Változatok egy témára 5/88

- Este kárpótollak - formálta hang nélkül a szájával, és megnyugodva látta, hogy Castle fantáziája rakétasebességgel száguldozik, és a képzelet szülte képek hatására elmosolyodik.

A férfi elgondolkodva dőlt hátra a kanapén. Megegyeztek Beckett-tel, hogy titokban tartják a kapcsolatukat a külvilág előtt, nehogy Gates megsejtsen valamit, és kitegye a kapitányságról, de mindig rossz érzése volt, ha a barátaik előtt titkolóztak. Az elmúlt évben megtanulta, hogy a titkok megmételyezik a kapcsolatokat, és ő nem akarta elveszíteni a barátaikat. Az anyja már az első pillanatban tudomást szerzett kettejükről, és már Alexis is tudta, ami arra engedett következtetni, hogy lehetetlen elrejteniük az érzelmeiket. A fiúk pedig jó megfigyelők, sokáig úgysem tudják félrevezetni őket, Lanie-ről nem is beszélve! Nem értette, Kate miért ragaszkodik ehhez a titkolózáshoz még mindig olyan görcsösen, hogy képes volt hazudni Espo-nak és Ryan-nek. Újra látta maga előtt a nő szemét, ahogy egy semleges pontra nézve hazudik, és újra elgondolkodott, hogy látta-e ezt a nézést, ha vele beszélt. Biztos volt benne, hogy Kate soha nem hazudna neki, ahogy ő se neki, de azt is tudta, hogy mindketten titkoltak már el érzéseket, információkat a másik elől. A kérdés csak az volt a számára, hogy most is hallgatnak-e el dolgokat egymás elől, miután a legfontosabb érzésüket már megosztották egymással? Igen - válaszolta meg a magának feltett kérdést. Legalábbis, ami őt illeti. Egyszerűen nem mer előhozakodni az őt legjobban foglalkoztató kérdéssel, állandóan a megfelelő pillanatra vár, de mintha soha nem akarna eljönni. Talán most, hogy Kate kimondta, hogy szereti, neki is lesz bátorsága megkérdezni, mennyire érzi komolynak kettőjük kapcsolatát, mit képzel a jövőjükről. Sóhajtott egyet, aztán feltápászkodott, és bebicegett a hálószobába. Nem tudott tiszta fejjel gondolkodni, és egyre nehezebben tartotta nyitva a szemeit. Az altató még nem ürült ki teljesen a szervezetéből. Ledőlt az ágyra, és néhány másodperc múlva már mélyen aludt.

Kate egész úton úgy tett, mintha nem tulajdonítana jelentőséget a fiúk kíváncsiságának, de lopva figyelte a két nyomozó reakcióit. Megnyugodva tapasztalta, hogy Espo gondolatai még mindig a tó barlangjába rejtett láda körül forognak, Ryan pedig néha hosszan az ő tekintetét kutatja, de diszkréten hallgat. Azon töprengett, vajon mennyi ideig tarthatják, vagy mennyi ideig akarják fenntartani a látszatot. Arra a következtetésre jutott, hogy sürgősen meg kell beszélnie Castle-lel a jövőt, ha nem is a távolit, de legalább a következő heteket, hónapokat.
Alig léptek ki a kapitányság liftjéből, már hallották is Gates kapitány ellentmondást nem tűrő hangját.
- Beckett nyomozó! Az irodámba!
Espo és Ryan olyan gyorsan iszkoltak az asztalukhoz, ahogy csak tudtak. Nem szerették volna kivívni a kapitány figyelmét, amiért leléptek az őrsről meglátogatni Castle-t. Beletemetkeztek az íróasztalon levő mappákba, és csak a szemük sarkából figyelték, ahogy Beckett nagy levegőt véve, felkészülve a legrosszabbra belép az üveges ajtón.
- Még mindig meg tud lepni Beckett nyomozó - ült le az íróasztala mögé a kapitány. - Az előbb hívott fel Green seriff, és ódákat zengett magáról. Tudja, először bosszantott, hogy maga miatt szívességet kell tennem egy idegen seriffnek, de mivel elismerést szerzett a kapitányságnak, elnézem, hogy meg kellett hosszabbítanom a szabadságát. - Gates elhallgatott, de átható tekintetét nem vette le a rezzenéstelen arccal előtte álló nyomozóról. Elgondolkodva forgatta a szemüvegét, aztán mintha kihallgatást vezetne, megszólalt. - Ha jól tudom, azért nem egyedül az öné a dicsőség.
Kate megpróbálta összes izmát kordában tartani, nehogy felettese észrevegye a riadalmat, amit a szavai kiváltottak benne. Fogalma sem volt róla, honnan tud mindig mindenről a kapitány. Csak arra tudott gondolni, hogy a seriff akaratlanul elszólta magát. Mivel Gates utolsó mondata nem kérdés, hanem kijelentés volt, úgy gondolta jobb, ha hallgat, mintha bármit is reagálna rá, amiből a végén még rosszul jönne ki. 
- Ettől függetlenül a papírmunka természetesen magára vár, - dőlt hátra székében a Vaslady, és lerítt róla, mennyire élvezi a helyzetet - és persze nyugodtan segíthet a szárnysegédje a jelentések elkészítésében, már ha ide tud bicegni a törött lábával - nézett pislogás nélkül Beckett szemébe, aztán feltette a szemüvegét, és az előtte fekvő iratot kezdte tanulmányozni.
Kate döbbenten állt, és csak egy másodperc múlva tudatosult benne, hogy vége az egyoldalú beszélgetésnek, és kilépett az irodából. Leroskadt a székére, és a fekete monitort bámulva próbálta megfejteni Gates szavait. Szinte már félelmetesnek érezte a nő jólértesültségét. Castle jelenlétét a birtokon még csak elkotyoghatta a seriff véletlenül, de azt hogy eltörte a lábát, biztosan nem mondta el. Látta, amikor a kapitány ránézett, hogy egy pillanatra összeszűkült a szeme, mintha azt mondaná, hogy "nem olyan könnyű  ám engem átverni". - Na, szépen nézünk ki! - gondolta, és maga elé húzta az íróasztalán sorakozó dossziék egyikét.

