Tekintetét szinte a férfiébe fúrta, mintha a lelkéig akarna látni, hogy megtudja, igazat mondott-e, amikor éles kiáltás hasított bele az erdő hajnali csendjébe.
Clara nővér felhúzta a rolót. A szobába akadálytalanul beáramló fény aranysárgára festette a falakat és a tárgyakat, a félelmetes és komor sötétséget felváltotta az új nap reménye, mintha újjászületett és élettel telt volna meg minden. Csak az ágyon fekvő férfi feküdt mozdulatlanul, szinte élettelenül, és a szobát betöltötte az életjelenségeket figyelő gépek halk pittyegése.
- Minden rendben lesz - húzódott biztató mosolyra a nővér szája, ahogy az ágy mellett ülő nyomozónőre nézett, aki hálásan pillantott fel. Szüksége volt a megnyugtató szavakra.
Kate már több mint egy órája fogta Rick kezét, és hol a férfi arcát, hogy az ütemesen csepegő infúziót tanulmányozta, mintha minden csepptől azt várná, hogy életre kelti a férfit. Nézte Castle kisimult arcát, egyenletesen emelkedő, süllyedő mellkasát. Minden jel arra mutatott, hogy igaza volt, és Thomas nem hazudott, amikor azt mondta, hogy altatót adott az írónak, de mondhattak bármit az orvosok, nem tudott megnyugodni. Addig nem, amíg Castle magához nem tér. Úgy érezte ólomlábakon jár az idő. Már vagy tizedszer idézte fel a tisztáson történteket: a fák közül előbukkanó seriff képét, ahogy embereivel egy szempillantás alatt körülveszik őket, megbilincselik Thomast, beültetik Jack Hunter kocsijába, és a fogdába hajtanak vele. Szinte látta maga előtt a fiatal férfi kétségbeesett tekintetét, és szavai visszhangoztak az agyában, ahogy azt ismétli "Nem öltem meg! Nem fog meghalni!" Már maga sem tudta, hogy valóban őszinteséget látott Thomas szemében, vagy csak a képzelete és a vágyai játszottak vele, hiszen mindennél jobban vágyott rá, hogy igazak legyenek a szavai. Ő a seriff autójába ült be, aki a kórházig tartó úton beszámolt neki arról, hogyan tudták meg, hogy Jasper Moore dzsipjével jött el a kórházból, amit aztán meg is találtak a birtok szélén. Beszéltek Jasper-rel, aki nem sokkal azelőtt jelentette a dzsip eltűnését, és fogalma sem volt arról, hogy a nyaralójától néhány száz méterre áll a kocsi, ahogy arról sem, hogy ki vitte el. Arra gondoltak, körülnéznek a tónál, hátha valamilyen oknál fogva oda vitte az ismeretlen férfi a nyomozót. Igazuk lett, bár az őket is meglepte, hogy a mindenki által kedves, szimpatikus fiúnak tartott Thomas Jackson a támadó. A seriff elmondta amit Dr. Miller-től megtudott Castle állapotáról, aztán a nőt kitette a kórháznál, ő pedig sietett kihallgatni a gyanúsítottat.
Kate megsimogatta Castle ápolt, meleg kezét, miközben az arcát fürkészte. Más körülmények között szerette nézni, ahogy alszik, és szerette hallgatni a szuszogását, és azt is, ahogy félálomban morgolódik, hogy még nem akar felkelni, és ölelő karjával közelebb húzza magához.
A merengésből az ajtó nyílódása rántotta vissza a valóságba. Felállt a székről és hátrébb húzódott, hogy az orvos megvizsgálhassa a beteget. Kate tudta, hogy Castle nem érez semmit, nem fáj semmije, mégis összeszorult a torka miközben figyelte, ahogy az orvos fonendoszkópját a férfi meztelen mellkasára nyomja. Ha magánál lenne, most biztosan sziszegne, hogy hideg a műszer, és a képzelete előtt megjelenő képtől Kate arcán átsuhant egy halvány mosoly, aminek azonnal nyoma is veszett, mert Castle meg sem rezdült az érintéstől.
- Ő rendben lesz - mondta az orvos Kate felé fordulva barátságos, bizakodó arccal. - Pihenjen egy kicsit! Nehéz éjszakája volt, és nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig kell még várnunk, hogy Mr. Castle magához térjen.
Kate bólintott, bár tudta, hogy képtelen lenne aludni. Miután az orvos kilépett a szobából, odalépett Rick-hez. Nézte a férfit, aztán finoman megsimogatta az arcát, miközben arra gondolt, soha többé nem akar átélni hasonló órákat. Bement a fürdőszobába, hogy egy kicsit felfrissítse magát, csak arra nem számított, amit a tükörben látott. Sápadt volt és nyúzott, szemei körül sötét karikák éktelenkedtek. Rettentő kimerültség lett úrrá rajta, de nyugtalan idegei nem hagyták volna aludni, ezért megmosakodott, hátha emberi külsőt varázsol a friss víz az arcára. Éppen a nyakát törölte szárazra, amikor hallotta, hogy valaki belép a szobába, és a nevén szólítja.
- Beckett nyomozó! Jó hírem van - találta szembe magát Dr. Miller örömtől ragyogó arcával, amikor kilépett a fürdőből. - Telefonált a seriff! Thomas Jackson most árulta el, milyen altatót, és mennyit adott be a betegünknek. Ha igazat mond, akkor hamarosan fel kell ébrednie Mr. Castle-nek!
Kate újra hálát adott az égieknek, hogy meghallgatásra találtak a fohászai, de a megkönnyebbülés még nem hozott teljes megnyugvást a számára.
- Lesz valami utóhatása? - kérdezte aggódva.
- Néhány napig lehet, hogy aluszékony lesz, esetleg fejfájás és hányinger is előfordulhat, de semmi károsodást nem okozhat a szer ilyen dózisban.
- Ha igazat mondott - mormolta maga elé Kate, mintha nem merne teljes szívvel reménykedni.
- Higgye el, nem lesz semmi baj! Látom nem tud aludni. Küldetek be reggelit, biztosan jól fog esni - mondta barátságosan, és az ajtó felé indult.
- Kérhetek egy kávét? - szólt utána Kate.
- Persze, de ne vigye túlzásba!
Kate elmosolyodott. Sosem gondolt arra, hogy sok kávét fogyaszt, pedig voltak olyan napok, hogy a normál adag kétszeresét is megitta, ha éberen akarta tartani az idegrendszerét, és amióta Castle a kapitányságon volt, néha csak azért ivott, mert ez már kettejük rituáléjává vált, vagy csak ezért, hogy egy kicsit kettesben lehessen a férfival.
A hangok messziről hallatszottak, mintha a víz alól jönnének, és hiába próbált koncentrálni, nem értette őket. Úgy érezte, mintha a semmiben lebegne és finom szellő simogatná a kezét és az arcát. Kellemes, megnyugtató állapot lett volna, ha a hangok nem akartak volna utat törni az agyáig, mintha kényszeríteni akarnák, hogy mozduljon meg, de nem tudott. Aztán csend lett, és lassan újra elmerült a békés sötétségbe.
Clara nővért felváltotta Helen, aki jókedvűen mosolyogva hozta be a reggelit Kate-nek. Néhány percig azt ecsetelte a lány, hogy már az egész kisvárosban arról suttognak, hogy mi történt az éjszaka, és örül, hogy minden jóra fordult. Kate-t először zavarta a nővér kéretlen élménybeszámolója, ahogy előadta a vegyesboltban hallottakat, végül mégis örült, hogy egy kicsit kizökkentette a nő az idegőrlő várakozásból. Most jött rá, milyen éhes, és bár a kórházi reggeli nem volt éppen fenségesnek mondható, élvezettel fogyasztotta. Az utolsó falatoknál tartott, amikor Helen nővér ellenőrizte a műszereket és az infúziót, és kiment. Kate megfogta a papír kávéspoharat, és levette a tetejét. Érezni akarta a frissen főtt fekete jellegzetes illatát. Becsukta a szemét, és miközben mélyen beszívta a felfelé szálló forró párát, emlékek sokasága rohanta meg. Különböző helyek, különböző évszakok és napszakok, de egy közös volt mindegyik felidézett képben: Castle kezében a két pohár kávéval, ahogy csibészes mosollyal, huncut tekintettel közeledik felé. Kinyitotta a szemét, és az ágyon fekvő férfira nézett. Hirtelen átvillan az agyán valami, és elmosolyodott. Castle biztosan hinne benne. Egy próbát megér - gondolta, azzal odalépett az ágyhoz, és úgy tartotta a kávét, hogy az illatát megérezze a férfi, de hogy biztos legyen, az ujjaival az orra felé terelte a gőzt, aztán letette a kávét az éjjeliszekrényre, és Rick fölé hajolt. Néhány másodpercig hagyta, hogy a férfi meleg lehelete cirógassa a száját, aztán lassan közelebb hajolt, és puhán, egészen lágyan megcsókolta. Ez a csók más volt mint a többi. Noha Kate mindig úgy érezte, soha nem tud betelni azzal a finom érintéssel, amit olyankor érzett, amikor ajkaik találkoztak, most a férfi nem csókolt vissza, és a varázslat nem jött létre. Kinyitotta a szemét és hátrébb húzódott. Dühös volt magára. Hogyan is hihette, hogy a kávéillat és a csókja felébreszti a férfit? Ilyenekben csak Castle hisz! Ő hisz a csodákban, a mesékben, hogy a csók felébresztheti az alvó Csipkerózsikát! Még jó, hogy nem látott senki - gondolta, és megforgatta a szemét saját hiszékenységén, aztán behunyta, miközben arra gondolt, milyen őrültségekben képes hinni az ember, ha szerelmes.
