Változatok egy témára 5/71

- Tudom, hogy élvezed, ha kínozhatsz - morogta a férfi, de szeme csillogása elárulta, hogy retteg ugyan a tűtől, de már előre élvezi, hogy otthon Kate fogja ápolni, és hagyja, hogy ő legyen a középpontban. 
Clara nővér most óvatosan nyitotta ki az ajtót, nehogy megzavarja a két ember szerelmes pillanatait. Bár nem szerette a szappanoperákat, főként a túlzott érzelmességük miatta, most mégis élvezet a nyomozó és az író ellesett gyengéd pillanatát. Talán azért, mert sokkal mélyebb és őszintébb érzelmeket látott a két szempárban ragyogni, mint a sorozatszereplőké. Habár most nem zavart meg intim pillanatot, mint az előbb, szinte látható volt a két embert összekötő elszakíthatatlan kötelék. Áradt belőlük a szerelem és a szeretet egymás felé. Gyorsan kivette a lázmérőt a beteg szájából, és egy pillantással megállapította, hogy a nincs hőemelkedése sem, így sietve jó éjszakát kívánt és távozott, hadd töltsenek még egy kis időt zavartalanul egymással.
- Na, most, hogy szép tiszta vagy, már csak a vacsora van hátra - mondta Kate, és elvette a tálcát az éjjeliszekrényről. - Ne vágj olyan fancsali képet! - dorgálta a férfit, akinek egyáltalán nem volt étvágya. Nagy unszolásokra azért néhány falatot bele tudott könyörögni a nő, de inni egyáltalán nem akart.  
- Castle! Te most szépen alszol, én meg kiveszek egy szobát a hoteleben, és még egyszer végiggondolom, nincs-e hiba a következtetésünkben, és hogy hogyan adagoljuk be a seriffnek a dolgokat. Holnap még egyszer teszek egy próbát, hátha megtalálom a könyvet az erdőben vagy a tóparton. Meglátjuk, be tudják-e gipszelni a lábadat, és ha igen, akkor indulhat a kincsvadászat, ha nem, akkor még várunk egy kicsit.
- Nem maradnál itt velem? - vette elő legesdeklőbb tekintetét az író. - Itt ez az üres ágy a szobában, szerintem nyugodtan alhatnál itt is. 
Kate nem kommentálta az ötletet, csak rosszallóan összevonta a szemöldökét.
- A hotelben is közel leszek hozzád. Reggel benézek, addig viselkedj! - adott egy gyors csókot Castle szájára, aztán összepakolta az iratokat.
- Kate! - szólalt meg a férfi komolyan. - Ugye nem hagysz ki semmiből?
- Nem hagylak ki semmiből. Megígérem - válaszolt a nő is komolyan, mire a férfi csak bólintott, és megnyugodva sóhajtott egy nagyot.
Kate még visszapillantott az ajtóból. Lekapcsolta a mennyezeti világítást, és végignézett az éjjeli lámpa fényében vakítóan fehérlő ágyban fekvő férfin. Mázsás súlyként telepedett rá a felismerés: majdnem elvesztette. 
Gyorsan becsukta az ajtót, mielőtt Castle észre veszi a hangulatváltozását. A kórház folyosója kihalt volt, csak a nővérpult mögött ténykedett valamit Clara nővér. Mosolyogva üdvözölték egymást, amikor Kate-nek eszébe jutott valami.
- Vinne be neki egy kacsát? Szerintem azért nem mert inni, nehogy pisilnie kelljen.
- Á, tudom! Szégyenlős, és nehezen megy neki. Már figyelmeztetett Helen - mondta a nővér. - Ne féljen, egy kis vízcsobogás most is segíteni fog neki!
Kate hálásan bólintott, aztán lesietett a lépcsőn, és kilépett a meleg nyári éjszakába. Beült Castle ezüst hibrid Mercedes-ébe, és a hotel felé indult. örült, hogy Castle nem kérdezett rá, miért nem a nyaralóban alszik, mert akkor csak féligazságot válaszolt volna azzal, hogy minél közelebb akar hozzá lenni. Más oka is volt, hogy nem volt kedve visszamenni. Nem félt, hiszen a gyilkos rács mögött, és fegyvere is van, mégis valami nyugtalanította. A betörések, a lehallgatókészülék, a megkötözése és Castle túszul ejtése mind annyira személyesen érintették, hogy nem akart egyedül még egy éjszakát a házban tölteni azzal, hogy akaratlanul is felidézi a kellemetlen emlékeket.  
A kis hotel recepciósának kedves mosolya, segítőkészsége arról tanúskodott, hogy Kate-t megelőzte a híre. A szoba kicsi volt, de ízlésesen berendezett, és amikor a széles, kényelmes franciaágyra nézett, elmosolyodott. Szinte látta maga előtt, milyen huncut arcot vágna Castle, és milyen pajzán megjegyzést tenne, ha látná a nászutasok igényeit is kielégítő ágyat. Gyorsan lezuhanyozott, elfeküdt az ágyon, és újra elolvasta a nyomozati anyagot. Azt tudta, hogy a seriffnek miért van hiányérzete, de azt nem értette, hogy őt mi zavarja. Mindig olyan érzése volt, minta elkerülte volna valami a figyelmét. De mi? Már égtek a szemei, úgy hogy letette az iratokat, lekapcsolta az éjjeli lámpát és betakarózott. Sokáig nyugtalanul forgolódott. - Mi a csudáért nem bírok elaludni? - morgott magában. Hosszú és izgalmakkal teli volt ez a nap, ami rendesen felpörgette az idegrendszerét, mégis inkább arra gyanakodott, hogy Castle megnyugtató jelenléte hiányzik neki. - Te jó ég! Már el sem tudok aludni, ha nincs mellettem? - döbbent meg. Végül elképzelte, ahogy a férfi karja a derekán pihen, aztán Castle félálomban közelebb húzza magához úgy, hogy feneke az ágyékához érjen, és szinte érezte, ahogy a férfi meleg lehelete csiklandozza a tarkóján levő pehelyszerű hajszálakat. Elaludt. Álmában a nap eseményei keveregtek, és ő minden pillanatban szorongott. Hol őt üldözték, hol ő üldözött valakit, miközben állandóan Castle hangját hallotta, ahogy fuldokolva segítségért kiált a zuhatag mögül, de nem látta a férfit. Aztán csak úszott és úszott, de hiába tekintgetett körbe, sehol nem látta a fuldoklót. - Castle! - ordította torka szakadtából. Felébredt. Megkönnyebbülve sóhajtott fel, hogy csak álmodta az egészet, bár még mindig kapkodta a levegőt, mintha valóban kimerült volna az úszástól, és érezte, ahogy egy izzadságcsepp a nyakáról a mellei közé csörgedezik. Apja óráján foszforeszkálva világítottak a mutatók, és 2 óra 18 percet mutattak. Letörölte csatakos homlokát, és felkelt, hogy megmosakodjon. Néhány perc múlva fáradtan, de felfrissülve lépett ki a fürdőszobából, és az ablakhoz sétált. Résnyire húzta a sötétítő függönyt, hogy kipislantson a hotel előtt elterülő térre. Egyetlen csillag sem látszódott az égen, helyette zivatarfelhők tornyosultak egyre sötétebbre festve az eget. A kandeláberek erős fénnyel világították meg a hotel előtti útszakaszt, de a szemben levő tér fái sötét árnyakat vetettek, és vészjóslóan suhogtak a feltámadt szélben. Kate összehúzta a szemöldökét és megrázta a fejét, mintha így akarná elűzni a rossz érzését. - Jó, hogy meg nem ijedek néhány sötétben susogó fától - korholta magát, és éppen el akart lépni az ablaktól, amikor megakadt valamin a tekintete. Megtorpant, aztán óvatosan közelebb lépett az ablakhoz, és kitágult pupillákkal meredt az utca túloldalára. Nem akart hinni a szemének!

Castle úgy érezte, hogy már a fáradtságtól nem tud aludni. Ha nem lett volna felpolcolva a lába, akkor valószínűleg folyamatosan forgolódott volna, de így csak kínlódva izgett-mozgott az ágyban. Legalább a pisilésen túl volt. Clara nővér megértő volt és segítőkész, de abba nem ment bele, hogy mankókat hozzon, hogy kiugrálhasson a mosdóba. Most, hogy újra egyedül volt, Kate-re terelődtek a gondolatai. Becsukott szemmel idézte fel a meghitt érintéseket, ahogy végigtörölgette a testét. Aztán a nap eseményeit idézte fel, végül a seriff iratainak tényeit rakogatta gondolatban logikai sorrendbe. - Igaza van Kate-nek - gondolta. - Ahhoz, hogy ne nézzen flúgosnak bennünket a seriff, minden apró részletnek a helyén kell lenni. Az egész történetet elölről kezdte felidézni, attól a pillanattól, amikor megbotlott Mark Freeman holttestében. Az emlék hatására önkéntelenül megvakarta a karját és az arcát. Élénk fantáziájának köszönhetően szinte újra érezte a csaláncsípéseket. Ahogy végiggondolta az eseményeket, egyre inkább olyan érzése lett, mintha valami elkerülte volna a figyelmüket. Az is zavarta, hogy tulajdonképpen nem is nyomoztak, csak kívülállóként belecsöppentek egy gyilkossági ügybe. Nem voltak pontos adataik, nem hallgattak ki gyanúsítottakat, tanúkat, és figyelmüket jobban lekötötte a rejtvény megoldása, mint a gyilkos kilétének kiderítése. Ahogy az elmúlt napok egy-egy mozzanata felvillant az emlékezetében, egyre idegesebb lett. Vissza-visszatért néhány emlék, ami nem hagyta nyugodni. Bosszankodott, hogy Kate nem maradt vele, akkor most vagy átgondolná ő is a történteket, vagy kinevetné a megérzése miatt, de így, hogy a nő a hotelba ment, nem tudta mitévő legyen. Kezébe vette a telefont, benyomta a tetején levő gombot, mire a kijelzőn vakítóan megjelent a pontos idő: 2:20. Vacillált. Szerette volna, ha a mai nap izgalmai után jól alszik a nő, és kipiheni magát, ugyanakkor úgy érezte képtelen reggelig várni, hogy megossza vele az aggodalmát. Forgatta a készüléket a kezében, aztán döntött: három kicsengést engedélyez. Ha mélyen alszik a nő, akkor ennyi zenélésre úgysem ébred fel, ha valamiért mégis fenn van, és felveszi a készüléket, akkor viszont megoszthatja vele a kételyeit. Bár sejtette, hogy Kate csak írói agyszüleménynek fogja tartani az elméletét, mégis izgatottan számolta a kicsengést jelző búgásokat, és fohászkodott, hogy legkésőbb a harmadik után vegye fel a telefont a nyomozó.