Változatok egy témára 7/124

- Azt hiszem, túllőttem a célon - állapította meg halkan a férfi.

Kate megpróbálta kiűzni agyából a Castle-lel kapcsolatos gondolatait. Elfojtotta a benne tomboló dühöt, és azzal csillapította a félelmét, hogy a férfinak nem esett nagyobb baja, a múlton meg kár idegeskedni. Fontos beszélgetés várt rá, ezért hideg fejjel kell gondolkodnia, de ez rettentő nehéz azok után, hogy látta a videót, ráadásul Martha megjegyzése is állandóan a fülében zakatolt: - Még sosem érzett olyat, mint irántad. Nem fogja abbahagyni.

Az első emeleten kiszállt a liftből, és kiderítette, hogyan juthat a szigorúan őrzött rendőrségi részlegbe. Néhány perc múlva beengedték a zárt folyosóra, és miután sokadszorra is igazolta magát, a Tyson szobája előtt álló őr a kórterem ajtajára mutatott. Kate nyelt egyet, felöltötte pókerarcát, és belépett a szobába. Tyson könyékig bekötözött kezekkel, bokától combközépig sínbe tett, felpolcolt lábakkal feküdt magatehetetlenül az ágyon, testét csak egy vékony takaró fedte. Első pillanatban úgy tűnt, mintha aludna, de Kate alig lépett néhányat, a férfi szeme kinyílt, és érdeklődve fordította fejét az ajtó felé.

- Á! Beckett nyomozó! - csillant meg éberen a szeme, és elégedett mosoly suhant át az arcán. - Nocsak, nocsak! Hát elküldték, hogy kiszedjen belőlem valamit?

- Csak a saját szememmel akartam látni, hogy soha többé nem tud ártani senkinek - nézett végig a tehetetlen férfin lekezelően Kate.

- Azt hiszi, az, hogy nem fogok tudni járni, megakadályoz abban, hogy élvezzem az életet?

- Ha azt élvezi, hogy nyomorékon ül egy cellában, akkor teljesül az álma.

- C-c-c-c! - ingatta meg gúnyosan mosolyogva a fejét a férfi. - Nem hinném, hogy csak ennyire tart! Lehet, hogy nem személyesen fogom átélni, ahogy egy zsineg szorítása szépen lassan kioltja egy gyönyörű szőke nő életét, de a tudat, hogy megtettem, és maguk nem tehetnek ellene semmit, legalább olyan öröm, mintha magam húznám meg a kötelet.

Beckett szíve nagyot dobbant, de egy arcizma sem rándult. Most már teljesen biztos volt abban, hogy a férfi fogva tart valahol egy nőt, valószínűleg ugyanúgy egy felhúzható kapuhoz kötözte a nyakánál fogva, mint annak idején őt és Castle-t, és később Helga Ormond-ot is. A szavaiból arra következtetett, hogy még nem húzta meg a kötelet, tehát ha napokig nem találják meg a nőt, akkor a gyengeségtől összeesik, és a hurok a nyakára szorul. 

- Már megtanulhatta volna, hogy nem minden terve sikerül - nézett farkasszemet Kate a gyilkossal. - Nézzen Castle-re és rám! - ejtette ki felsőbbrendű magabiztossággal a szavakat, de Tyson arcáról nem tűnt el a kissé gúnyos, elégedett mosoly. Másodpercekig kutatta rideg tekintetével a nő vonásait, aztán megingatta a fejét.

- Hát még most sem érti, hogy én győztem? - szólalt meg szinte suttogva, de ettől még félelmetesebbnek hatottak a szavai. - Lehet, hogy elfogtak, és magatehetetlenné tettek, de én irányítok. Miattam fog kudarcba fulladni a nyomozásuk, és hal meg valaki. Én vagyok az, aki irányítja az életüket, az érzelmeiket. Gondoljon bele nyomozó! Milyen életet élt, és milyen jövőt tervezett addig, amíg én meg nem jelentem a színen?  - Tartott néhány másodperc szünetet, hogy a nőnek legyen ideje magában megfogalmazni a választ, aztán folytatta. - És most?  - húzta fel a szemöldökét. - Ugyanúgy retteg, mint azok a nők, akiket megfojtottam. Ugyanúgy fuldoklik, mint ők, csak ez a kín magánál nem másodpercekig, hanem évekig fog tartani. Én vagyok az, aki elültette a félelmet a szívében, és ez a félelem fogja elvenni az életét. Lehet, hogy nem a szó szoros értelmében, mert dobog a szíve és lélegzik, de a lelkét meg fogja fojtani a félelem.

Kate mozdulatlanná dermedve nézte a férfit, akinek minden szava egy késszúrás volt a szívébe. Végtelenül nagy erőfeszítésébe került, hogy az arca rezzenéstelen maradjon, és ne adja meg Tyson-nak azt az örömöt, hogy meglássa rajta, hogy elismeri, igaza van.

 - Csak képzelődik - préselte ki a szavakat.

A férfi széles mosolyra húzta a száját.

- Nyomozó! - ejtette ki feddő gúnnyal a szót. - Csak nem hiszi, hogy nem tudom, mi történt magukkal? Szakított az íróval, ő meg mindent megpróbál, hogy visszaszerezze magát, sikertelenül. Hol van az az élet, amit terveztek? Miért nem tartották meg az esküvőt, miután megmenekültek? Na és hol van a jegygyűrűje? - kérdezte, és tekintete a nő nyakára, majd mellkasára vándorolt. - Tudom, hogy nincs a nyakláncon.

- Azt hiszem, jobb lenne, ha a saját életével foglalkozna, és nem az enyémmel - mondta Kate indulatosabban, mint szerette volna, aztán lenézően folytatta. - Nem győzött, és soha nem győzhet. A gonosz, előbb vagy utóbb, de elnyeri méltó büntetését. Erre maga a legjobb példa - mondta meggyőződéssel a férfi szemébe nézve, aztán megfordult, és kilépett a szobából.

Ahogy becsukódott Kate mögött az ajtó, mintha minden ereje elhagyta volna, remegő lábakkal vetette hátát a falnak, és előrehajolva vett pár mély lélegzetet.

- Minden rendben, nyomozó? - lépett oda aggódva az egyenruhás őr.

- Igen, minden rendben - erőltetett egy kényszeredett félmosolyt az arcára, miközben arra gondolt, nem, semmi sincs rendben. Ellökte magát a faltól, és a lépcsőház felé indult. Nem akart a zsúfolt lifttel menni, nem akart emberek között lenni. Levegőre és magányra vágyott, olyan helyre, ahol senki sem látja, de azt is tudta, hogy azonnal értesítenie kell Gates-t vagy Shaw ügynököt Tyson célozgatásáról, ezért gyorsan telefonált, és hadarva osztotta meg a kapitánnyal az új információt. Mire letette a készüléket, már a kórház parkolójában járt. Beült az autójába, hátradőlt az ülésen, és behunyta a szemét. Újra meg újra hallotta Tyson szavait, látta győzelemittas, gúnyos tekintetét. Tudta, hogy a férfinak igaza van. Ha nem lett volna Tyson, akkor most Castle felesége lenne, esténként a karjaiba simulna, és a gyengéd szeretkezésekkor reménykednének, hogy élet fogan meg a méhében. Nem is gondolna arra, hogy a munkájával együtt járó veszély romba döntheti a boldogságukat. De most már Tyson az életük, az emlékeik része lett, és az is igaz, hogy megfojtja a lelkét a félelem, amit a gyilkos beleültetett. Egy ideig hagyta, hogy a csukott szemhéjai alól kicsorgó könnycseppek legördüljenek az arcán, aztán egy hirtelen mozdulattal letörölte őket, és kinyitotta a szemét. Tekintete már nem a vereség keserűségét, hanem elszánt dühöt sugárzott. Arra tette fel az életét, hogy megszabadítsa a világot a gonosztevőktől. Nem hagyhatja, hogy egy szociopata sorozatgyilkos legyőzze! Ha hagyná, akkor minden, amiben hitt, semmivé válna! Keze önkéntelenül a nyakában függő lánchoz vándorolt, és kihúzta az inge alól. Csak az édesanyja gyűrűje volt a láncra fűzve. Meg forgatta ujjai között az ékszert, és úgy nézett rá, mint valami varázserővel rendelkező tárgyra, ami minden nehéz helyzetben erőt ad, és visszaadja a hitét. Az édesanyja sem félt szembeszállni a gonosszal, bármi legyen is a következménye. Ő sem félhet. 

Vett egy nagy levegőt, aztán a láncot visszabujtatta az inge alá, elfordította a slusszkulcsot, és elszánt tekintettel tövig nyomta a gázpedált. Nem volt vesztegetni való ideje. Le akarta győzni Tyson-t.

Castle a nappali kanapéján ült ölében a laptopjával, és mereven bámulta a képernyőn sorakozó szavakat, mintha azon töprengene, hogyan oldja meg a Nikki Heat és Jameson Rook közötti jelenetet, de ez csak az álcája volt, hogy végre egyedül hagyja az anyja. Kate-t látta maga előtt, ahogy feláll a kórházi székről, teste megfeszül, tekintete rászegeződik, aztán szinte elrohan a lifthez, de onnan még visszanéz. Már vagy századszor idézte fel a jelenetet, és próbálta megfejteni a nő tekintetét. Mindenesetre az, hogy nem szólt hozzá egy szót sem, semmi jóról nem tanúskodott. Lecsukta a laptopot, és sóhajtva nézett felpolcolt bokájára, ami a jég ellenére is fájdalmasan lüktetett, mihelyt megmozdította. Kezdett kételkedni abban, hogy a terve sikerrel jár, és meggyőzheti Kate-t az igazáról azzal, ha állandó veszélynek teszi ki magát, de nem tudta, mi mást tehetne. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem is hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Arra riadt, hogy valaki mellé lép. Megugrott ijedtében, és egyik kezével a mellkasához, a másikkal a lábához kapott, amibe a hirtelen mozdulattól olyan éles fájdalom hasított, mintha kést döftek volna bele.

- A-Alexis! Te ... hogy kerülsz ide? - nyögte fájdalmas arccal meglepve. - Vennem kell neked néhány kopogós sarkú cipőt, mert így a szívbajt hozod rám - próbált könnyed beszélgetést kezdeni, de csak rá kellett néznie a lány arcára, már tudta, hogy mindenre számíthat, csak könnyed beszélgetésre nem. Alexis egy szót sem szólt, némán leült a férfival szemben, és egyenesen apja szemére szegezve a tekintetét, várt. 

Castle nyelt egyet. A lány nem dühösnek látszott, hanem végtelenül szomorúnak és csalódottnak. Amióta leugrott a Brooklyn hídról, csak telefonon beszéltek, és Castle hagyta, hogy Alexis a bungee jumping és a vadvízi evezés után is kiadja a dühét, és mindkét alkalommal sikerült megnyugtatnia, hogy nem volt olyan veszélyes a kalandja, mint amilyennek látszott. Érezte, hogy most valódi magyarázattal tartozik a lányának, és nem hitegetheti azzal, hogy csak új dolgokat akar kipróbálni. Biztos volt abban, hogy látta a videót, különben nem ülne vele szemben, magyarázatra várva.

- Tudom, hogy túllőttem a célon - kezdte bűnbánó arccal, és várta, hogy Alexis reagáljon a szavaira, de a lány hallgatott és várt, ezért lassan folytatta. - Tudom, hogy felelőtlennek tartasz, és azt hiszed, nem gondoltam rád, amikor az ejtőernyős ugrásra vállalkoztam.

Alexis felhúzta a szemöldökét, és rosszallóan villant a tekintete.

- Vagyis az ejtőernyő nélküli ugrásra - javította, és bocsánatkérő mosolyra húzta a száját, de a lány most sem reagált a szokásos módon, ezért vett egy nagy levegőt, és komolyan folytatta. - Igen, igazad van. Tisztességtelen dolog volt veled és nagyanyáddal szemben, hogy veszélybe sodortam magam, de meg kellett tennem - nézett megértésért esedező tekintettel a rászegeződő, átható kék szemekbe.

- Kate miatt? - szólalt meg végre Alexis. 

Castle nézte lánya komoly, megbántottságot tükröző arcát, és lassan bólintott. Érezte, hogy az igazat kell mondania, mert már azzal is megbántotta Alexis-t, hogy eltitkolta előle a tervét, és a kalandjai okának valódi magyarázatát.

- Tudod, hogy Kate miért szakított velem. Az is lehet, hogy vele értesz egyet, vagy neked is kevesebb lenne a félelmed, ha nem lennék a közelében - kezdett a magyarázatba megfontoltan. - Eleinte dühös voltam, csalódott és keserű, de mindenekelőtt boldogtalan voltam. Próbáltam megérteni a döntését, de lassan rájöttem, hogy képtelen vagyok elfogadni. Nem tudok úgy élni, hogy meg sem próbálom visszaszerezni azt a nőt, akit teljes szívemből szeretek, és aki teljes szívéből szeret.

Az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja. Most gondolt először arra, hogy talán már soha nem tudja visszaszerezni Kate-t.

Néhány másodperc hallgatás után Alexis előbbre hajolt, és értetlenséget tükröző, összehúzott szemekkel megszólalt.

- És úgy akartad visszaszerezni Kate-t, hogy megmutatod neki, egyedül is képes vagy hülyeségeket csinálni?

Castle sóhajtott, és szomorkásan elmosolyodott azon, hogy milyen könnyen átlátott a szándékán Alexis, és amiatt is, hogy a hangsúlyból már érezte a lány bocsánatát.

- Okos vagy - mondta meleg hangon.

- Jaj Apa! - csóválta meg a fejét Alexis. - Arra akartad kényszeríteni Kate-t, hogy azért jöjjön vissza, hogy te ne ugrálj ki repülőkből, meg ne evezz vad hegyi folyókon? Arra nem gondoltál, hogy ő mit érezhet? Szerelemből hozott egy fájdalmas döntést. A kínok kínját élhette át, erre te még ráteszel egy lapáttal, csak hogy még több fájdalmat és félelmet érezzen?

Castle döbbenten pislogott.

- Én ... én nem akartam fájdalmat okozni neki, én csak ... csak vissza akartam kapni - suttogta fájdalmas arccal.

Alexis felállta fotelből, és a kanapéra ült a férfi mellé, aki azonnal magához ölelte.

- Féltelek Apa. Örülhetnék, hogy nem képzeled magad többé rendőrnek, és nem kerülsz bűnözők közelébe, de nem a boldogságod árán - simított végig a férfi karján. - Talán csak várnod kellett volna egy kicsit, hogy Kate megküzdhessen a félelmeivel. Miért kell mindig a bonyolultabb utat választanod? - hajtotta apja vállára a fejét.

- Tényleg nagyon okos vagy! - mosolyodott el a férfi boldogan, és szeme újra izgatottan csillogott. Tudta, mit kell tennie.