Változatok egy témára 5/66

- Ki kell mennem a mosdóba - nyelt egyet zavarában a férfi.

Kate szigorúan összevonta a szemöldökét, és megrovón nézte a megilletődötten pislogó beteget. 

- Nem azt akartad mondani, hogy hozzak valamit, amibe pisilhetsz? 

- Inkább két mankó kellene - húzta el a száját félve Castle.

- Szólok a nővérnek - sóhajtott Kate, és elindult az ajtó felé. - Ha meg mersz mozdulni, lemaradsz a kincskeresésről - nézett vissza az ajtóból.

Hamarosan Helen nővér lépett a szobába, kezében egy férfiaknak kifejlesztett műanyag kacsával. Az ágyhoz lépve Castle kezébe nyomta, de amikor a férfi csak zavartan kapkodta a tekintetét az edény és a nővér között, elnevette magát.

- Kimenjek, amíg végez? Vagy beküldjem a barátnőjét, hogy segítsen?

- Ne! - vágta rá gyorsan Castle, de mivel látta a nő arcán, hogy nem tudja eldönteni, hogy melyik kérdésre reagált ilyen intenzíven, hozzátette: - Kimenne?  

- Kiabáljon, ha készen van - szólt vissza az ajtóból a nővér.

- Már teljesen készen vagyok - morogta Castle maga elé, és bedugta a kacsát a takaró alá.

Kate csak akkor vette észre, hogy a folyosó néhány méteres szakaszán rója a hosszakat oda-vissza, amikor Helen nővér odalépett hozzá.

- Azt hittem, hogy egy olyan híres ember, mint Mr. Castle, egészen más - mondta mintegy mellékesen, de Kate érezte, hogy a nő beszélgetni szeretne vele a betegről, és finom célozgatása arra szolgál, hogy kielégíthesse a kíváncsiságát.

- Miért? Milyennek képzelte? - kérdezte érdeklődve Kate. Kíváncsi volt rá, mit gondol a kisvárosban élő egyszerű nővér a világhírű, gazdag bestseller íróról.

- Hát, megmondom őszintén, azt hittem, hogy kiállhatatlan, parancsolgató beteg lesz - nézett némi hezitálás után Beckett szemébe. - Úgy látszik a gazdagság és a hírnév nem tesz mindenkit kibírhatatlan, nagyképű, fölényeskedő, magát magasabb rendűnek képzelő emberré.

Kate látta a nő tekintetén, hogy volt már hasonló helyzetben, és nem szerzett jó tapasztalatokat.

- Volt már kiállhatatlan betege, ugye? 

- Tudja, sok olyan idős ember kerül ide, aki nehéz eset, de többségüknek értem a keserűségét. Fájdalmaik vannak, kiszolgáltatottá váltak a hátralévő életükre, magányosak, vagy éppen vannak gyerekeik, de azok nem törődnek velük, néha ilyenkor jönnek rá az életük során elkövetett hibáikra, vagy hogy milyen lehetőségeket mulasztottak el. Őket megértem, de volt már itt Mr. Castle-hez hasonló gazdag híresség, akinek csak néhány hét kezelésre volt szüksége a gyógyuláshoz, fiatal volt, előtte szinte az egész élet, bármit megengedhetett magának, mégis, kevés kibírhatatlanabb emberrel találkoztam, mint ő.

- Ne általánosítson - mondta megértően Kate. - Nem a pénz tesz bennünket azzá, akik vagyunk, csak felerősíti az igazi énünket. - Elmosolyodott az emlékre, amikor ezeket a szavakat Castle szájából hallotta. Hát igen. A gyermeki énjét biztosan felerősítette a pénz.

- Igaza lehet, mert Mr. Castle nem fölényes, és nem is követelőző. Képzelje! Amikor benéztem hozzá, hogy nincs-e szüksége valamire, megkérdezte, miért üres a szobában levő másik ágy. Mondtam, hogy a seriff idetelefonált, hogy részesítsük különleges ellátásban, mire teljesen kikelt magból, és a lelkemre kötötte, nehogy miatta valakit kényelmetlen helyzetbe hozzunk, vagy hazaküldjünk. Csak akkor nyugodott meg, amikor elmeséltem, hogy Mr. Lee ma reggel mindenképpen hazamehetett, új beteg pedig rajta kívül nincs. Ha nem tudnám, hogy kicsoda, azt hinném, hogy  csak egy aranyos fickó, aki  olyan, mint egy ijedt kisfiú, aki fél a tűtől és szégyenlős, ha kacsába kell pisilni - nevette el magát a nő, és aznap már sokadszor igazgatta meg meglazuló szőke lófarkát. - Megnézem végzett-e, mert lehet, hogy szólni sem mer - mondta, és belépett a szobába.

Castle azon gondolkodott, nem szeretne úgy megöregedni, hogy mások segítségére szorul, és még a legalapvetőbb testi szükségleteit sem tudja maga elvégezni. Kínosnak érezte a helyzetet. A nővér már percekkel ezelőtt kiment a szobából, mégis csak kínlódott. Úgy érezte, szétreped a hólyagja, agya mégis gátat szabott a megkönnyebbülésnek. Amikor belépett a nővér, kínjában elmosolyodott.

