- Hm ... Tyson-t ismerve, valószínűleg minden apróságnak jelentősége van.
A következő órákban sorba mentek az eseményeken és a tanúvallomásokon. Az unalmasnak ígérkező feladat felkavaró volt mindkettejük számára, hiszen olyan pillanatokat kellett felidézniük, amelyekben félelmet és aggódást éltek át. A munkát csak egy-egy kávé, és a házhoz hozatott kínai vacsora elfogyasztása törte meg, bár akkor is Tyson-ról beszélgettek. Már késő este volt, amikor Kate-nek feltűnt, hogy Castle egyre többet mocorog a széken.
- Miért nem szóltál, hogy fáj a hátad? - kérdezte megrovó tekintettel.
- Szeretnék mielőbb végezni ezzel - biccentett az iratok felé Castle.
- Mára elég lesz ennyi - állt fel Kate. - Gyere! Bekenem a hátad, aztán pihenj, mert Gates holnap már a kapitányságon vár.
- És reggel? - pislogott kétségbeesést tettetve a férfi, miközben lassan felállt és kinyújtózkodott. - Reggel ki fogja bekenni?
- Szerintem itthon lesz Martha, de ha nem, akkor majd megkérem Perlmutter-t - vonta meg a vállát Kate, és újra élvezte a könnyed évődést.
- Mi? Perlmutter karmai közé löknél? - vágott sértődött arcot a férfi.
- Csak nem gondoltad, hogy a kapitányságon a hátadat fogom kenegetni? Mégis, hol tenném ezt? Talán Gates irodájában?
Castle élénk fantáziájában azonnal megjelent a kép, ahogy ő Gates kanapéján ül meztelen felsőtesttel, Kate érzéki mozdulatokkal keni el hátán a gyógyító kenőcsöt, Gates pedig belép az ajtón, és az elé táruló látványtól csak kapkodja a levegőt, miközben gyilkos sugarakat lövell feléjük a szeme.
- Az nem jó ötlet, azt hiszem - vágott savanyú arcot, miközben a futott át a fején, hogy kimondja-e, hogy Kate érte jöhetne reggel, és akkor megoldódna a gondja, de mégsem szólalt meg. - Majd megoldom - mondta dacosan, miközben óvatos mozdulatokkal megszabadult a pólójától, és a hálószoba felé indult.
- Jó lesz itt is - szólt utána feltűnően gyorsan Kate, és a kanapéra mutatott. Nem akart a hálószobába menni. Túl sok felkavaró, gyönyörű emlék kötődött a szobához és a franciaágyhoz, hogy a néhány órával ezelőtti pillanatokról ne is beszéljünk, és Kate nem akarta kockáztatni, hogy a hely és a férfi érintése megint elvarázsolja, és magával ragadja.
Castle csalódottan ült le a kanapéra, Kate pedig megkönnyebbülve, hogy itt nem kerülhet túl érzéki helyzetbe a férfival, óvatos mozdulatokkal kente a gyógyító krémet a meghúzódott izmokra.
Mindketten hallgattak. Két összetartozó ember csendje volt ez, mert annak ellenére, hogy ez a pillanat sokkal inkább volt törődéssel és szeretettel teli, mint érzéki, ugyanúgy élvezték most a meghittséget, mint a hálószobában az érzékiséget.
- Kész vagy - törte meg a csendet Kate szeretetteli hangja. Még simított egyet a férfi hátán a gerince mentén a derekától a nyakáig, amitől Castle megborzongott. Mindketten tudták, hogy a mozdulatnak már semmi köze sem volt a kenőcshöz.
- Teljesen - suttogta kétértelműen a férfi, amikor nyílt az ajtó, és Martha viharzott be rajta.
- Ó! - torpant meg az asszony, amikor meglátta félmeztelen fiát, és a mögötte zavartan ácsorgó Kate-t. - Megzavartam valamit?
- Nem - vágták rá egyszerre, de míg Kate hangja csak egyszerű kijelentés volt, Castle-é bánatos sajnálkozás.
- Éppen indulni akartam - fordult Beckett Martha felé. - Reggel be kellene kenni Rick hátát. Megtennéd?
Az asszony meglepetten pislogott, miközben a nyomozó válla fölött, lopva a fiára pillantott, aki könyörgő tekintettel rázta a fejét, hogy mondjon nemet.
- Tudod Katherine, rettentő fáradt vagyok, és ha Richard korán akar elindulni valahová, biztosan nem lesz erőm, hogy harcoljak vele. Tudod, milyen! Ha én akarom ápolni, mindig ellenkezik - csóválta meg rosszallóan a fejét.
- Persze - bólintott Kate kényszeredett mosollyal. - Majd megoldom.
Miután a nő összepakolta az iratokat, és elbúcsúzott, Martha fáradtan huppant le fia mellé a kanapéra.
- Mi ez az egész Richard? - nézett a férfira átható tekintettel.
- Nem tudom, miről beszélsz Anya - adta az értetlent Castle.
- Jaj, kérlek! Leugrottál a Brooklyn hídról, és Kate, aki állítólag szakított veled, itt kenegeti a hátadat édes kettesben. A mai kis akciód már kikészítette az idegeimet, úgyhogy ne akard, hogy felesleges köröket fussak.
Castle ismerte ezeket a pillanatokat. Nem tudta, hogy az anyai ösztönök, vagy a női megérzések a ludasak-e abban, hogy anyja azonnal megérzi, ha bántja valami, vagy ha készül valamire, netán valóban jedi képességekkel rendelkezik nő, de a lelke mélyéig látott. Annak ellenére, hogy mindig kínosan kezdődtek ezek a beszélgetések, vagy más megvilágításba helyezték az adott helyzetet, vagy tett az anyja egy olyan megjegyzést, ami segített neki a döntésben. Ennek ellenére nehéz volt belekezdeni a magyarázatba.
- Vissza akarom őt kapni, Anya - mondta halkan, a kezét tördelve, és félve az asszony szemébe nézett. Arra számított, hogy anyja nagyot sóhajtva, rosszallóan megcsóválja a fejét, és tudatosítani akarja benne, hogy olyan szekér után fut, ami nem veszi fel, de Martha hallgatott, átható tekintete szinte a lelkéig hatolt, és végtelen szeretet sugárzott.
- Bármi történik, nem tudsz lemondani róla, ugye? - mosolyodott el, mire a férfi lassan bólintott. - Akkor kisfiam, ez az igaz szerelem. És van már terved? - kérdezte, de alig tette fel a kérdést, máris döbbenet ült ki az arcára, és védekezően felemelte a kezeit. - Csak azt ne mondd, hogy az az őrült ugrás is a terved része volt!
Nem kellett, hogy Rick válaszoljon, mert Martha a férfi kényszeredett mosolyából már tudta a választ.
- De hát miért, Richard? Azt hiszed, ha játszod a vakmerő nagymenőt, azzal visszahódíthatod? - kérdezte megütközve.
- Nem - rázta meg a fejét a férfi olyan komoly arccal, hogy Martha megijedt. Érezte, hogy valami sokkal nagyobb őrültség fordult meg a fia fejében. - Be akarom neki bizonyítani, hogy nem akkor vagyok a legnagyobb veszélyben, ha vele élek, hanem akkor, ha nélküle.
Martha másodpercekig emésztette a hallottakat, aztán amikor rájött, hogy mi a terve Rick-nek, egy pillanatra behunyta a szemét, mintha abban reménykedne, hogyha kinyitja, felébred ebből a rémálomból. Megingatta a fejét, miközben közelebb hajolt fiához, és a szorosan összefont ujjakra tette a kezét.
- Richard! Ez életed legvadabb ötlete. Azzal akartad meggyőzni Katherine-t, hogy életveszélybe sodortad magad? - sóhajtott egy nagyot. - Na és, sikerrel jártál?
- Még nem, de nem is számítottam rá.
- Csak ... csak nem azt akarod mondani, hogy több ilyen hülyeséget is tervezel? - döbbent meg az asszony, és érezte, ahogy a félelem vasmarokként szorítja össze a szívét.
Rick egy darabig nem szólt. Tudta, hogy felelőtlenség az anyjával és Alexis-szel szemben, amit csinál, de azt is, hogy minden biztonsági óvintézkedést be fog tartani, amivel csökkentheti a veszélyt.
- Nem lesz semmi baj - mondta meggyőződés nélkül, és kényszeredett mosolyra húzta a száját. - De kérlek, Alexis-nek ne szólj!
- Azt hiszed, hogy nem tudja meg, amikor még a tévé is közvetítette, ahogy leveted magad a hídról?
- De azt nem kell tudnia, hogy van még néhány hasonló tervem - kérlelte összetört anyját a férfi.
- Nem tudlak lebeszélni, ugye? - kérdezte Martha megtörten, mire Castle megrázta a fejét. - Megéri, Richard?
- Igen Anya, megéri - mondta magabiztosan.
Az asszonytudta, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg, és ha meg is nyerné, csak azt érné el, hogy boldogtalan lenne a fia.
- Mi a terved? - kérdezte rettegve a választól.
- Inkább ne beszéljünk róla - tért ki a válasz elől Castle, de amikor meglátta a nő kék szemében tükröződő félelmet, hozzátette: - nem olyan veszélyes, mint gondolod, és mások is megtették már.
- No és túlélték?
- Azt hiszem - válaszolt bizonytalanul a férfi, mivel most gondolt először arra, hogy utána sem nézett, mik az esélyei egy sérülésre, vagy a túlélésre.
- Csak azt ne kérd, hogy asszisztáljak a tervedhez! - sóhajtotta, aztán felállt, és lehajtott fejjel a szobájához vezető lépcső felé indult.
Castle lelkiismerete háborgott, amiért a Kate iránti érzéseit mindennél előbbre helyezte, de úgy érezte, nem tehet mást. Azt is tudta, hogy az anyja megérti, hogy a szerelem erősebb a szeretetnél, ahogy abban is biztos volt, anyja szereti annyira, hogy megbocsássa ezt neki. Aztán arra gondolt, hogy ebben a beszélgetésben is volt anyjának egy megállapítása, ami mélyen érintette. Igen, igaz szerelemmel szerette Kate-t, és bármi történik, már nem tud lemondani róla. Akkor, amikor még nem lettek egymáséi, még el tudta volna engedni, de amióta megízlelte azt a boldogságot, amit csak Kate mellett érzett, már képtelen volt rá.
Lefeküdt, bár nem érezte álmosnak magát, de egy napja van, hogy kiheverje a hátizom húzódást, aztán vár rá a következő kaland. Nem vágyott az alvásra, mert kavarogtak benne a nap eseményei, de idegrendszere és teste sóvárgott a pihenés után, így alighogy becsukta a szemét, hosszú, mély álomba zuhant.
Kate hol rémálmoktól gyötört, fárasztó álomból ébredt, hol forgolódva vergődött az ágyban, és nem tudott újra elaludni. Amikor az első napsugarak áttörtek a sötétítőfüggöny sűrűre szőtt szálain, felkelt, és lezuhanyozott. Korán volt, de úgy érezte, jobb, ha felkel, minthogy még egy rémálmot kelljen átélnie. A kapitányság szinte kongott az ürességtől, és az ügyeletes tisztektől eltekintve alig lézengett benn valaki. A fehér táblához ment, és leült az asztal szélére. Szeme elidőzött a Tyson utolsó üzenetéről készült fotókon. Nézte a kulcsot, a csokoládét, és a csomagolópapírt. Castle-nek talán igaza van, és a a feliratoknak, vagy magának a csokinak üzenet értékű jelentése van. Gondolatai önkéntelenül a férfira terelődtek. Hiába próbált Tyson üzenetére koncentrálni, egyre gyakrabban jelentek meg előtte az előző este képei. Hirtelen gondolt egyet, felpattant, és sietve a lifthez indult.
Fél óra múlva már két vaníliás-csokis fánkkal, és két kávéval a kezében, Castle lakása előtt állt. Ránézett az órájára, aztán a csengőre. Túl korán volt ahhoz, hogy felverje a kellemetlen hanggal Martha-t, ezért elővette a lakáskulcsot, amit már rég vissza akart adni Castle-nek, és kinyitotta az ajtót. Belépett a nappaliba, és hallgatózott. A lakásban csend honolt, és semmi jelét nem látta annak, hogy valaki már felébredt volna. Halkan a hálószobához lépkedett, de ott megtorpant. Úgy érezte, mintha egy álomból ébredne! Csak most eszmélt rá, milyen helyzetbe hozza magát, ha belép az ajtón. Nyelt egyet. Szakított Castle-lel, tulajdonképpen szerelemből elhagyta, most meg itt áll hajnalok hajnalán egy kávét és fánkot tartalmazó tálcával a kezében, és arra készül, hogy belépjen a hálószobájába. Mi a fenét csinálsz, Kate Beckett? - tette fel magában a kérdést.
Castle lelkiismerete háborgott, amiért a Kate iránti érzéseit mindennél előbbre helyezte, de úgy érezte, nem tehet mást. Azt is tudta, hogy az anyja megérti, hogy a szerelem erősebb a szeretetnél, ahogy abban is biztos volt, anyja szereti annyira, hogy megbocsássa ezt neki. Aztán arra gondolt, hogy ebben a beszélgetésben is volt anyjának egy megállapítása, ami mélyen érintette. Igen, igaz szerelemmel szerette Kate-t, és bármi történik, már nem tud lemondani róla. Akkor, amikor még nem lettek egymáséi, még el tudta volna engedni, de amióta megízlelte azt a boldogságot, amit csak Kate mellett érzett, már képtelen volt rá.
Lefeküdt, bár nem érezte álmosnak magát, de egy napja van, hogy kiheverje a hátizom húzódást, aztán vár rá a következő kaland. Nem vágyott az alvásra, mert kavarogtak benne a nap eseményei, de idegrendszere és teste sóvárgott a pihenés után, így alighogy becsukta a szemét, hosszú, mély álomba zuhant.
Kate hol rémálmoktól gyötört, fárasztó álomból ébredt, hol forgolódva vergődött az ágyban, és nem tudott újra elaludni. Amikor az első napsugarak áttörtek a sötétítőfüggöny sűrűre szőtt szálain, felkelt, és lezuhanyozott. Korán volt, de úgy érezte, jobb, ha felkel, minthogy még egy rémálmot kelljen átélnie. A kapitányság szinte kongott az ürességtől, és az ügyeletes tisztektől eltekintve alig lézengett benn valaki. A fehér táblához ment, és leült az asztal szélére. Szeme elidőzött a Tyson utolsó üzenetéről készült fotókon. Nézte a kulcsot, a csokoládét, és a csomagolópapírt. Castle-nek talán igaza van, és a a feliratoknak, vagy magának a csokinak üzenet értékű jelentése van. Gondolatai önkéntelenül a férfira terelődtek. Hiába próbált Tyson üzenetére koncentrálni, egyre gyakrabban jelentek meg előtte az előző este képei. Hirtelen gondolt egyet, felpattant, és sietve a lifthez indult.
Fél óra múlva már két vaníliás-csokis fánkkal, és két kávéval a kezében, Castle lakása előtt állt. Ránézett az órájára, aztán a csengőre. Túl korán volt ahhoz, hogy felverje a kellemetlen hanggal Martha-t, ezért elővette a lakáskulcsot, amit már rég vissza akart adni Castle-nek, és kinyitotta az ajtót. Belépett a nappaliba, és hallgatózott. A lakásban csend honolt, és semmi jelét nem látta annak, hogy valaki már felébredt volna. Halkan a hálószobához lépkedett, de ott megtorpant. Úgy érezte, mintha egy álomból ébredne! Csak most eszmélt rá, milyen helyzetbe hozza magát, ha belép az ajtón. Nyelt egyet. Szakított Castle-lel, tulajdonképpen szerelemből elhagyta, most meg itt áll hajnalok hajnalán egy kávét és fánkot tartalmazó tálcával a kezében, és arra készül, hogy belépjen a hálószobájába. Mi a fenét csinálsz, Kate Beckett? - tette fel magában a kérdést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése