Néhány másodpercbe telt, mire remegő, túlfeszített izmait működésre tudta bírni, és imbolyogva felállt.
Castle nem akart hátranézni, ezért csak fülelt, hogy megállapíthassa, milyen távolságra lehet tőle a férfi. Charles nem volt kimondottan robusztus testalkatú, de majdnem olyan magas volt mint az író, és a testére tapadó izzadságfoltos pólón keresztül is láthatóak voltak kidolgozott izmai. Már a házban feltűnt Castle-nek, hogy a 40-45 év körüli férfi bizonyára gyakran látogatja a konditermet, és bár a katonai terepmintás nadrágot valószínűleg csak kedvtelésből hordja, jelzi vonzódását a fegyverekhez és az erőszakhoz. Begyakorlott mozdulatokkal forgatta a vadászpuskát is a kezében, és szorította a vállgödrébe. Castle el tudta képzelni, amint a férfi hideg, szürke szemével hunyorítva fókuszál a lelőni kívánt célpontra, legyen az állat, vagy akár ember. Castle tudta, hogy egy dologban bízhat: a meglepetés erejében. Úgy tett, mintha a kimerültségtől botladozna - amit nem is nagyon kellett megjátszania - közben lehajolt, belemarkolt a fehér mészkősziklák között összegyűlő apró szemcséjű, finom porba, majd egy hirtelen mozdulattal megfordult, egy határozott mozdulattal a homokos port a férfi szemébe dobta. Charles nem számított a támadásra, és ösztönösen a szeme elé kapta a kezét, de nem sikerült védekeznie az éles kvarcszemcsék szúró érzése ellen. Castle erőteljesen elrugaszkodott a talajtól, és rávetette magát. Amikor a két izmos férfitest a földhöz csapódott, hatalmas puskadörrenés rázta meg az erdő békés csendjét.
Kate megkapaszkodott az asztal szélébe, hogy remegő lábainak adjon néhány másodpercet, hogy az ereiben száguldó vér oxigénnel láthassa el a túlhajszolt izomsejteket. Félelme sürgette, de felmérte, hogy ha most áldoz egy kis időt a teste regenerálódására, annak később meglesz a haszna. Próbálta rendezni ziháló légzését, és összeszedni a gondolatait. Nem hibázhat, arra most nincs idő, hogy felesleges köröket tegyen. Ki kell találnia, hova vitte Charles Rick-et, és segítséget kell hívnia! Érezte, ahogy visszatér az élet a lábaiba. Bizonytalan léptekkel indult a hálószobába, egy gyors mozdulattal előkapta táskájából a fegyverét, az éjjeliszekrényről felkapta a telefonját, és Esposito-t hívta. A seriff számát keresgetnie kellett volna, a 911 diszpécserének pedig körülményes lett volna elmagyarázni, kicsoda ő, és miért kér segítséget. Amíg türelmetlenül hallhatta a kicsengés hangját, a bejárati ajtó felé indult. Ahogy kilépett a teraszra, egy vadászpuska jellegzetes hangja rezegtette meg a levegőt, megtörve a békés csendet. Megtorpant. Gyomra összeszűkült, szája kiszáradt, szíve vad vágtába kezdett. A tó felőli erdő lombjai közül riadtan szállt a magasba egy madársereg, és gyors szárnycsapkodással repültek tova, biztonságosabb helyet keresve. Már biztos volt abban, hogy a tóhoz vitte a férfi Rick-et.
- Helló Kate! - hallotta megkönnyebbülve barátja vidám hangját a telefonból.
- Espo! Hívd a seriffet! Charles Moore a gyilkos! Túszul ejtette Castle-t, a tóhoz viszi, meg akarja ölni! Engem megkötözött, de kiszabadultam. Jöjjenek azonnal! - kiabálta lihegve a készülékbe, miközben életre kelt izmai repítették a tóhoz vezető ösvényen, abba az irányba, ahonnan a dörrenést hallotta.