Castel álomtalan, mély alvásból ébredt. Már félhomály uralkodott a szobában, és meglepve vette tudomásul, hogy átaludta az egész délutánt. Éppen megdörzsölte a szemét, amikor hallotta becsapódni a lakás ajtaját. Két nő beszélgetésének hangjai ütötték meg a fülét. Fülelt, és felült az ágyban. Kate talán elhívta Lanie-t, hogy megvizsgáltassa vele? Ez egyáltalán nem volt ínyére, ezért gyorsan felkelt, hogy lássák, nincs semmi baja. Ujjaival hátrasimította a haját, fogta a mankókat, és széles mosolyt varázsolt az arcára.
- Ahogy láthatjátok, nincs semmi bajom - lépett ki határozottan az ajtón, aztán meglepetésében azonnal meg is állt, és a mosoly helyét átvette az értetlen csodálkozás kifejezése. - Anya? Alexis? Hogy kerültük ti ide? - kérdezte nagyot nyelve a két, ledöbbenve rá bámuló nőtől.
Martha önkéntelenül elengedte a kezében tartott táskát, ami hangos puffanással ért földet, és ujjait a szája elé kapva járatta tekintetét a mankók és a begipszelt láb között.
- Apa! - eszmélt fel Alexis az első döbbenetből. - Megint eltörted a lábadat? Mibe keveredtél? 
- Én ... én mindent megmagyarázok, de nem úgy volt, hogy kedden este jöttök?
- Apa! Kedd este van! 
- Richard, elárulnád végre, hogy mi történt? - szólalt meg Martha, miután úgy érezte túl van az első sokkon.
- Leülhetnénk? - kérdezte a bal lábán egyensúlyozva a férfi, aztán választ nem várva a kanapéhoz ugrált, és lehuppant. Az asszony félelemmel telt, a lány izgatott tekintettel helyezkedtek el szemben vele, Castle pedig belekezdett a történetbe onnan kezdve, hogy Kate-tel elindultak a titokzatos birtokra. Olyan élvezettel ecsetelt minden eseményt, hogy a két nő elvarázsolva, szájtátva hallgatta.

Kate becsukta az aktát és kikapcsolta a számítógépét. Elhúzta a száját, amikor a még érintetlen dossziékra pillantott, de úgy gondolta, hogy a papírmunkából mára ennyi elég volt. Alig lézengett pár ember a kapitányságon, Ryan és Espo is hazamentek már, ideje, hogy ő is szedelőzködjön, ha még vacsorát is akar venni útközben, és a Castle-nek szánt meglepetését is meg akarja valósítani. Felvette a blézerét, aztán lehajolt az íróasztala mellett álló kis csomagért, amit telefonon rendelt, és késő délután meg is hozott egy kedvesen mosolygó futár. A hóna alá  fogta a dobozt, és belépett a liftbe. Amíg a mélygarázsig ért, a fülke hátsó falának támaszkodva maga elé képzelte Castle arcát, amikor meglátja a meglepetését, és a gondolatra pajkos mosoly jelent meg a szája sarkában.