aztán a rémálma, most meg az idegességét.
- Castle! Mi az ördögöt akarsz éjjel fél háromkor - szólt a készülékbe tettetett bosszúsággal, mintha legmélyebb álmából ébresztette volna fel a hívás.
- Kate, én ... én nem akartalak felébreszteni, - hallotta Castle izgatott hangját - de azt hiszem. valamit nem vettünk figyelembe.
- Ki vele! Úgysem nyugszol, amíg el nem mondod - sóhajtott megadóan Kate, ahogy hasonló esetben tenné. Egyenlőre nem akarta elmondani, mi történt vele az előző percekben.
- Szóval nem tudtam aludni, ezért végiggondoltam az eseményeket a megérkezésünktől Charles Moore elfogásáig.
- Onnantól, hogy beleestél a csalánba? - vágott közbe Kate mosolyogva.
- Igen, onnantól, hogy megbotlottam a hullában, és beleestem a csalánba - morogta az író. - Arra gondoltam, hogy nem hallgattunk ki senkit, és csak egy dologra koncentráltunk ...
- ... a rejtvény megfejtésére - fejezte be a mondatát Kate. - Castle! Ez nem a mi ügyünk, nem tarthattam kihallgatásokat a nyaralóban!
- Mi van, ha Charles nem volt egyedül? Ha volt társa, vagy van még valaki, aki tud a záradékról?
- Jasper? - kérdezett rá Beckett, miközben felállt, és újra kinézett az ablakon. Döbbenten pislantott néhányat, mint aki nem hisz a szemének, mert a dzsipnek hűlt helye volt. Dühöngött magában, hogy nem figyelte a kocsit, de már késő volt.
- Kate! Kate, itt vagy? - hallotta Castle sürgető hangját, aki valószínűleg reagált valamit Jasper említésére, de Kate-t figyelmét annyira lekötötte a kocsi eltűnése, hogy nem hallotta a férfi reakcióját.
- Igen, itt vagyok. Mit mondtál?
- Azt, hogy a tóparton talált szövetszál nem Charles pulóveréből származik, tehát más valaki leskelődött a parton, és Andrew azt mondta, Jasper minden este kimegy oda, és hogy meg akarja védeni a birtokot a betolakodóktól. Mi van, ha összejátszott Charles-szal, vagy az is lehet, hogy megfigyelte, hogy megszerezze tőle a kincset.
- Castle! Hívjuk inkább örökségnek! Ez a "kincs" kifejezés olyan valószerűtlenné teszi az egészet.
- Jó, akkor az örökséget. Szólni kellene a seriffnek, hogy nézzen utána Jasper-nek. Valami nem stimmel azzal az emberrel - mondta meggyőződéssel a férfi.
- Csak azért, mert a frászt hozta rád, még nem lehet letartóztatni, de abban igazad van, hogy jobban utána kell nézni.
- Hogy mondtad?
- Jobban utána kell nézni, mondjuk a pénzügyeinek, a ...
- Nem azt! Előtte! Jól hallottam, hogy azt mondtad, igazam van? - kérdezte kihívóan Castle.
Kate elmosolyodott. Szinte látta maga előtt a dicséretért sóvárgó arcot.
- Igen Castle, azt mondtam - ismerte el, és hallotta, ahogy a férfi elfojtva felkiált: "Ez az!", és elképzelte, ahogy diadalittasan az öklével a levegőbe csap.  
- Akkor holnap utánajárunk?
- Én utánajárok, te begipszelteted a lábad - lohasztotta le Castle lelkesedését a nő.
- És ha nem gipszelik be? 
- Akkor türelmesen vársz.
- Türelmesen? - háborgott a férfi. - Tudod te, hogy milyen unalmas itt egyedül feküdni? Aludni nem tudok, a fenekem elzsibbadt ettől a testhelyzettől, mozogni nem tudok, mert akkor nem apad le a duzzanat, ráadásul úgy hasogat a bokám, mintha kést forgatnának benne!
- Ne nyafogj Rick! Ha akarod, odamegyek. - Kate úgy tett, mintha megszánta volna a panaszkodó férfit, ami egy részt igaz is volt, másrészt viszont arra gondolt, mi van, ha a látogatója Castle-t veszi célba. Biztos volt abban, hogy információért akart hozzá betörni, talán a nyomozati anyagért, talán, mert azt hiszi, hogy megfejtették a rejtvényt, de mivel nem járt sikerrel, lehet, hogy Castle-nál próbálkozik. A kórházban viszont az író kiszolgáltatott, nem tudja magát megvédeni, ezért a biztonság kedvéért jobb lesz, ha visszamegy hozzá. Feltűnt neki, hogy az író hallgatott. 
- Most mi van Castle? Nem akarod, hogy odamenjek?
- Történt valami, Kate? - kérdezte a férfi gyanakodva.
- Miből gondolod?
- Rick-nek szólítottál.
Kate megcsóválta a fejét, és hangtalanul sóhajtott. Hogyan tud a férfi egy megszólításból arra következtetni, hogy valami történt vele? 
- Csak annyit panaszkodtál, hogy megsajnáltalak - mondta, mivel jobb indok nem jutott eszébe.
- Szóval már csak sajnálatból jössz hozzám?
- Castle! Ne feszítsd túl a húrt! - emelte fel a hangját Kate.
- Mielőtt elindulsz, elárulnád, hogy mit csinálsz most, és mi van rajtad? - váltott incselkedésre a férfi, de Kate-t ez most nem bosszantotta. Az átélt izgalmak után lelke mindennél jobban vágyott egy kis játékos, pajzán évődésre, ami emlékeztette arra, hogy Castle mellett mindig biztonságban érzi magát, ezért azonnal reagált.
- Éppen az ágyban fekszem a takaró felett, és egy rövid, vékony pántos, fekete, csipkés hálóingen kívül semmi sincs rajtam - búgott érzékien a hangja, miközben az ágy szélén ülve végignézett sötétkék pamut pizsamanadrágján, búzakék pólóján, és jólesően hallotta, ahogy Castle nyel egy hatalmasat.