Változatok egy témára 8/58

- Gyere! El kell kapnunk! - mondta, és a következő pillanatban olyan sebesen vágta át magát a forgolódó nézők között, hogy Castle alig tudta követni.

Hallotta a felháborodott szitkot, amikor véletlenül rálépett az egyik néző útban levő lábára, ezért sietve hátraszólt, hogy elnézést kérjen, miközben érezte a rászegeződő értetlen és felháborodott tekinteteket, de nem sokat törődött velük. Minden figyelmét arra fordította, hogy minél gyorsabban átverekedje magát a széksorok között anélkül, hogy valakinek újra a tyúkszemére lépjen. Mire kilépett a szűk folyosóra, majd onnan a tágas, márvánnyal és színes, fényesre polírozott gránittal borított előcsarnokba, Kate-et már sehol sem látta. A száján kapkodta a levegőt, miközben tanácstalanul járatta körbe a tekintetét, de fogalma sem volt, merre mehetett a nő. Aztán szeme megakadt az egyik díszes faragású tartóoszlop takarásában levő ajtón, ami résnyire nyitva volt. Megszaporázta a lépteit, és amikor közelebb ért, meglátta az ajtón levő táblát, amin piros betűkkel írt szöveg hirdette, hogy idegeneknek tilos a bemenet. Óvatosan benézett a résen, de mivel semmilyen mozgást nem látott, bátran benyitott. Szinte végeláthatatlan lépcsősor vezetett az alagsorba, amit valószínűleg csak a személyzet és a karbantartók használtak. Fülelt. A mélyből gépek monoton duruzsolása hallatszott, aztán hirtelen sietős lépések zajára lett figyelmes. Áthajolt a korláton, és egy árnyékot látott elsuhanni, jóval alatta. Arra tudott csak gondolni, hogy vagy Kate az, vagy a menekülő Roberto Zappa, aki talán egy, csak a személyzet által ismert hátsó kijáraton akar megszökni. Vett egy nagy levegőt, és rohanni kezdett lefelé. A lépcső alján különböző színű és vastagságú csövek és vezetékek kusza szövevényében találta magát. Mindig elkápráztatták a mérnökök által megtervezett és megépített műszaki megoldások, ugyanakkor tudatosították benne, hogy van a világnak olyan oldala, aminek a működéséről és létrehozásának technikájáról fogalma sincs. Hirtelen ijesztőnek találta ezt az ismeretlen közeget, ezért lelassította a lépteit, és kissé előrehajolva hallgatózott, miközben szeme idegesen cikázott a zegzugos, félhomályba burkolózó terepen. Az épület légkondicionálásáról gondoskodó hatalmas szivattyúsor búgásán át is hallotta, hogy valahol a távolban becsapódott egy ajtó. Futni kezdett a hang irányába. Nagyot nyelt, amikor a kékre festett jókora acélajtót meglátta. Érezte, hogy a szíve olyan erővel ver a mellkasában, hogy döngeti a bordáit. Izgalmában beharapta az ajkát, aztán előrehajolt, vett egy nagy levegőt, és lenyomta a kilincset. Ebben a pillanatban az ajtó kivágódott, és nagyot csattanva úgy homlokon találta, hogy egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Megtántorodott, és miközben egyik kezét hasogatóan fájó fejéhez kapta, a másikat ösztönösen védekezve, maga elé emelte. Az ütéstől eltompult érzékeivel csak annyit észlelt, hogy az ajtó mögül egy magas, fekete hajú alak lép ki. A szeme előtt felvillanó bajusz és szakáll alapján Roberto Zappa-ként azonosította agya az ajtó mögül előbukkanó, dühös tekintetű férfit, ezért ösztönösen rávetette magát, nem törődve azzal, hogy a férfi ráordít. A szavak értelme csak később tudatosult benne, ezért ütésre lendítette a kezét, és amikor az öklében érzett fájdalom, és egy reccsenő orrcsont tudatta, hogy az ütése célba talált, a győzelem mámorító érzése járta át. A következő pillanatban, amikor látta, hogy a test hátratántorodik, és jobban megnézte a férfit, már tudta, hogy nagyot tévedett. Az idegen sötétkék biztonsági őr egyenruhát viselt, és dühös, elszánt tekintettel meredt rá. Castle sajnálkozva felemelte a kezét, és a vérző orrú férfi felé nyúlt, aki azonban valószínűleg támadásnak érzékelte a mozdulatot, mert vett egy nagy levegőt, orrcimpája kitágult, és olyan gyorsan lendítette ütésre a kezét, hogy az írónak esélye sem volt kivédeni a támadást. Az őr tenyerének éle a torkának csapódott. Castle még sosem érzett ehhez hasonló, kínzó, fullasztó fájdalmat. A nyakához kapott, és összerogyott. Kiáltani akart a fájdalomtól, de nem jött ki hang a torkán, csak levegő után kapkodva tátogott, és úgy érezte, sem nyelni, sem levegőt venni nem tud. 

- Ki a fene maga, és mit keres itt? Semmi keresnivalója nincs az alagsorban! - ordította torka szakadtából a biztonsági őr, aztán amikor látta, hogy a betolakodó ártalmatlan, dühét felváltotta a félelem, hogy esetleg maradandó károsodást okozott a jól öltözött, ápolt, nem éppen bűnözőnek kinéző férfinak, aki talán csak véletlenül keveredett a vendégek számára tiltott területre. - Jól van? - hajolt aggódva az egyre sápadtabb, fuldokló író fölé, aki erőtlenül megrázta a fejét.

Castle megpróbált nem pánikba esni. A torkára szorította a kezét, egy másodpercre becsukta a szemét, és kényszerítette magát, hogy lassan, mélyet lélegezve szívja be a levegőt, aztán amikor a tüdeje megtelt levegővel, és valamelyest megnyugodott, hogy nem fog megfulladni, a biztonsági őrre nézett. Meg akart szólalni, de nem jött ki hang a torkán.

Diego Lopez tíz éve volt a luxusszálloda biztonsági őre, de még soha nem követett el olyan hibát, hogy egy ártatlan, eltévedt vendéget ütött volna meg. Rémülten nézte a földön ülő, szenvedő férfit, miközben vadabbnál vadabb képek kergették egymást a fejében. Látta, hogy a férfi testét betolják a mentőbe, miközben az orvos lemondóan megrázza a fejét, őt pedig megbilincselik a rendőrök, és betuszkolják egy szirénázó rendőrautóba, aztán a feleségét, aki zokogva kérdezi tőle a börtön látogató helyiségében, hogy miért törte el egy ártatlan ember gégéjét, és közben megállíthatatlanul simogatja az apa nélkül maradt, könnyes szemű kisfiuk fejét. Magában imádkozni kezdett, hogy az idegennek ne legyen nagyobb baja, miközben az adóvevőjéért nyúlt, hogy segítséget kérjen. Meg is feledkezett a furcsa, fekete lepelbe burkolózott alakról, akit nemrég a szálloda alagsorának hátsó ajtajáig üldözött, de ott egyszerűen nyoma veszett.

Beckett ösztönösen az oldalához nyúlt, de a biztonságot adó Glock természetesen nem lapult az oldalán a nászútjukon, ezért kihúzta a telefonját a zsebéből, és miközben tekintetével felmérte a hatalmas épület lehetséges kijáratait, Espo-t hívta. A főbejárat felé rohant. Arra gondolt, ha Zappa valahol a színfalak mögött akar meglépni, az ismeretlen alaprajzú épületben soha nem fogja megtalálni, mivel nem ismeri sem a kiszolgáló helyiségeket, vagy az alagsor gépészeti helyiségeit, sem az utcára vezető folyosóit, de ha kívülről kerüli meg az épületet, esélye van, hogy meglátja felbukkanni valamelyik személyzeti kijáraton. Kiért az utcára, és elindult az épület hátsó kiszögellése felé. Már futott, amikor Espo végre felvette a telefont.

- Zappa eltüntette magát az előadáson, és ... - zihálta sietve, de Javi a szavába vágott.

- Tudom, itt vagyunk Ryan-nel. Ő az épületben keresi, én pedig kinn. Már hívtam erősítést - mondta.

- Enyém a part felőli oldal - közölte Beckett, mintha egy bevetésen lennének. - Te kerülj délről!

- Nem - csattant olyan élesen Espo hangja, hogy Kate meglepődve torpant meg. - Nincs fegyvered és jogosultságod sem - mondta határozottan. Csak figyelj, és szólj, ha látsz valamit! - utasította a nőt, aki New York-ban a felettese volt, itt viszont nem, ráadásul megsérülhet az akcióban, és ő mindenképpen meg akarta ettől óvni. - Mindjárt itt lesz az erősítés - tette hozzá lágyabb hangon.

Beckett dühösen harapta be a száját, de tudta, hogy a férfinak igaza van.

- Rendben - mondta kényszeredetten, aztán kissé eltávolodott az épülettől, és a szállodát körülvevő park szélén haladt tovább. A fák között lépdelve, árgus szemekkel figyelte a késő éjszakában felbukkanó embereket, de egyik sem Zappa volt. Éppen el akarta hagyni a fedezékét, amikor fékező autók kerékcsikorgására lett figyelmes, aztán dobogó lábak hangja ütötte meg a fülét. Kissé megkönnyebbült, hogy megérkezett az erősítés, így már nem csak ketten vadásznak a bűvészre Espo-val. A helyi rendőrökből álló csapat kétfelé vált, hogy bekerítsék a szállodát. Alig telt el félperc, és már közeledtek hozzá, ezért meghízódott az egyik susogó pálma törzsének árnyékában, és figyelte az akciót. Hirtelen mintha egy árnyékot látott volna elsuhanni az épület sötétbe burkolózó kiszögellése és a park között, aztán egy másodperccel később meglátta Javi alakját, ahogy előretartott fegyverrel befut a park fái közé. Kiáltani akart a nassaui rendőröknek, de rájött, hogy nem tud annyit spanyolul, hogy értsék, mit akar, ezért rohanni kezdett abba az irányba, amerre a menekülő Zappa-t sejtette, miközben reménykedett, hogy Espo értesíteni tudta a többi a többi rendőrt. Talán száz métert futott, amikor meglátott egy szikár alakot futni a park egyik sétaútján, ami egyenesen a tengerparti parkolóig nyúlt. Szinte suhant utána a fekete, lepelszerű köpeny, éppen olyan, mint amilyet Roberto Zappa viselt az utolsó produkciója során. Rohanó lépteket hallott közeledni. Tudta, hogy Espo az.

- A parkolóba megy! - kiáltotta társa felé torkaszakadtából, miközben igyekezett lépést tartani a bűvésszel. Amikor kiért a parkból, tudta, hogy elkésett. A parkolóban sorakozó luxuskocsik között narancssárga fények villantak fel, jelezve, hogy kinyílt a központi zár. Kate felmérte, hogy a bűvésznek lesz ideje beülni és indítani, mielőtt ő odaérne. Zappa már csak méterekre volt a tűzpiros sportautótól, amikor szinte a semmiből előbukkant Espo, és egy ugrással rávetette magát.

Beckett zihálva állt meg a földön fekvő, hátrabilincselt kezű bűvész, és az elégedetten rámosolygó Espo mellett.

- Köszi - csillogott hálásan a férfi sötétbarna szeme, mire Kate cinkosan elmosolyodott, és megvonta a vállát.

- Én nem csináltam semmit - mondta tettetett közömbösséggel, de mindketten tudták, ha nem ad iránymutatást a kiáltásával a nyomozónak, akkor egyikük sem tudta volna elfogni. - Jobb lesz, ha én megyek - intett fejével a park felé, ahonnan az akcióhoz csatlakozó nassaui rendőrök lépteinek dobogása hallatszott.

Javi bólintott, és miközben talpra ráncigálta a zilált külsejű bűvészt, a lassan elsétáló Beckett-et nézte, ahogy eltűnik a park egyik kacskaringós sétaútján.

- Na, most tűnjön el! - vetette oda gúnyosan, mire a férfiarca megrándult, de meglehetősen nyugodt hangon szólalt meg.

- Tévednek! Nem én vagyok az emberük!

Kate hallotta maga mögött az Espo, és az elfogott Zappa köré sereglő rendőrök gyors, izgatott szóváltását, miközben elégedetten indult vissza a szálloda felé, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy azóta nem látta Castle-t, amióta kilépett a nézőtérről. Tudta, hogy a férfi követte, de fogalma sem volt, miért nem volt a nyomában. Tulajdonképpen nem is bánta, hogy kimaradt az akcióból, így legalább nem volt lehetősége hősködni. Elégedett mosollyal az arcán húzta elő a telefonját, hogy megörvendeztesse a jó hírrel, hogy valószínűleg elfogták a gyilkost, bár számított arra, hogy milyen bosszús lesz az író, hogy kimaradt a legizgalmasabb pillanatokból. Szinte látta maga előtt az először felháborodott, aztán csalódott arcot, ami végül olyanná változik, mint egy durcás kisfiúé, ahogy azzal is tisztában volt, hogy mivel akar majd megvigasztalódni. Már harmadszor várta végig a kicsengések sorát, de a férfi nem vette fel. Először csak a mosoly tűnt el az arcáról, mert bosszantotta, hogy nem tudja megosztani vele a híreket, de amikor kilépett a parkból, és meglátta a bámészkodó emberekkel körbevett villogó mentőautót a szálloda egyik hátsó bejáratánál, hirtelen rossz érzése támadt, és összeszorult a gyomra. Reménykedve emelte a füléhez a telefont, hátha a következő hívásnál meghallja Castle izgatott hangját, de csak a kicsengések búgás visszhangzott a dobhártyáján. Lassan indult a mentő felé, de ahogy közeledett, egyre jobban szaporázta a lépteit, végül az utolsó métereken már szinte futott. Dühösen vette tudomásul, hogy mennyivel nehezebb áthatolni a kíváncsiskodók seregén, ha nem mutathatja fel a jelvényét, amikor megütötte a fülét az egyik bámészkodó halk sutyorgása, ahogy tudálékosan magyaráz a mellette állónak. Csak két szót értett, de az elég volt ahhoz, hogy ne csak a gyomra, de a szíve is összeszoruljon.

- … Senor Castillo … - hallotta ki az ismerős nevet a pergő spanyol mondatból. Már nem törődött az udvariassággal, erőszakosan tört utat magának. Amikor végre kilépett a tömegből, megkönnyebbülten fellélegzett, de ahogy bepillantott a nyitott ajtajú mentőbe, a lélegzete is elakadt.