Változatok egy témára 5/63

Hallotta, hogy nyílik az ajtó, ezért reménykedve odanézett abban a hitben, hogy Kate jött valamiért vissza, de amikor meglátta, hogy Helen nővér lép be rajta elszánt tekintettel, kezében egy tálcával, arcára fagyott a mosoly, gyomra görcsbe rándult, és zavarában nyelt egyet.

Kate sietve lépkedett a folyosón, aztán a nővérpult előtt megtorpant. A pult mögött a fiatal szőke nővér egy tálcára pakolgatott, de amikor meglátta a felé közeledő nyomozót, barátságosan felé fordult.

- Éppen Mr. Castle-höz készülök. Sikerült megnyugtatnia egy kicsit? - kérdezte kedvesen, miközben megigazította lófarokba kötött hullámos haját.

- Ha kórházról van szó, akkor nem hiszem, hogy meg lehet nyugtatni. Készüljön fel, nem egy könnyű beteg - mondta őszintén a nyomozó.

- Ne féltsen, volt már sokféle betegem: mindenért morgó, utasításokat be nem tartó, pajzán megjegyzéseket tevő, félős, hallgatag, szégyenlős, meg még ki tudja milyen! - nevetett jóízűen. - Van valami fontos, amit jó, ha tudok? - Szürke szemével őszinte érdeklődéssel nézett Kate-re.

- Igen. Retteg az injekciótól - válaszolt Kate, és közben képek villantak fel előtte: Lanie vizsgálószobája, a saját hálószobája, Margo nővér és a kórház, a tetanusz néhány napja, mind mind olyan pillanatok voltak, amikor vele együtt sikerült legyőznie a férfinak a tűtől való félelmét, no meg Castle hálószobája, amikor ő adta be neki a véralvadásgátlót. - Visszamegyek, és segítek - mondta.

- Ezt jó, hogy tudom, de köszönöm, el fogok bírni vele - legyintett, mintha azt gondolná, ez legyen a legnagyobb probléma! Ezt könnyedén megoldja!

Kate nem szólt, hogy ő nem a nővérnek, hanem Castle-nek akart segíteni, csak gondterhelten bólintott, és tovább indult. A lépcsőlejárónál megállt és visszafordult.

- Vigyázzon rá, kérem - nézett kérlelőn a nővérre.

- Ne féljen, nem lesz semmi baj - mosolygott rá magabiztosan a nő, és felkapva a tálcát elindult Castle szobája felé.

Kate lefelé lépkedett a lépcsőn, és még mindig azon töprengett, ne menjen-e vissza, de aztán megszaporázta a lépteit. Castle felnőtt férfi, ki fog bírni egy kis ápolást, és nem akart anyáskodni sem felette, elvégre egy hősnek nem kell fogni a kezét - mosolyodott el a gondolatra.  Kilépett a napfényes kis térre, ami az itt lakók gondoskodó kezeit dicsérte. Mivel a mentővel jött, most gyalog vágott át a szépen megtervezett parkon. Végighaladt a fák kellemes árnyékot adó lombkoronája alatt a murvával felszórt gyalogúton, amit a birtokhoz hasonlóan itt is színpompás rózsák szegélyeztek. Igyekezett a rá váró feladatra koncentrálni, de mindig gondolatai mindig visszakanyarodtak Castle-höz. Lelkiismeret furdalása volt, hogy egyedül hagyta a férfit. Szinte látta maga előtt, ahogy minden trükköt bevet a férfi a nővérrel szemben, csak hogy megússza a kellemetlenségeket. Nem tévedett sokat.

Castle szorongva próbálta kivenni a nővér kezében imbolygó tálca tartalmát.

- Mindannyian hálásak vagyunk, hogy segítettek a seriffnek kideríteni, ki a gyilkos. Nem is tudja, mit éreztünk, amikor kiderült, hogy gyilkosság történt a város határában! Itt soha nem történt a kocsmai verekedésnél erőszakosabb dolog. Mindenki megkönnyebbült, amikor elfogták Mr. Moore-t. Sosem szerettem, de nem gondoltam, hogy gyilkos - csacsogott kedvesen a nő, de úgy tűnt, Castle-t csak a tálca tartalma érdekli. Amikor a nő rájött, hogy nem tudja magára vonni a beteg figyelmét, taktikát változtatott.  - Elmondom, mi fog történni, hogy ne érje semmi váratlanul - kezdte sokkal komolyabb hangon, és látta, hogy a férfi azonnal ránéz. - Leveszem a jeget a bokájáról, aztán bekenem a zúzódásokat a  lábán, a bordáin és az arcán egy kellemesen hűsítő gyógynövényes krémmel, aztán visszateszem a jeget.  - Tartott egy kis szünetet, és mintegy mellékesen hozzátette: - Ha ezzel megvagyunk, akkor adok a combjába egy véralvadásgátlót - kerülte ki  szándékosan az injekció szót.

Castle figyelmesen hallgatott, aztán bólintott, de egy pillanattal később leesett neki, hogy mit is jelent a nő utolsó mondata. 

- Muszáj? Nemrég kaptam egy csomót a hasamba, mert el volt törve a másik bokám - húzta el a száját, amikor meglátta a felé forduló nővér csodálkozó tekintetét, aki éppen a jeget vette le a lábáról.

- És azokat ki adta be? - kérdezte a nővér.

- Kate. Beckett nyomozó - tette hozzá gyorsan.

- Ha magának úgy jobb, most is beadhatja a barátnője - mosolygott rá kedvesen a nővér, - de én is szívesen beadom, ha akarja!

Castle szomorúan sóhajtott. Az átélt események után egy kis tűszúrás igazán nem jelenthetett volna problémát, ha nem félt volna tőle annyira. Tudta, hogy nem menekülhet előle, de Helen nővér felvetése meglepte. Egyrészt nem akart állandóan nyavalyogni Kate-nek az injekció miatt, másrészt sokkal jobban szerette volna, ha Kate finom kezei csípik össze a bőrét, és a lehető legkíméletesebben szúrja meg, minthogy egy idegen tegye meg ugyanazt. A nővér már a bordáit kenegette. Castle megállapította, hogy a kenőcs valóban kellemesen hűsíti a forró, zúzódott szöveteket. Amikor a nő az arcán levő lila foltra simított egy vékony réteget, kérdőn a szemébe nézett.

- Nos, hogy döntött?    

- Biztos, hogy nem hagyhatnánk ki? - tett egy utolsó próbát, de Helen nővér csak jelentőségteljesen pislantott, és tovább várt a válaszra. - Értem. Akkor amíg a kórházban vagyok, addig magát választom - mondta szomorún beletörődve a sorsába. 

A nővér meglepődött, de nem akarta firtatni, miért döntött így a férfi. Feltételezte, hogy nem akar nyuszinak látszani a barátnője előtt.

- Akkor lássunk hozzá! - húzta le egy mozdulattal a takarót a férfiról, aki kétségbeesetten kapott utána, de mire észbe kapott, már meztelen combjait nézegette a nő. - Csak nem szégyenlős? Ne féljen, az alsónadrágot nem veszem le! - incselkedett az íróval.

Castle már bánta, hogy nem Kate-t választotta, pedig akkor addig megmenekült volna az injekciótól, amíg a nő vissza nem jön. Kétségbeesett arccal nézte, ahogy a nővér felszívja a hatóanyagot, és a tűt felfelé tartva levegőtleníti egy pöcköléssel. 

- Csukja be a szemét, és gondoljon valami szépre - nézett rá a nővér, szürke szemében megértés tükröződött. 

Castle pislogott néhányat, aztán engedelmesen behunyta a szemét, és megpróbálta felidézni Kate ajkainak puha érintését, és zöldes-barnás szemének tündöklő ragyogását, de a kép abban a pillanatban szertefoszlott, ahogy a nővér a fertőtlenítővel a bőréhez ért. Szemei egy pillanat alatt kipattantak, és elkapta a nő injekciós tűt tartó kezét.

- Ne ... nem akarom. Majd ... majd Kate beadja - könyörgött.

- Sajnálom, már nincs visszaút - mondta olyan erélyesen az eddig kedvesen mosolygó fiatal nő, hogy Castle meglepődött, és engedett a keze szorításán. Egy másodperc múlva már érezte is a szúrást a combjában.

- Ááááúúú! Maga ... maga ...

- Tudom, tudom, gonosz boszorkány vagyok - nevetett újra a nővér, és gyengéden betakarta a férfit. - Próbáljon meg aludni egy kicsit. Ki kell pihennie azt a sok szörnyűséget, ami ma történt magával - mondta kifelé menet.

- Az biztos - morgott maga elé Castle, és leginkább az előző pillanatokra gondolt.