Újra megtört a békés nyugalom, de most nem hangok, hanem illatok bizsergették az idegrendszerét. Ismerős illatok. Nem tudta mi az, de fontosak a számára. Kate-hez tartoznak. A sötét mélység hirtelen szertefoszlott, ahogy érzékei felismerték a különleges molekulákat: kávé és cseresznye. Aztán egy bizsergető érintés. Csók. Idegsejtjei életre keltek, és megpróbálták a kirakó darabjait összeilleszteni. Álmodik vagy valóság? Még mindig érezte az illatokat. Valóság! Lassan kinyitotta a szemét, és abban a pillanatban elméje minden emlékképet a helyére illesztett.
- Akkor most te vagy a királyfi, én meg Csipkerózsika? - szólalt meg rekedt hangon, és résnyire nyitott szemhéjai között huncut fény csillant bágyadt, kék szemeiben.
- Ő rendben lesz - mondta az orvos Kate felé fordulva barátságos, bizakodó arccal. - Pihenjen egy kicsit! Nehéz éjszakája volt, és nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig kell még várnunk, hogy Mr. Castle magához térjen.
Kate bólintott, bár tudta, hogy képtelen lenne aludni. Miután az orvos kilépett a szobából, odalépett Rick-hez. Nézte a férfit, aztán finoman megsimogatta az arcát, miközben arra gondolt, soha többé nem akar átélni hasonló órákat. Bement a fürdőszobába, hogy egy kicsit felfrissítse magát, csak arra nem számított, amit a tükörben látott. Sápadt volt és nyúzott, szemei körül sötét karikák éktelenkedtek. Rettentő kimerültség lett úrrá rajta, de nyugtalan idegei nem hagyták volna aludni, ezért megmosakodott, hátha emberi külsőt varázsol a friss víz az arcára. Éppen a nyakát törölte szárazra, amikor hallotta, hogy valaki belép a szobába, és a nevén szólítja.
- Beckett nyomozó! Jó hírem van - találta szembe magát Dr. Miller örömtől ragyogó arcával, amikor kilépett a fürdőből. - Telefonált a seriff! Thomas Jackson most árulta el, milyen altatót, és mennyit adott be a betegünknek. Ha igazat mond, akkor hamarosan fel kell ébrednie Mr. Castle-nek!
Kate újra hálát adott az égieknek, hogy meghallgatásra találtak a fohászai, de a megkönnyebbülés még nem hozott teljes megnyugvást a számára.
- Lesz valami utóhatása? - kérdezte aggódva.
- Néhány napig lehet, hogy aluszékony lesz, esetleg fejfájás és hányinger is előfordulhat, de semmi károsodást nem okozhat a szer ilyen dózisban.
- Ha igazat mondott - mormolta maga elé Kate, mintha nem merne teljes szívvel reménykedni.
- Higgye el, nem lesz semmi baj! Látom nem tud aludni. Küldetek be reggelit, biztosan jól fog esni - mondta barátságosan, és az ajtó felé indult.
- Kérhetek egy kávét? - szólt utána Kate.
- Persze, de ne vigye túlzásba!
Kate elmosolyodott. Sosem gondolt arra, hogy sok kávét fogyaszt, pedig voltak olyan napok, hogy a normál adag kétszeresét is megitta, ha éberen akarta tartani az idegrendszerét, és amióta Castle a kapitányságon volt, néha csak azért ivott, mert ez már kettejük rituáléjává vált, vagy csak ezért, hogy egy kicsit kettesben lehessen a férfival.
A hangok messziről hallatszottak, mintha a víz alól jönnének, és hiába próbált koncentrálni, nem értette őket. Úgy érezte, mintha a semmiben lebegne és finom szellő simogatná a kezét és az arcát. Kellemes, megnyugtató állapot lett volna, ha a hangok nem akartak volna utat törni az agyáig, mintha kényszeríteni akarnák, hogy mozduljon meg, de nem tudott. Aztán csend lett, és lassan újra elmerült a békés sötétségbe.
Clara nővért felváltotta Helen, aki jókedvűen mosolyogva hozta be a reggelit Kate-nek. Néhány percig azt ecsetelte a lány, hogy már az egész kisvárosban arról suttognak, hogy mi történt az éjszaka, és örül, hogy minden jóra fordult. Kate-t először zavarta a nővér kéretlen élménybeszámolója, ahogy előadta a vegyesboltban hallottakat, végül mégis örült, hogy egy kicsit kizökkentette a nő az idegőrlő várakozásból. Most jött rá, milyen éhes, és bár a kórházi reggeli nem volt éppen fenségesnek mondható, élvezettel fogyasztotta. Az utolsó falatoknál tartott, amikor Helen nővér ellenőrizte a műszereket és az infúziót, és kiment. Kate megfogta a papír kávéspoharat, és levette a tetejét. Érezni akarta a frissen főtt fekete jellegzetes illatát. Becsukta a szemét, és miközben mélyen beszívta a felfelé szálló forró párát, emlékek sokasága rohanta meg. Különböző helyek, különböző évszakok és napszakok, de egy közös volt mindegyik felidézett képben: Castle kezében a két pohár kávéval, ahogy csibészes mosollyal, huncut tekintettel közeledik felé. Kinyitotta a szemét, és az ágyon fekvő férfira nézett. Hirtelen átvillan az agyán valami, és elmosolyodott. Castle biztosan hinne benne. Egy próbát megér - gondolta, azzal odalépett az ágyhoz, és úgy tartotta a kávét, hogy az illatát megérezze a férfi, de hogy biztos legyen, az ujjaival az orra felé terelte a gőzt, aztán letette a kávét az éjjeliszekrényre, és Rick fölé hajolt. Néhány másodpercig hagyta, hogy a férfi meleg lehelete cirógassa a száját, aztán lassan közelebb hajolt, és puhán, egészen lágyan megcsókolta. Ez a csók más volt mint a többi. Noha Kate mindig úgy érezte, soha nem tud betelni azzal a finom érintéssel, amit olyankor érzett, amikor ajkaik találkoztak, most a férfi nem csókolt vissza, és a varázslat nem jött létre. Kinyitotta a szemét és hátrébb húzódott. Dühös volt magára. Hogyan is hihette, hogy a kávéillat és a csókja felébreszti a férfit? Ilyenekben csak Castle hisz! Ő hisz a csodákban, a mesékben, hogy a csók felébresztheti az alvó Csipkerózsikát! Még jó, hogy nem látott senki - gondolta, és megforgatta a szemét saját hiszékenységén, aztán behunyta, miközben arra gondolt, milyen őrültségekben képes hinni az ember, ha szerelmes.
Újra megtört a békés nyugalom, de most nem hangok, hanem illatok bizsergették az idegrendszerét. Ismerős illatok. Nem tudta mi az, de fontosak a számára. Kate-hez tartoznak. A sötét mélység hirtelen szertefoszlott, ahogy érzékei felismerték a különleges molekulákat: kávé és cseresznye. Aztán egy bizsergető érintés. Csók. Idegsejtjei életre keltek, és megpróbálták a kirakó darabjait összeilleszteni. Álmodik vagy valóság? Még mindig érezte az illatokat. Valóság! Lassan kinyitotta a szemét, és abban a pillanatban elméje minden emlékképet a helyére illesztett.
- Akkor most te vagy a királyfi, én meg Csipkerózsika? - szólalt meg rekedt hangon, és résnyire nyitott szemhéjai között huncut fény csillant bágyadt, kék szemeiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése