- Khm ...
Castle a torokköszörülést meghallva az ajtó felé fordította a szemét, és elakadt a szava.
- Miből gondolja, hogy eltűnt? - hallotta a seriff gondterhelt hangját, de csak a belépő sudár, gyönyörű alakra tudott figyelni, miközben testét átjárta a megkönnyebbülés. Mivel csak hallgatott, a telefonból kihallatszott a seriff türelmetlen, egyre erősödő, már-már kiabáló hangja, ezért az író önkéntelenül eltartotta a készüléket a fülétől. - Mr. Castle! Mr. Castle! Itt van még? Beckett nyomozó eltűnt?
- I-igen, itt vagyok - nyelt egyet zavarában az író, mivel Kate közelebb lépett hozzá, így meghallotta a seriff kérdését. - Ammm ... ő ...- dadogta, és megbabonázva nézte a nyomozót, ahogy feddő tekintettel kiveszi a kezéből a telefont.
- Elnézést seriff. Nem tűntem el, csak a betegünknek rémálma volt a fájdalomcsillapítótól - nézett szemforgatva Castle-re, miközben beszélt.
- Szólhatok a dokinak, hogy adjon neki valami más gyógyszert - mondta készségesen a férfi, de Beckett megnyugtatta, hogy már minden rendben van, aztán még egyszer elnézést kért, és elbúcsúzott a férfitól.
Kate letette a telefont és a kezében szorongatott utazótáskát, megállt az ágy mellett, és várakozó tekintettel méregette az egyre jobban összehúzódó írót.
- Jól van na! - szólalt meg durcásan Castle, hogy mentse ami menthető. - Már izgulni sem lehet érted? Én ... én csak féltettelek.
- Mégis mitől? - tárta szét a kezét Kate, és bár úgy tett, mintha bosszantaná a férfi aggódása, a lelke mélyén nagyon jólesett neki, hogy ennyire félti. - Talán azt hitted, hogy vadállatok támadnak meg az erdőben, vagy kimászik a tó szörnye a partra, és én leszek a vacsorája?
- Az is megfordult a fejemben - morogta maga elé Castle. Érezte, milyen nevetségessé vált a túlzott aggódása miatt, de mivel néhány perce még valóságos volt a félelme, elvárta Kate-től, hogy ne nevesse ki. Felpislantott a nőre, és meglepetésére nem gúnyos, hanem kedves, jóleső mosolyt látott az arcán.
- Tudod Castle, ez tulajdonképpen nagyon aranyos - hajolt a férfi fölé, és egy puszit nyomott a homlokára. - Azért ha legközelebb kések egy kicsit, ne riadóztasd se a rendőrséget, se a kommandósokat, se az FBI-t, se a CIA-t! - simított végig az arcán.
- Ha New York-ban lennénk, akkor a fiúkat hívtam volna. Őket lehet, ugye? - nézet kicsit pimaszul Kate-re miután megnyugodott, hogy a nőnek jólesik, hogy félti.
- Castle! - emelte meg fenyegetően a hangját a nő.
- Jó, jó, de akkor vedd fel a telefont, és ne hozd rám a frászt! - duzzogott még egy kicsit, aztán kíváncsian nézett a nőre. - Megtaláltad a könyvet?
- Nem - rázta meg bosszúsan a fejét Kate, miközben kihúzta a zsebéből a lehalkított telefont. Amikor meglátta a nem fogadott hívások számát, egyből megértette, miért esett pánikba a férfi. - Lehet, hogy holnap teszek még egy próbát.
- Vagy hihetnél nekem. Kate! Láttam, hogy ott van a barlang bejárata! Biztos, hogy ott van az örökség - győzködte lelkesen a nőt, aki még mindig kételkedve nézett rá. - Kérlek! Csak egy kicsit higgy! - pislogott ártatlanul, mire Kate önkéntelenül elmosolyodott, mert a férfi megint olyan volt, mint egy könyörgő kisfiú, akinek lehetetlen ellenállni. Sóhajtott egyet, aztán komoly arccal Castle fölé hajolt úgy, hogy arcuk csak centiméterekre volt egymástól.
- Rendben. Ha begipszelik a lábadat, elmondjuk a seriffnek, hogy mire jutottunk. Ha ő is arra a következtetésre jut, mint mi, és úgy gondolja, hogy megéri a felhajtást, akkor nyert ügyünk van.
- Ne már Kate! A seriffre bízod a döntést?
- Igen, de nem azért, mert nem bízom benned, hanem azért mert mindez velünk történt. Gondold végig Castle! A házunkba többször betörtek, Andrew-t leütötték, lehallgattak, és majdnem megöltek bennünket. Túlságosan személyesen érint bennünket ez az ügy: a támadás, a záradék, a rejtvény. A seriff kívülálló. Sokkal objektívebben látja a dolgokat, mint mi, de ha ő is úgy ítéli meg, hogy érdemes felhajtást csinálni, akkor támogatlak.
- Szóval egyébként nem támogatsz - vonta le szomorúan a következtetést Castle. Csalódott volt. Együtt nyomoztak, együtt fejtették meg a rejtvényt, és majdnem meghaltak, Kate mégis bizonytalan. Megértette, hogy elismert nyomozóként nem akarja nevetségessé tenni magát, ha valami mégsem jól sül el, mégis rosszul esett neki, hogy nem kockáztat érte a nő. Hátravetette a párnára a fejét, és az ablak felé fordulva összeszorította a száját. Elhatározta, hogy nem fog könyörögni Kate-nek, hogy bízzon benne.
- Támogatlak Rick, és bízok benned - mondta engesztelő, meleg hangon Kate, mintha olvasna az író gondolataiban. - Hivatalosan viszont a seriff járhat el, ő rendelhet ide búvárokat. Arra gondoltam, ha a seriff nem hisz a rejtvényben, akkor más utat keresek. Van egy piszok gazdag barátom, aki mellényzsebből kifizet néhány búvárt. - Kate úgy tett, mintha elgondolkodna, vajon az emlegetett személy valóban állná-e a költségeket, de szeme sarkából Castle arcát fürkészte. - Tudod, ő rendkívüli fantáziával rendelkezik, és gyermeki ártatlansággal hisz olyan dolgokban, amiknek a létezését nem bizonyítja semmi. Hisz a Télapóban és a dupla szivárványban, a földönkívüliekben és az átkokban, életre kelt múmiákban és zombikban, na és persze elveszett kincsekben is.
Castle megfordult, és a nőre nézett, aki már nem tudta elrejteni a szája sarkában bujkáló mosolyt.
- Te most rólam beszélsz? - kérdezte még mindig duzzogva a férfi, mire Kate elmosolyodott. - Tényleg hiszel nekem? - fordult vissza kétkedő tekintettel a nő felé, de nem is várt választ, mert Kate arca mindet elárult. Castle szája csibészes mosolyra húzódott. - Na és, mondd csak, milyen kárpótlást adsz cserébe ezért a barátodnak?
- Arra gondoltam, felajánlom neki, hogy bármit kérhet cserébe - mondta merészen a nő, de amikor meglátta Castle önelégült, kaján vigyorát, gyorsan hozzátette: - Az ajánlat szigorúan egy alkalomra szól.
- Már tudom, hogy mit kérek - csillogott izgatottan a férfi szeme, aztán elkomorult. - Nem, inkább mást kérek! Vagy ... vagy inkább - cikáztak a lehetőségek a fejében, és Kate látta, hogy már filmként peregnek szeme előtt a lehetőségek.
- Castle! Még nem kell döntened! Ha a seriff igazat ad nekünk, akkor ő fogja hívni a rendőrségi búvárokat - hűtötte el az ábrándozó férfit.
- Lehet, hogy már nem is akarom annyira, hogy higgyen nekünk a seriff - állapította meg, aztán szem az utazótáskára tévedt. - Mit hoztál?
- Csak ruhákat, hogy ne alsónadrágban kelljen hazamenned, meg a borotválkozó cuccaidat, törölközőt, és finom, férfias illatú tusfürdőt - húzta fel a szemöldökét jelentőségteljesen. - Készen áll az esti mosdatásra, Mr. Castle?
- Bármire készen állok Kate nővér! - ment bele a játékba azonnal a férfi. - De hol hagyta az egyenruháját? - billentette meg az egyik szemöldökét, és arcán szétterült a jellegzetes huncut mosoly, amit Kate annyira szeretett.
- Álmaidban, Castle!
- Mondtam már, hogy az álmaim teljesülnek! Nézz ránk! - húzta ki magát elégedetten az ágyban az író.
- Éppen azért mondtam - kacsintott rá a nő, és nevetve várta, hogy mikor esik le Castle-nek a lényeg. A férfi értetlenül pislogott néhányat, aztán szemei kitágultak, hitetlenkedve bámult a nőre, aztán nyelt egy nagyot.
- Azt akarod mondani, hogy ... - csillogott reménykedve a szeme.
- Igen Castle - hajolt a férfi fölé Kate, és amikor már csak milliméterekre voltak egymástól az ajkaik, suttogva hozzátette: - ha akarod, egyszer felveszek egy nővérruhát.
Castle szája elnyílt a csodálkozástól, amit Kate puha ajka azonnal birtokba vett. Az érintés hosszú, lassú csóknak indult, de Castle annyira az előző mondat hatása alá került, hogy nem tudta kiverni a fejéből a mélyen kivágott, rövid nővérruhát viselő nő képét, így a csók egyre szenvedélyesebbé vált. Karjaival átölelte Kate karcsú derekát, és magához húzta.
Hirtelen vakító fény árasztotta el a szobát, és úgy rebbentek szét, mint két rajtakapott szerelmes kamasz. Zavartan néztek az ajtóban álló Clara nővérre, aki meglepetésében elfelejtette levenni a kezét a villanykapcsolóról.
- Ó! - kiáltott fel meglepetten. - Rosszkor jöttem?
- Igen! Nem! - vágták rá egyszerre.
- Nem - ismételte meg Kate. - Csak meg szeretném mosdatni - magyarázkodott, de maga is érezte, hogy ez gyenge indok, hiszen semmi összefüggés nincs a csók és a mosdatás között.
- Persze - mosolyodott el a nővér, és Kate megnyugodva látta, hogy a tekintetében nincs sem rosszallás, sem gúny, sem pajzánság, egyszerűen örült, hogy két ember szereti egymást. - A vacsorát is etesse meg vele, mert átaludta a vacsoraidőt. Később még benézek, meg kell mérnem a lázát és a vérnyomását - közölte, és gyorsan kilépett a szobából.
A két rajtakapott szerelmes cinkosan egymásra mosolygott.
- Most egy darabig nem jön vissza - vigyorgott a férfi arra célozva, hogy folytathatnák a csókot, de Kate csak megforgatta a szemét.
- Na, hadd nézzem azt a hab testet! - húzta le a takarót az íróról. - Le azzal a hálóinggel Mr. Castle!
- Egész este arra vártam, hogy ezt mondja nekem Kate nővér! - csillogott izgatottan a férfi szeme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése