Sóhajtott egyet, majd vett egy olyan mély lélegzetet, amekkorát csak engedett a tüdeje, és elrugaszkodott a sziklafalról.
A zuhanás most nem a szárnyaló izgalom érzését, hanem félelmet váltott ki belőle. Érezte a zuhatagból felszálló hűvös vízpárát, a szelet, miközben izmai erőlködve próbálták teljesíteni az agya által közvetített parancsokat a másodperc századrésze alatt. Fordulat, csavarodás, nyitás. Még nem ért a mozdulatsor végére, amikor teste becsapódott a zuhatag vizébe. Megpróbálta ösztöneit kordában tartani, hogy ne kapálózzon menekülést keresve, mert a természet erejével úgysem tud esélyesként szembe szállni. Csak egy dologra koncentrált, hogy ki tudja nyújtani a testét, és függőlegesen, lábban előre érkezzen a tóba, de a lezúduló víz irányíthatatlanná tette a mozgást. A lába érte el elsőnek a vízfelszínt, de kissé hanyatt dőlve csapódott be, ettől először iszonyú fájdalom hasított törött lábába, majd a kín elárasztotta a hátát. Érezte, hogy egyre mélyebbre merül, és a bővizű forrás ereje még mindig lejjebb nyomja. Nem érezte a felszabadító, megkönnyebbült érzést, hogy túlélte az ugrást és a becsapódást, helyette eluralkodott rajta a félelem, hogy soha nem tudja elérni a felszínt. Agya érezte az oxigénhiányt, és ösztönösen kiadta a parancsot az izmainak, hogy mozogjanak, de minél jobban csapkodott a karjaival, sejtjei annál több oxigént faltak. Pánik! - hasított a felismerés a tudatába. - Ne ess pánikba! - parancsolt magának, és ösztöneit megfékezve a teste mellé szorította a kezét. Villámgyorsan tudatosult benne, hogy az egyetlen esélye az életben maradásra, ha megvárja, amíg a nyomás a legmélyebbre taszítja, mert azon a ponton tud oldalra evezve kikerülni a víz fogságából. Soha nem érezte még, hogy ennyire nehéz néhány másodpercig mozdulatlanul maradni. Becsukta a szemét, és Kate-re gondolt. Nem akart meghalni, és nem engedhette, hogy Kate meghaljon. Ehhez viszont tudatos gondolkodásának le kellett győznie életösztönét, miközben tüdeje levegőért sikoltott. Érezte, ahogy a nyomás csökken, már nem merül lefelé. Kinyitotta a szemét, és karjaival erőteljes mozdulatokkal húzta a vizet, ép lábával hatalmasat rúgott, hogy oldalirányba haladva kikerüljön a felülről rázúduló víz nyomása alól, míg megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a jótékony felhajtóerő átveszi a hatalmat, és lassan emelkedni kezd. Miközben függőleges helyzetbe tornázta magát, és kezével lefelé lökte a vizet, közvetlen közelében meglátta a sziklafalat. Ezek szerint sikerül a zuhatagon belül a felszínre vergődnie, ami azt jelenti, hogy a vízfüggöny eltakarja Charles kutató tekintete elől. Már érzékelte, ahogy a napsugarak utat törnek a tó tükörfényes felszíne alá, amikor megpillantotta a sziklafalon meredező sötét foltot. Nemrég eszeveszetten próbált olyan mélyre merülni, hogy megnézze, mi sötétlik a mélyben, most pedig itt meredezik előtte egy hatalmas, sötéten tátongó üreg nyílása. Az oxigénhiány elviselhetetlenné vált, ezért még egyet lökött magán, hogy mielőbb a felszínre érjen. Fuldokolva, prüszkölve, zihálva kapkodta a levegőt, miközben karjaival csapkodva megpróbálta a felszínen tartani a testét.
Kate előredőlt, megdermedt testtel, lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy Castle teste a levegőben megfordul, csavarodik, majd egy másodperc múlva elnyeli a sziklahasadékból kiömlő víz. Egyszerre érzett szívszorító rémületet, kétkedő csodálkozást és gyötrő bizonytalanságot. Lehet, hogy jól látott, és a férfi valóban úgy irányította zuhanás közben a mozdulatait, mint egy sziklaugró, vagy csak a képzelet játszik vele csalóka, gonosz játékot? Teste reszketett, szeme kiszáradt, mert pislogás nélkül meredt a tó felszínére a csodára várva, hogy Rick felbukkanjon. A másodpercek óráknak tűntek, de nem látott semmit. A kétségbeesés mellé elsöprő erejű düh társult, amikor felpillantott a fennsíkra, és meglátta Charles alakját, ahogy puskával a kezében áll a szikla peremén, és kutatva néz lefelé. Kate lábát kitámasztotta, száját összeszorította, két marokra fogta a pisztolyát, és résnyire szűkült szemmel célra tartott. Nézte a fegyver csövének meghosszabbításában álló férfit, ujját a ravaszra tette. Hirtelen újra felvillant előtte Castle zuhanó testének minden mozdulat. Egy pillanatra becsukta a szemét, aztán leeresztette a fegyvert. Vett egy nagy levegőt, és rohanni kezdett a sziklafal felé, de az erdő fáinak takarásában maradt, mert úgy akarta elérni a tavat, hogy a fegyveres férfi ne vehesse észre. Ebből a távolságból esztelenség lett volna rálőni, hiszen szinte a nullával volt egyenlő az esélye, hogy eltalálja, viszont felhívta volna magára a figyelmet, és a férfi úgy vette volna üldözőbe a puskával, mint vadász a vadat, és ő nem tudott volna Rick után menni. Úgy rohant mint egy eszelős. Mindennél jobban akarta, hogy a megérzése csak most az egyszer ne hagyja cserben! Csak abban reménykedett, hogy Rick tudta, hogyan kell ekkora magasságból leugrani, hogy ne nyelje el a tó örökre. Ha rejtve tud maradni, akkor Charles visszamegy a nyaralóba érte, és amíg fel nem fedezi, hogy sikerült kiszabadulnia, addig lépéselőnyben van vele szemben. Zihálva megállt. Felnézett, és úgy számította, a férfi ebből a szögből már nem láthatja, ezért elhagyva a fatörzsek és bokrok nyújtotta fedezékét, a tó felé kezdett rohanni. Futás közben lerugdosta a cipőjét, és amikor a partra ért, villámgyorsan letépte magáról a farmert, mivel a jó nedvszívó pamut anyag magába szívta volna a vizet és megnehezítette volna az úszást, aztán belevetette magát a vízbe. Hatalmas, erőteljes karcsapásokkal úszott közvetlenül a sziklafal mellett a tó közepe felé, űzte, hajtotta a félelem és a remény. Úgy gondolta, hogy a hullámzás alámosta már annyira a mészkövet, hogy a fölötte levő sziklák kijjebb állnak, így Charles nem láthatja meg felülről amíg eléri a középső forrás vonalát, ahol Castle leugrott a peremről. A zuhatag morajától nem hallott semmit, a felverődő vízpára pedig eltakarta szeme elől a tónak azt a kicsi, csendes vizű részét, ami a vízfüggöny és a szikla között van. Amikor érezte, hogy átért a párás, átláthatatlan szakaszon, megállt, és felnézett. A megkönnyebbülés olyan elementáris erővel áradt szét a testében, hogy megremegett.
- Castle! - Kiáltani akart, de csak suttogás hagyta el az ajkait, és érezte, hogy az arcán csorgó vízcseppek mellé sós könnycseppek társultak. Nem gondolta, hogy egyszer ilyen boldogságot okoz neki, hogy fuldokolni látja a férfit. - Castle! - kiáltotta most már felszabadultan, és minden erejét összeszedve az egyre erőtlenebbül verdeső férfi felé úszott. Látta a férfi elgyötört arcán a fájdalmat, a félelmet, a életért küzdés kínját, tekintetében az elszántság utolsó szikráit. Aztán a férfi meglátta őt. Kate nem tudta eldönteni, hogy reményt, vagy szomorúságot látott-e azokban a kék szemekben, amelyekbe oly boldogan szokott elmerülni, ezért rákiáltott: - Tarts ki! - és négy-öt tempóval már mellé is ért. Még a rendőrakadémián megtanulta a fuldokló szakszerű mentését, és bár eddig sosem kellett a tanultakat alkalmaznia, olyan biztos kézzel karolta át a férfit, mint egy vízi mentő. - Ne kapálózz! - szólt erélyesen a Rick-re, mivel látta, hogy már az életösztöne uralkodik az akarata felett, és nem tud segíteni, ha nem tudja megnyugtatni. Arcát az elgyötört archoz érintette, és nyugodt hangon a fülébe suttogott: - Itt vagyok! Nem lesz semmi baj! - Érezte, ahogy a férfi teste elernyed, kapálózása abbamarad, és egy halk sóhaj hagyja el a száját.
- Kate - lehelte megkönnyebbülten.
A nő elmosolyodott, és átkarolva Rick-et, lassan a part felé úszott. Nem gondolta, hogy ekkora erőfeszítésbe kerül egy tehetetlen testet eljuttatni a partig, és kihúzni a fövenyre. Megpróbálta rendezni kapkodó lélegzetét, és várt néhány másodpercet, hogy testére tapadó pólóján ne látszódjon, ahogy mellkasából kiugrani készül a szíve. Aggódva térdelt a füvön fekvő férfi mellett, és aggódva próbálta megállapítani, hogy lélegzik-e. Remélte, hogy csak a kimerültségtől és az enyhe oxigénhiánytól vesztette el az eszméletét. Fülét a sima, izmos mellkasra helyezte, és fülelt. Egy kő gördült le a szívéről, amikor meghallotta az ütemes szívdobogást, és sóhajtva felegyenesedett. Körbenézett, szemével minden zeg-zugot jól megfigyelt, de nem látta Charles-t. Tudta, hogy hamarosan visszatér a férfi, és hajtóvadászatot indít ellenük, ezért gyorsan megkereste a nadrágját és a mellette heverő pisztolyt, aztán újra Castle mellé térdelt. Szó szerint életet kell lehelnie a férfiba, mielőtt Charles megtalálja őket. Mérhetetlen boldogság járta át, ahogy ránézett a békés, kisimult arcra, aztán gyengéden végigsimított rajta, lehajolt hozzá, lágyan megcsókolta, és elégedetten érezte, hogy a férfi elmosolyodik.
- Azt hittem, már sosem akarsz életet lehelni belém - suttogta a csókba a Rick.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése