Változatok egy témára 5/40

Kate megpróbált együtt érző mosolyt erőltetni az arcára, de egyre gyakrabban pislantott az órájára. - Hol a fenében vagy ennyi ideig Castle? - töprengett idegesen.

Castle szinte osonva közelítette meg a nyaralót. Szíve majd kiugrott a helyéből izgalmában,  a vérében keringő adrenalin készenléti állapotba helyezte minden idegsejtjét. Ahogy a lépcsőre lépett, lába alatt hangosan roppant az öreg fa lépcsőfok, mire megtorpant, és ijedten nézett a körbe, aztán szemét az ajtóra szegezte, de nem mozdult semmi. Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, de egyre kevésbé tartotta jó ötletnek, hogy egyedül jött vissza. Óvatosan lépett a következő lépcsőfokra, és sóhajtott egyet, amikor végre elért az ajtóig. Lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Halkan elfordította a kulcsot, és lassan kinyitotta az ajtót, és anélkül, hogy belépett volna, fejét bedugva a nyíláson bekémlelt. Senkit nem látott, ezért próbált a hangokra koncentrálni, de nem hallott semmi mocorgást vagy matatást. Félve belépett, aztán végigjárta a helyiségeket, de mindent úgy talált, ahogy otthagyták, és a házban egy lélek sem volt. Kicsit csalódva zárta vissza az ajtót, aztán amikor visszaindult a vendéglőhöz, új ötlete támadt, és megállt Charles házánál. Biztos volt abban, hogy a férfi a birtokon van, mert előző este látta a hálószobából kiszűrődő fényt. Néhány másodpercig tipródott a bejárati ajtó előtt, aztán vett egy nagy levegőt, felöltötte legártatlanabb mosolyát, és határozottan bekopogott. A házból semmi mozgás nem hallatszott, ezért megismételte a kopogást, közben körülnézett, de egy lelket sem látott. Hallgatózott, de a csendben csak a jókedvűen csicsergő madarakat hallotta, és a lezúduló források halk morajlását. Türelmét vesztve a bejárati ajtó melletti ablakhoz lépett, kezéből ellenzőt formálva hajolt közel az üveghez, hogy belásson a nappaliba. A függöny takarásában azonban csak annyit tudott kivenni, hogy odabenn sem mozdul semmi. Csalódott volt, hogy nem jött be a terve. Az órájára pillantott, és sietős léptekkel indult vissza Kate-hez. Jobb, ha nem gondol rá, hogy mit fog kapni a nőtől - futott át az agyán.  

Közvetlenül a nyaralók mögött húzódó erdő nyugalmat és biztonságot árasztva ölelte körül a kis nyaralótelepet, de most kiváló fedezékül szolgált a férfinak. Dühös volt. Minden időt ki akart használni, hogy a ház rejtekhelyén megtalálja az olyannyira áhított iratot, de állandóan megzavarták, pedig az idő sürgette. Először Andrew toppant be váratlanul, most meg az író. Még szerencse, hogy a murvával felszórt úton nem lehet hangtalanul közlekedni, így messziről meghallotta a férfi cipője alatt roszogó apró kavicsok hangját. Még éppen be tudta zárni maga után az ajtót, és el tudott rejtőzni a terasz kiszögellésében, amikor megjelent az író. Megvárta, amíg bemegy a házba, akkor gyors léptekkel bevette magát az erdő fái közé, és onnan figyelt. Meglepetésére a férfi nem ment vissza azonnal a vendéglőbe. Kíváncsi lett volna, miért kopogott a legújabb nyaraló ajtaján, mit akarhatott a ház lakójától. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy folytatja a megkezdett kutatást, de aztán úgy döntött, nem kockáztat, inkább visszamegy a szobájába vacsorázni, aztán később majd bekapcsolja a lehallgatókészüléket.

- Mr. Castle nem itt fogyasztja el a vacsoráját? - kérdezte csodálkozó tekintettel a pincér, amikor kezében a két tányérral, egyedül találta Kate-t az asztalnál. - Ha kérik, a házhoz viszem az ételt - mondta előzékenyen.

- Nem, köszönöm! Tegye csak le! Richard hamarosan visszajön - erőltetett mosolyt az arcára Kate, miközben majdnem felrobbant a méregtől, és reménykedett, hogy igazzá válik, amit mond. Nem tudta, hogy idegességében miért hívta így az írót a pincér előtt, de abban már biztos volt, hogy Castle nem fogja szeretni azokat a pillanatokat, amikor Richard-nak szólítja! Agya ütemesen kattogott, és kezdte sejteni, hogy hova tűnt a férfi. A gondolat elég aggasztó volt, ezért úgy döntött, ha fél percen belül nem látja meg, elindul utána, még mielőtt valami őrültséget csinál, vagy valami baj érné. Éppen felnézett az órájáról, amikor meglátta Castle sietősen lépkedő alakját közeledni. Sóhajtott, miközben szemét behunyta egy másodpercre, hálát adva az égieknek, hogy a férfinak nincs semmi baja, de a megkönnyebbülés nem oszlatta el a haragját.

Castle olyan ábrázattal ült le az asztalhoz, mintha nem történt volna semmi különös, de amikor meglátta Kate összeszorított száját és villámokat szóró szemét, gyorsan lehajtotta a fejét, és a tányéron gőzölgő ételt kezdte tanulmányozni. 

Kate vett egy mély levegőt, hogy haragját és elfojtott félelmét a férfira zúdítsa, amikor megszólalt a telefonja.

Castle hálásan nézett a zenélő készülékre, amin Ryan képét látta meg.

- Azt ne hidd, hogy ezt megúszod! - hallotta Kate hangját, ami ugyan csak suttogás volt, de annyi fenyegetés hallatszott ki belőle, mintha dühösen kiabált volna. Mire újra fel mert nézni, Kate már minden figyelmét a Ryan-től kapott információkra fordította. - Mit mondtál? Mikor történt mindez? - kérdezte, és a két szeme között megjelent a két kis ránc, mint mindig, ha valami nagyon elgondolkodtatja. 
Castle tudta, hogy kivívta a nő haragját, és jobb, ha még a tekintetét is kerüli, de a beszélgetés hallatán kíváncsian nézett a nyomozóra.
- Köszönöm Ryan. Megkaptátok a kulcs másolatát Green serifftől? - váltott témát Kate.
Castle-t majd megette a fene, hogy hallja, miről beszél elég hosszan Ryan, de jelen helyzetben jobbnak látta, ha nem szólal meg, és nem kéri Kate-t, hogy hangosítsa ki a telefont.
- Rendben. Várom a hívásodat! - köszönt el, majd még hozzátette: - Ryan! Espo-nak is köszönöm! - azzal letette a telefont, fogta a kést és a villát, és elkezdett jóízűen falatozni, mintha az író ott sem lenne.
Castle egy darabig forgatta a villát a kezében, aztán nem bírta tovább, és vett egy nagy levegőt, hogy megkérdezze, mit derítettek ki a fiúk.
- Meg ne szólalj! - hallotta meg Kate vészjósló hangját, mielőtt egy hang is elhagyhatta volna a torkát, ezért gyorsan becsukta a száját. Némán ettek, miközben Castle azt várta, mikor fog robbanni a kitörni készülő vulkán, de Kate csak hallgatott. 
Nagy önuralomra volt szüksége a nyomozónak, hogy elfojtsa félelem szülte dühét. Először azért volt mérges, hogy Castle otthagyta ismerkedni a vadidegen emberekkel, pedig nem ezt beszélték meg, később azonban rájött, hogy a férfinak egészen más célja volt. Innentől kezdve eluralkodott rajta a félelem. Akkor már azért forrt benne a düh, mert nem értette, hogyan lehetett olyan felelőtlen a férfi, hogy veszélybe sodorta magát. Hát még mindig nem érti, hogy mennyire szereti? Hogy belehalna, ha valami baj érné? Nem akart a szemébe nézni. Ha meglátja azt a gyermekien ártatlan tekintetet, nem tud neki ellenállni, és túl hamar megbocsát, akkor pedig Castle büntetlenül játszhat az érzéseivel.
- Kate - szólalt meg Castle halk, bűnbánó hangon. - Én nem akartalak itt hagyni, csak ... csak - keresgélte a szavakat.
Kate hátradőlt a székben, karba fonta a kezét, és szigorú tekintettel, érzelemmentes arccal, várakozón nézett rá.
- Azt hittem, hogy ... - fogott bele a férfi újra, de aztán nem folytatta, mert fogalma sem volt, hogyan fogalmazzon, hogy a nő megértse, hogy hirtelen döntött, és nem gondolta végig a következményeket. Sóhajtott, és esengve nézett Kate-re, aki még csak nem is pislantott.
- Mit hittél Richard? - kérdezte olyan hangsúllyal, mint amikor a kihallgatóban nem hisz a gyanúsítottnak, ráadásul jelentőségteljesen megnyomta a férfi nevét.
Castle ha eddig nem lett volna zavarban, akkor attól, ahogy Kate a "Richard" nevet kiejtette, biztosan abban lett. Szinte beleborzongott a szóba, és remélte, hogy soha többé nem fogja így hívni a nő.
- Azt hittem elkaphatom a poloskás embert, de nem volt ott senki - nyögte ki szemlesütve. Arról mélyen hallgatott, hogy Charles házába is bekopogott. - Elismerem, hülye voltam. Nem gondoltam bele, hogy téged kellemetlen helyzetbe hozlak, magamat meg veszélyesbe. Bocsánatot kérek - nézett Kate kemény tekintetébe, aztán lemondón hozzátette: - Mit akarsz, mit tegyek még?  
Kate arcának egyetlen izma sem rezdült, pedig belül már rég megbocsátott a férfinak. Még mindig nem értette, miért nem tud haragudni rá néhány percnél tovább.
- Csak gondolt végig, mit éreztem, amikor rájöttem, hogy miért mentél vissza - szólalt meg sokára kimérten. 
- Igen, tudom - mondta szomorúan Castle, amikor rájött milyen félelmet érezhetett a nő, és ártatlan szemekkel két hatalmasat pislantott.
- Ha még egyszer ilyet mersz tenni, esküszöm elfenekellek - jelent meg egy huncut mosoly Kate szája szegletében, miközben átkozta magát, amiért hagyja, hogy ilyen könnyen megússza a férfi a történteket.
- Komolyan? - csillant fel Castle szeme, és pajkosan elvigyorodott.
- Richard! - emelte fel a hangját a nő. 
- Jaj, ne! kérlek! Hátborzongató, ahogy a nevemet mondod! - rázkódott meg a férfi. Aztán komolyra fordította a szót. - Mit találtak Ryan-ék? - kapott be egy húsfalatot közben.
- Kíváncsi vagy ugye? Tudod, én is kíváncsi lettem volna, hogy miért hagytál egyedül?
- Ne csináld kérlek! Már bocsánatot kértem.
Kate lelkének jót tett, hogy egy kicsit kínozhatja a férfit, de az esdeklő tekintetet látva megkönyörült rajta.
- Azt kértem, hogy nézzenek utána egy kicsit a tó történetének, és találtak valami érdekeset - mondta, aztán elhallgatott.
- Mondd Kate, meddig akarsz még büntetni? - morgott az író.
- Nem is tudom - merengett el színpadiasan a nő. - Talán még az éjszakát rászánom - kacsintott a férfire, akinek megállt a falat a szájában, aztán egy nagyot nyelt. - A tó melletti szikla a századfordulós térképek tanúsága szerint kb. tíz méterrel magasabban volt, mint most - folytatta elkomolyodva Kate. - Aztán 1943-ban volt egy kisebb földrengés, aminek az lett a következménye, hogy a mészkőszikla alatt húzódó barlangrendszer beszakadt, és az egész szikla vagy tíz-tizenöt métert süllyedt. Akkor keletkezett két új repedés, és megjelent a sziklafalon két újabb forrás.
Castle várt, hogy még mit mond Kate, de a nő hallgatott.
- Ennyi? - kérdezte a férfi értetlenül, mire Kate széttárta a karját. - És mit kezdjünk ezzel az információval?
- Te vagy az író Castle! Te szoktál észbontó történeteket kitalálni! Mit gondolsz? Fontos lehet? - nézett kihívóan a nő.
- Lássuk - szűkült össze a férfi szeme, ahogy fantáziája szárnyra kelt. - Mi van, ha volt a sziklában egy barlang, ami kiváló rejtekhelyül szolgált Andrew nagyapja kétes üzleteiből származó vagyonának. Aztán a titkos barlang a földrengéskor a víz alá süllyedt.
- Castle! Már megint az elrejtett kincsnél vagyunk? Nincs újabb ötleted? - mosolygott kicsit gúnyosan Kate.
- Miért? Tuti jó lenne!
- És miért nem tud róla senki?
- Talán tudják, hogy létezik, de nem találják, de az is lehet ...
- Na jó Castle, vége a gyereknapnak! Hagyatkozzunk a tényekre! Ráadásul nem kincset kell keresnünk, hanem gyilkost - szakította félbe a nő, mire a férfi sértett arccal elhallgatott. - Holnap reggelre talán ki tudják deríteni a fiúk, mit nyit Freeman titkos kulcsa. Espo azt már tudja, hogy egy értékmegőrző kulcsa, már csak a hozzá tartozó széfet kell megtalálniuk. Gyere! Még a végén lekéssük a naplementét a tónál.
Castle egy pillanatra megdermedt. Egészen megfeledkezett a poloskás embernek állított csapdáról.