- Castle-t? - kérdezte értetlenkedve Javi, de Beckett hangján hallotta, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hogy magyarázkodni kezdjen, hogy került oda az író. - Rendben - mondta keményen, és már hívta is a seriffet.
Castle úgy érezte, hogy beszakadt a dobhártyája, amikor közvetlenül a füle mellett eldördült a puska, de az elviselhetetlen hanghatást elnyomta a testét elárasztó adrenalin, ahogy a földhöz csapódás fájdalmát is. Megpróbálta a lehető legszorosabban magához húzni a férfit, hogy ne tudja használni a fegyverét, amikor a földre rántotta. Nem látta, csak hallotta, ahogy a férfi elengedi a puskát, hogy kezével tompítani tudja az esés erejét. Métereket gurultak lefelé a lejtőn összekapaszkodva, de amikor a lendület nem tartott tovább, Charles volt az, aki hamarabb eszmélt, és mire Castle hátrahúzta ökölbe szorított karját, a férfi egy fájdalmas horgot vitt be a bal bordáira. Fájdalmasan kiáltott fel, és ütésre lendülő karja erőtlenül hanyatlott le a mellkasa mellé, hogy megvédje a következő csapástól. Amíg a testét elárasztó fájdalommal küzdött, Charles fölé kerekedett, feltérdelt, és egy újabb ökölcsapásra készült. Castle látta a férfi szeméből sütő gyűlöletet, a vad eszelősséget. Oldalra kapta a fejét, ezzel sikerült elkerülnie a következő ütést, és elérte, hogy Charles felüvöltsön fájdalmában, amikor az író arca helyett a sziklába ütközött az ökle. Castle minden erejét összeszedve kezdte csépelni a fölé magasodó férfit, és néhány ütése elég hatásosnak is bizonyult, mert Charles szeplőkkel borított arcát elárasztotta az orrából dőlő vér. Castle elégedetten nyugtázta, hogy a férfi menekül, mivel hirtelen oldalra gurult, de öröme csak addig tartott, amíg meg nem látta a valódi célját: ki akarta húzni a nadrágja övrésze alá bedugott pisztolyt. Castle meglátta a tőle néhány méterre heverő puskát, és arra vetette magát, de érezte, hogy a férfinak helyzeti előnye van vele szemben. Keze már csak tíz centiméterre volt a puska csövétől, amikor meghallotta a dühtől remegő hangot.
- Állj!
Az író mozdulatlanná dermedt. Hason feküdt a földön, izzadt arcára rátapadtak a talaj porszemcséi. Becsukta a szemét, Kate gyönyörű, mosolygós arcára gondolt, és várta a halált. Másodpercek teltek el, mire feleszmélt, hogy Charles egyenlőre nem öli meg. Kinyitotta a szemét, és látta, ahogy a férfi rászegezi a pisztolyt, közben csövénél fogva felemeli a földről a vadászpuskát, ránéz, és összeszűkült szemében gonosz fény villan. Felordított. Olyan hirtelen, és meglepetésszerűen vágott a jobb bokájára a puskatussal a férfi, hogy esélye sem volt védekezni, vagy kikerülni a csapást. Charles minden dühét beleadta az ütésbe! Castle nem tudta, hogy tényleg hallotta a csont reccsenését, vagy csak a képzelete játszott vele kínjában. Rémülten nézett a lábára, mert olyan csalóka érzése támadt, mintha leszakadt volna a lábfeje, de nem látott semmi különöset. Azt viszont érezte, hogy ha túléli ezt az egészet, akkor újabb hat hét gipsz vár rá, csak most a másik lábán.
- Felállni! - ripakodott rá gúnyosan a férfi, miközben visszatette a pisztolyt az övébe, és szabad kezével felhúzta a pólóját, és beletörölte véres, poros arcát. - Azt hiszi, hogy ez okos húzás volt?
- Nincs veszteni valóm, egy próbát megért - nézett egyenese a rideg, szürke szemekbe az író.
- Ne játsszon a tűzzel! - húzta össze résnyire szemhéjait a szemtelen válaszra Charles, aztán türelmét vesztve újra Castle-re ordított. - Felállni!
- Hogyan álljak fel, ha eltörte a bokámat?
- Álljon négykézlábra, vagy bánom is én, de induljon felfelé, vagy itt ér véget a földi utazás!
- Így is, úgy is megöl. Miért akarja, hogy felmásszak a fennsíkra?- kérdezte Castle, és közben megpróbált feltápászkodni, de fájdalomtól eltorzult arccal térdre rogyott, és úgy mászott felfelé.
- Elég problémát okozott azzal, hogy Freeman testét megtalálta, mielőtt a vadállatok eltakarították volna! Nem akarok még a maga és a kis nyomozónő hullájával is bajlódni! Sokkal könnyebb lesz az életem, ha baleset éri magukat - sziszegte a foga között, miközben
türelmetlenül lépkedett az előtte lassan haladó, törött lábát maga után vonszoló író mögött.
Percek múlva elérték a fennsík peremét, és a terep egyenletes síkká vált. Castle a megerőltetéstől és a fájdalomtól remegve terült el a fűben.
- Induljon a peremhez! - csattant Charles hangja. - Gyerünk! - irányította apuska csövét egyenesen az író fejére, hogy nyomatékot adjon a szavainak.
Castle nyelt egyet, hogy a fájdalom gerjesztette hányingerét elnyomja, vett egy nagy levegőt, feltápászkodott, és bal lábára helyezve a súlyát, a sziklafal peremére vonszolta magát. Amióta a fájdalom állandósult, agya mintha hozzászokott volna az érzéshez, így már nem csak a kínra tudott figyelni, hanem megpróbálta kitalálni, mi a terve a férfinak. Volt egy kósza ötlete, és abban a pillanatban tudta, hogy nem tévedett, amikor Charles megszólalt:
- Vetkőzzön!
Castle úgy érezte, hogy beszakadt a dobhártyája, amikor közvetlenül a füle mellett eldördült a puska, de az elviselhetetlen hanghatást elnyomta a testét elárasztó adrenalin, ahogy a földhöz csapódás fájdalmát is. Megpróbálta a lehető legszorosabban magához húzni a férfit, hogy ne tudja használni a fegyverét, amikor a földre rántotta. Nem látta, csak hallotta, ahogy a férfi elengedi a puskát, hogy kezével tompítani tudja az esés erejét. Métereket gurultak lefelé a lejtőn összekapaszkodva, de amikor a lendület nem tartott tovább, Charles volt az, aki hamarabb eszmélt, és mire Castle hátrahúzta ökölbe szorított karját, a férfi egy fájdalmas horgot vitt be a bal bordáira. Fájdalmasan kiáltott fel, és ütésre lendülő karja erőtlenül hanyatlott le a mellkasa mellé, hogy megvédje a következő csapástól. Amíg a testét elárasztó fájdalommal küzdött, Charles fölé kerekedett, feltérdelt, és egy újabb ökölcsapásra készült. Castle látta a férfi szeméből sütő gyűlöletet, a vad eszelősséget. Oldalra kapta a fejét, ezzel sikerült elkerülnie a következő ütést, és elérte, hogy Charles felüvöltsön fájdalmában, amikor az író arca helyett a sziklába ütközött az ökle. Castle minden erejét összeszedve kezdte csépelni a fölé magasodó férfit, és néhány ütése elég hatásosnak is bizonyult, mert Charles szeplőkkel borított arcát elárasztotta az orrából dőlő vér. Castle elégedetten nyugtázta, hogy a férfi menekül, mivel hirtelen oldalra gurult, de öröme csak addig tartott, amíg meg nem látta a valódi célját: ki akarta húzni a nadrágja övrésze alá bedugott pisztolyt. Castle meglátta a tőle néhány méterre heverő puskát, és arra vetette magát, de érezte, hogy a férfinak helyzeti előnye van vele szemben. Keze már csak tíz centiméterre volt a puska csövétől, amikor meghallotta a dühtől remegő hangot.
- Állj!
Az író mozdulatlanná dermedt. Hason feküdt a földön, izzadt arcára rátapadtak a talaj porszemcséi. Becsukta a szemét, Kate gyönyörű, mosolygós arcára gondolt, és várta a halált. Másodpercek teltek el, mire feleszmélt, hogy Charles egyenlőre nem öli meg. Kinyitotta a szemét, és látta, ahogy a férfi rászegezi a pisztolyt, közben csövénél fogva felemeli a földről a vadászpuskát, ránéz, és összeszűkült szemében gonosz fény villan. Felordított. Olyan hirtelen, és meglepetésszerűen vágott a jobb bokájára a puskatussal a férfi, hogy esélye sem volt védekezni, vagy kikerülni a csapást. Charles minden dühét beleadta az ütésbe! Castle nem tudta, hogy tényleg hallotta a csont reccsenését, vagy csak a képzelete játszott vele kínjában. Rémülten nézett a lábára, mert olyan csalóka érzése támadt, mintha leszakadt volna a lábfeje, de nem látott semmi különöset. Azt viszont érezte, hogy ha túléli ezt az egészet, akkor újabb hat hét gipsz vár rá, csak most a másik lábán.
- Felállni! - ripakodott rá gúnyosan a férfi, miközben visszatette a pisztolyt az övébe, és szabad kezével felhúzta a pólóját, és beletörölte véres, poros arcát. - Azt hiszi, hogy ez okos húzás volt?
- Nincs veszteni valóm, egy próbát megért - nézett egyenese a rideg, szürke szemekbe az író.
- Ne játsszon a tűzzel! - húzta össze résnyire szemhéjait a szemtelen válaszra Charles, aztán türelmét vesztve újra Castle-re ordított. - Felállni!
- Hogyan álljak fel, ha eltörte a bokámat?
- Álljon négykézlábra, vagy bánom is én, de induljon felfelé, vagy itt ér véget a földi utazás!
- Így is, úgy is megöl. Miért akarja, hogy felmásszak a fennsíkra?- kérdezte Castle, és közben megpróbált feltápászkodni, de fájdalomtól eltorzult arccal térdre rogyott, és úgy mászott felfelé.
- Elég problémát okozott azzal, hogy Freeman testét megtalálta, mielőtt a vadállatok eltakarították volna! Nem akarok még a maga és a kis nyomozónő hullájával is bajlódni! Sokkal könnyebb lesz az életem, ha baleset éri magukat - sziszegte a foga között, miközben
türelmetlenül lépkedett az előtte lassan haladó, törött lábát maga után vonszoló író mögött.
Percek múlva elérték a fennsík peremét, és a terep egyenletes síkká vált. Castle a megerőltetéstől és a fájdalomtól remegve terült el a fűben.
- Induljon a peremhez! - csattant Charles hangja. - Gyerünk! - irányította apuska csövét egyenesen az író fejére, hogy nyomatékot adjon a szavainak.
Castle nyelt egyet, hogy a fájdalom gerjesztette hányingerét elnyomja, vett egy nagy levegőt, feltápászkodott, és bal lábára helyezve a súlyát, a sziklafal peremére vonszolta magát. Amióta a fájdalom állandósult, agya mintha hozzászokott volna az érzéshez, így már nem csak a kínra tudott figyelni, hanem megpróbálta kitalálni, mi a terve a férfinak. Volt egy kósza ötlete, és abban a pillanatban tudta, hogy nem tévedett, amikor Charles megszólalt:
- Vetkőzzön!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése