Változatok egy témára 5/55

- Azt hittem, már sosem akarsz életet lehelni belém - suttogta a csókba a Rick.

Más helyzetben Kate rosszallóan megforgatta volna a szemeit egy ilyen mondat után, de most széles mosolyra húzódott a szája, végigsimított a férfi homlokán, hogy oldalra késztesse a bőrére tapadt vizes hajszálakat, és miközben újra megcsókolta, azon gondolkodott, hogyan lehet, hogy az író szinte szó szerint ismételte a gondolatait.

- Azt hittem elveszítelek - suttogta, és megemelte Rick fejét, hogy az arcához szoríthassa.

- Én csak téged féltettelek - gyűlt össze a könny a férfi szemében, de nem pislantott, hagyta, hogy kis patakként végig folyjanak a halántékán. Kimerülten feküdt a puha, zöld fűben, még ahhoz sem volt ereje, hogy átkarolja a mellette térdelő, fölé hajoló nőt. Érezte, ahogy a hideg, vizes pólótól megkeményedett mellbimbók a mellkasának nyomódnak, és ahogy fülét cirógatja Kate meleg lehelete. Élvezte a pillanatot, de a nő felegyenesedett, és sajnálkozó tekintettel nézett rá. - El kell tűnnünk innen. Bármikor visszajöhet - mondta komolyan, és hunyorogva újra körbenézett. - Hívtam segítséget, de nem tudom, mikor érnek ide. Fel tudsz állni? - fordította vissza tekintetét a férfira, aki még mindig mozdulatlanul feküdt a földön, és aggódva kutatta a meggyötört arcot.

- Azt hiszem eltörött a bokám - nyögte, mivel az előbbi kellemes érzést néhány másodperc alatt elnyomta a hasogató fájdalom a lábában. Most kapcsolt csak, hogy nem pihenheti ki az előbbi percek megpróbáltatásait, mert a veszély nem múlt el.

- A bokád? - fordult hátra Kate, és csodálkozva nézett az író bal lábára, amit alig néhány napja szabadítottak meg a gipsztől, de nem látott rajta sérülést. Aztán megakadt a szeme a másik bokán, ami a véraláfutástól lilás színben pompázott, és a duzzanattól fényesen feszült rajta a bőr. - A másik? - nézett vissza a férfire hitetlenkedve.

- Tudom - sóhajtott Castle lemondóan. - Ilyen szerencsém is csak nekem lehet. - Szeme találkozott Kate tanácstalan tekintetével. Tudta, hogy azon töpreng, hogyan tudna egy törött lábú, kimerült embert biztonságba helyezni, de nem akarta, hogy Kate miatta kerüljön veszélybe. - Menj, bújj el, amíg nem jönnek a seriff emberei! Engem nem keres, azt hiszi, hogy meghaltam - mondta erőtlenül, de határozottan. Szeme szinte könyörgött, hogy hallgasson rá a nő.

- Csak nem gondolod, hogy itt hagylak, én meg elbújok? - kérdezte haragosan Kate. - Nagyon remélem, hogy ennél azért már jobban ismersz! - csengtek feddőn a szavai, és szemét ugyan összehúzta, de tekintetében mosoly bujkált. - Gyere, segítek! - mondta most már gyengéden, és átölelte a férfi nyakát, hogy segítsen neki felülni. Castle fájdalmasan nyögött egyet. Érezte, hogy háta minden centimétere tiltakozik a mozdulat ellen, de azt is tudta, hogy a neheze még csak ezután következik. Ez a bokája sokkal rosszabb állapotban volt, mint a másik, amikor eltört. Akkor mozdulatlanul feküdt, aztán jöttek a mentők és ellátták, most viszont fel kellett kapaszkodnia a fennsíkra, aztán el kellett vergődnie a peremig, levetkőzni, mindezt nem tudta megtenni anélkül, hogy időnként rá ne álljon, végül hatalmas ütés érte, amikor becsapódott a vízbe. 

Kate érezte, hogy bajban vannak. Összes erejét össze kellett szednie, hogy Castle fel tudjon állni, és látta a férfin, hogy iszonyú kínokat él át, mire függőleges testhelyzetbe került. Csak halkan, összeszorított fogai között jajgatott, de Kate látta, hogy rettentő sápadt, és kiverte a hideg veríték, ezért úgy döntött, hogy csak az erdőszélig juttatja el valahogy a férfit, és ott megpróbálja biztonságba helyezni.

Rick még soha nem érzett ekkora fájdalmat. Le akarta győzni a kín okozta hányingert, és nem akart elájulni. Tudta, hogy agya azzal akarja megvédeni a testét, hogy a jótékony öntudatlanságba taszítja, ahol nincs mozgás, nincs újabb sérülés, és legfőképp nincs fájdalom. Próbált nagy levegőket venni, és arra koncentrálni, hogy Kate-re támaszkodva védett helyre jussanak. Az erdőszél csak húsz méterre volt tőlük, de néha úgy érezte, hogy a végtelent próbálják legyőzni. Amikor beléptek az első bokor mögé, izmai felmondták a szolgálatot, összecsuklott, és érezte, hogy Kate megfeszülő karjai sem tudják megtartani. Tehetetlenül zuhant a földre. 

Kate kimerülten rogyott le mellé. Zihálva kapkodta a levegőt, és próbált úrrá lenni túlfeszített izmai remegésén. Végigsimított Rick arcán, hogy megnyugtassa. Kiegyenesítette furcsa szögben behajló lábát, aztán leült a férfi mögé, fejét az ölébe vette, és egyik kezével simogatni kezdte az arcát, míg másik ezével szorosan markolta a pisztolyát. A sűrű aljnövényzet jótékonyan eltakarta őket, de Kate nem érezte magát biztonságban. Nem tudta, hogy Charles vissza fog jönni, és vadászni fog rájuk, vagy menekülőrefogja a dolgot. Végiggondolta a lehetőségeit. Ha itt hagyja Castle-t, és Charles után ered, mindenképpen hátrányban lesz, hiszen a férfi sokkal jobban ismeri a terepet, mint ő, ráadásul ha rátalál a védtelen íróra, megölheti, vagy túsznak használhatja. Ha itt marad, akkor is rájuk találhat, de van fegyvere, tud védekezni. Ha elmenekül, akkor a környék minden rendőre a nyakában fog lihegni, és hamar elkaphatják. Döntött: marad. Ránézett Castle arcára. Csukva volt a szeme, és vonásain látszott, hogy küzd a fájdalommal, de egyenletesen lélegzett. A férfi megérezte, hogy Kate nézi, és kinyitotta a szemét.

- Sssss - csitította halkan Kate, amikor meglátta, hogy Castle szólásra nyitja a száját. - Csak pihenj! Itt vagyok, nem lesz semmi baj!

Castle hosszan belenézett a szomorú, aggódó szemekbe, és tudta, hogy a nő szavak nélkül is tudja, milyen hálás neki, mégis ki akarta mondani.

- Köszönöm - sóhajtotta reszelős, elhaló hangon, és várta a választ, ami biztonságot ad, ami összeköti őket, ami csak a kettőjüké, ami oly sokszor elhangzott már valamelyikük szájából, de ami soha nem kopik el. 

- Mindig - suttogta mosolyogva Kate, miközben tekintetük összefonódott, de abban a pillanatban a közelükben halk reccsenés hallatszott. A nyomozó a hang irányába kapta a fejét, teste megfeszült, fegyverét felemelte, és minden érzékszervével a környező területet fürkészte. Lassan letette Castle fejét az öléből, hangtalanul felállt, pisztolyát előre tartva lépett egyet előre. 180 fokban körbepásztázta a bokrokat, fákat, miközben megpróbált egy öreg tölgy vastag törzsének takarásában maradni. Megtorpant. Újra hallotta a reccsenést, de most sokkal közelebbről, és magasabbról. Feszülten fülelt, hogy pontosabban meg tudja állapítani, honnan jön a hang, amikor furcsa motoszkálás ütötte meg a fülét.