Változatok egy témára 5/42

- Nem is gondoltam, hogy ilyen lenyűgöző a fantáziája Beckett nyomozó! - suttogta Castle két csók között Kate fülébe, de nem csak a poloska kiiktatására gondolt.

A férfi dühös volt. Néhány óra alatt két alkalommal is bement a házba, de mindkétszer meghiúsították, hogy jobban körülnézzen. Szinte biztos volt abban, hogy a nyomozó és az író megtalálta a lehallgatókészüléket, mert a beszélgetések stílusa egy idő óta megváltozott. A két ember hol negédesen turbékolt, hol teljesen hétköznapi dolgokról beszélgettek, és az sem volt véletlen, hogy az író mindkétszer olyankor jelent meg, amikor semmi keresnivalója nem lett volna a házban. Gyűlölte ezt a két embert, akik az útjában álltak. Hallgatta az idegesítő horkolást, és gondolkodott. Végül elhatározásra jutott: le kell vennie a poloskát az asztal aljáról, mielőtt a kis szerkezet lebuktatja, ráadásul a hozzá fűzött reményeket sem váltotta be. Egyre jobban idegesítette a hangszóróból a fülébe áradó monoton horkolás, mégis egyre jobban kezdett figyelni. Valami zavarta. Néhány perc múlva lekapta a fejhallgatót, és ingerülten a földhöz vágta.

- Hogy az a ... - sziszegte a fogai között, miközben ökölbe szorított kezén kifehéredett a bőr az ízületeken. Biztos volt benne, hogy rászedték. Egy alvó ember horkolása soha nem ennyire egyenletes!

Castle elméje az álom és az ébrenlét határán egyensúlyozott. Idegsejtjei szomjaztak a pihenésre, de valami mindig visszarántotta az álomvilágból. Csak egy apró reccsenés volt, ami agyát a nemkívánatos éberségbe taszította. Lassan tudatosult benne, hogy valami felébresztette. Kinyitotta a szemét, de a szobában korom sötét uralkodott. Az oldalán feküdt, Kate az ölébe simulva lassan lélegzett, feje a férfi kinyújtott karján pihent, a szeretkezés hevétől megizzadt bőrük összeért. Élvezte a pillanatot, miközben mélyen beszívta a nő finom illatát. Figyelme lassan a külvilág hangjai felé terelődött. Kate lélegzése, tücskök ciripelése, egy messziről hallatszó kutyaugatás, és a nappaliból beszűrődő halk horkolás. Reccsenés. A hang nem illet bele a nyári éjszakába. Kissé megemelte a fejét, hogy mindkét fülével a hangokra koncentrálhasson, de hiába várt másodpercekig, a zaj nem ismétlődött meg. Szíve majd kiugrott a helyéből, de lassan meggyőzte magát, hogy bizonyára csak paranoiás egy kicsit, ami az este történtek után nem is volt meglepő. Lassuló szívveréssel tette vissza fejét a párnára, és engedte kiáradni tüdejéből az addig visszatartott levegőt. Alig hallható kattanás. Castle megdermedt. Megfordult a fejében, hogy felébreszti Kate-t, de aztán elvetette az ötletet. Egyrészt sajnálta megzavarni a nő békés álmát, másrészt ha csak az öreg fa épület recsegését-ropogását hallotta, Kate jogosan neveti ki a rémüldözéséért. Óvatosan kihúzta kezét a nő feje alól, és megpróbált a lehető legkevesebb mocorgással felkelni. Kate álmában a másik oldalára fordult, de nem ébredt fel. Castle szeme valamelyest hozzászokott a sötétséghez, és ki tudta venni a bútorok körvonalát, de a ruháit nem látta, ezért vaksin tapogatott körbe, hogy legalább a törölközőt megtalálja, amit utoljára "viselt", mielőtt Kate egy érzéki simogatás kíséretében kioldotta, és hagyta, hogy a derekáról a földre essen. Lépett néhányat, és megérezte a talpa alatt a puha anyagot. Felvette, és a derekára csavarta, majd a nappali felé indult abban reménykedve, hogy dübörgő szívdobbanásai nem hallatszanak, csak ő érzi őket még a fülében is. Az ajtó résnyire nyitva volt, így nem kellett attól félnie, hogy a zár vagy a kilincs kattanása elárulná, így szép lassan megmozdította, és kinézett. A nappaliban félhomály uralkodott, mivel este nem húzták be a sötétítőket, és a hold jótékony fénye kékes árnyalatot kölcsönzött a szobának. Sem egy árnyat, sem mozgást nem észlelt, ezért kitárta az ajtót, és kilépett. A telefonból áradó horkolás idegesítő hangja utat tört az éjszakai csendbe, de más nem hallatszott. Castle lábujjhegyen a bejárati ajtóhoz lépkedett, és lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Megkönnyebbülve támaszkodott a falnak, és áldotta az eszét, hogy nem keltette fel Kate-t. - Tiszta hülyét csináltam volna magamból - gondolta, és ellökve magát a faltól visszaindult a szobába. Csak akkor tűnt fel neki, hogy az asztal alá rendben betolt székek közül az egyiket valaki kihúzta, amikor meztelen lábával belerúgott. A kis lábujjából elinduló fájdalom olyan erővel söpört végig a testén, hogy önkéntelenül felkiáltott, fájós lábfejét a vádlijához szorította, miközben megmarkolta a szék háttámláját és az ajkába harapott, hogy a jajgatást visszafojtsa. Csak néhány másodperce küszködött a fájdalommal, amikor hirtelen fény borította be a szobát, és Kate kiáltása úgy hasított a levegőbe, hogy Castle összerezzent. A nő egyik kezével egy lepedőt szorongatva csupasz teste előtt, másikban egy előreszegezett pisztollyal, elszánt tekintettel állt a hálószoba ajtóban, aztán amikor felmérte a helyzetet, kifújta a levegőt, és leeresztette a pisztolyt.

- Castle! Mi a fenét csinálsz te itt kinn? - nézett a férfire mérgesen, miközben próbálta elrejteni idegességét és félelmét. Néhány másodperce még azt hitte, hogy az írónak valami komoly baja esett, amikor megérezte, hogy a férfi eltűnt mellőle, és kintről halk neszeket hallott, aztán egy odébb csúszó szék zörejét, végül Castle fájdalmas kiáltását.

- Én csak azt hittem ... ááááá ... hogy valaki járkál idekinn - nyögte eltorzult arccal.

- És ahelyett, hogy felkeltettél volna, egyedül kóborolsz a sötétben. Okos, mondhatom - dorgálta a nő, miközben közelített a férfi felé, hogy megnézze, mi fáj neki annyira, hogy úgy markolja a széket, mint hajótörött a mentőövet.

- A sötétben belerúgtam a székbe - nyögte az író, és már azt is érezte, hogy valami meleg csordogál a lábszárán, ezért lenézett.  Lábujján beszakadt a köröm, és meglepően erősen vérzett.

- Mégis, mit gondoltál? Chuck Norris-t játszol, ha valakivel szembetalálod magad a sötétben? - Kate haragos tekintettel nézett rá, aztán lehajolt, hogy megnézze a sérült lábat. - Ülj le, és emeld fel, hadd nézzem - mondta, aztán észbe kapott, hogy a telefon még mindig a horkolásra van állítva, a poloska pedig közvetíti a beszélgetésüket, ezért gyorsan kikapcsolta a telefont.

- A szék ki volt húzva ... pedig biztos, ... hogy este még a ... helyén volt - ült le nyögdécselve Castle, és kérdőn a nőre nézett.

Kate meglepődött. Lehet, hogy mégis járt itt valaki? Lehajolt, benézett az asztal alá, és már tudta a választ.

- Eltűnt a poloska - nézett a férfira villámló tekintettel.

Castle nyelt egyet. Ezek szerint jól hallotta, tényleg járt a nappaliban valaki, ő pedig majdnem a karjaiba szaladt. Érezte Kate haragját, ezért jobbnak látta, ha hallgat. Egy nap két hülyeség a részéről még Kate-nek is sok.

- Ne haragudj - szólalt meg mégis halkan, amikor Kate hátat fordított neki, és a fiókban kötszer és fertőtlenítő után kutatott, így nem kellett tartania a megrovó tekintettől. A nő nem szólt, ő pedig fel-felpislantva csodálta a lepedőbe csavart gyönyörű alakot.

 - Tedd fel a lábad a másik székre! - hallotta Castle a rideg utasítást, és azonnal engedelmeskedett.

Kate megfordult, és feltett szándéka volt, hogy minden dühét a meggondolatlan férfira zúdítja, de amikor meglátta a fájdalmasan összeráncolt homlokot és az esdeklő tekintetet, csak sóhajtott egyet. - Már megkapta a büntetését - gondolta ahogy a vérző lábujjra nézett.

- Csak jódot találtam. Csípni fog, de te kemény legény vagy, aki vakmerően szembeszáll az ismeretlennel is! Igaz? - kérdezte szenvtelenül, de szemében kárörvendő kis fény villant, mintha azt mondaná: "Most elnyered méltó büntetésed, amiért félelmet ültettél a szívembe". 

Kate bevizezett egy gézdarabot, és letörölgette a vért, hogy lássa, pontosan hol repedt fel a bőr, aztán a körömágy melletti vágást bekente jóddal. Látta, hogy Castle teste megfeszül, kezeivel erősen szorítja a szék üléslapját, alsó ajkát beharapja és még levegőt sem vesz. A nő elmosolyodott. - Még jajgatni sem mer. De megérdemli. Egy évet öregedtem, amikor azt hittem, hogy valami nagyobb baja lett! - gondolta, de a következő pillanatban megesett rajta a szíve.

- Nagyon fáj? - kérdezte, miközben megpróbált egy ragtapaszt beerőltetni a két lábujj közé.

- Á, csak lüktet és majd leszakad.

- Hamarosan jobb lesz. Gyere, feküdjünk vissza! Az emberünk ma már biztosan nem tesz nálunk újabb látogatást.

Egy perc múlva szótlanul feküdtek egymás mellett az ágyban, mindketten a sötétbe burkolózó mennyezetet bámulták.

- Mit gondolsz? Rájött, hogy felfedeztük a poloskát? - szólalt meg a férfi.

- Biztos, különben itt hagyta volna.

- Most mit csinálunk?

- Reggel beszélünk a seriffel és Andrew-val, és talán Espo is tud új információval szolgálni. Próbálj meg aludni! - mondta Kate, azzal hátat fordítva az írónak az oldalára fordult.

Castle sokáig forgolódott, és azon tűnődött, hogyan is tudna elaludni a történtek után, aztán addig-addig fészkelődött, amíg combja, ágyéka és a hasa hozzá nem simult Kate selymes bőréhez, ami olyan megnyugtató hatással volt rá, hogy egyik pillanatról a másikra elaludt. A következő dolog, amit agya érzékelt, Kate telefonjának kitartó zenélése volt. Nehezen emelte fel a szemhéját, és megkönnyebbülve látta, hogy Kate felveszi a készüléket, és ezzel megszünteti a zaj forrását. Magára húzta a takarót, visszacsukta a szemét, és remélte, hogy még kapnak pár nyugodt percet, mielőtt újra elindul egy mozgalmas nap.

- Szia Espo - hallotta Kate hangját, aztán csend lett, ahogy a nő a nyomozó beszámolóját hallgatta. Érezte, hogy a nő felül az ágyban, úgy figyel a telefonban hallottakra, aztán megdöbbenve felkiált. - Mit találtatok? Ez ... ez lehetetlen!

- Mi ... mit találtak? - pattant fel az ágyban Castle. Szeméből mintha egy tornádó söpörte volna ki az álmosságot, kérdő tekintetét Kate döbbent arcára szegezte.