- Nem sikerült? - kérdezte együtt érzőn a nő, amikor meglátta a félig ülő, kezeire támaszkodó férfi keserves ábrázatát.

- Még kell egy kis idő - nyögte Castle.

- Megengedem a vizet - lépett a mosdókagylóhoz a nővér, és megnyitotta a csapot. - Ez biztosan segít. Ha nem muszáj, nem akarom megkatéterezni - jegyezte meg, miközben szeme sarkából látta, hogy a férfi megrázkódik a gondolatra.

- Ha hozna két mankót, ki tudnék menni - próbálkozott utoljára Castle, bár érezte, hogy nincs sok esélye. - Ígérem, nem állnék a lábamra.

- Ezt meg sem hallottam. Csukja be a szemét, és koncentráljon a vízcsobogásra!

Castle újra egyedül maradt, és szófogadóan becsukta a szemét. A halk csobogást képzelete vad zubogássá nagyította, és gondolatban újra a tónál járt Kate-tel. Mintha egy filmet nézne, kívülről látta magukat, ahogy a lenyugvó nap aranyló sugarai körbefonják a vízben ölelkező testüket. Az emlék boldogsággal és megnyugvással töltötte el, és ahogy ellazult, érezte teste megkönnyebbülését is.

Kate a nővér mondatain töprengett. Milyen kár, hogy ebben a kiszolgáltatott, elesett helyzetben nem látja egy kívülálló a férfi szellemességét, humorát, kedvességét, huncutságát, érzékenységét, szeretni tudását és szeretetre vágyását, és milyen boldog, hogy ő ezeket a tulajdonságait is élvezheti nap mint nap. A nővér üres kézzel lépett ki az ajtón, és megcsóválta a fejét. 
- Mi lesz most? - kérdezte Kate, és a nővér figyelmét nem kerülte el a szemében tükröződő aggodalom.
- Megoldjuk, csak még egy kis idő kell, amíg ... - mondta, de mire befejezte volna a mondatot, már meg is hallotta, ahogy a beteg bátortalanul a nevén szólítja. - Látja? - nézett "én megmondtam" nézéssel Beckett-re, és visszalépett a szobába. 
- Ügyes fiú - mosolygott Castle-re, aki zavarában még mindig a takaró alatt tartotta a kezét. Felbillentette a paplant, elvette a kacsát, letakarta egy ruhával, aztán rápillantott a törött bokára. - Egész szépen alakul. Ha ilyen ütemben javul, holnap talán be is gipszelik. De ne féljen, legközelebb ez is könnyebben megy - emelte meg egy kicsit a letakart edényt. A mosdókagyló szélén levő dobozból kihúzott egy fertőtlenítős, nedves kéztörlőt, és Castle kezébe adta, aztán miután a férfi alaposan megtörölgette a kezét, a kukába dobta. - Beküldöm a barátnőjét, mert már nagyon izgul magáért - sietett ki a szobából.
Amikor Kate visszajött, leült az ágy szélére, és nyitotta a száját, de Castle megelőzte.
- Ne beszéljünk róla! - mondta anélkül, hogy a nőre nézett volna.
- Én csak azt akartam mondani, - kezdte lassan Kate - hogy elolvashatnád a nyomozati anyagot, és végigmehetnénk az ügyön. 
- Oké - derült fel a férfi arca, és már nyúlt is az aktáért.
- Castle! Milyen szagod van? - fintorgott Kate, ahogy orrát megcsapta a furcsa, WC-tisztítóra emlékeztető illat.
- Fertőtlenítő - húzta el Castle a kezét az orra előtt, és ő is elfintorodott - és nem a legillatosítottabb fajtából.
- Az esti mosdatáshoz hozok valami finom, férfias illatú tusfürdőt - jegyezte meg Kate, miközben az iratok között lapozott. - Ezzel kezd! - nyomott egy három oldalas jelentést Castle kezébe, és ekkor vette észre, hogy a férfi incselkedő mosollyal nézi.
- Szóval ... estére ... - vigyorgott a nőre, aki azonnal kapcsolt.
- Igen Castle. Meg foglak mosdatni. Ha belegondolok, már egész komoly tapasztalatom van benne. Emlékeim szerint voltam már Kate nővér is - meredt a távolba, mintha erősen gondolkodna.
- Szeretem, amikor nővért játszol - nyelt egyet ábrándos tekintettel, vágyakozva a férfi. - Vehetnél fel nővér ruhát is, tudod, olyan kis minit! - húzódott pajzán mosolyra a szája.
- Rendben Castle! Leszek a te kis nővérkéd, - suttogta búgó hangon Kate a férfihoz hajolva, és amikor ajkaik már csak centiméterekre voltak, szinte csak lehelte a szavakat - megmosdatlak, és az injekciót is beadom.