- Tükörírás! - kiáltottak fel egyszerre, és tekintetük ragyogva fonódott össze.
Castle kapkodva kotorászott a zsebében, aztán előráncigálta az összehajtott papírt.
- Ne itt! - szólt rá szigorú szemmel Beckett. - Majd a nyaralóban megnézzük, megyünk-e valamire.
- Beülhetnénk egy kávéházba a közelben - nézett rá könyörgő szemmel a férfi, aki úgy érezte, nem bírja ki azt a tíz percet, amíg visszaérnek a birtokra, mert kifúrja az oldalát a kíváncsiság.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik - szekálta a nő, aki maga is igencsak izgatott lett a megoldás lehetőségétől, de tudta, hogy az össze sem hasonlítható az ő kíváncsisága az íróéval. Magában jót derült Castle durcás arcán, és még hallotta, hogy morog valamit a bajsza alatt, miközben feltűnően nagy léptekkel, gyorsan haladt a kijárat felé. Hatalmas lendülettel lépett ki az ajtón, amikor észrevette, hogy a férfi jócskán lemaradt.
- Most mi van? Nem jössz? - kérdezte türelmetlenül.
- Ha nem ragaszkodnál a nyaralóhoz, akkor nem kellene úgy száguldanod, mint egy hurrikán, és talán esélyem lenne, hogy fájós lábbal is utolérjelek - duzzogott sértődötten a férfi, amikor végre elérte az ajtót.
- Oké, lassítok, de akkor is visszamegyünk a birtokra!
Castle egy kicsit hátrahőkölt, ahogy Kate parancsoló, ellentmondást nem tűrő szavait meghallotta, bár a szája sarkában egy apró mosolyt vélt felfedezni.
- Mondd csak! Mással is ezt csinálod, vagy csak velem? - billentette oldalra a fejét Castle, mint aki sejti a neki egyáltalán nem tetsző választ. - Mindennek úgy kell lenni, ahogy te akarod?
- Gyere, majd éjszaka hagyom, hogy egy kicsit irányíts! - kacsintott pajzánul a nő, azzal kilépett az ajtón. Nem kellett látnia a férfit, hogy tudja, még levegőt venni is elfelejtett, és fülig érő mosoly terült szét az arcán a gondolatra, hogy mi mindent csinálhatnának az éjszaka.
Néhány perc múlva, a birtok felé autózva azt vette észre Kate, hogy az anyósülésen ülő férfi összeszorított szájjal, megfeszülő testtel szorítja az ajtó fölötti kapaszkodót. A sebességmérőre nézett, és meglepődve látta, hogy milyen gyorsan mennek a kanyargós erdei úton. Ekkor tudatosult benne, hogy tudat alatt annyira vágyik arra, hogy már a nyaralóban legyenek, és megfejtsék a rejtvényt, hogy szinte görcsösen markolja a kormányt, és eszeveszetten nyomja a gázpedált.
- Csak nem félsz? - kérdezte anélkül, hogy oldalra nézett volna, és inkább szekálta egy kicsit Castle-t, minthogy beismerje, milyen kíváncsi.
- Á! Csak azon gondolkodtam, hogy halálra akarsz rémíteni, vagy azt szeretnéd, hogy infarktust kapjak? Egy jó kalandfilmben most az a fordulat következne, hogy az eddig szimpatikus főhősnőről kiderülne, hogy egy pénzéhes hárpia, aki csak azért flörtölt a sármos főhőssel, hogy kiszedje belőle a rejély kulcsát, és most, hogy sikerrel járt és nincs rá szüksége, elteszi láb alól, hogy egyedül övé legyen a kincs.
Kate felhúzta a szemöldökét, miközben érezhetően lassított, és oldalra pillantott a megkönnyebbülten sóhajtó íróra, aki a biztonság kedvéért még mindig erősen kapaszkodott.
- Szóval én vagyok a hárpia, te pedig a sármos, okos, szimpatikus főhős - vonta le gúnyosan a következtetést Kate.
- Csak ha egy kalandfilmben lennénk - mondta bátortalanul Castle.
Még egy darabig évődtek volna, de Kate bekanyarodott a birtokra, és amikor megjelentek előttük a rönkházak és a rózsákkal szegélyezett kis utak, a nő felfigyelt valamire.
- Látod? - kérdezte hunyorogva egy pontra meredve.
Castle arra fordította a fejét, amerre a nő nézett, és a távolban egy eddig nem látott férfi körvonalait látta, aki sietős léptekkel surrant el két rönkház között az erdőszélen. Egy pillanatra eltakarta a világos, még új gerendákból épült ház, aztán hátulról felszaladt a teraszra, és a hátsó ajtón át eltűnt az épületben.
- Charles - állapította meg Castle, mert nem látták még a férfit, de tudták, hogy a legújabban épített rönkházban lakik. - Szeretném tudni, vajon hol járt! - merengett, és nem is gondolta, hogy a kérdésére egy percen belül választ kap.
- Meg kellene vele ismerkednünk - gondolkodott hangosan Kate. - Ha a miénk lenne az ügy, már régen kiveséztük volna mindenki életét a pénzügyeitől kezdve a piszkos kis titkokig. - Bosszúsan csapta be az autó ajtaját. Lehet, hogy Mark Freeman nem volt egy angyal, de nem érdemelte meg, hogy elvegyék az életét, ráadásul az a mocsok majdnem a halálba taszított egy kisgyereket, és megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy megkapja mindazt, amit egy apa adhat a fiának. A mögötte sántikáló férfira nézett. Castle is apa nélkül nőtt fel. Mindig úgy beszélt erről a tényről, mintha nem érdekelné, mondván, amiről nem tudjuk, hogy milyen lenne, az nem is hiányzik, de Kate érezte, hogy ez csak a felszín. Ha valóban nem fájna neki, akkor megosztaná az érzéseit, és nem ütné el viccelődéssel. Remélte, hogy egyszer elmondja neki a férfi az apja hiányával kapcsolatos érzéseit. Néha úgy érezte, hogy Castle is épített egy falat maga köré, és talán még senkit nem engedett be ezen a falon belülre. Őt sem. Gondolataiból az író meglepett kiáltása zökkentette ki.
- Kate! - kapta el a nő karját, amikor meglátta a bejárati ajtót, és ijedten mutatott a földön heverő kis papírdarabkára, amit induláskor becsíptetett a bezáródó ajtó lapja, és az ajtófélfa közé. Mivel a papír a földön feküdt, valaki kinyitotta az ajtót.
Kate mutatóujját a szája elé tette, és kivette a táskájából a Glock-ját. Castle óvatosan elfordította a kulcsot, oldalra állt, megfogta a kilincset, és várakozón a nyomozóra nézett. Kate összeszűkült szemmel összpontosított, és bólintott. A férfi egy hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót, hogy ha van benn valaki, akkor ne legyen ideje reagálni a fegyverét előre szegező nőre. Kate elszántan lépett a nappaliba, szeme gyorsan felmérte, hogy a szoba üres, ezért módszeresen végigjárta a ház többi helyiségét, aztán leengedte a fegyverét, szívverése és adrenalinszintje lassan visszaállt a normális szintre, izmai elernyedtek.
- Utálom, hogy valaki állandóan betolakodik személyes terünkbe - mondta mérgesen az ajtóban ácsorgó írónak.
- Talán ki kellene tenni az ajtókilincsre a "Ne zavarjanak!" táblát - húzta kényszeredett mosolyra a száját Castle, hogy oldja a feszültséget, aztán belépett a nappaliba, és benézett az étkezőasztal alá. Kate elmosolyodott.
- Ne légy paranoiás! Ha már betört azért, hogy leszerelje a poloskát, nem fogja megkockáztatni, hogy visszaszerelje!
- Lehet, hogy azt gondolja, már úgy sem számítunk rá, tehát nyugodtan megteheti - érvelt aggodalmaskodva Castle.
Kate sóhajtott egyet, de a férfi esdeklő tekintetét látva megadta magát, és minden olyan helyet végignéztek, ahova egy amatőr rövid idő alatt elrejthet egy lehallgatókészüléket. Tíz perc múlva Kate a kávéfőzőhöz lépett, és amíg elkészült a kávé, elnéző mosollyal pillantott időnként a könyvespolc összes könyvét áttapogató író felé. Mire a két csésze gőzölgő italt az asztalra tette, a férfi is leült, bár fejét forgatva, még azon töprengett, mit hagytak ki az átvizsgálásból.
- Már nem is vagy kíváncsi? - húzta fel a szemöldökét kérdőn Kate, miközben belekortyolt a kávéba. Castle arcán átfutott a felismerés, hogy a nagy izgalmakban meg is feledkezett a lényegről. Felpattant a székről, és kiteregette az asztalon a betűhalmazt tartalmazó lapot. Fogott egy tollat, és kiszámolta a számoknak megfelelő betűket, és ütemesen írta őket a lap aljára egymás mellé. Kate közelebb hajolt, hogy lássa, milyen szöveg alakul a lapon, amikor Castle keze megállt, és mozdulatlanul várt. A nő türelmetlenül nézett rá.
- Mi az?
- Ha ilyen közel vagy hozzám, képtelen vagyok figyelni - szólalt meg rekedtes hangon a férfi. Kate elmosolyodott, megsimogatta Castle arcát, és finoman maga felé fordította. Érezték egymás leheletét, a bőrükből áradó meleget, tekintetük csillogva összefonódott, Kate finoman megcsókolta a férfit, aztán mosolyogva hátrébb húzódott.
- Gyere, majd éjszaka hagyom, hogy egy kicsit irányíts! - kacsintott pajzánul a nő, azzal kilépett az ajtón. Nem kellett látnia a férfit, hogy tudja, még levegőt venni is elfelejtett, és fülig érő mosoly terült szét az arcán a gondolatra, hogy mi mindent csinálhatnának az éjszaka.
Néhány perc múlva, a birtok felé autózva azt vette észre Kate, hogy az anyósülésen ülő férfi összeszorított szájjal, megfeszülő testtel szorítja az ajtó fölötti kapaszkodót. A sebességmérőre nézett, és meglepődve látta, hogy milyen gyorsan mennek a kanyargós erdei úton. Ekkor tudatosult benne, hogy tudat alatt annyira vágyik arra, hogy már a nyaralóban legyenek, és megfejtsék a rejtvényt, hogy szinte görcsösen markolja a kormányt, és eszeveszetten nyomja a gázpedált.
- Csak nem félsz? - kérdezte anélkül, hogy oldalra nézett volna, és inkább szekálta egy kicsit Castle-t, minthogy beismerje, milyen kíváncsi.
- Á! Csak azon gondolkodtam, hogy halálra akarsz rémíteni, vagy azt szeretnéd, hogy infarktust kapjak? Egy jó kalandfilmben most az a fordulat következne, hogy az eddig szimpatikus főhősnőről kiderülne, hogy egy pénzéhes hárpia, aki csak azért flörtölt a sármos főhőssel, hogy kiszedje belőle a rejély kulcsát, és most, hogy sikerrel járt és nincs rá szüksége, elteszi láb alól, hogy egyedül övé legyen a kincs.
Kate felhúzta a szemöldökét, miközben érezhetően lassított, és oldalra pillantott a megkönnyebbülten sóhajtó íróra, aki a biztonság kedvéért még mindig erősen kapaszkodott.
- Szóval én vagyok a hárpia, te pedig a sármos, okos, szimpatikus főhős - vonta le gúnyosan a következtetést Kate.
- Csak ha egy kalandfilmben lennénk - mondta bátortalanul Castle.
Még egy darabig évődtek volna, de Kate bekanyarodott a birtokra, és amikor megjelentek előttük a rönkházak és a rózsákkal szegélyezett kis utak, a nő felfigyelt valamire.
- Látod? - kérdezte hunyorogva egy pontra meredve.
Castle arra fordította a fejét, amerre a nő nézett, és a távolban egy eddig nem látott férfi körvonalait látta, aki sietős léptekkel surrant el két rönkház között az erdőszélen. Egy pillanatra eltakarta a világos, még új gerendákból épült ház, aztán hátulról felszaladt a teraszra, és a hátsó ajtón át eltűnt az épületben.
- Charles - állapította meg Castle, mert nem látták még a férfit, de tudták, hogy a legújabban épített rönkházban lakik. - Szeretném tudni, vajon hol járt! - merengett, és nem is gondolta, hogy a kérdésére egy percen belül választ kap.
- Meg kellene vele ismerkednünk - gondolkodott hangosan Kate. - Ha a miénk lenne az ügy, már régen kiveséztük volna mindenki életét a pénzügyeitől kezdve a piszkos kis titkokig. - Bosszúsan csapta be az autó ajtaját. Lehet, hogy Mark Freeman nem volt egy angyal, de nem érdemelte meg, hogy elvegyék az életét, ráadásul az a mocsok majdnem a halálba taszított egy kisgyereket, és megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy megkapja mindazt, amit egy apa adhat a fiának. A mögötte sántikáló férfira nézett. Castle is apa nélkül nőtt fel. Mindig úgy beszélt erről a tényről, mintha nem érdekelné, mondván, amiről nem tudjuk, hogy milyen lenne, az nem is hiányzik, de Kate érezte, hogy ez csak a felszín. Ha valóban nem fájna neki, akkor megosztaná az érzéseit, és nem ütné el viccelődéssel. Remélte, hogy egyszer elmondja neki a férfi az apja hiányával kapcsolatos érzéseit. Néha úgy érezte, hogy Castle is épített egy falat maga köré, és talán még senkit nem engedett be ezen a falon belülre. Őt sem. Gondolataiból az író meglepett kiáltása zökkentette ki.
- Kate! - kapta el a nő karját, amikor meglátta a bejárati ajtót, és ijedten mutatott a földön heverő kis papírdarabkára, amit induláskor becsíptetett a bezáródó ajtó lapja, és az ajtófélfa közé. Mivel a papír a földön feküdt, valaki kinyitotta az ajtót.
Kate mutatóujját a szája elé tette, és kivette a táskájából a Glock-ját. Castle óvatosan elfordította a kulcsot, oldalra állt, megfogta a kilincset, és várakozón a nyomozóra nézett. Kate összeszűkült szemmel összpontosított, és bólintott. A férfi egy hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót, hogy ha van benn valaki, akkor ne legyen ideje reagálni a fegyverét előre szegező nőre. Kate elszántan lépett a nappaliba, szeme gyorsan felmérte, hogy a szoba üres, ezért módszeresen végigjárta a ház többi helyiségét, aztán leengedte a fegyverét, szívverése és adrenalinszintje lassan visszaállt a normális szintre, izmai elernyedtek.
- Utálom, hogy valaki állandóan betolakodik személyes terünkbe - mondta mérgesen az ajtóban ácsorgó írónak.
- Talán ki kellene tenni az ajtókilincsre a "Ne zavarjanak!" táblát - húzta kényszeredett mosolyra a száját Castle, hogy oldja a feszültséget, aztán belépett a nappaliba, és benézett az étkezőasztal alá. Kate elmosolyodott.
- Ne légy paranoiás! Ha már betört azért, hogy leszerelje a poloskát, nem fogja megkockáztatni, hogy visszaszerelje!
- Lehet, hogy azt gondolja, már úgy sem számítunk rá, tehát nyugodtan megteheti - érvelt aggodalmaskodva Castle.
Kate sóhajtott egyet, de a férfi esdeklő tekintetét látva megadta magát, és minden olyan helyet végignéztek, ahova egy amatőr rövid idő alatt elrejthet egy lehallgatókészüléket. Tíz perc múlva Kate a kávéfőzőhöz lépett, és amíg elkészült a kávé, elnéző mosollyal pillantott időnként a könyvespolc összes könyvét áttapogató író felé. Mire a két csésze gőzölgő italt az asztalra tette, a férfi is leült, bár fejét forgatva, még azon töprengett, mit hagytak ki az átvizsgálásból.
- Már nem is vagy kíváncsi? - húzta fel a szemöldökét kérdőn Kate, miközben belekortyolt a kávéba. Castle arcán átfutott a felismerés, hogy a nagy izgalmakban meg is feledkezett a lényegről. Felpattant a székről, és kiteregette az asztalon a betűhalmazt tartalmazó lapot. Fogott egy tollat, és kiszámolta a számoknak megfelelő betűket, és ütemesen írta őket a lap aljára egymás mellé. Kate közelebb hajolt, hogy lássa, milyen szöveg alakul a lapon, amikor Castle keze megállt, és mozdulatlanul várt. A nő türelmetlenül nézett rá.
- Mi az?
- Ha ilyen közel vagy hozzám, képtelen vagyok figyelni - szólalt meg rekedtes hangon a férfi. Kate elmosolyodott, megsimogatta Castle arcát, és finoman maga felé fordította. Érezték egymás leheletét, a bőrükből áradó meleget, tekintetük csillogva összefonódott, Kate finoman megcsókolta a férfit, aztán mosolyogva hátrébb húzódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése