Változatok egy témára 5/64

- Az biztos - morgott maga elé Castle, és leginkább az előző pillanatokra gondolt.

Kate csodálkozva figyelte, milyen élénk élet folyik a kisvárosban. Amikor először jártak itt Castle-lel, sokkal nyugodtabbnak tűnt az élet, lényegesen kevesebb ember járt az utcákon, parkokban, és az üzletekben. Hamar odaért a rendőrség épületéhez, és megállapította, hogy itt is megélénkült az élet. Egy idős nénike óvón szorította magához riadt tekintetű kis ölebét, és arról panaszkodott az egyik egyenruhás fiatalembernek, hogy a szomszéd foxija kinézte magának az ő kis kedvencét, és állandóan zaklatja, ami tűrhetetlen. Kate elmosolyodott, és megállapította, mekkora türelemre van szüksége a fiatal rendőrnek. Néhány méterre tőlük két munkásruhás férfit próbáltak békíteni, de Beckett nem figyelt, mi is a veszekedés tárgya, inkább sietve a seriff irodájához lépett és bekopogott.

- Üdvözlöm Beckett nyomozó! - állt fel az asztala mögül a férfi, és elégedett mosollyal az arcán előre nyújtotta a kezét, melyet Kate jó szívvel elfogadott. - Hogy van Mr. Castle? - érdeklődött a seriff, miközben az íróasztalával szemben álló székre mutatott.

- Csak egy sima bokatörés és néhány zúzódás. Nagyobb probléma a számára, hogy ott kellett maradnia a kórházban.

- Szeretném megköszönni a segítségüket! Charles Moore az előbb tett teljes beismerő vallomást - mondta a seriff, és az előtte heverő iratokat nézte elgondolkodva. Kate ismerte ezt a tekintetet. Akkor néz így egy nyomozó, ha úgy érzi, valami nem klappol. 

- Ha tudok, szívesen segítek ezután is bármiben - próbálta olyan szerényen mondani a szavakat, ahogy csak tudta, mert nem akarta, hogy a férfi tolakodásnak érezze, vagy megsértse az önérzetét, hogy egy városi nyomozónő segítségére szorul, de neki nagyon jól jött volna, ha szükség van a munkájára. Az egész idevezető úton azon töprengett, mit mondhatna Gates nek, hogy itt maradhasson, és ne derüljön ki a Castle-vel való kapcsolata. Ha a kapitány visszarendeli, Rick-nek meg a kórházban kell maradnia ... Nem akart ebbe a lehetőségbe belegondolni. Most megcsillant a remény, hogy valami gyanús a seriffnek és szükségük van rá a nyomozásban, így talán hivatalos engedélyt kaphat a maradásra.

- Van valami, ami nem hagy nyugodni. Örömmel venném, ha tudna maradni, és az utolsó szálig felgöngyölítenénk ezt az esetet - nézett őszinte örömmel Beckettre. Látszott rajta, hogy nem az a "itt én vagyok az Atyaúristen, és nincs nálam okosabb ember" típusú seriff, amilyeneket a filmekben lehet néha látni, hanem olyan rendőr, akinek az az első, hogy biztonságban tudja a rábízott város lakóit, és ha ehhez segítségre van szüksége, akkor jó szívvel elfogadja azt.

- De van egy kis probléma - húzta grimaszra a száját Kate.

- Á! A főnöke! - kapcsolt gyorsan a férfi. - Gates kapitány, ugye? Talán én megpuhíthatom - villant mosolyogva a szeme. - Igazság szerint éppen most szándékoztam felhívni, hogy elmondjam neki, milyen nagyszerű emberei vannak.

- Khm - köszörülte meg a torkát Kate, miközben hálát adott a sorsnak, hogy még a seriff hálálkodása előtt ideért. - Nos, Mr. Castle nem hivatalos tagja a csapatnak. Megkérhetem, hogy ne említse meg, hogy ő is itt van? - Figyelmesen fürkészte a férfi tekintetét, várta, hogy további magyarázat nélkül is megértse a helyzetet. Amikor meglátta, hogy a seriff szemhéja egy pillanatra megemelkedik, és elnyílik a szája, már tudta, hogy érti a helyzetet.

- Miért? Ki az a Mr. Castle? - kérdezte cinkosan mosolyogva Green seriff ártatlan arccal, és rákacsintott a megkönnyebbült nőre, aztán felvette a telefont.

Kate csodálkozva hallgatta, hogy olyan ügyesen játszik a szavakkal a férfi akár egy diplomata. Érezhető volt, hogy Gates nehezen adja be a derekát, de a seriff addig legyezgette a nő hiúságát azzal, hogy a munkáját és az embereit az egekig magasztalta, míg végül a kapitány beleegyezett, hogy Beckett még 3-4 napig maradjon. A seriff diadalittasan tette le a telefont, aztán felkapta a nyomozati anyagot, és Beckett kezébe nyomta.

- Ezt szeretném, ha elolvasná. Kíváncsi vagyok, mi a véleménye - kocogtatta meg a mappa fedelét. - Szereztem maguknak négy napot. Így kvittek vagyunk, ugye?

- Természetesen - állt fel Kate, és most ő nyújtotta a kezét a seriff felé.

- Azért meg kell mondanom, kemény egy nő a főnöke.

- Az - értett egyet Kate, és közben arra gondolt, valószínűleg vár még rá egy kellemetlen beszélgetés Viktoria Gates-szel. Nem is sejtette, milyen hamar.

Kate elbúcsúzott Green serifftől, és hóna alatt a mappával vissza indult a kórházba. Egyenlőre nem akarta elmondani, hogy milyen következtetésre jutottak a végrendelettel és a rejtvénnyel kapcsolatban, ahogy azt sem, hogy mit látott Castle a tó mélyén. Előbb látni akarta, mit sikerült összeszednie a seriff embereinek az üggyel kapcsolatban. Miután átvágott a parkon, meglátott egy kirakatot, ami felkeltette a figyelmét. Húsz perc múlva már a második üzletből lépett ki, egyik kezében egy kis táskát, a másikban egy nagy papírzacskót szorongatva.
Amikor felért a kórház emeletére, már ismerősként üdvözölte a nővérpult számítógépének adatai között keresgélő Helen nővér.
- Minden rendben van vele - mosolygott Kate-re kedvesen, mire a nyomozó megkönnyebbülten bólintott.
Óvatosan nyitotta ki a szoba ajtaját, és megpróbált lábujjhegyen az ágyhoz osonni, ami nem volt éppen egyszerű egy tíz centis tűsarkúban, de nem akarta felébreszteni Castle-t. Letette a csomagokat, megállt az ágy mellett, és szomorkásan mosolyogva figyelte a nyugodtan szuszogó férfit. Rossz érzése támadt. Végigcikázott a fejében egy riasztó gondolat: amióta mellette volt a férfi, mintha vonzaná a bajt, mindig éri valami kisebb-nagyobb sérülés. Lelkiismeret furdalása támadt, néhány órán belül már másodszor. Ha Castle élné a világhírű bestseller író gondtalan életét, akkor nem szurkálta volna meg egy elmebeteg sorozatgyilkos, nem tört volna el a lába egy robbanásban, és nem kellett volna törött lábbal egy szikláról a mélybe vetnie magát. Még a Josh elleni támadáskor szerzett sérüléseit is annak köszönheti, hogy őt ismeri, igaz, akkor nem a rendőri munka miatt érte a baj. Egyedül Pochenko támadását köszönhette magának, és annak a szerencsétlen véletlennek, hogy egy létező bérgyilkos nevét adta a regényében egy hasonló karakternek. Az emlék mosolyt csalt az arcára. Milyen kínosnak érezte, amikor Castle befeküdt az ágyába, és milyen izgatónak, amikor meglátta a férfi izmos, meztelen hátsóját! Ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy megsimogassa a kisimult, ártatlan arcot, mégsem tette. Nem akarta felébreszteni a férfit, szüksége volt a pihenésre. Leült az ágy melletti székre, és figyelmesen tanulmányozni kezdte a seriff mappájának tartalmát. Először átlapozta az iratokat. Úgy döntött, hogy a vallomással kezdi, csak utána olvassa el a halottkém és a technikusok jelentését, végül a bizonyítékok listáját. Más esetben olyan intenzíven koncentrált a vallomás és a jelentések minden szavára, hogy teljesen kizárta a világot, de most képtelen volt rá. Szinte percenként nézett fel a papírokból Castle előtte fekvő alakjára, és minden alkalommal, amikor tekintete megállapodott a férfi arcán, elárasztotta az érzés, hogy mennyire szereti. 
Jó félóra múlva, amikor ki tudja hányadszor ismét felnézett, Castle halvány mosolyával, és gyengéd tekintetével találta szembe magát.
- Tudod, milyen szép vagy, amikor töprengsz valamin? - szólalt meg rekedtes hangon a férfi. - Olyankor megjelenik a két kis ránc a két szemöldököd között, és gyakran beharapod a szádat.
- A leírás alapján ez inkább egy grimasz, semmint egy szép arc. Különben sem szép dolog leskelődni - mosolygott a férfira elpirulva, és lágyan megcsókolta. - Fáj? - kérdezte, mert gyanúsan csendesnek látta.
- Ha azt mondom, hogy igen, akkor injekciót kapok? - nyögte, miközben próbált feljebb húzódzkodni az ágyban.
- Várj! Segítek - ugrott oda Kate, és állított az ágy dőlésszögén, aztán megigazította a párnát. - Kérek egy fájdalomcsillapító tablettát. Le ne merd tagadni, ha fájdalmaid vannak! Nem vagy jó színész, és én úgyis átlátok rajtad! - kacsintott rá, és kilépett az ajtón. Amikor visszatért, egy jókora fehér tabletta és egy pohár volt a kezében. A gyógyszert Castle kezébe adta, a poharat pedig az éjjeliszekrényre tette.
- Hoztam neked néhány dolgot - mondta, felkapta a papírzacskót, és kezdte kirakni a tartalmát a pohár mellé.
Castle-t meghatotta Kate figyelmessége, ahogy figyelte, hogyan sorakoznak egymás mellé a narancslé, az eper, a banán, a nagyszemű, mézédes csemegeszőlő, és néhány muffin. Olyan, mint amikor a gondoskodó feleség látogatóba megy a férjéhez a kórházba - gondolta, miközben a nő kibontotta a narancsleves dobozt, öntött belőle a pohárba, majd a kezébe adta. 
Kate megvárta, amíg Castle nagy nehezen leküszködte a tablettát, aztán a magasba emelte a kis reklámtáskát, amin egy alsónemű bolt logója díszelgett. 

- Ó! Csak nem el akarsz bűvölni valami szexis, csipkés csodával? - nyitotta tágra a szemét Castle, és szája pajzán mosolyra húzódott.