Változatok egy témára 5/49

- Maradj! Ne mozogj, mert akkor semmit nem ér a jég! - suttogta a nő, lágyan megcsókolgatta a férfi nyakát, majd a könyökére támaszkodva pajzánul a kék szemekbe nézett. - Majd én mozgok! - kacsintott.

Castle hanyatt feküdt, lábujját újra elérzéstelenítette a jég. Arcát csiklandozta Kate hullámos, selymes haja, ezért végigsimított rajta, de a mozdulat folytatódott a nő vállán, íves derekán le egészen a csípőjéig. Újra éa újra földöntúli boldogságot érzett, valahányszor Kate hozzásimult, és ő átölelhette. Pajkos mosoly játszott a szája sarkában, ahogy hasára pillantott, amit megállás nélkül cirógatott a nő finom ujja, amitől emlékezetében felvillantak az előző percek képei. Kate sokáig kényeztette, simogatta, csókolta testének szinte minden négyzetcentiméterét, miközben őt mozdulatlanságra kényszerítette. Nézte a nőt és csodálta, hogy milyen önzetlenül csak arra koncentrál, hogy neki örömöt szerezzen. Percekig élvezte a puha, lágy érintéseket, amiket tétlenségre ítélve agya felfokozva érzékelt, de azok egy idő után olyan elemi vágyat szabadítottak fel benne, hogy muszáj volt megmozdulnia, megsimogatnia, megcsókolnia a nőt. Mindent elsöprő vágy kerítette hatalmába, már nem érdekelte más, csak az, hogy ugyanolyan gyönyört éljen át Kate, mint amilyennel őt megajándékozta. A lassú, gyengéd szeretkezést felváltotta a vad szenvedély, míg végül idegsejtjeik izzva remegtek, és egyszerre élték át a legfantasztikusabb csodát, amit az emberi érintés előidézhet. Testük még egy ideig összeforrva lüktetett, a csókok és a simogatások lassultak, végül Kate újra a hátára fordította a férfit, és mint a szeretkezésük kezdetén, végigsimogatta, végül lábfejére visszatette a jeget, és hozzábújva magukra húzta a lepedőt.

- Nagyon csendes vagy! - szólalt meg Kate. - A rejtvényen gondolkodsz? - emelte fel a fejét, hogy Castle-re nézhessen, amitől haja újra megcsiklandozta a férfi arcát.

- Nem - mondta meglepetten Castle. - Mit tettél velem Kate? Nem ismerek magamra! Ilyen helyzetben zakatolnia kellene minden idegsejtemnek a "német indián ezüst tavában" kifejezésen, ehelyett egészen más miatt bizsereg még mindig mindenem - mondta tettetett felháborodással, aztán elmosolyodott, ahogy a nő elégedetten ragyogó szemébe nézett. - Csak azon gondolkodtam, hogy addig az éjszakáig, amíg meg nem jelentél az ajtómban, azt hittem, tudom mit jelent az a szó, hogy szeretkezés, de már tudom, hogy összetévesztettem a szex-szel - mondta komolyan.

Kate néhány másodpercig csak nézte az őszintén csillogó kék szemeket, és arra gondolt, kimondja-e, hogy ő ugyan így érez. Miért van az, hogy néha olyan nehéz egyszerű szavakat kiejteni a száján? Castle gyermekien őszinte mosolya ébresztette rá, hogy megérdemli a férfi, hogy tudja az igazat.

- Még soha, senkivel nem éreztem azt, amit veled - suttogta, majd ajkával lágyan megérintette a férfi száját, végül fejét visszatette a biztonságot adó széles mellkasra úgy, hogy hallja a férfi szívdobogását. 

Castle ösztönösen közelebb húzta magához Kate-et. Amikor a halkan kimondott szavak eljutottak a tudatáig, elakadt a lélegzete, agya újra meg újra lejátszotta a nő szavait, testén enyhe bizsergés futott végig, szeme sarkában könnycseppek gyűltek. Minden pillanatban, amikor Kate felfedi előtte az érzelmeit, úgy érezte, hogy új időszámítás kezdődik az életében. Ez is egy ilyen pillanat volt. 

Csak feküdtek összebújva, ölelkezve élvezték a pillanatot.

Castle szeme az ággyal szemben álló könyvespolc katonás rendben álló könyvein időzött. Szerette a szépen elrendezett könyvespolcokat, mert az arról tanúskodott, hogy a házigazda örömét leli az olvasásban, és fontosak neki a könyvek. Amikor megérkeztek a rönkházba, végignézte a választékot, és megállapította, hogy a könyvek stílusán látszik, hogy nem egy ember gyűjteményével áll szemben. Volt rengeteg szépirodalmi mű, ifjúsági regény, mai bestseller, klasszikus krimik, ifjúsági regények, mesekönyvek, romantikus regények, háborús kalandregények, és még ki tudja mi  minden. Tekintete megakadt egy azonos mintázatú zöld kötéses sorozaton, ami a polcnak azon a részén volt, ahonnan a legkönnyebb leemelni egy könyvet. Próbálta felidézni, mit olvasott le a könyvek gerincén, de nem emlékezett a címekre. Aztán bevillant egy név! Úgy érezte, kihagyott egy dobbanást a szíve, elfelejtett levegőt venni, izmai megfeszültek.

Kate régen érezte azt a békét, amit a férfi ölelése jelentett a számára. Megkönnyebbült szívvel simult a finom, puha bőrhöz, és hallgatta a férfi lélegzését, szívdobogását. Pontosan tudta, hogy mit érez Castle a szavai hallatán. Boldog volt, hogy kimondta őket. Boldoggá akarta tenni a férfit. Hirtelen megérezte Castle reakciójának változását. Nem emelkedett a mellkasa, szíve gyorsabb ütemre váltott. Nem értette, mi váltotta ki a változást, ezért felnézett a férfira. Castle meredten bámulta a könyvespolcot, majd felcsillanó szemekkel ránézett.

- Azt hiszem, tudom a megoldást - mondta, majd nyelt egy nagyot.

Kate kérdőn összevonta a szemöldökét, újra a könyvespolcra nézett, majd felkelt, a lepedőt maga köré tekerte és a polchoz lépett. Hallotta, hogy mögötte az író is felpattant, és sietve magára ráncigálta a bokszerét, közben elkezdett magyarázni. 

- Gyerekkoromban teljesen elvarázsoltak Karl May indiánregényei. Winnetou a barátom volt, én meg természetesen képzeletben Old Satterhand voltam. Elvarázsolt, hogy egyes szám első személyben írta le a kalandokat, ezért úgy éreztem, mintha velem történnének az események. Emlékszem, milyen csalódás volt, amikor rájöttem, hogy a könyveket nem Old Satterhand írta Karl May álnéven! Az igazi meglepetés viszont az volt, amikor úgy 11 évesen megtudtam, hogy Karl May német író volt, és járt ugyan Amerikában, de a Vadnyugatot csak leírásokból ismerte. 

Miközben beszélt, Kate mellé lépett, aki éppen akkor vett le egy könyvet a polcról, és elégedett mosollyal fordította Castle felé a borítót, amin egy ezüstösen fénylő tavat ábrázoló kép volt, amibe egy sziklafalról zúdult alá egy csillámló forrás. Castle elmosolyodott.

- Karl May, Az ezüst tó kincse - mondta, és Kate-re kacsintott. - Az író a német indián, most lássuk, mit rejt az ezüst tó!  

Kate az író kezébe adta a könyvet. Övé az érdem, hogy megtalálta a megoldást, a legkevesebb, hogy ő nézhessen bele először. Elmerengve nézte, milyen gyermeki izgalom keríti hatalmába a férfit. Mire felkapta a farmerét és a pólóját, Castle már az asztalnál ült, és vadul lapozta a könyvet.

- Nézd! Az első, a tizedik, a tizenegyedik, a huszadik, a huszonötödik, huszonhetedik, harminckettedik oldalon van egy-egy betű, amit tollal aláhúztak. 1+9+1+9+5+2+5 oldal. Ismerős a számsor? Azt hiszem, most csak simán össze kell olvasni a betűket - magyarázott lelkesen.

Kate a férfi mögé állt, haját a füle mögé tűrte, és előrehajolva izgatottan figyelte, ahogy Castle egymás után egy lapra írja a betűket, miközben kapkodva lapoz a következő betűhöz. Átragadt rá az író gyermeki izgalma, lelkesedése, ezért nem is hallotta, ahogy lassan fordul a bejárati ajtó gombja, és halkan kattan a zár.