Castle egy pillanatra megdermedt. Egészen megfeledkezett a poloskás embernek állított csapdáról.
Elindultak a nyaralóba, és amíg Kate beszámolt arról, hogy mit tudott meg Mary családjáról, Castle szinte rátapadt Charles házára.
- Mit gondolsz, hogyan lehet, hogy még nem találkoztunk vele - intett fejével az új építésű nyaraló felé. - Neked nem gyanús ez?
- Még nem vagyunk itt olyan régóta, és a pincér mondta, hogy mindig a házába viteti az ételt, no és nem mindenki van azért oda, hogy mindenáron a figyelem központjába kerüljön - nézett jelentőségteljesen a férfira.
- Ezt úgy értsem, hogy én ...
- Igen Castle, úgy értsd! - mosolyodott el Kate a férfi felháborodott arcán. - Csak azt ne mondd, hogy nem szeretsz sütkérezni a rád irányuló figyelemben!
- Én csak szeretem, ha szeretnek - csúsztak ki a szavak ösztönösen a száján.
Kate elgondolkodott. Vajon az alaptermészete ilyen a férfinak, vagy valami miatt ilyenné vált? Eszébe jutott, amikor megemlítette, milyen sokszor töltötte a délutánokat és az estéket egy-egy olyan bébiszitter társaságában, akit egyáltalán nem érdekelt, mire vágyik a rábízott kisfiú, amíg az édesanyja a színházban készül egy előadásra, vagy éppen szórakoztatja nagyérdeműt. Ilyenkor a televízió volt az egyetlen társasága. Aztán maga előtt látta Castle könnybe lábadt tekintetét, amikor bepillantást engedett a bentlakásos iskolában töltött magányos, honvágytól szenvedő napjaiba, amikor a barátja, Damian feleségének meggyilkolása ügyében nyomoztak. Szinte látta maga előtt a szorongó kisfiút, aki a fantázia világában keres barátokat és élményeket.
- Mondd csak, milyen kisgyerek voltál? - nézett komolyan érdeklődve az íróra, miközben ujjait a férfi ujjaira kulcsolta.
Castle megtorpant meglepetésében. Még egy nő sem kérdezett tőle ilyet, még senki nem volt kíváncsi a gyermeki énjére, minden partnere megelégedett azzal a tudattal, hogy egy híres, gazdag, szellemes, íróval lehet. Kate volt az első, aki nem az íróra volt kíváncsi, hanem a férfira.
- Tényleg szeretnéd tudni? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen. Szeretném tudni, milyen kisfiú voltál, mit szerettél csinálni, mit utáltál, mitől féltél, kiket szerettél. Elkezdjük a tóparti színjátékunkat, és amíg figyelünk, te mesélsz, én meg hallgatlak. Rendben? - kérdezte, mielőtt beléptek volna a házba. Castle pedig még mindig meglepve nézett rá, aztán bólintott.
A nyaralóban hétköznapi dolgokról beszélgettek, mint például a kitűnő vacsoráról, a pincér kedvességéről, az időjárásról és a tóparton rájuk váró gyönyörű naplementéről. Castle még pajzánul megjegyezte, hogy Kate-nek talán felesleges bikini felsőt vennie, amikor fürdőruhát vettek, hátha kedvük támadna egy kis lubickoláshoz. Fogtak egy takarót, és elindultak az erdőn keresztül a tópartra. Ahogy kiléptek a házból, jókedvüket mintha elfújta volna a szél. Kate azt a feszültséget érezte, amit a bevetések előtt szokott, Castle pedig szorongva nézett jobbra-balra, ami egy idő után a nőnek is feltűnt.
- Castle! - suttogta erélyesen. - Ne kapkodd a fejed! Ha valaki figyel bennünket, akkor elég furcsának találhatja, hogy ijedten tekintgetsz körbe.
- Jó, jó, csak olyan furcsák az árnyékok! Olyan, mintha minden fa és bokor mögött bujkálna valaki - mentegetőzött a férfi.
A partra érve leterítették a plédet, leültek, és egymást átkarolva nézték, ahogy a vöröslő tűzgömb lassan eléri a látóhatárt, és a fehér sziklákat rózsaszínbe öltözteti, a víztükörre pedig széles, aranyló fénycsíkot rajzol. Kate a férfi vállára hajtotta a fejét, érezte lassan emelkedő-süllyedő mellkasát, keze finom simogatását a hátán. Egy időre el is felejtette, hogy talán egy gyilkos leselkedik rájuk, csak élvezte a férfi ölelése nyújtotta nyugalmat és biztonságot, miközben gyönyörködött a természet csodájában.
- Ide minden évben el kellene jönnünk - szólalt meg halkan Castle, akiben ugyanazok az érzések kavarogtak, mint a nőben. - Ötven év múlva sem tudnám megunni ezt az érzést, és ezt a látványt - suttogta.
Kate egy pillanatig elfelejtett levegőt venni, aztán elmosolyodott, egyszerűen hagyta, hogy szétáradjon testében a boldogság.
- Én sem - fordult Castle felé és megcsókolta. Ajkuk lágyan ért össze, finoman, gyengéden, aztán csillogó szemmel merültek el egymás tekintetében.
- Ötven év múlva, Castle? - mosolygott Kate, és szemét nem vette le a kék szemekről.
- Lehet hatvan is - jelent meg egy kópés mosoly a férfi arcán.
Kate zavarában megforgatta a szemét. Olyan volt, mintha most is csak évődnének, de mindketten tudták, hogy ez nem évődés volt, nagyon is komolyan gondolták a mondatokat, de mindketten féltek ennél nyíltabban beszélni a közös jövőjükről.
- Mesélsz a kis Ricky-ről? - terelte el a témát Kate.
- Ha ennek vége lesz, ígérem, mesélek, de így, hogy valaki vagy figyel bennünket, vagy éppen a holmijaink között kutat, valahogy nem érzem megfelelőnek a pillanatot - vágott egy grimaszt a férfi.
- Na jó, akkor megfigyelés indul! Már elég sötét van. De ezt még számon kérem rajtad - adott egy puszit a férfi arcára Kate, aztán felállt és vetkőzni kezdett. Castle résnyire nyitott szájjal, oldalra billentett fejjel gyönyörködött a vetkőző nő látványában.
- Ez gyönyörűbb, mint a naplemente - suttogta sóvárogva.
- Castle, most ne ábrándozz! Dolgunk van, vetkőzz! - nézett a férfira megrovóan, aztán végigsimított az arcán, és elmosolyodott. - Éjszaka kárpótollak!
- Persze! Egy poloskával az asztal alatt - morgott Castle, miközben gyorsan lecibálta magáról a farmert és az inget.
Kate átölelte a férfit. - Óvatosan nézz körbe, nem látsz-e valami gyanúsat - suttogta a fülébe.
A távoli szemlélő azt láthatta, hogy egy szerelmes párocska ölelkezik, és nem is sejtette volna, hogy minden idegszálukkal a környéket kémlelik. Lassan körbefordultak, amikor Kate megszólalt. - Azt hiszem megvan. Indulhatunk. - Azzal kibontakozott a férfi karjaiból, és nevetve húzta maga után a langyos, simogató vízbe. Néhány percig vidáman locsolták egymást a vízben, aztán úszni kezdtek. Amikor átúsztak a lezúduló vízfüggöny alatt, Castle várakozóan nézett a nőre.
- Valami többször is megcsillant az egyik fatörzs mellett. Talán egy távcső - mondta Kate. - Kiúszunk a sziklafal mellett, így a zuhatagtól nem lát meg bennünket. Én mögé kerülök, te addig visszamész a házba, és megnézed nem jár-e benn valaki. De ígérd meg, hogy nem hősködsz, és nem csinálsz semmi hülyeséget - nézett a férfira szigorúan a nyomozó. - A pisztolyt az első lépcsőfok alá tettem, de ne használd, ha nem muszáj.
- Pisztolyt kapok? - csillant fel a férfi szeme, de gyorsan elkomolyodott. - Értem. Semmi hősködés - válaszolt, de Kate egyáltalán nem volt benne biztos, hogy szót is fogad neki.
- De nem gondolod, hogy inkább veled kellene mennem? Hogyan akarod elkapni? Nincs fegyvered - aggodalmaskodott a férfi.
- Hidd el a meglepetés ereje éppen elég fegyver lesz!
Castle nem volt elragadtatva a tervtől, de engedelmesen úszott a nő után. Vizesen, mezítláb, egy szál fürdőruhában kellett megkerülniük a fél tavat. Amikor elváltak egymástól, Kate ránézett a libabőrös, reszkető férfira, aki fájdalmas arccal dörzsölte egyik talpát a másik lábszárához, és elbizonytalanodott. Talán mégsem kellene elválniuk, de ha tévedett, és nem áll a fánál senki, talán elszalasztanák a betörőt. Szinte biztos volt benne, hogy vagy figyelik őket a parton, vagy amíg ők ott vannak, újra átkutatják a házukat. Egyre lassabban lépkedett a puha avaron, nehogy megreccsenjen egy száraz ág a talpa alatt. Hátulról közelített a fa felé, ahonnan a csillogást látta. Megállt, szeme éberen kutatta az előtte elterülő dús aljnövényzetből kimagasodó fatörzseket, de senkit nem látott. Miközben előbbre osont, egy-egy fát használt fedezéknek. Újra megállt. Kezdett kételkedni abban, hogy jó helyen jár, amikor reccsenő hangokat hallott nem messze, a tőle balra levő bozótos felől. A lassan teljes sötétségbe burkolózó erdőben nem látott semmit, inkább csak a hang után indult óvatosan. Aztán meglátta a szürke árnyat suhanni a fák között. Utánaeredt, de érezte, hogy az alaknak behozhatatlan előnye van vele szemben, hiszen ismeri az erdőt, és valószínűleg cipő is van a lábán, de azért megpróbálta követni. Mire az erdő szélére ért, már sem az alakot nem látta, sem a léptei zörejét nem hallotta. Dühösen szorította össze a száját, és feladva az üldözést, a nyaralójuk felé futott. Egyre idegesebben gondolt arra, miért is hagyta egyedül a férfit. A házban égtek a villanyok, de félelmetes csend honolt benn. Amikor meglátta Castle-t a nappalijukban álldogálni, legördült egy kő a szívéről. A férfi kérdőn nézett rá, mire lemondóan megrázta a fejét. Castle a szája elé tette mutatóujját, majd intett, hogy menjenek ki.
- Valaki volt ott, de észrevett és elfutott - mondta bosszúsan Kate, miközben visszamentek a tópartra összeszedni a ruháikat.
- Valaki járt a házban - szólalt meg Castle, mire Kate megtorpant. Körülnézett, amikor belépett, de ő nem látta semmi nyomár kéretlen látogatónak. - Amikor becsuktam az ajtót, egy összehajtogatott papírt dugtam be alatta, aminek a lapjai szétnyíltak, mihelyt átjutottak a résen. Ha valaki kinyitja az ajtót, a papír elakad, és az ajtó tolja maga előtt. Én résnyire nyitottam az ajtót, benéztem, de a papír egy méterrel beljebb volt - mondta, és örömmel nyugtázta, hogy Kate szemöldöke elismerően megemelkedik.
- Szóval volt egy kukkolónk és egy betörőnk - összegezte a szomorú tényeket Kate, miközben felhúzta a cipőjét, és az összehajtogatott plédet Castle kezébe nyomta. - Nagyszerű - tette hozzá éllel a hangjában, és dühösen visszaindult.
- Nézd a jó oldalát. Most már tudjuk, hogy biztosan itt van az emberünk - loholt a rohanó nő után Castle.
Beléptek a házba, és folytatták a poloskának szóló semmitmondó beszélgetést, aztán Kate gyorsan lezuhanyozott, hogy mielőbb megszabaduljon az erdő porától, aztán amikor végzett, Castle követte a példáját. Amikor a férfi egy törölközővel a derekán kilépett a fürdőből, Kate az asztalnál ült, és valamit nagyon ügyködött a telefonjával, ujjait gyorsan húzkodta a kijelzőn, aztán egyszer csak elégedetten elmosolyodott.
- Gyere drágám! Ülj ide a kanapéra mellém, és igyunk meg egy kis vörösbort - mondta negédesen, és Castle-nek fogalma sem volt, milyen játékba kezdett a nő.
- Ó, az nagyszerű lesz édesem - színészkedett, és leült.
Kate poharakat hozott, bort töltött, és dicsérni kezdte a csodás naplementét és a tó megnyugtató vizét. Még vagy tíz percig beszélgettek, amikor Castle hang nélkül gesztikulálva kérdezte, hogy mit is csinálnak tulajdonképpen.
- Drágám, látom nagyon fáradt vagy - folytatta Kate a színjátékot. - Te csak maradj, én még kimegyek egy kicsit a teraszra. Tudod, a városban sosem lehet látni a csillagokat! - mondta, és kinyitotta, majd becsukta a teraszajtót. Várt néhány percet, majd a mozdulatot megismételte. Intett Castle-nek, hogy legyen csendben, ő pedig sajnálkozó hangon megszólalt. - Jaj drágám, hát elaludtál a kanapén? Hol van egy takaró? - kérdezte, miközben bekapcsolta a telefonját, az asztalra tette, és elindított rajta egy végtelenített hangfelvételt, miközben intett a férfinak, hogy osonjon a hálószobába.
Castle először értetlenül szemlélte Kate színészi teljesítményét, aztán amikor meghallotta a telefon hangszórójából áradó jóízű horkolást, fülig érő szájjal elvigyorodott.
Néhány perc múlva boldogan simultak egymás karjaiba, hogy eljuttassák egymást a gyönyörök birodalmába, miközben a poloska vég nélkül közvetítette gazdája fülébe a horkolást.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen lenyűgöző a fantáziája Beckett nyomozó! - suttogta Castle két csók között Kate fülébe, de nem csak a poloska kiiktatására gondolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése