Mi a fenét csinálsz, Kate Beckett? - tette fel magában a kérdést.
Esze azt súgta, hogy forduljon meg, és olyan gyorsan szedje a sátorfáját, amilyen gyorsan csak tudja, mert ebből a helyzetről Castle többet fog gondolni, mint amennyit jelent. Nem akarta becsapni, sem hiú reményekben ringatni, hogy lehet köztük valami. Ő csak mielőbb be akarja vinni a kapitányságra, hogy Gates utasításának megfelelően készítsék elő a vádemelést, és csak azért jött érte kávéval és fánkkal, hogy ne nyafogjon a férfi, amiért hajnalban becitálja az őrsre. Legalább is ezt a magyarázatot próbálta elhitetni magával, de a lelke mélyén mindennél jobban vágyott az alvó férfi látványára. Töprengve harapta be az ajkát, aztán úgy döntött, hogy kompromisszumot köt magával.
Vett egy nagy levegőt, és lassan lenyomta a kilincset. Lassan, hangtalanul nyitotta ki az ajtót. Amikor meglátta a férfit, összeszorult a szíve. Castle az oldalán fekve, félig a takaró fölött, felé fordulva aludt. Hangtalanul, hosszan elnyújtva lélegzett, lábával magához kulcsolta a takarót, kezével pedig szorosan magához ölelte, mintha csak valakit tartana a karjaiban. Nem tudta megmondani, miért szereti nézni az alvó férfit, de amióta először látta a békésen szuszogva belemerülni az álmok világába, azóta nem tudott betelni a látvánnyal. A nyugodt, kisimult arc hirtelen megrándult, a férfi szemhéjai megrezdültek, légzése kapkodóvá vált. Kate tudta, hogy ilyenkor rosszat álmodik. Castle nyugtalanul mocorogni kezdett, és a takarót szorongatva a másik oldalára fordult, amitől felcsúszott combján a rövid pizsamanadrág, így láthatóvá vált a kígyómarás sebét fedő kötés. Kate összeráncolt szemmel próbálta megállapítani a szoba félhomályában, hogy valóban egy sárgás, rózsaszínes folt van a fehér gézen, vagy csak a hajnali fények vetnek rá különös árnyékot. Ösztönösen közelebb lépett, de a férfi nyugtalanul újra fordult egyet, ezért megtorpant. Hirtelen újult erővel tört rá a félelem, hogy egy egész érzelmi lavinát fog elindítani, ha Castle elébred, és a hálószobában találja, amint szerelmes szemekkel nézi, ahogy alszik, ezért olyan halkan és óvatosan lépdelt az ajtó felé, mint egy settenkedő macska. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor behúzta maga mögött az ajtót. Megrázta a fejét, mintha el akarná űzni fejéből az előbb látott képeket, hogy ne fájjon annyira az emlékük, aztán a bejárati ajtó felé indult. Ha kimegy, és becsenget, mintha csak most érkezett volna, senki nem tudja meg, hogy kileste a férfit. Már a kilincsen volt a keze, amikor a lépcső tetejéről felhangzó hangra összerezzent.
- Katherine! - kiáltott fel meglepve Martha.
- Én ... én csak ... - fogott a magyarázatba dadogva Kate, de zavarában semmi épkézláb magyarázat nem jutott eszébe, mit is keres Castle lakásában, kezében a kávékkal és fánkokkal, ráadásul kifelé menet.
Martha kiváló színésznő volt, akinek nagy tapasztalata volt abban, hogy kiolvassa egy tekintetből, az arcizmok játékából, a testtartásból a ki nem mondott szavakat. Csak néhány másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy felmérje a helyzetet. Bár egy pillanatiga azt hitte, azért akarja lopva elhagyni a lakást a nő, mert az éjszakát a fiával töltötte, de amikor meglátta a kezében levő tálcát, már tudta, hogy nem erről van szó.
- Richard-ért jöttél, ugye? - kérdezte, megmentve ezzel Kate-t a kínos magyarázkodástól, miközben megigazította a szivárvány minden színében pompázó köntösét, és lefelé indult a lépcsőn.
- Igen - mosolyodott el hálásan a nyomozó, bár még mindig feszengett. Magyarázattal tartozott. Tudta, annak ellenére, hogy Martha sosem avatkozott az életükbe, és nem akarta irányítani a fiát a vele való kapcsolatban, sőt befogadta a családba, és elfogadta a nem mindennapi munkáját is, bizonyára fáj neki, hogy elhagyta Rick-et. - Martha, én nem ... Rick és én nem ... szóval, kérlek, ne értsd félre a helyzetet! - mondta ki nehezen, még mielőtt az asszony félreértené az ittlétét.
Az asszony elgondolkodva figyelte Kate-t. Noha nehezen fogadta el, hogy Richard rendőrt játszott, és néha veszélyes helyzetekbe keveredett mellette, szerette és tisztelte ezt a kemény, és mégis oly érzékeny fiatal nőt. Eleinte csak szerette, mert látta, milyen boldoggá teszi a fiát, de már becsülte is, mer azzal, hogy féltésből elhagyta Rick-et, olyan szerelemről, csak és erőről tett tanúbizonyságot, amiről azt hitte, csak a regényekben létezik. De bármilyen nemes tett is volt az, hogy megvédje a férfit a veszélytől, volt egy nagy hibája: boldogtalanságra ítélte Richard-ot. Sőt! Ha az extrém ugrásra gondolt, megborzongott, mert Katherine éppen az ellenkezőjét érte el, mint amit szeretett volna: veszélybe sodorta a fiát.
- Nem értem félre - szólalt meg komolyan, aztán néhány másodpercnyi hallgatás után kérdőn felhúzta a szemöldökét. - És te? Hogy vagy?
Kate a belülről harapdálta a száját zavarában. Mit is felelhetne erre a hétköznapinak tűnő kérdésre? Martha pontosan tudja, hogy szenved, hogy élete legnehezebb döntésének fájdalmas következményeivel küzd, miközben majd' belehal a szerelembe.
- Ahhoz képest, mint amit átéltem, amikor Rick leugrott a hídról, már sokkal jobban - mosolyodott el szomorkásan, és megkönnyebbült, hogy az ugrásra terelve a szót, nem kellett az éréseiről beszélni.
- Mindig tudtam, hogy őrültségekre képes, no de ez! - tárta szét színpadiasan a karját Martha, miközben a mennyezetre emelte a tekintetét, és megcsóválta a fejét, de közben fürkészve végigmérte Kate-t, és azon töprengett, van-e joga megosztani vele a fia tervét. Nem tudta ugyan, hogy mire készül, csak azt, hogy veszélyes. Talán, ha elmondaná Kate-nek ... Nem! Elárulná a bizalmát, és ezt Richard soha nem bocsátaná meg neki. - Te tudod, miért csinálta? - kérdezte mintegy mellékesen, miközben leült a kanapéra, és intett Kate-nek, hogy ő is üljön le.
- Csak sejtem - szöszmötölt a tálcával a nyomozó, és örült, hogy nem kell Martha szemébe nézni. Remélte, hogy megelégszik ennyi válasszal, és nem kell kifejtenie, mire is gondol.
Az asszony elrévedő tekintettel a hálószoba felé pillantott, és összekulcsolva az ujjait, előrehajolt a kanapén.
- Tudod - kezdte lassan - Richard már gyerekkorában sem volt átlagos kisfiú. Nem ismert lehetetlent, és ha valamit nagyon szeretett volna, mindenféle lehetetlen dolgot képes volt véghezvinni, hogy elérje a célját. Ha leszidtam, mindig azt válaszolta, hogy ezt a tulajdonságát tőlem örökölte - húzta szomorú mosolyra a száját.
- Martha, én nem akartam őt bántani, csak ... - kezdte Kate, de az asszony felemelve a kezét belefojtotta a szót.
- Tudom. Valamit azonban figyelembe kell venned. Richard nemcsak elszánt, hanem rendkívül érzékeny is, ráadásul élénk fantáziával áldotta meg a sors. Olyan meglepő reakciókra képes, amelyekre még te sem számítasz.
Kate hallgatott egy ideig, és próbálta megfejteni az aggódást tükröző kék szemek üzenetét. Érezte, hogy az asszony céloz valamire, ami újabb félelmet ültetett a szívébe.
- Menj! Ébreszd fel, különben kihűl a kávé - jelent meg egy biztató, de szomorú mosoly Martha arcán, miközben felállt, és a hálószoba felé biccentett.
Kate-nek nem volt ideje azon töprengeni, hogy jó ötlet-e még egyszer bemennie a hálószobába, mert ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és nagyot ásítva, a szemét dörzsölve lépett ki rajta Castle.
- Jól érzem, hogy valaki ... - akadt el a szava, amikor végre képes volt kinyitni a szemét, és meglátta a nappaliban álldogáló két nőt - főzött egy kávét - fejezte be a mondatot, miközben tekintete ide-oda cikázott az anyja és Kate között, aztán gyanakodva megállapodott az anyján. Hirtelen gyorsabb ütemre váltott a szíve a tudatra, hogy lehet, a terve már nem titok többé, de Martha alig észrevehetően megrázta a fejét, Castle pedig hálás tekintettel bólintott. Tudta, milyen nehéz lehetett az anyjának eltitkolni, hogy megint veszélybe akarja sodorni magát, és ennek ellenére nem árulta el őt.
- Beckett! Még hajnalok hajnala van - ásított újra, miközben azon töprengett, mióta lehet itt a nő.
- Tudom, de hoztam kávét és fánkot - mosolyodott el Kate, és megnyugodva vette tudomásul, hogy már nem fog kínos helyzetbe kerülni, mert a férfi azt hiszi, hogy Martha engedte be. Nem is sejtette, mekkorát téved.
- Ennyire vár Gates, hogy ideküldött? - kérdezte látszólag közömbösen, miközben elvette a felé nyújtott kávét. A mozdulat közben összeértek az ujjaik, de egyikük sem kapta el a kezét.
- Csak szeretnék mielőbb túl lenni ezen az ügyön - vált keménnyé Kate hangja.
- Richard jól vagy? Be tudsz menni az őrsre? - szólalt meg aggódva Martha.
Castle szeme felcsillant. Új lehetőséget nyitott neki a kérdés.
- Be kell kenni a hátamat, ugye Kate? - fordult kihívón a nő felé. - Ez az orvos utasítása - tette hozzá magabiztosan.
- Az orvos, Dr. Parish, arra is utasított, hogy a combodon levő, frissen felnyitott sebre vigyázz. Az East Riverben való fürdőzés nem volt benn az orvosi utasításban - vágott vissza Kate.
- De nem lett tőle semmi bajom - húzta fel a vállát flegmán a férfi. - Különben is, az ugrás után lefertőtlenítették.
- Csakhogy mostanra a véres váladék eláztatta a kötést, ami nem túl jó jel - mondta mérgesen a nő.
Castle meglepődve nézett le a lábára, de a térdig érő pizsamanadrág takarta a combján levő kötést. Összehúzott szemmel, gyanakodva nézett fel Kate-re.
- Honnan tudod, hogy milyen a kötés? - kérdezte oldalra billentett fejjel, és kutató tekintettel figyelte Kate minden rezdülését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése