- Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy különleges vagy! - suttogta rekedt hangon zihálva Kate fülébe.
A nő elmosolyodott, két tenyerébe fogta a férfi arcát, apró, könnyed csókot adott a szájára, aztán hátrasimította a homlokába hulló hajszálakat. Csillogó szemekkel néztek egymásra, és boldogan olvasták ki a szerelmet a másik tekintetéből. Castle még egyszer végigcsókolta Kate nyakát, fülét, arcát, száját, aztán a nő mellé feküdt, szorosan átölelve, és jólesően nyugtázta, amikor megérezte Kate mocorgását, hogy minél jobban a karjai közé tudjon simulni. Sokáig feküdtek szótlanul egymás karjaiban, és míg Kate fejét a férfi mellkasán nyugtatva hallgatta az egyenletessé váló szívdobogást, miközben ujjaival finoman cirógatta a férfi hasának puha bőrét, Castle a nő hátát és karját simogatta.
- Tudom, hogy a rejtvényen jár az eszed - szólalt meg Kate. Hangjában nem volt sem sértődöttség, sem gúny. Ismerte annyira a férfit, hogy tudja, miközben élvezi a vele töltött meghitt pillanatot, fantáziavilágra éhes anya már áhítozik a kihívásra, ahogy titkon az övé is.
- Nem hagy nyugodni, hogy vagy nem csináltunk jól valamit, vagy nem is jó számokkal próbálkozunk.
- Te melyik évszámot tartanád a fontosabbnak? Azt, amikor megtaláltad életed szerelmét, vagy azt, amikor megalapítottad a céget, ami gazdaggá és befolyásossá tett? - Kate felemelte a fejét, és kíváncsian kutatta a férfi arcán átsuhanó érzelmeket, ahogy mérlegeli a választ.
- Csakis az elsőt! - mondta határozottan. - Persze én magamból indulok ki.
- Nocsak! Ilyen romantikus vagy? Nem tudom akkor is ezt mondanád-e, ha szegény lennél, mint a templom egere? - nevetett a nő, de Castle komoly maradt.
- Igaz, hogy nem voltam olyan szegény, mint a templom egere, de voltak nehéz napjaink. Amikor egy vagyon hullott az ölembe, megvettem mindent, ami pénzzel megvehető volt, és igen, egy darabig azt hittem ez a boldogság. Nem tagadom, jó dolog a gazdagság: könnyebbé teszi az életed, szabadságot ad, hogy azzal foglalkozz, amit élvezel, azokkal tudj elég időt tölteni, akiket szeretsz. De nem vehetsz barátságot, őszinteséget, szeretetet, szerelmet. Ezeket vagy meg tudod szerezni a belőled fakadó tulajdonságaiddal, vagy nem.
Kate ismerte a férfinak ezt a komoly, érzékeny oldalát, amit megpróbált mélyen elrejteni a külvilág elé, mégis minden alkalommal meglepődött, amikor egy pillanatra beengedte a férfi lelkének ebbe a felszín alatti világába. A felszínt mindenki ismerte, hiszen a világhírrel ismertség társult: A bulvárlapok lecsaptak minden apróságra, ami történt vele: új barátnő, veszekedés egy étteremben, vagyona, írói válsága, házasságai, válásai. Újságok riporterei, shaw-műsorok műsorvezetői akartak belőle kicsikarni egy kis információ morzsát, szellemes válaszokat, fantáziadús történeteket, és ő meg akart felelni az elvárásoknak. Könnyen játszotta a bohém, szellemes, könnyed, vicces hírességet, hiszen ez is ő volt, de nem csak ennyi volt. A komoly, érzelmes, szorongó, félelmekkel teli, szeretetre és szerelemre vágyó énjét csak nagyon keveseknek tárta fel. A lelke legeldugottabb zugába rejtett fájdalmas titkát pedig nem osztotta meg senkivel.
- Az unokák jelentették a jövőt Jack Moore számára - tért vissza az ügyhöz Kate. - Ha nekik nem a cég megalapításáról mesélt újra meg újra, akkor igazad lehet. Talán ő is úgy gondolkodott, mint te, és akkor a te évszámod lesz a megoldás kulcsa - mondta ki a nő a gondolatait, bár előre tudta, milyen lavinát indít el ezzel. Szinte látta maga előtt az írő felsőbbrendű, büszke mosolyát, hogy aztán az orra alá dörgölhesse, hogy mégiscsak ő nyomozta ki a rejtvény kulcsát, ezért gyorsan hozzátette: - De ha megfordulna a fejedben, hogy dicsekedj, felhívom a figyelmedet egy apró kis tényre: ne tudtad megfejteni a rejtvényt! - nem nézett a férfire, mégis tudta, hogy most váltanak át arcizmai az elégedett mosolyból a bosszúságba.
- Igaz - hallotta meg a férfi szomorkás hangját.
- Mi lenne, ha ketten próbálkoznánk ezzel az 19190525-ös számsorral? - vetette fel az ötletet Kate.
- Én benne vagyok! - élénkült fel Castle. - De jó lenne, ha mielőbb felöltöznél, mert így képtelen vagyok bármire koncentrálni - csókolt bele a selymes hajzuhatagba, miközben ujjaival megcirógatta a nő nyakát, majd finom körkörös mozdulatokkal végigsimított a nő gerincén, egészen formás fenekéig.
- Ne hidd, hogy az én helyzetem könnyebb! - nézett Kate kacéran a férfi elhomályosuló kék szemeibe, aztán egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, és sokatmondóan végignézett a meztelen férfitesten.
Castle életében csak egy nő ilyen kacér pillantásától jött zavarba. Maga sem értette, miért válik egyből szégyenlőssé, ha Kate nyíltan méregeti. Talán mert még mindig nem akarta elhinni, hogy elég jó ennek a gyönyörű, okos, intelligens, szellemes, eltökélt, kitartó, érzékeny, szexi, egyszóval különleges nőnek még akkor sem, ha nemrég vele jutott a testi gyönyörök világába. Gyorsan magára kapta a bokszeralsóját, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét az öltözködő nőről, ahogy gyakorlott mozdulatokkal kapcsolja be a melltartóját, húzza fel hosszú combjaira a farmert, majd ringatja meg a csípőjét, hogy kényelmesen álljon rajta a nadrág. Bámulta Kate-t, ahogy nyújtózkodva belebújik a testre feszülő pólóba, miközben formás telt mellei kidomborodnak a mellkasából.
Kate csak akkor vette észre, hogy a férfi őt bámulja átszellemült tekintettel, amikor végzett az öltözködéssel. Elmosolyodott. A lelke mélyén nagyon jólesett neki, hogy ilyen hatással van Castle-re.
- Most bámulsz még egy kicsit, vagy rejtvényt fejtünk? - kérdezte pajkosan,és a nappali felé indult.
Az író gyorsan magára kapkodta a ruháit, de zoknit és cipőt nem húzott, inkább mezítláb sietett a nyomozó után úgy, hogy fájós lábának csak a sarka érintette a talajt.
Az ebédet a házba hozatták, bár Castle felvetette, hogy talán a vendéglőben találkozhatnának a titokzatos Charles-szal, de Kate emlékeztette, hogy a pincér szerint mindig a házában eszik. Órák teltek el, de nem mentek semmire. Forgatták a betűhalmazt, felcserélték az év, hónap, nap számait, lólépésben haladtak, átlósa, és minden lehetséges módot kipróbáltak, ami valaha csak előfordult rejtvényfejtő játékokban. Kate bosszankodott a sikertelenségükön, Castle viszont teljesen elkeseredett. Olyan szomorú, csalódott arcot vágott, hogy Kate odahajolt hozzá és megcsókolta.
- Ezt miért kaptam?
- Bánat ellen - csókolta meg újra a nő. - Gyere, menjünk a városba! El akarok búcsúzni Robbie-tól, mielőtt elviszi az édesanyja. Megígértem, hogy meglátogatom.
Castle bólintott, aztán fogta a rejtvényt, összehajtogatta és zsebre tette. Néhány nyögés kíséretében beletuszkolta lábát a cipőbe, és elindultak. A városban Kate bement egy boltba, míg Castle az autóban ülve forgatta szeme előtt az értelmetlen sorokba rendezett betűket. Kate két papírzacskóval a karjában ült be a kocsiba, Az egyiket a hátsó ülésre tette, a másikból egy pár szandált húzott elő, és Castle ölébe tette.
- Cseréld ki a cipődet ezekre! Jobb lesz a lábadnak - mondta, és nem is várva meg a férfi reakcióját, indított, és a városközpont felé kanyarodott.
Castle meglepve nézett a szandálokra, majd Kate-re. Nem tudott betelni a gondolattal, hogy milyen figyelmes vele a nő!
A kórházi szoba előtt még mindig ott ült a seriff egyik embere, aki azonnal felállt, amikor meglátta őket, mintha szégyellné, hogy üldögélve vigyáz a kisfiúra.
- Az édesanyja van benn nála - magyarázkodott a nyomozóra nézve.
Ahogy beléptek a szobába, Robbie és az ágy melletti széken ülő szomorú tekintetű, fiatal csinos nő is az ajtó felé fordult. a kisfiú kék szeme felragyogott, amikor meglátta Kate-t, és azonnal felült az ágyban.
- Tudtam, hogy eljössz hozzám! - kiáltott fel boldogan. - Mami, ez a néni talált meg engem. Megmentette az életem - magyarázta az anyjának, aki felállt a székről, Kate felé lépett, és a nyomozó legnagyobb döbbenetére hálásan megölelte.
- Köszönöm - suttogta. - Nem is tudja, milyen hálás vagyok!
- Örülök, hogy minden rendben vn vele - mondta zavartan Kate, hiszen a nő most kapta vissza éppen csak életben maradt gyermekét, de tragikus körülmények között elvesztette a gyermeke apját. Látszott rajta, hogy a válás ellenére megrázta a férfi erőszakos halála. - Robbie - fordult Kate a kisfiú felé. - Az anyukád most hazavisz, ahol nem érhet semmi baj. Hoztam neked valamit, hogy ha félsz, magadhoz ölelhesd, és gondolj olyankor arra, hogy minden rossz dolog után valami jó történik. Na meg talán én is eszedbe jutok róla - nevette el magát, de szeme könnytől csillogott. Belenyúlt a zacskóba, és miközben lassan húzta ki az ajándékot, boldogan nézte a gyerek szemében megcsillanó várakozásteljes kíváncsiságot.
- Egy kisoroszlán! - ragyogott Robbie arca, és miközben Kate-re nézett, magához ölelte a kis plüss állatkát. - Olyan, mint Szimba az Oroszlánkirályból - vizsgálgatta új szerzeményét.
- Igen, olyan, mint Szimba. Hasonlít rád. Kitartó és szeretni való - mosolygott Kate.
Castle figyelte a jelenetet, és arra gondolt, egy regényben soha nem adható át az a láthatatlan kötelék, ami két ember között egy pillanat alatt kialakul, és egy életre összekötheti a sorsukat. Amíg a gyerek anyja beszámolt Kate-nek arról, hogy holnap magával viszi a nyaralásra a kisfiút, aztán visszamennek New York-ba, addig Castle az éjjeliszekrényen heverő gyerekrejtvényeket kezdte nézegetni.
- Ez mind a tied? - kérdezte Robbie-tól, mire a kisfiú büszkén bólogatott.
- Sokat meg is fejtettem - dicsekedett. - Ez volt a legnehezebb - húzott ki egy újságot a kupacból, és gyorsan belelapozott. - Te rájöttél volna, hogy tükörírással írták? - kérdezte érdeklődve, de hangjából kicsendült, hogy nem nagyon tételez fel ilyen szellemi képességet a tűnődő tekintetű férfiről, miközben az egyik feladatra mutatott.
- Tükörírás? - ismételte a szót olyan hangsúllyal Castle, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mi az, aztán a gyerekre mosolygott. - Nem, azt hiszem sose jöttem volna rá - vigyorgott most már fülig érő szájjal.
- Én rájöttem - toldotta meg egy határozott bólintással szavait a fiúcska.
- Elbúcsúzunk Robbie! - fordult a gyerek felé Kate, miután meggyőzte a nőt, hogy nem tartozik hálával. - Holnap nem biztos, hogy el tudunk jönni.
- Várj! Én is adok neked ajándékot! - nyújtotta felé Robbie a rejtvényújságot. - Tudom, hogy nem olyan jó ajándék, mint a tiéd, de legalább megtaníthatod a barátodat - pillantott Castle-re - hogyan kell tükörírásos rejtvényt megfejteni.
- Köszönöm - mondta Kate, és az újságot a mellkasához szorította, mint valami kincset. De hát kincs is volt. Egy kisfiú őszinte szeretetét hordozta magában.
Egy hosszú öleléssel elbúcsúztak a gyerektől, majd az édesanyjától, és kiléptek a kórház folyosójára.
Kate még a szobában átélt érzések hatása alatt állt, amikor Castle hirtelen megragadta a vállát, maga felé fordította, és diadalittas mosollyal a nő kezében szorongatott újságra bökött. Kate egy pillanat alatt reagált. Agyán végigfutott a fiú és a férfi párbeszéde, amit fél füllel hallott amíg a nővel beszélt, hozzátette a Castle arcát elárasztó ragyogást és a szemében csillogó tüzet, és mire az író nyitotta a száját, ő is tudta a választ.
- Tükörírás! - kiáltottak fel egyszerre, és tekintetük ragyogva fonódott össze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése